Korunk 1933 Március
A romániai agrárválság számadatai
A bevetett területek nagysága (1000 hektárban):
1930 | 1931 | |
Buza | 3055 | 3466 |
Tengeri | 4426 | 4754 |
Rozs | 1975 | 1919 |
Zab | 1087 | 871 |
Árpa | 391 | 407 |
összesen | 10.934 | 11.417 |
A bevetett terület növekvése 1930-tól 1931-ig 483.000 hektár.
A gabonaneműek termelése (1000 vagonban):
1930 | 1931 | |
Buza | 360 | 368 |
Tengeri | 452 | 636 |
ROZS | 237 | 141 |
Zab | 116 | 67 |
Árpa | 46 | 36 |
összesen | 1211 | 1248 |
A gabonaneműek növekvése 1930-tól 1931-ig 37.000 vagon.
A gabonaneműek értéke (millió leiben):
1930 | 1931 | |||
Buza Tengeri Rozs | 11.033 10.622 4031 | 8911 10.049 2913 | ||
Zab 2197 | 1729 |
| ||
Árpa 1022 | 709 |
| ||
összesen 28.905 | 24.311 |
| ||
A mezőgazdasági válság elcsökkenése 1930-tól 1931-ig 594 millió lei.
A gabonaneműek hektáronkénti értékcsökkenése leiben:
1930 | 1931 | |
Buza | 3610 | 2571 |
Tengeri | 2399 | 2114 |
Rozs | 2040 | 1518 |
Zab | 2021 | 1984 |
Árpa | 2609 | 1742 |
Összesítve: vetőterület növekvése 483.000 hektár; a gabonamennyiség értékcsökkenése 4 milliárd lei. Ezekből a számokból a következő tények rajzolódnak ki. A mezőgazdasági válság ellentétben az iparival nem a termelés állandó csökkenését eredményezi; sőt bizonyos körülmények közt a termelés növekvését. Okai: az ipari nagyüzem koncentrációs formájának hiánya, minek következtében a piac ismerete még bizonytalanabb mint az iparnál. A tőke a mezőgazdaságból nem vonulhat ki oly könnyen mint az iparból, A kisbirtokos üzemének leállítása egyértelmű a kisbirtokos éhenhalásával, mert másutt elhelyezkedni nem tud.. A csökkenő árak illetve a fogyasztóképesség (vásárlóképesség) csökkenése s az ipari árak aránytalansága a mezőgazdasági árakhoz viszonyítva azt eredményezi, hogy a mezőgazdálkodó mind többet és többet kénytelen eladni, vagyis többet kénytelen termelni, hogy ugyanolyan vagy csak kevéssé csökkent nívón tartsa fogyasztóképességót. Innen magyarázható, hogy a romániai vetőterület- és termelés mennyiségileg a válság éveiben nőtt. Ha azután az előbbiekhez hozzávesszük még a nagymérvű eladósodást (amit a kamat törlesztés még növel, valamint a magas adókat, úgy ezek rendezése az alacsony gabonaárak mellett csak mennyiségi túltermelés, de mindenesetre a termelés quantitativ nivójának megőrzése mellett lehetséges. Végül a mezőgazdasági kisüzem nem változtathatja gyorsan a termelését.
Említésre méltó, hogy a gabonamennyiség növekvése csak a vetőterület aránytalanul nagy növekvése mellett következett be, tehát nem a termelési módok technikai feljavításával. Az értékcsökkenést azonban semmisem tudta megakadályozni: az árak a termelési költségek alá szorultak.
A válság az iparban a túltermelés kérdését meg tudja oldani az által, hogy a túltermelést elégtelen termelésbe vezeti át, vagy éppenséggel a termelést szünetelteti. A mezőgazdaságban ez a módozat nem lehetséges. Még a jól organizált, fejlett koncentrációjú mezőgazdasági üzemek esetében is nehezen megy ez a folyamat, s teljesen lehetetlen a kisbirtokos formájú termelésben. A termelés a kisbirtok esetében — ha természeti okok nem játszanak közre — változatlan. Ezt a tehetetlenségi tendenciát viszont ellensulyozza egy másik, a termelés növelését eredményező tendencia. A válságban a kisbirtokos — helyzeténél fogva — termelését fokozni igyekszik, ugyanakkor azonban mint fogyasztó a lehetőség szerint kikapcsolódni törekszik a piac köréből. A termelés fokozása a válságban adott helyzete leromlását tényleg ellensulyozza ideig-óráig, ám a termékmennyiség növekedése nem arányos a növekvéssel párhuzamosan fellépő ár következtében keletkező további értékcsökkenéssel. Az érték csökkenése ezek szerint nem akasztható meg, sőt ellenkezőleg élesíti és tovább növeli: a termelés fokozásával való gyógymód a betegség további elmélyedését eredményezi. Idézett számok világosan igazolják ezt.
Az értékcsökkenés ellensúlyozására még egy mód maradna: a termelési költségek arányos csökkentése. Ezt azonban a visszamaradt kisbirtok nem tudja megcsinálni: mert nemcsak hogy a termelési költségek arányos csökkentéséről nem lehet szó, hanem ellenkezőleg az értékek és termelési költségek viszonya úgy alakult, hogy az árak a költségek alá szálltak. A kisbirtoknak nincs kiutja a válságból.
Végül a válság a kisbirtok tőkeképződését elakasztja. A kisparaszti üzemre jellemző szaporátlan és lassu tőkeképződés u.i. a válság folyamán nemcsak hogy megakadt, hanem a termelés már csak a tőke állandó csökkenésével lehetséges. A termelésbe fektetett tőkék értékcsökkenése a válság alatt hitetlenül gyors. A tőkehiányt a termelésben csak új tőkék bevonásával lehet ellensúlyozni. Ám — válság idején — a hitelapparátus felmondja a szolgálatot. Igy a tőkeszükséglet és tőkeképződés közti állandó strukturális aránytalanság (a kisparaszti birtok tőkeszükséglete nagyobb mint a saját tőkeképződése) mely a kisbirtok legutolsó háború utáni fázisában vált különösen élessé, s amelynek eredményeként az aránytalanság eltüntetésére idegen tőkéket vettek igénybe, melyeket ma már fizetni nem képesek; ez a strukturális aránytalanság a krízis folyamata alatt olyan nagymérvű, hogy megoldani már nem lehet.
Olyan probléma előtt áll ma a kisbirtok, amelyhez hasonlóra a kisbirtok keleteurópai történetében még nem volt példa. A diliemma ez: ha nem termel — elpusztul s ha termel ugyancsak. (Bukarest)
Vissza az oldal tetejére