Az árak emelkednek, a vállalkozási kedv nő, a kamatláb, a tőkenyereség, A munkajövedelem emelkedő tendenciát mutat: ezek azok a jelenségek, amelyeket a hétköznapi nyelv konjunkturának nevez. Az ellentétes irányú mozgásokat: az árak esését, a vállalkozási kedv csökkenését, a kamatláb, tőkenyereség, munkajövedelem hanyatló tendenciáját pedig, aszerint, hogy hirtelen és heves megrázkódtatásoktól kisérve, vagy pedig lassú fejlődéssel kialakulva állanak be, krízisnek, vagy depressziónak szokták nevezni.

Minthogy valamiképen, vagy tökéje vagy munkája által mindenki érdekelve van a konjunkturában, egész természetes az az érdeklődés, amellyel a konjunkturális jelenségek a legszélesebb körökben találkoznak, egészen természetes a vágy e mindnyájunk gazdasági életét közvetlen közelről érdeklő jelenség törvényszerüségét felfedve látni, nem kis részben azzal a reménnyel, hogy ezek ismeretében kilátásunk lehet e jelenségek folyamatába cselekvően beavatkozni és esetleg a fájdalmas gazdasági kríziseket elkerülni. Hogy mennyire jogosult ez a reménység s hogy mennyire tudtunk eddig a konjunkturális jelenségek törvényszerüségeibe behatolni, ezekre a kérdésekre kíván feleletet adni ez a tanulmány, amely a konjunkturakutatás jelenlegi állását ismerteti meg röviden.

A mult század közgazdászainak figyelmét elsősorban is a krízis problémája vonta magára. Ok a krizis jelenségét a termelőrendszer elkerülhetetlen és szükségszerű tartozékának tartották s mint ilyet külön analízis tárgyává tették. A jelenség totális magyarázata, a gazdasági fejlődést jelentő konjunktura, a rázkódtatásokkal kisért krizis és sz élettelen depreszszió periódusainak összefogása, csak a legutóbbi húsz harminc év vívmánya. A modern közgazdaságtan már nem ismer különálló krizistheoriát, hanem egységes konjunkturaciklus-elméletet teremtett, mely a hullámszerű mozgás fázisait kölcsönhatásokból vezeti le. Valósággal egy új tudomány ez, amely a közgazdaságtan tudományának egy új fejlődési fokát jelenti, új módszereket és új célkitűzéseket a gazdasági élet kutatása területén.

A konjunkturatan két nagy feladatcsoport megoldását kísérli meg. Az első feladatcsoport problémáit a konjunktura-elmélet oldja meg, mely a jelenség okával és megnyilvánulási formáival foglalkozik. A konjunktura elmélet egyuttal az összes kialakulási tényezők mérlegelését is adja és ezeknek kihatásait az egyes piacokra és termelőágakra. A második feladatcsoport tárgyát a konjunkturaszimptómák csoportosítása és leiró megvilágítása képezi. A konjunkturatan ezen gyakorlatibb részét konjunkturamorfológiának vagy szimptomatológiának is nevezik.

A theoretikus közgazdaságtan csak aránylag későn tette kutatás tárgyává a modern kapitalizmus gazdasági rendszerének dinamikus jelenségeit. Az u.n. „klasszikus” angol közgazdaságtan megelégedett az állandó statikus állapot fikciójával, mely felé minden mozgás tendál. Maga a mozgás nem képezte külön probléma tárgyát. Adam Smith, Ricardo, J. St. Mill a konjunkturajelenségek fontosságát nem ismerték fel, dacára annak, hogy az ő koruk az ipari forradalom és az első kapitalisztikus krizisek kora volt. Malthus volt az első, aki a közgazdasági dinamika problémájára a figyelmet felhívta. A szocialisztikusan orientált jóval későbbi Sismondi, majd pedig Marx voltak azok, akik a konjunkturajelenségeknek nagy jelentőséget tulajdonítottak és a problémát mondhatni a közgazdasági elmélet középpontjává tették.

A 18. század elejéig a közgazdaság dinamikája egészen egyszerű volt ós empirikus okokra volt visszavezethető. A gazdasági élet periódikusan visszatérő ingadozásai az akkori gazdaság egyszerű szerkezete mellett ismeretlenek voltak. A bizonytalan időközökben visszatérő „nehéz idők” a rossz termésnek voltak tulajdonithatók. A géptermelés hozta az ipari és általános gazdasági kríziseket. A korai kapitalizmus kríziseit tehát joggal tekintette az egykorú közgazdaságtan elszigetelt abnormális jelenségeknek, melyek nem tartoznak hozzá organikusan a gazdasági élethez. A kutatások kiindulópontja mindig az árú volt. Az árúmennyiség abnormális növekvése és csökkenése volt a krizisek ki nem elégítő, naiv magyarázata.

