Olyan dologról szándékozunk írni, amit meglehetősen nehéz megfogni. Ha a magyar kormány külpolitikáját akarjuk szemügyre venni, olyan kérdések merülnek fel, melyekre nem egykönnyen lehet választ találni és adni.

Először is kérdés, van-e a magyar kormánynak egyáltalán külpolitikája, vannak-e olyan célok, tervek, miknek megvalósítását szem előtt tartani legalább is helyesnek vélnék a mai magyar külpolitika irányítói? Erre szerintünk nem lehet egyszerűen igennel, vagy nemmel felelni. Pillanatnyi törekvései mindig valami adminisztratív teendő elvégzésére irányulnak, mint kereskedelmi szerződések megkötése, utazgatások, jegyzékszerkesztések és hasonlók. Már most sokan hajlandók az egészet összefoglalva úgy állitani be a helyzetet, hogy mindezen semmiségek fölött ott trónol mint egyetemes gondolat, a békerevizió. Ez volna tehát a magyar külpolitika vezérlő csillaga és a szerződések, utazások, jegyzékek, ünnepélyes fogadások, díszvacsorák, rendjelek és a külpolitikai életnek egyéb örömei csak ezt a nagy célt szolgálják.

A magyar kormánnyal élesen szembenálló, ellentétes oldalon is akadnak olyanok, akik szintén azt hirdetik, hogy ez a magyar külpolitika vezéreszméje. Szerintük a magyar kapitalizmus természetes imperialista törekvéseivel magyarázzák, hogy ezzel kapcsolatban rámutathassanak arra, hogy ez az imperializmus egyike azoknak a politikai tényezőknek, amik a háborús veszély állandó hirdetését indokolják. Ez amatőr marxisták egyike-másika néha arról is elmélkedik, hogy a magyar kormány ezt meg azt az országrészt fogja visszakapni a volt ellenséges országoktól cserébe azért, mert Magyarország a készülő Szovjet Unió-elleni intervenció egy előkelő láncszeme.

A valóságban ezek a bölcsességek csak népies ismeretterjesztői rangra tarthatnak számot (már enyhe elbírálás szerint is) a politika világában. Sok helytelen álláspont a munkásmozgalomban egyes aktuális kérdésekkel szemben ezekben a téveszmékben nyeri magyarázatát. Az u.n. reviziós gondolat magyarországi szerepe objektiven vizsgálva, egész másként látszik. A forradalmak után a magyar kormányrendszer olyan rétegek támogatására is rászorult, melyekben az uralkodó rétegektöl való függés nem ment át az egyesek tudatába és akiknél ez a függés tényleg nem is közvetlen. Ezeknek a rendszer számára való megnyeréséhez nem volt elég a közös osztályérdekre irányuló figyelmeztetés. És pedig azért nem mert a forradalmak után a közös osztályellenség nem jelentett számukra közvetlen veszélyt. Ezeknél az elemeknél olyan jelszavakról is kellett gondoskodni, amikre nem volt szükség, például az arisztokratáknál. A rendszer belső berendezkedését azzal tudta csak indokolni, hogy ezt a nagy célért teszi. Ezért hallgattak sokan. Az átlagos kispolgár azt mondta: Igen kellemetlen dolgokat kell elviselni, de azt el kell ismerni, hogy a külpolitikájuk... valami nagyszerű.

Azt is tudomásul vették, hogy a szabadságjogok felfüggesztése, a kivételes állapot állandósítása szükséges azért, mert fegyelemnek kell lenni, ha eljön a nagy nap, melynek érkezését mindig a közeljövőben várták. A rendszer gondoskodott is mindig új lelkesítő anyagról, mindig volt valami új „siker” és volt idő, amikor a rendszer még rászorult ezekre. (Ma már nem.) A Rothermere-akció is óriási segítséget jelentett ilyen szempontból a kormánynak, bár eleinte kellemetlen volt, hogy E. tetteket követelt és tudvalévő, hogy eleinte igen feszült viszony volt Bethlen és a „Radomér” között, ahogy Rákosi Jenő nevezte az angol ujságkiadót.

A magyar kormányt ugyanis a valóságban semmiesetre sem lehet nacionalista elfogultsággal vádolni. A revíziós-eszmének nálunk egész más a szerepe, mint ahogy azt a rendkívül tájékozatlan angol ujság-vállalkozó hitte. Véleményünk szerint a magyar kormány a legjobb viszonyban akar élni összes szomszédállamaival. Különösen Romániával. A kölcsönös tüntetések és sértegetések sem tudják árnyékba borítani Magyarországon az uralkodóosztályoknak azt a hő vágyát, hogy Románia és Magyarország közös fronton csináljon európai politikát. Még a szélső nacionalisták lapja, a „Magyarság” is alig pár nappal a tüntetések után arról írt, hogy kár az, hogy Románia nem érti meg, mennyire szükséges és Romániának mennyire érdeke a közös román-magyar-osztrák blokk. (Ausztriát azért sorozták be, hogy valami szép-csomagolásu látszata legyen a kinálkozásnak.) Tehát látjuk, hogy merész állítás azt mondani, hogy a magyar külpolitika nacionalista elfogultságok irányítása alatt állana. A magyar kormány nem akar háborúskodni egyik szomszédja ellen sem... A magyar kormány békülni akar és összefogni az utódállamokkal.

Ebből a szempontból az a reviziósmozgalom, mely kimélyíti a szakadékot Magyarország és mondjuk Románia között, egyáltalán nem szívesen látott dolog kormánykörökben. Azért a revíziós eszme valahogy személytelenült Magyarországon. Elvi kijelentés csak és lassanként egészen elmosódik, hogy tulajdonképpen melyik államtól akar valamit és mit akar. Nem érdeke a magyar kormánynak, hogy a revíziós mozgalom konkrét formát öltsön valamilyen állam ellen, főleg éppen Románia ellen. Nem érdeke ez. Hogy miért, azt mindenki könnyen beláthatja.

A munkásmozgalom politikusai is egészen más belátásokra jutnának ezekkel a kérdésekkel szemben, ha egyszer alaposan és minden frázis sutbadobásával átgondolnák, hogy tulajdonképpen miről is van szó. És igen fontos kérdésekben taktikát változtatnának...

Néha az ember tudatlanságában azt támogatja, akit legjobban utál... (Budapest)