Rudolf Hildebrand münsteri lelkész hoszszabb ideig lelkészkedett Amerikában; ott szerzett személyes tapasztalatai alapján írja a Neue Schweizer Rundschauban:

Amerika hisz a nő szellemi fölényében. Vagyis: bevallottan csak a nemek egyenértéküségében, tényleg azonban a nő többértéküségében. Jó az Amerikában, ami a nő tiszteletét, díszítését és szórakozását szolgálja. Ami erre nem alkalmas, az bűn.

Egyházközségem ügyeiben, a községi és országos politika ügyeiben hamarosan rájöttem, hogy egészen haszontalan dolog a férfiakkal tárgyalni, bármilyen tisztséget töltsenek be. Hamarosan megtanultam, hogy mértékadó helyekhez forduljak: az egyházi nősegély és a községi nőklub elnökségi hölgyeihez. Mert Amerikában a férfi teremti elő a pénzt, de a nő rendelkezik felőle. A férfi nem arra való, hogy az élet dolgai felöl Ítéletet alkosson. Az ő gondolata nem ér az üzleten túl. Afelől szabad határoznia, hogy miképen szerez minél gyorsabban minél több pénzt. De magasabb dolgok felől – mint a jó és a rossz – át kell engedje az ítélkezést magasabb rendű lényeknek.

Ez az amerikai közfelfogás. Megfelel ez a tényeknek? Az amerikai nő fölötte áll tényleg szellemileg az amerikai férfinek? Egészben véve: igen. Igen, az amerikai nő intelligensebb, mint az amerikai férfi. Az amerikai nő szellemileg nyitottabb. Többet olvas, többet figyel meg, többet gondolkozik, képzettebb. Többet él, mint az amerikai férfi. Ennek élete az üzlet. A nő élete is az üzletre van építve, mégis magasabb céljai vannak. Távol áll tőlem, hogy az amerikai nőnek magas fokú értelmet tulajdonítsak. De híméhez hasonlítva, valósággal az életbölcsesség telje. S ezért jogos és helyes, hogy amazt orránál fogva vezesse.

A szegény amerikai férfi! Lassan halálra dolgozza magát, mindig annyira befogva, hogy nem ér rá egy órahosszat igazán élni. A törzsasztalt nem ismeri. A dohányzást nem veszik tőle jó néven. Hoszszabb ideig kimaradni baráti társaságban nem illik egy jó férjnek. Maradnak a látogatások, a mozi, az értelmetlen autózás. S mindig az asszony köténye szalagján. Minden esetre ott vannak még a szerelem örömei. Amelyek nagy szerepet játszanak: mert minél kevésbé ember egy férfi, annál inkább szerető. Természetesen a tiszta, fehér asszonyiság klasszikus földjén nincsenek örömházak, legfeljebb titkosak s egészen szennyesek. De a mindent felül mulón kizsákmányoló házassági kényszer és válási törvények teljesen pótolják ezeket. Az amerikai asszonyi ravaszság jól ért hozzá, hogy az uccalány minden előnyét egyesítse a tiszteletreméltó asszonyiság előnyével. Erkölcsi megbélyegzés, vezeklő teljesítmények, nagy összegű kártérítések fenyegetik a tilosbamerészkedőket.

Az u.n. amerikai „ideálok” nem egyebek, mint pórázok, amelyeken a nők a férfiakat vezetik. Nézzük például a haladás ideálját. Amit Amerikában haladás alatt értenek, azt könnyű megmondani: számok növelését. Ha például tízből húsz lesz, ez haladás. Ez az ideál megköveteli, hogy mindazokból a dolgokból, amelyeket az ember gyártani tud, minél nagyobb számu állíttassék elő. Első sorban persze autókból. Az ideál értelmezésében azonban eltér a felfogás a két nem között. A férfi számára a számszerü haladás a végső, a legmagasabb, ami a világon van. A nő is akarja a számszerű haladást. Mindenképen azt kívánja, hogy a férfi többet és többet produkáljon. Dicséri és kedveskedik neki, ha jó fiú és szorgalmas. S buzgón kardoskodik az olyan törvények mellett, amelyek a férfi munkaképességét megtartják és fokozzák. De mindamellett a Szent Szám nem bálványa a nőnek, hanem szolgáló szelleme. A tömegtermelés és a férfi örömei feláldozása árán megvásárolt jólét a nő élet élvezetét kell szolgálja.

Könnyen érthető okokból az amerikai nem tud különbséget tenni civilizáció és kultura között. Már régen átment a vérébe, hogy a kulturfok magasságát a női befolyás fokával mérje. Minden civilizáció számára a nőtől jön. A férfi csak oly mértékben civilizált, amily mértékben a nő hatása alatt van.

A világ elamerikaiasodásának ideálját a nőklubbok, a protestáns missziók és a nagyszabásu, I. M. C. A. (Fiatalemberek keresztény egyesülete) nevet viselő fiúnőiesítő-intézetek viszik át a valóságba. Az amerikaiasító munka kertelés nélkül tűzi ki célját: a nőuralom megvalósítása a férfi szellemi kasztrációja által.

Ugyanez a célzata egy másik magasan lebegő amerikai ideálnak: a nevelésnek. Az egyforma, kötelező, elközépszerűsítő nevelés mindkét nem számára női tanerők vezetése alatt természetesen nagyobb művelődési előnyöket nyujt a női nemnek. A lányok sokkal képzettebben hagyják el a nyolc éves kötelező Public School-t és a további nem kötelező High School-t, mint a fiú osztálytársaik. Ez oly feltűnő, hogy minden amerikai tanitó és tanár meg kell erősítse. Az okát abban látom, hogy a fiúknak kell a lányok képességeihez alkalmazkodni, nem megfordítva. A tanterv és a tanítási módszer inkább a lányok igényei szerint van megállapítva. Szabályszerű labdajáték és nem harcjáték. Nincs férfitanító, aki a fiúkat megértené. Krónikus alárendeltség a tanítónő és az osztálytársnők alá. Mindez egész természetesen hoz létre egy nagy lelki inferioritás-komplexumot a férfiben.

Amerika civilizációja nő-civilizáció annyira, hogy civilizáció számára egyértelmü nőuralommal: a férfi leigázása a nő által. A nő szabályozza a férfi játékát, munkáját, sőt szerelmét is. A férfi nem ember, hanem termelőgép és szerelmi tárgy. Az emberi a férfiben a kettő mögött teljesen háttérbe szorul. Ez szabja meg szórakozásainak határát, ebből folyik erkölcsi kodexe. A szerelemben is passzív szerepet játszik, arra való, hogy a nő vele és általa kielégítse vágyait.