A mult század azonban, melynek közgazdászai a pénz- és hitelrendszer konjunkturális jelentőségére hivták fel a figyelmet, fontos új megismeréseket hozott. A kriziselmélet középpontjában főleg két probléma állott, mellyel az akkori tudomány ezen „abnormális” jelenségeket magyarázni akarta: a „túlprodukció” és az „Unterkonsumtion” (túlkevés-fogyasztás) problémája. A két gondolatmenet természetesen nem két egymástól abszolut eltérő gondolatsor eredménye. A két magyarázat ugyanazon dolog két különböző oldalára hivja fel a figyelmet. A „túlprodukció” (Überproduktion) elméletének hivei a krízis okát a túlkapitalizált üzemekben látták, melyek a gépszerű termelés bevezetésével a piac befogadóképességét túlbecsülve fölöslegesen túltermeltek az adott keresleten.

Az előhaladó indusztrializálódási folyamat termelte ki az „Unnterkonsumtion” elméletét, amely az egykorú és későbbi szocialisztikus gazdaságkritika magvát képezi. Proudhon és Rodbertus a főképviselői az elméletnek, Malthus és Sismondi azok, akik legelső alapját lerakják. Ezen elmélet középpontjában már nem a javak termelése, hanem azok elosztása áll. Proudhon és Rodbertus alapozták meg a későbbi marxizmus krízis-elméletét, ők mutatnak rá először arra a tényre, hogy a munkások részesedése a nemzeti jövedelemben nem tart lépést a produkció növekvésével s hogy ezáltal a tömegfogyasztás viszonylagosan csökken, tehát a növekvő produkció piacra nem találhat.

A konjunkturaciklus teljes egészében való tanulmányozása, mint fentebb is említettem, csak igen késői vivmány. A német „ Verein für Socialpolitik” végzett ezen a téren úttörő munkát. Ankétszerű formában hordott össze hatalmas anyagot a német 1890–1900-as konjunkturaciklusról. A konjunkturaciklus teljes magyarázata a modern konjunkturaelmélet előkészítője, amely azonban annyira szétágazó és sokirányú, hogy e cikk szűk keretein belül csak a legfontosabbak említhetők. Ezek egyike a gazdasági körforgás zavarainak fő okát a pénzérték változásaiban látja. Ezen monet�är (valutáris pénzértékre súlyt helyező) elmélet főreprezentánsai az amerikai J. Fisher és J. M. Keynes a világhírű angol közgazdász. Az utóbbi a „Traktátus a valuta reformjáról” c. közismert könyvében elméletileg és gyakorlatilag igyekszik igazolni, hogy a háború utáni világgazdasági krizis oka monet�är (valutáris) eredetű. Fisher minden dinamikus jelenség okát pénzértékváltozással magyarázza. Spiethoff német közgazdász kutatásainak eredménye nagyrészt a Keynesével egyező, ő azonban a tőkeszükséglet és tőkefelhasználás közötti viszony ciklikus változásainak analízisére is nagy súlyt helyez. Spiethoff szerint szintén minden krizis oka monet�är. Hitel képezi a fellendülés alapját, hitelhiány a krizis oka.

Cassel svéd közgazdász a tudomány figyelmét a kamatláb változásainak konjunkturális jelentőségére hivta fel. A Cassel előtti tudomány természetesen ismerte már a kamatlábváltozások konjunkturális kötöttségét, ő azonban ezekben a konjunkturális jelenségek végső okát látja. Sőt oly messzire megy következtetéseiben, hogy a hullámzás minden szimptómáját, a szociális élet minden megnyilatkozását a kamatlábváltozás által kívánja megmagyarázni.

Cassel szerint a kamat a tőkediszpozició ára s éppúgy, mint minden másik ár egy célt szolgál: az ellentétet a korlátlan mértékű kereslet és a természetszerűleg korlátolt kinálat között kiegyensúlyozni. Igy tehát a kamatláb, (vagyis az okosan vezetett jegybanknál a hivatalosan megállapított diszkontláb) uralkodik a tőke- és pénzpiacon. Magas kamatláb korlátozza a hitelkeresletet és hitelmennyiséget, alacsony kamatláb előhivja a vállalkozási kedvet és a hiteligénybevételt, kiterjeszti a tőkés termelést. A jegybank tehát a diszkontláb fölött való rendelkezéssel oly eszközt tart kezében, mely a konjunktura urává teszi s melynek célszerű alkalmazásával minden heves rázkódtatás elkerülhető. Cassel gazdaságpolitikájának így természetszerűleg legfontosabb követelménye a diktatórikus hatalommal felruházott jegybank, mely a konjunktura minden ingadozására befolyásolólag reagálhat.

