Ez a kor, szellemi és erkölcsi életét tekintve, minden más koroknál inkább az ellentmondások, a hitek és hitetlenségek, a pozitívumok és a fantasztikumok korszaka. Prófétáké és kalandoroké, a felvilágosodásé és a modern babonáké. De a nagy zürzavarban és fejetlenségben egyetlen fix pont mégis adva van: az a megható és nevetséges rajongás, mellyel a kor emberei a bravurok felé fordulnak.

Mintha a világon minden rendben volna: a pénz, szabadság, jólét és nyomor kérdése egyszer s mindenkorra elintéződött volna, minden lehetőség megvalósítva, vagy legalább is felmérve állana, – az emberek csodálkozó és beteges tüzű szemekkel tekintenek az északi sark és az Óceán hősei felé, akík bravurjaikkal a néma és verejtékes küzdelem napjait az erőfeszítés foszforeszkáló dicsőségével díszítik.

Senki sem sajnálja és irigyli a hősöktől a nekik méltán kijáró tapsokat, annál ís inkább nem, mert minden erőfeszítés, amely egy-egy új megismerésre irányul, az egyetemes emberi érdekek szempontjából is, nemes és értékes. A hiba tehát nem is az új hősök tetteiben van, hanem a tapsolókban, akik részegségükben és örült narkotikum-vágyaik közepette csak a bravurt dicsőítik, mely a maga meztelenségében nem egyéb, mint annak a vad, ősemberi nyerserőnek dicsőítése, mely minden kultura és minden civilizáció megcsúfolása, a barbár hősi kultuszok öntudatlan áttranszponálása. A kor tömegei a meztelen tettet dicsőitik, a távolfekvő célok és lehetőségek megértése és szeretete nélkül...

Ha nem így volna: politikában és közéletben, társadalmi és nemzeti megmozdulásokban a tömegek nem ülnének fel a legüresebb jelszavaknak, a szédítésnek és a becsapásnak. Szemeiket nem csuknák be a már felfedezett és vérrel-verejtékkel megszentelt föld lehetőségei előtt, amelyeket nem lehet bravurral meghódítani, csak becsületes elszánással, mély és megrendíthetetlen szolidaritással, a gondolat és a felszabadult érzések harmóniájával.

Mert ne feledjük: mialatt Wilkins kapitány repülőgépe az északi sark felett repül el, hogy az Ismeretlen birodalmának labilis talaját az első emberi tekintet élével szántsa fel, mialatt a Bremen repülői Greenly Islandon várakoztak arra, hogy bravurjuk árát New-Yorkban beinkasszálhassák, mialatt Németországban rakétakocsival kísérleteznek: az emberi társadalom, a maga termelési, erkölcsi és kulturai babonáival pár évszázaddal jár mögötte bravurjainak s a politikai életben, az emberi együttélés megjavításának akarásában még a tudomány vaskorszakáig sem jutott el.

Az ember, aki meghódította az óceánt és átrepült az északi sark felett, az ember, aki legyűrte a vihart és megnyergelte a szeleket: a földet mindmáig csak birtokba vette, de nem hódította meg. Az egyetemes boldogság meghódításától messzebb állunk talán, mint valaha, mert politikában, társadalmi életben, irodalomban és művészetben még mindig a bravur izgatja a fantáziákat, mely élő ellentéte minden belső, tiszta, szolid értéknek és igazságnak, mert sohasem a lényeget mutatja, hanem csak a külső siker előtt kényszeríti térdre azt a primitív embert, aki az Óceán és a Sark hősében a maga babonás képzeletének megvalósítóit látja.

*

Mintha a kolumbuszi éposz ismétlődne meg: akkor is ismeretlen világok tárultak a szomjas kutatók elé s akkor is tapsorkán zúdult az új hősök, a bravur új hősei felé. Az új földet emberek népesítették be, végtelen lehetőségek földjére régi korlátoltságok bilincseit hozva el, régi előítéleteket újakkal helyettesítve, régi hazugságokat újakkal frissítve fel.

És megszületett Amerika, a bravurok e klasszikus földje, a maga titáni anyagi kulturájával, apróhirdetési alapon álló hitéletével, dollártemplomaival és dollár-szentjeivel, patentirozott szabadságával, mely új lehetőségét nyitotta meg a rabszolgatartásnak.

A bravurból új bravurok nőttek ki: felhőkarcolók és petróleumtrösztök, dollármilliók és boxbajnokok, de a lelkek és szivek bravurja itt is elmaradt: a boldogság szava elnémult, még mielőtt zenévé finomult volna.

Az ember akkor is, mint ma, mindent megtett arra, hogy lebirja a föld ellenséges erőit, megszelídítse az elemeket, melyek ellene acsarkodnak, de mint akkor, úgy ma is, alig tett valamit arra, hogy önmagái legyőzze, hogy értelmével fékezze meg esztelenségeit, hogy bravuros készségeit a maga megváltására használja fel, hogy messzekerüljön babóraitól és mindazoktól a hiedelmektől, melyek ellenállóbbnak bizonyultak az óceáni áramlásoknál és az északi sark hóviharainál.

*

Ez a korszak, bizony, a bravurok korszaka. Azt is mondhatnók: a kíváncsiságé. De nem az emberre és az emberi sorsra vonatkozó kíváncsiságé. Minden technikai eszköze meg volna az embernek arra, hogy a saját sorsának zavaros óceánját is átrepülje és boldog szárazföldön kössön ki. A föld még felét sem termi annak, amennyit teremhetne, a jólét, igazság, szabadság és észszerűség világától – az óceánrepülés korszakában – avult dogmák zárják el az utat s az a bátorság, mely nem ismeri a félelmet, ha egy ismeretlen terület felkutatásáról van szó, rabszolgagyávasággá aljasul, ha a konvenciók, ferdeségek, hazugságok és tévedések nyájkolompjának hangjával találkozik.