A válság, mely a középeurópai szellemi arcvonalakba már teljesen beette magát, Romániában most közeledik a csúcspont felé. A jórészt francia orientációjú román polgárság szellemi élete azt bizonyítja, hogy a román középosztály — az alatta levő agrárállam bázisán, — a polgári szellem fejlődési központjaitól meglehetős távolesve, csak elkésve érkezett el azokhoz a fejlődési feltételekhez, melyeket Nyugat és Középeurópa számára a feudalizmus és a kapitalizmus megnyitott. Míg így a hanyatló erejű kapitalizmuson épült európai kultura élesszögű esést mutat addig Románia a maga keretei közt még mindig emelkedik. Ez az emelkedés azonban semmikép sem olyan nagyfokú, hogy még utolérhesse azokat „a magasságokat”, amiket Nyugat már elhagyott. Nem bir itt elég befolyással az sem” hogy a háborúban győztes Románia polgári öntudata és aktivitása lényegesen megerősödött, mert a román polgári öntudat nacionalizmusban kicsucsosodó megerősödése nem hasonlítható pl. a közép-európai Csehország megerősödött polgári öntudatához. Amig u.i. a középeurópai fekvésit Csehország már a békeszerződések megkötése előtt a nyugati kapitalizmus fejlődési zónájába esett és így meg volt a polgárság kellő quotája, addig a feudalizmus határvonalán álló Keleteurópai államokban az államapparátus fenntartására szükséges nemzeti középosztályt a békeszerződések óta kellett megteremteni. Ilyen körülmények között ez a középosztály multnélküli benső kulturájában nem tud lépést tartani a Nyugattal, illetve, hogy lépést tarthasson, egyenesen azokra van utalva. A szellemi import viszont — lévén a polgárságról szó — természetesen csak regresszív lehet. A nacionalizmuson épült román irodalom — a szükségszerűen — későn ideérkezett francia esztéticizmus kritikai szemléletével párosul. A szinház tiszta szinházat, az irodalom tiszta irodalmat akar csinálni. A képzőmüvészet sem lép túl a franciák körein. A román modernek ebben az egyvonalu orientációban — a faj rokonság fogalmától függetlenül (ez a fogalom nem több itt, mint egy szó az imperializmus szótárából) — nem választhatók el a nyugati, főleg francia imperializmus keleti tőkekolónizációs politikájától, amely a két nép közti kapcsolat tulajdonképpeni alapját képezi. Nem véletlen az sem, hogy az új generációnak az öregekkel közös nacionalista ideológiája a fasizmus felé fordul. Természetesen nem téveszthetnek itt meg a demokrácia frazeológiájába öltöztetett caranista és egyéb nép-felé forduló vállalkozások, melyek az ország parasztságában (a lakosság 80 százaléka) anyagi rezervoárt látnak a milícia, bürokrácia és a nagyburzsoázia eltartására.

Romániában a kapitalizmus tulajdonképpen még nem ért rá teljesen kifejlődni és így a kapitalisztikus rendszer teljes mértékű mai krizise csak a nyugati kolónizáló-kapitalizmus itt jelentkező betegségtünetein érzékelhető. A tulajdonképpeni benső krizis abban nyilvánul meg, hogy a még feudális gyökerekkel rendelkező állam anyagi rezervoárja, a nép teljesen kimerült. A falvak népei mind fokozottabban elégedetlenek. (Mint valamennyi keleteurópai agrárállamban.) A középosztály a kiegyensulyozatlan termelési erők ezen kráterén éli regresszív igazságszolgáltatását, politikáját, kulturáját, irodalmát és művészetét.

A Bukarestbe koncentrálódó gazdasági életnek megfelelően Bukarestbe összpontosul Románia politikai és szellemi élete is. Eltekintve a 800.000 lakost számláló Bukarest óriási szegény- és keleties benyomású-negyedeitől, melyek tüstént a főutvonalak mögött kezdődnek, a belváros főbb uccái meglepik az idegent. Felhőkarcolók szökkennek. az égbe: este fénytenger borítja cl a boulevardokat: színházak; mozi, mozi hátán! Az elegánciát és forgalmat nyugodtan Párizs bármely pontjára át lehetne helyezni. A fantasztikusan drága mulatóhelyek zsufoltak. A nagy kávéházak ragyognak. S ezek a ragyogó kávéházak zengnek az írók és művészek temperamentumos vitáitól. Itt találkoznak a szerkesztők és írók. Innen és a francia mintára készülő nagy napilapok mögül intézik a hivatalos román irodalmat, néhány kritikai-irodalmi hetilap és folyóirat hasábjain keresztül. Az ideológiai vonal mindenütt tiszta és; félrenemérthető: konzekvens, harcias regresszió. A romanticizmus még él a regényirók közt s a költők sem — bár nagy művészek is vannak köztük — hoztak megrendítő ujat. Az esztéták Proust, Valery, Bergson dicséreteiben versengenek. Mintha mind kivül állnának az időn... Az idő jelenségeit csak elfutó, lényegtelen tüneteikben, regisztrálják. André Gide baloldali vallomása például nem meggondolásra, hanem könnyed elmefuttatásokra adott alkalmat.