Cassel theóriájának éle a szocialista tanítások ellen irányul, mert hiszen ezek a kapitalizmus megszünésétől a kamat és kamatláb megszüntét várják. Szerinte azonban a kamatláb ingadozása és a kamat szükségessége a szocialista társadalomban is megmarad, mert a tőkediszpozició és tőkekereslet diszkrepanciája immanens gazdasági jelenség, s így az ár jelenvolta (legyen az a tőke ára, mint a kamat), mint e diszkrepáns viszony kiegyensúlyozója, szükségszerű.*

Ezeken a röviden jellemzett, részben egymással párhuzamosan, részben egymással ellentétesen haladó elméleteken kivül még számos másik van, egész literatura, mely a problémát más és más oldaláról közelíti meg.

Az elméletek azonban nemcsak tudományos jelentőséggel bírnak. Az empirikus kutatás, melynek eszköze a statisztika, ezen elméletekre épít.

A gazdaságstatisztika adatgyűjtést végez, a konjunkturastatisztika értékelő és kiválasztó munkát. A gazdaságstatisztika számsorokat állít össze az árnivó, kamatláb, termelés, fogyasztás, áruforgalom és külkereskedelem mennyiségi meghatározására. A konjunkturastatisztika az összegyüjtött számadatokat rendszerezi, fontos számsorokból grafikus görbéket épít fel. A konjunkturakutatás feladata pedig még messzebb megy és a számsorok és görbék kölcsönhatásainak, törvényszerűségeinek felkeresésére irányul.

A konjunktura-kutatás iránya methódikailag hasonlit az orvostudományéhoz. Fokozatai a konjunktura-analizis és diagnózis, melyeknek alapján az esetleges konjunktura-prognózis készül.

A konjunktura analízis kulcsa a gazdaságstatisztika eredményeiből kivont konjunktura-statisztika. A gazdasági élet adatainak számszerű és grafikus ábrázolása egymagában azonban még nem azonos a konjunkturakutatással. Jellegzetes gazdasági adatok összeválogatása, ezeknek rendszeres értékelése, egységes, tudományos szempontból való rendezése, a számsorok és grafikus görbék közti törvényszerüségek felismerése és korrelációs viszonyok megállapítása jelenti a tudományos konjunktura-kutatást.

A kutató feladata tehát a gazdaságstatisztika számadataiból azokat a számokat kiválogatni, amelyek a gazdasági dinamika, tehát a konjunkturális jelenségek szempontjából jellemzők, ugyanazon hatásokra egyformán reagálnak s ismételten ugyanazt a hatást váltják ki.

Ily módon fel lehet állítani egy adott időpontban a gazdasági helyzet diagnózisát. Természetesen e diagnózisnak a mai bonyolult gazdasági élet mellett, igen sok, részletes adatra kell felépülnie. S mint minden mérésnek (mert hiszen ez is mérés: a gazdasági tényezők hatóerejének mérési kísérlete), úgy a konjunktura-mérésnek is mértékegységre van szüksége. Csak valamire viszonyítva mérhet, kell tehát egy kiinduló zárópont. Ez ma rendesen a legutolsó háború előtti normális év, az 1913. év gazdaságstatisztikai számai, amelyeket egynek, 100-nak vagy 1000-nek veszünk s ezekhez viszonyítjuk, mint egységhez a mai statisztikai számokat. Igy nyerjük az u n, index-számokat, amelyek tehát a háborúelőtti állapothoz viszonyítva adják a mai gazdasági helyzet képét.

A konjunktura-kutatás ilyen index-számokkal dolgozik. Ilyen számokba dolgozza fel a gazdasági élet jellemző számadatait, hogy belőlük megrajzolja a gazdasági élet dinamikájának fő erővonalait.

A következő öt index-csoportot szokás megkülönböztetni: 1. a termelés, 2. a forgalom, 3. a munkapiac, 4. az elosztás, 5. a fogyasztás szimptómáinak csoportját.

Az egyes csoportok indexeinek emelkedése és esése közötti párhuzamot figyelemmel kísérni, a párhuzam, vagy eltérés nagyságát quantitative meghatározni a konjunkturastatisztika legfontosabb feladata. Mert hiszen természetes, hogy a prognózis alapját csak ezen quantitativ meghatározás képezheti.

A termelés kiemelkedő indexszámai a termelés és az árak indexei. Természetesen csak magas fejlettségű, tökéletes statisztika mellett lehet szó arról, hogy az eredmények csak megközelítőleg is számbavehetők legyenek. A termelési számok pld. rendszerint még Németországban és Angliában is hiányoznak. Azonban nem is fontos, hogy minden ipari ágról legyenek adatok, sőt egyenesen az szükséges, hogy csak a néhány tapasztalatilag erősei konjunkturaérzékenynek talált termelési ág adatai legyenek felhasználva. Ezek közé tartozik a vas és szén, az építkezéshez szükséges anyagok termelési indexszáma. (Mennyiségileg, tonnában kifejezve.) Az árak indexénél sem veszi a modern kutatás, mint régebben, az általános árnivót, hanem szintén az erősen érzékeny tipikus tőke- és fogyasztási javak árait. (Szén, vas, épületfa, cement.) Fogyasztási javak közül az u.n. elsőrendű szükségleteket, mint gabona, hüvelyesek, burgonya, zsir és a másodrendű szükségleti cikkeket, mint hús, tej, vaj, tojás, cukor, kávé, tea.

