Az erdélyi föld sorsa címen (Budapest, 1932.) Móricz Miklós tulajdonképpen választ írt a Londonban élő ismert román publicista, David Mitrany „The Land and Peasant in Rumania. The War and the Agrar Reform 1917—1921.” (Románia földje és parasztja. A háború és a földreform) cimű munkájára. Mitrany terjedelmes munkájában (650 lap) arról igyekszik meggyőzni az angol, s rajta keresztül Európa uralkodó tudományos és politikai közvéleményét, hogy Romániában a világháborút követő agrárreform szociális szükségszerűség volt, s a feudális nagybirtokok felosztásának árán a román, de a kisebbségi parasztot is évszázados elnyomatásból emelte ki. Ezzel szemben Móricz Miklós a mai magyarországi hivatalos álláspontnak ad hangot, amikor kimutatja, hogy a parasztság évszázados elnyomása csak a Regátban volt érezhető, ahonnan éppen ezért valóságos népvándorlás indult Erdély felé, míg Erdélyben a birtokososztály kulturált szelleme, az időszerű reformok, a jobbágyfelszabadítás gyors véghezvitele lényegesen más történelmi beállítottságot adtak a jórészt román jobbágyságnak, s ha a magyar nemesség nem vihette keresztül mindazt, amit a földművesosztály javítására tenni akart, ebben őt az osztrák elnyomás akadályozta meg. A földreformra vonatkozó, bő adatokra támaszkodó részben pedig oda konkludál Móricz, hogy a reformot Erdélyben román soviniszta szemponttól vezettetve hajtották végre, amit a regáti és erdélyi földreformtörvény közötti tételes összehasonlítással támaszt alá. Végeredményben pedig: „a románok Erdélyben 2.9 millió kat. holdnyi földet vettek el magyaroktól, kisebbségektől és olyan intézményektől, amelyekről úgy látták, hogy azok a magyar vagy más kisebbség kulturáját szolgálják... Az adatok arra vallanak, hogy ezt a hatalmas területet nem az erdélyi román nemzet kapta meg,— az legfeljebb azt a bizonyos 451.000 hektárt vehette át. amelyet kiosztottak közötte, ellenben ennek a kisajátított területnek nagyobb része kikapcsolódott a nemzetgazdasági körforgásból; olyan egyéni érdekek szférájába került át, amelyben többé nem tölt be közgazdasági hivatást és még kevésbé nemzetgazdaságit.” A többségi nemzet tehát szegénnyé tette a kisebbségit, anélkül hogy abból ő meggazdagodott volna,— zárja le Móricz Miklós következtetéseit.

Nem lehet célunk vitába szállani két olyan nézettel, amelyik az erdélyi agrárproblémát, a román és magyar nemzeti harc vonalába állítja be, amkor az általuk felhozott tények és számok is azt bizonyítják, hogy itt szociális problémáról van szó, amelyiknek csak egyik oldala nemzetiségi, illetve nemzeti alapon szociális. Kétségtelen, hogy a nemzet mai fogalmazásában Középeurópában a burzsoáziától függő, vagy abban felolvadó középosztályt jelenti, amelyiknek legerősebb „Hinterland”-ja a parasztság. A máról holnapra többszörösére növekedett román állam első feladatai közé tartozott, hogy európai értelemben nemzetté emelkedjék, a harmadik rend. a középosztály kifejlesztésének utján. Viszont a parasztságnak is kellett valamit juttatni, Erdélyben azért, hogy érezze a magyar uralom alól való felszabadulást, a Regátban pedig azért, mert elnyomása gyakran forradalmi mozgalmakban tört ki (az 1907-es parasztforradalom.) Ez annál is könnyebb, mert azok közül, akiké a föld volt, az erdélyi birtokosok ugyis kisebbségiek, a regátiak pedig kárpótolhatták bőven magukat a megnövekedett ország megnövekedett politikai, pénzügyi és ipari kereseti lehetőségeiből. Minket közelebbről csak az erdélyi agrárreform érdekel. Az új román középosztály kialakulásának első feltétele a magyar középosztály kiszorítása uralkodó helyzetéből. A repatriálás, az állami hivatalokból való kiakolbolitás s a közigazgatás, bíráskodás és részben a közoktatás átvétele nem volt elég, a birtokreformot is ezzel az alaptendenciával kellett végrehajtani. A burzsoáziák nemcsak az elnyomott osztállyal, de egymással szemben sem ismernek kíméletet; igy sajátítottak ki Erdélyben jóval a földigénylésen tuli területeket, a különbözet pedig megmaradt állami rezervának, tárt kaput nyitva minden spekulációnak. De nemcsak az állami rezervákon gazdagodott meg az új román középosztály A parasztbirtokokat kiegészítik mindenütt legalább 5 holdra. Ezzel szemben az ipari termékek árát magasan stabilizálják. Amit így a máséból adtak a parasztnak, azt visszavették a másik zsebéből. A bankok hitelt nem adnak a kisajátított földekre. Viszont a paraszt nem tud mezőgazdasági eszközöket beszerezni a magas ipari árak miatt és földjén vagy tulad, vagy egy részét műveletlenül hagyja. A föld műveletlenül marad s így visszaesik a nemzeti termelés. A parasztoktól ezzel párhuzamosan a gazdagodó parasztok (kulákok) és pénzüket befektetni akaró hivatalnokok összevásárolják az olcsó birtokot és megindul az új középbirtokos réteg kialakulása. A földreform tehát az új román állam nemzetté alakulásának, vagyis a román középosztály kialakulásának volt az előfeltétele, egyrészt azon az uton, hogy az új román hivatalnok és szabad pályán lévő elemeket olcsó földhöz juttatta, másrészt a román parasztság egy részének adta meg a lehetőséget arra, hogy kulákká emelkedjék. Ezt csak a magyar birtokososztály és a magyar intézmények vagyonának kisajátítása útján érhették el. Cserében, — el kell ismernünk, — a magyar paraszt birtokigényeit is legtöbb helyen éppen úgy kielégítették, mint a románét, de éppen a fenti okokból láthatjuk, hogy a parasztság helyzetén korántsem javított az agrárreform olyan mértékben, mint ahogy azt Mitrany is írja.

A Móricz Miklós és az agrárreformról szóló újabb munkákból így tudjuk dialektikusan rekonstruálni, azt a folyamatot, amit a hivatalos irodalom a nemzeti küzdelem egyedüli szempontjára igyekszik leegyszerűsíteni és beállítani. Adataikat felhasználhatjuk, de egy új Szabó Ervinnek kell kommentárjaikat átértékelni ahhoz, hogy az 1848-49-es párt és osztályharcok mintájára az 1917-21-es évek hasonlóan korszakalkotó küzdelmeit a történelmi materializmus világánál tisztán láthassuk. (Arad)