Kevésbé tisztázottak a fiatalabb nemzedék harcvonalainak ideológiai vonásai. A kapitalizmusban való hit megrendült ugyan, de a kivezető ut felől a fiatalok hetilapjaiban zavar és tájékozatlanság mutatkozik. A talaját elveszítő polgári osztály bizonytalansága tükröződik ott is, ahol a fasizmust látja megoldásnak és ott is, ahol a baloldalért vagdalkozik. Az utóbbi jelenség ma annyira általános, hogy nyugodtan beszélhetünk valami járványszerű baloldalias divatról, mely azonban rögtön behúzza szarvait mihelyt a konkluziókhoz érkezik.

A fiatalok politizáló jobbszárnya — Hitlerék öltözeteiben — a revíziós kérdés körül segít Középeurópa háborús hangulatát kiépíteni s korántsem sikertelenül, mert a válasz végszóra vágott be a magvarországi fasizmus részéről. (Figyelemre méltó ezen a vonalon, hogy az imperialista tendenciáktól elválaszthatatlan fasizmus mint ütközik maga magába. Imádja például azt az olasz fasizmust, mely imperialista érdekeinek kiépítésében teljes szivvel a Nagy-Románia ellen is forduló magyar revizonizmus mellé áll.) Az idetartozó fiatal írók és kritikusok lapjukban, az A x a-ban programmatikusan és élesen harcolnak a hirtelen kifejlődött osztályharcos arcvonal ellen. Viszont a polgárság bizonyos része mégis mintha rugalmasságot mutatna a progresszió irányába... Nemrégiben egy polgári professzor Leninről szóló előadását meg kellett ismételni Bukarestben s mindakét előadás alatt ezrekre menő tömegek szorultak ki az előadóteremből. 1932 nem egy jelentős román entellektüelnek a polgári ideológiából való kiválását hozta meg, sőt azon túl jelentős vallomások sorozatai hangzottak el a kizsákmányoltak mellett s az imperializmus ellen. A polgári öntudat meghasadása, mely mindenütt egyformán ismétlődött meg és szükségszerűen választotta le a burzsoá-ideológia testéről a haladószellemű ifjuságot, Romániában is bekövetkezett. Azok a román fiatalok, akik a polgári szellem kritikájától az osztályukkal való szembefordulásig jutottak el a november óta megjelent Stânga cimű hetilap köré csoportosulnak.

Bár a Stânga — romániai viszonyok közt — meglepő bátorsággal elemzi a román nacionalizmus s a vele kapcsolatos háborús tendenciák tulajdonképpeni gazdasági gyökereit, még nem érkezett el a polgár progresszivitásától a forradalmi céltudatosságig. A világirodalom agyonhallgatott mai szereplőinek ismertetésén kivül revideálja a román irodalmat. Mi akik szóról-szóra tanultuk meg a román irodalom minden olyan szereplőjének életrajzát, aki pár versnél többet írt, a Stângaban találkozunk először Joan Paun Pincio (1868—1894) nevével, akinek nyomoruságos élete és egész sorozat izzó, művészi tökélyű verse román népi revelláció.

Programjából a Stânga nem felejti ki az osztályharcos grafikát sem, mely a progresszió utján nagy jelentőségű felvilágosító szerepet játszik. K�äthe Kollwitzot, Groszt, Masareelt, Heinrich Zillet ismertetik és tisztabeszédű fiatal román grafikusok munkáit mutatják be. Vonalra szólítják a képzőművészt, aki ma életkörülményeiben és produkciójában a polgárság összeomlásának dokumentálásában legelői jár.

A Stânga jelentősége abban van, hogy fölveszi a harcot a fasizmus ellen és útban van a román parasztállam politikai, gazdasági és szociális kérdéseinek tiszta felismerése felé. A Stânga tisztázatlan vonalú megjelenésének eredményekép könyvelhető el a vele kritikailag szembehelyezkedő, de magasabb osztályharcos és dialektikus szinvonalat jelentő Frontul megjelenése. A Stânga fábiánus elhajlásai és botlásai itt találnak tiszta marxista kritikára. A romániai gazdasági és osztály ellentétek rohamos kiéleződésében azonban még a Frontul is csak átmeneti jelenség. A szükségszerűen fokozódó radikalizálódás a közeljövőben bizonyára elhozza az egyveretü baloldali írók, ideológusok és publicisták egy olyan orgánumát, mely felkészültségéiben tényleg az idők szakaszán áll. (Kolozsvár)