A forgalom alatt a tőke- és pénzpiac, a forgalom és külkereskedelem területét értjük. A tőke és pénzpiac kamatlábváltozásai a legjellegzetesebb dinamikus jelenségek. A pénz ára a kamatláb magasságában és az értékpapírok kurzusaiban jut kifejezésre. Ezeknek indexszámai tehát szintén fontos adatok. Külön indexeket számítanak azonban a jegybank diszkontmagasságára, a bankok kihitelezési kamatlábjára és a börzei váltók diszkontjára. Az értékpapirindexet több reprezentatív ipari és bankpapír összevonása által képezik. Ezek kiválasztása mindig a konjunktura érzékenység szerint történik. (Pld. a szénbányák részvényei, a nyersvasat produkáló vállalatok részvényei ilyenek. U. i. az ipari termelés minden fellendülésénél elsősorban is ezeket érinti a változás; az iparvállalatok prosperálása azonnal fellendíti a szónfogyasztást, új vállalatok alakulnak, épületek keletkeznek, tehát a nyers vas fogyasztása emeli a nyersvastermelést s így az ezen vállalatok részvényeinek börzei kurzusát.)

A bankjegyforgalom, a kihitelezések nagysága, a bankbetétek, az állam adó- és vámbevételei a forgalom többi indexszámai.

Idetartoznak még a belforgalom, vasutak, víziutak teljesítményei, A külkereskedelem ingadozásainak konjunkturális jelentőségéről még igen élénk vita folyik és egységes vélemény erről nem alakult ki.

A munkapiac symptómáit a statisztika a munkakinálat és kereslet viszonyából állapítja meg. A munkanélküli segélyek mennyisége, a szakszervezetek szakma szerinti jelentése szintén külön indexszámokba foglaltatnak.

Az elosztás symptómáinak összefoglalására legfőképpen három számadat szolgál: a tőkebefektetés rentabilitásának indexe (a részvénytársaságok mérlegeiből stb. könnyen megállapítható), a munkabérek és fizetések indexe. A bérstatisztika, a jövedelemadó statisztikája kiegészítésként jönnek számba.

A fogyasztás számszerű mérlegelése ugyanolyan szempontok szerint történik, mint a fentebb elemzett termelési indexek összeállítása. A fogyasztásnál is az elsősorban konjunkturaérzékeny javakat kell kiválasztani. Tehát pld. a nyersvas, a szén, a luxuscikkek fogyasztását, (a kávé és kakaófogyasztás pld. Németországban minden konjunkturahullámot meg szokott azonnal érezni.)

A konjunktura-analizis feladata tehát elsősorban is a gazdasági körforgás tipikus és szimptomatikus momentumaínak kiválasztásában áll. A diagnózis feladata az összehasonlítás. Az egyes számsorokat és az ezekből alkotott grafikus görbéket egymással párhuzamba kell állítani, meg kell találni közöttük az észszerű és fontos összefüggéseket.

Vannak azonban tényezők, amelyek a diagnózis helyességét zavarják. A világ legelső és legtökéletesebben falépített konjunkturakutató intézete, az amerikai „Harvard University Cometee of Economic Research” ismertette legelőször ezeket a zavaró hatóerőket. A Harvard igazgatója, prof. Pearson az összes ingadozások hatóerőit négy csoportba osztotta:

1. Seasonal Variation: ezen ingadozások alatt azokat a szezonszerűleg évről-évre, évszakról-évszakra, hónapról-hónapra visszatérő változásokat értjük, melyeknek bekövetkezése egészen bizonyos és igy a konjunktura irányát csak pillanatnyilag változtatják meg. (Pld. az ultimó előtti kamatlábemelkedés, az évvégi börzenehézségek, a termés utáni gabonaáresés, a munkapiac téli megterheltsége munkanélküliekkel, stb.) 2. Secular Trend: másodlagos ingadozások, melyek a gazdaság fejlődési irányát állandóan befolyásolják. (Pld. állandó ipari fejlődés, a forgalom javulása, a kulturális fejlődés, mely ujabb igényeket hiv elő, stb.) 3. Cyclical Fluctuation: a tisztán konjunkturális alapon nyugvó ingadozások. A hullámszerű mozgás, melynek fázisai az emelkedő konjunktura, a hirtelen beálló krizis, az utána beálló élettelen depresszió és a fellendülés. 4. Residual Factors: az egészen rendkívüli faktorok által előhívott változások. (Sztrájk, háború, árviz, stb.)

Látjuk tehát, hogy a konjunktura-ciklus kisebb-nagyobb külön hullámokat is magában foglal, amelyek a hullámmozgást pillanatnyilag letérítik eredeti irányától. A kutatás feladata azonban a gazdaság tisztán konjunkturális megnyilatkozásait figyelemmel kisérni és a szezontól függő és szekuláris ingadozásokat a graphikonokból a lehetőség szerint kikapcsolni. Az u. n. „residual factors” eltüntetése természetesen lehetetlen, ezeknek váratlan és kiszámíthatatlan beállta minden előzetes óvatosságot kizár.

A zavaró faktorok kikapcsolására Amerikában külön methódusokat találtak, melyeknek ismertetése tekintettel komplikáltságukra e helyen lehetetlen.

Mihelyt azonban ez a munka megtörtént, megtaláltuk a ciklus hullámainak irányát. A hullámvonal, a graphikonok összeállítása is nehéz. Széles körültekintést és alapos közgazdasági tudást igénylő statisztikai munka.

Hogy készülnek a konjunkturaciklus grafikus görbéi? A felsorolt öt csoport összegyüjtött indexszámait grafikusan leábrázoljuk, az igy nyert görbék közül kikeressük a párhuzamosakat és próbáljuk megállapítani az egyes egymással ellentétesen futók között a quantitativ összefüggést. Az egyes sorok közötti összefüggést krorrelációs-számítás határozza meg. Pareto olasz közgazdász kereste és találta meg az ilyen u. n. korrelációs-koefficienseket, melyek két statisztikai sor számszerű összefüggését és determináltságát fejezik ki. (Pld. a görbén megnézem, hogy a pénzpiacon beálló egyszázalékos kamatláb emelkedés mennyi idővel később szokta átlag magával hozni a részvénykurzusok emelkedését. Több ilyen görbét, több ilyen periódust megvizsgálva megállapítjuk, hogy a jelenség bekövetkezése általános-e és, hogy quantitative milyen az arány, egyszázalékos kamatlábemelkedés hányszázalékos emelkedést szokott hozni az értékpapírpiacon? ) Ha sok ilyen görbét szerkesztünk, sok esetben számítjuk ki az okozati viszonyt az egyes szimptomatikus sorok közt, akkor képet szereztünk arról, hogy az egyes görbék milyen irányban futnak, az egyesek elváltozása mennyi időn belül vonja maga után a többiek elváltozását. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a görbék elváltozása nacionális különbségeket mutat fel. Például a kamatlábváltozás termelési hatásai Amerikában sokkal hamarább érezhetők, mint Németországban. (Egyszázalékos emelkedés Amerikában a bankokat nagyobb hitelkorlátozásra készteti, mint általában Európában.)

Mint a „Korunk” 1926. évi márciusi számában is említettem a statisztikai kutatások törvényszerüségei nem oly kifejezettek mint a természettudományokéi. Az exakt természettudományoknál mindig okozati összefüggésekről van szó, ahol az egyes faktor elváltozása mindig maga után vonja a másikét. A statisztikában legfeljebb arról lehet szó, hogy két számsor között bizonyos mértékben összefüggés áll fenn. (Pld. a buzatermelés csökkenése az árakra néha kisebb, néha nagyobb mértékben hat. A tendencia azonban fennáll s azt kellőleg hosszú időtartamon kisérve a korreláció is megtalálható.)

A felsorolt és ismertetett elméleteken és statisztikai módszereken nyugszik a gyakorlati konjunkturakutatás, melynek formái a különböző „konjunktura-ideálképekben” nyilatkoznak meg. Ezek közül különösen három van, amely praktikus érdeklődésre is számot tarthat. A legegyszerübben a három közül Spiethoff hamburgi egyetemi tanár ábrázolja le a konjunkturaciklust. Az ő elmélete, mint fentebb is említettük, abból indul ki, hogy bizonyos időpontban keletkezett, vagy pedig keletkezőfélben levő üzemekbe több tőkét fektetnek, mint azelőtt. Ebből a megnövekedett invesztícióból indul ki a fellendülés. A fellendülés a termelőeszközök piacain jelentkezik először. A többi iparágak prosperitásának előfeltétele a termelőeszközök mennyiségének elegendősége. A fellendülés tehát új gyárépületek, gáz-, elektromosűzemek-, hajók-, lakóházak keletkezésével kezdődik. A vas és széntermelés emelkedő tendenciát mutat. A piacon élénk a kereslet nyersanyagok, fogyasztási javak (élelmiszerek stb.) és munkaerő után. Ezen általános mozgás következménye az, hogy a közgazdaság egyensúlyi helyzete megbillen, a túlfeszültség pillanata elkövetkezik, a tőkések túlspekulálnak, az árak emelkedése nem kompenzálja a kamatláb aránytalan magas voltát. A fellendülésnek a hirtelen bekövetkező akut krizis vet véget, a spekuláló tőkések nem tudnak vállalt és fedezetlen kötelezettségűknek eleget tenni, az összeomlás korszaka következik. A munkaalkalmak csökkennek, a vásárlóerő hanyatlik, ennek következtében az árak is esnek. Később a vállalkozói kedv eltűnése miatt a kamatlábak is esnek és evvel ujra adva van az ujabb fellendülés alapja. Olcsó kamatlábbal érdemes ujra invesztálni, a hullámmozgás megismétlődik.

Ez Spiethoff gondolatmenete, melynek alapján az itt következő „ideálképet” épiti fel a konjunktura-ciklikus mozgásáról.

Stockung (Depresszió).

Hanyatlás: A tőkeinvesztíció csökken, a nyersvasfogyasztás szintén, ennek következtében a nyersvas termelése is hanyatló tendenciát mutat. A piacokon mutatkozó kedvtelenség következtében a kamatláb esik.

1.      Aufstieg (Első emelkedési periódus): A vastermelés csökkenése megszűnik, úgyszintén a nyersfogyasztásé. Lassan emelkedő tőkeinvesztálás.

Aufschwung (fellendülés):

2.    Aufstieg (Második emelkedési periódus): Az invesztíciók élénkü lése. Élénk részvénykereslet. A nyersvasfogyasztás mennyisége közeledik az előbbi fellendülési periódus csúcspontjához. Hochschwung: (magasfeszültségű fellendülés). A kamatláb emelkedik. A vasfogyasztás eléri a csúcspontot.

Kapitalmangel: (Tőkehiány): Kedvezőtlen hitelviszonyok és a tőkeszerzés nehézségei jellemzik főképpen e periódust. Az invesztíció erősen ellanyhul, a kamatlábak nagyon magasak, a részvénykurzusok esnek, az építkezés stagnál, a vasfogyasztás csökken.

Krízis; a hitelviszonyok katasztrophális gazdasági nehézségeket okoznak, a magas kamatláb következtében a csődök és összeomlások napirenden vannak.

Spiethoff sémája, mint látjuk, igen egyszerű, de természetesen ugyanannyira hézagos is. A vezetése alatt álló hamburgi intézet nem rendelkezik elég nagy bürokratikus apparátussal s így e szűk keretekbe szorítja a kutatás területét.

Lássuk egy gyakorlati példán, hogyan történik a Spiethoff-sémán felépülő konjunkturakutatás?

Vegyük például a Stockungnak nevezett első fázist, amelyet a tőkeinvesztició csökkenése, a nyersvasfogyasztás és termelés korlátozása, kedvetlenség és kamatlábesés jellemeznek.

Az első feladat a sémában foglalt mondatok számsorokba és grafikus görbékbe való leábrázolása. Az általános tökeinvesztációt fell kell bontani komponensekre. Melyek a typikus invesztációs tevékenységek? Mindenesetre elsősorban is a részvény ós kötvénykibocsátás, uj vállalatok alakulása. Másodsorban az építkezések. Az építkezések közül fontosabb szerepet a gyárépületek, üzemek építése játszik, de a lakóházak építését is tekintetbe kell venni. Hajók, új transportvonalak építése szintén konjunkturális megnyilatkozások.

A statisztika pontosan felmutatja ezeknek a dolgoknak számszerű képét. Az index úgy készül, hogy pl. 1913-as évet bázisul veszem, s ha ebben az évben 1500 új részvénytársaság alakul, akkor ezeknek a száma képezi az alapot, s ha 1928-ban 3000, akkor az index 200-at mutat.

Ugyanilyen indexek készülnek az építkezésekről is.

A tapasztalatok azt mutatták, hogy a hanyatlás korszakában ezek az invesztációs indexek szintén erős esést mutattak fel. A nyers vastermelés és fogyasztás indexszámai, úgyszintén a szénfogyasztás és széntermelésé természetszerüleg követik az invesztáció irányát.

A kutató feladata most a korreláció! Megállapítani, hogy átlag mennyi idő mulva szokta megérezni a nyersfogyasztás indexe a tőkeinvesztációk korlátozását? Megállapítani, hogy a nyersfogyasztás első csökkenő ugrása után mennyi idővel és milyen mértékben következik be a nyersvastermelés korlátozása?

A korrelációt meg lehet graphikailag és meg lehet mathematikailag találni. Ha az indexeket leábrázoljuk, akkor a kép áttekinthetőbb.

A hanyatlás fázisa után Spiethoff szerint az „Erster Aufstieg” (első emelkedési periódus) következik. A tapasztalatok szerint a stagnálás megszünését a kezdődő tökeinvesztálás és az ennek következtében beálló kedvezőbb nyers vasfogyasztás és termelés jellemzik. A feladat újra az összehasonlítás. A kutató elsősorban is több ciklus tanulmányozása után megállapítja, hogy átlag mennyi ideig tartó hanyatlás után szokott az első fellendülés kezdődni. A további feladat újra a korreláció. Megkeresni, hogy mennyi idővel és milyen mértékben követi a nyersvastermelés a nyersvasfogyasztást.

Az eljárás ugyanez a többi periódusnál is: összehasonlítás és korreláció!

Az u.n. Konjunkturabarométer ezeknek a munkáknak a gyakorlati értékeléséből keletkezik. Ha u. i. tudjuk, hogy bizonyos statisztikai sor bizonyos irányú mozgásának egy másik sor ugyanilyen, vagy ellentétes mozgása felel meg, akkor következtethetünk a közeljövő piaci szimptomáinak alakulására.

Természetes, hogy ezeknek a következtetéseknek meg kell maradni bizonyos szük korlátok között. A Pearson professzor által elemzett faktorok megzavarják a konjunktura képet, ezeknek tökéletes kikapcsolása szinte lehetetlen. Az amerikai Harvard-intézet prognózisait azonban a közgazdasági élet igen komolyan veszi. Az utóbbi években igen sok esetben sikerült helyes diagnózist, sőt helyes prognózist is megállapítani.

Az európai konjunkturakutatás egyelőre megközelítőleg sem érte el az amerikaiak eredményeit. A berlini Institut für Konjunkturforschung azonban itt is úttörő munkát végez. Berlin egyelőre a diagnózisra fekteti a fősulyt és prognosztikus megállapításokba csak ritkán bocsájtkozik.

A berlini Institut ideálképe a Spiethoffénál jóval szélesebb, indexének száma jóval nagyobb s így megállapításai is jelentősen exaktabbak.

Összehasonlításul érdekes ezt a témát is tanulmányozni, melynek megértése a Spíethoffé után nem okoz nehézségeket:

1.     Depresszió

A valutáris oldalon: 1. Piacok: az árak csak kis mértékben változnak, inkább le-, mint felfelé tendálva: az értékpapírok árai emelkednek, elsősorban azonban a fixkamatozásu papírok, (állampapírok, kötvények stb.) a dividendát hozók csak később; a pénzpiacon erős kínálat uralkodik; vállalkozási kedv hiánya következtében a kézi pénz a piacon hever. 2. A jövedelmek: a vállalkozási és munkajövedelem, valamint kiadások alacsony nivón mozognak.

A javak oldalán: 1. Produkció: a termelés eléri a holtpontot, elsősorban is a termelőeszközök termelése csökken, a fogyasztási javak termelése kevésbé érzi a krízist, luxuscikkek termelése minimális. 2. Külkereskedelem: a behozatal stagnál (alacsony árak miatt), kivitel erősen emelkedik ugyanazon okból.

2.    Fellendülés

Valutáris oldalon: 1. Piacok: árucikkek árai emelkednek; értékpapirhausse, amely a periódus vége felé megszünik és lefelé lendül (mivel a kamatláb magassága rövidebb befektetések felé tereli a figyelmet); a pénzpiacon továbbra is van kinálat, később azonban a kamatláb emelkedik. 2. Jövedelmek: A vállalkozói nyereség erősen emelkedik; a munkajövedelem csak lassan utána; az elasztikus kiadások erősen nőnek.

A javak oldalán: 1. Produkció: a termelés mennyisége erősen nő és piacon továbbra is van kinálat, később azonban a kamatláb emelkedik. 2. Jövedelmek: A vállalkozói nyereség erősen emelkedik; a munkajövedelem csak lassan utána; az elasztikus kiadások erősen nőnek.

A javak oldalán: 1. Produkció: a termelés mennyisége erősen nő és minden irányban. 2. Külkereskedelem: a behozatal nő, a kivitel ingadozásokkal, azonban az elért magasság körül marad.

3. Feszültség (Hochspannung.)

Valutáris oldalon: 1. Piacok: erős pénzhiány; hitelnehézségek; az értékpapirkurzusok esnek tovább; az árak változatlanok az árupiacon, esetleg lassan esnek, elsősorban és erősebben a termelőeszközök árai, csak másodsorban a fogyasztási javakéi. 2. Jövedelmek: A vállalkozói nyereség további emelkedése megszünik, a periódus végén már esik is; a munkajövedelem nagyjából változatlanul marad, ugyanugy az elasztikus kiadások. (Nem feltétlenül szükséges luxuscikkek árai.)

A javak oldalán: 1. Produkció: a termelés növekedése megszünik; a termelőeszközök termelése erősen csökken; a fogyasztási javak termelésének kiterjedése még tart tovább. 2. Külkereskedelem: a behozatal emelkedése megszűnik; a kivitel nagyjából az elért magasságban marad.

4. Krízis

A valutáris oldalon; 1. A piacok: az áruk árai esnek; baisse az értékpapírpiacon; a nehéz hitel és pénzviszonyok sok összeomlást és csődöt eredményeznek. A pénzpiacon a kinálat emelkedik, a pénz ára azonban magas. 2. Jövedelmek: a vállalkozói nyereség erősen esik; a munkajövedelem és az elasztikus kiadások csökkennek.

A javak oldalán: 1. Produkció: A termelőeszközök termelése nagyon erősen és hirtelen csökken, később a fogyasztási javaké is. 2. Kivitel és behozatal mennyisége egyidejűleg csökken.

Ez a séma kellőleg mutatja, hogy a német intézet nem csupán egyoldalúlag, az amerikai Harvard mintájára, a valutáris oldalt kisérí figyelemmel, hanem a termelés, fogyasztás és cirkuláció minden fázisát belevonja a kutatás körébe. A Spiethofftól, I. Fishertől, Keynestől és Pearsontól megalapozott monet�är-theoriával ellentétben plasztikusan igazolta a berlini intézet, hogy nem minden okozati összefüggés vezethető vissza a tőkebefektetésre. (Mint főleg Spiethoffnál.) Pontosan kiélezte az egyes áruk különböző konjunkturaérzékenységét.

A Harvard-intézet rendszerének és ideálképének ismertetésére az adott keretek mellett nem térhetek ki. Pearson tanár azonban a lehető legnagyobb precizitással vezeti bő anyagi szubvencióval ellátott apparátusát.

*

Megkíséreltem rövid foglalatban és a nemszakember részére is érhetően vázolni a konjunkturaelmélet- és kutatás mai állását. A kérdés azonban kimeríthetetlen és az elméleti közgazdaságtan minden területét felöleli. Ez az oka talán annak, hogy a megoldások viszont nem látják meg szinthétikusan a problémát. Az egyes kutatók a tárgynak csak egyes oldalait látják meg. Kiindulópontjaik egyoldaluak és ehhez képest az ezekre épített statisztikai eredmények sem adnak befejezett egészet. Teljesen zárt, átfogó konjunkturaelméletet a kapitalisztikus közgazdaságtan nem ismer. Ennek a ténynek a magyarázata igen egyszerű: a kapitalista, közgazdaságtan nem látja meg és nem akarja meglátni, hogy a konjunktura periódikus fellépése, a romboló hatású akut krízis nem egyszerű vagy kevésbé egyszerű, többé-kevésbé befolyásolható faktorokra visszavezethető tünetek, hanem a termelőrendszerből következő, organikus és szükségszerű jelenségek.

Ennek a ténynek a felnemismerése vezetett azokhoz az elméleti kísérletekhez, melyeknek célja a konjunkturanélküli gazdaság problémáját megoldani. E gondolat hazája Amerika. A fentebb ismételten említett professzor Irving Eisher az idea megteremtője. Fisher gondolatmenete igen egyszerű és magától értetődőleg következik konjunkturaelméletéből. Szerinte a konjunkturális ingadozások egyszerűen az általános árnivó ingadozásai. Az általános árnivó ingadozásainak oka pedig a pénzérték ingadozása. A pénzérték változásainak oka mindig a pénz és hitelmennyiségnek az árúmennyiséghez való aránytalansága. A pénz és hitelmennyiség azonban a bankok pénz és hitelpolitikájától függ, de különösen a központi jegybank politikájától. Ha tehát a jegybankot kellő közgazdasági megértéssel vezetik, akkor az árnivó stabil lesz, a konjunkturaingadozások eltünnek.

Csak teljesség kedvéért füztem még hozzá az előbbiekhez Fisher elméletét a konjunkturanélküli gazdaságról. A kritikát minden további nélkül adják a konjunkturakutatás elért eredményei. A pénz és hitelmennyiség okvetlenül fontos tényezője a ciklusnak, de semmiesetre sem egyedüli és végső oka. A pénz és hitelmennyiség maga önállólag nem szabályozható, mert változásaik rendszerint az árúmennyiséget is változtatják.

Éppen a Fisher ellen megindított elméleti harc és vita mutatta meg, hogy a konjunktura jelensége nem egyes tényezőkre visszavezethető egészségtelen tünet, mely azok elpusztításával szintén elpusztul. Bankpolitikai reformokkal, vagy pedig bármilyen másik állami, vagy magánintézkedéssel nem lehet organikus eredetü betegségeket eltüntetni. A konjunktura organikus jelensége a kapitalisztikus termelőrendszernek. Hatása, megnyilatkozásai letompíthatók és kormányozhatók, a jelenség maga azonban mindaddig megmarad, amíg a termelőrendszer kapitalisztikus alapokon nyugszik.

* Cassel rendszerének hibáira ezen ismertetés keretén belül nem mutathatok rá.