I.

A középosztályhoz azokat a szociális-gazdasági csoportokat számítjuk, amelyek elengedhetetlenül szükségesek abban a társadalmi organizációban, amelyben élnek, közvetítő helyzetet foglalva el az uralkodó és a kizsákmányolt osztályok között. Ide tartozik legelsősorban a műszaki intelligencia, amely a termelés szervezője, de az intelligencia minden más csoportja is, amely felülépítményi munkát végez akár annak tárgyi (a politikai, közigazgatási élet bürokráciája) akár szellemi (író, művész, tanár stb.) vonatkozásaiban. A felülépítményi munka végzése olyan jelentőségű e rétegek számára, mint a munkásság számára munkaereje, tehát a középosztály ideológiája a megélhetésének materiális forrása is egyben. Ha megállapíthatjuk még azt is, hogy ez a réteg értéktöbbletből ól, akkor ezzel megmondottuk azt, hogy a középosztály sorsa visszavonhatatlanul össze van kötve az értéktöbblet birtokosának, az uralkodó osztálynak a sorsával a polgári társadalmon belül. Ebből a viszonyból következik, hogy a középosztály fejlődése azokban az ideológiai változásokban fejeződik ki, amelyek az uralkodó osztályok alulépítményi változásainak a következményei. Ezeket előrebocsátva a szlovenszkói magyar középosztály fejlődését a fő vonalaiban úgy tisztázhatjuk, ha megvizsgáljuk, hogy a kisebbségi feudokapitalista uralkodó osztály alulépítményi változásai milyen hatásokban mutatkoznak a magyar középrétegeknél.

A kisebbségi éra legelején az a két körülmény határozza meg a kisebbségi magyar feudokapitalista uralkodó osztály társadalmi helyzetét, (az egyik a magyar állam gazdasági ós politikai szervezettségéből való kihullás, a másik pedig egy olyan gazdasági és politikai organizációba való bekényszerülés), ahol nem lehet áttekinteni sem e szervezet konstruktiv elemeinek egymáshoz, sem pedig a magyar uralkodó rétegeknek e szervezethez való viszonylatait. Hogy teljes világossággal áttekinthessük a kisebbségi uralkodó osztályoknak erre az új helyzetre való reagálását, abból kell kiindulnunk, hogy mit jelentett számukra a magyar államiság, amelynek kereteiből a kisebbségi helyzetbe kényszerültek.

Az uralkodó réteg feudális vagy junker eleme a magyar állam szervezetében csaknem kizárólagos politikai uralmi helyzetet élvezett, aminek természetes gazdasági előnye a latifundiumok védelmén túl a nemes középbirtok felbomlása folytán bázisát veszített junker elemnek az államgépezetbe, politikai stallumokba való bementése volt a divide et impera elve alapján. A polgárság, kompromisszumot kötve a magyar latifundiumos nemességgel, a kapitalista termelés egész vonalán monopól helyzetet élvezett, mert a nemzetiségellenes reakciós junkerpolitika elakasztotta a polgári fejlődést a nemzetiségi területeken. Ennek a polgárságnak ellenőrzése alatt állott az egész gazdasági élet, minden tőkeakkumuláció a polgárság hitelpolitikájától függött az utolsó vidéki takarékpénztárban is. S hogy a magyar junkerpolitikával való kapcsolatait biztosítsa, olyan korrupciós módszereket teremtett az államéletben, amelyek az imperializmus legtipikusabb jegyeiként ismeretesek. Könnyen érthető ezek után, hogy a kisebbségi magyar feudokapitalista uralkodó rétegek egyformán régi hatalmi helyzetük föltétlen visszaszerzésére törekednek a kisebbségi éra legelején. Előttük az általuk polgárosulásukban elakasztott, de fölszabadult népek lázas gazdasági, államjogi, politikai fejlődése, amelynek formái mind erőteljesebben színeződnek a visszatorló sovinizmus tendenciáival, mögöttük elveszített hatalmi helyzetük. E két körülménynek a kisebbségi uralkodó osztályokra való hatásaképpen alakulnak ki magatartásuk szabályai.

Annak a társadalmi struktúrának a megszerzését, amely a fenti előnyös osztályhelyzetet biztosította a magyar feudokapitalista uralkodó osztályoknak, a középosztály hajtotta végre, s így nemcsak az érthető meg, hogy annak a nyomásnak, amely a kisebbségi helyzetbe került magyar uralkodó osztályokat érte, teljes mértékben a középosztály is részesévé lett, de az is, hogy a kisebbségi uralkodó rétegek védekezéseinek az ellenük irányuló erőhatásokkal szemben újólag a középosztály szolgál társadalmi bázisul. Az államváltozásnak a középosztályra gyakorolt dinamikus, osztályhelyzetet formáló hatása abban nyilvánult, hogy a magyar államideológia nem szolgálhatott többé materiális osztálybázisul a középosztály számára s ennek következménye folytán társadalmi funkciójából kiesve óriási tartaléksereggé züllik szét. Ez az osztályból szervezetlen tömeggé való széthullás azzal a körülménnyel is komplikálódott, hogy a középosztály ideológiáját etikai kötelezettségnek is tekintette, különösen nemzetiségi vidékeken, mert itt az államapparátusnak éppen azokra a kipróbált középosztálykáderekre volt szüksége, amelyek a hivatalnoki becsület s a feltétlen hazafiság etikájával a legmegbízhatóbban teljesítették a nemzetiségek elnyomásának funkcióját. A középosztály így ezzel a szubjektív etikussággal terhelve őszinte s nagyvonalú ellenállást fejtett ki a kisebbségi éra legelején a fölszabadult népek új államával szemben, még akkor is, amikor például megmaradhatott régi helyén, pótolván az új államorganizációban a pillanatnyi hivatalnokszükségletet. Az a sztrájk, amelyet a közszolgálati hivatalnokapparátus kezdeményezett s mely a magyar uralkodó osztályok egy párhuzamos támadó föllépését támogatta volna, megbénította teljességgel az egész államgépezet működését. Ebből viszont előállott az a következmény, hogy megbízható cseh hivatalnokkáderek vették át a magyar hivatalnokréteg szerepét s a tartaléksereggé válás így végleges társadalmi kényszerhelyzetet jelentett a középosztály széles tömegei számára. Világos azonban, hogy a középosztály lényegéből kifolyóan nem maradhat meg ebben a helyzetében. Ideológiájának osztályfentartó jelentősége tovább löki új osztálybázisok kialakítása felé. Szuperstruktúrális társadalmi szerepéből kifolyóan újra csak szuperstruktúrákra menthette magát. A középosztályra ható erők dinamikus hatása itt kezd mutatkozni teljes mértékben. Mozgásba jön ez a fölöslegessé vált, körülbelül félmilliót kitevő tömeg. Mozgásainak törvényei ugyanazok, mint amelyek a munkaerőnek a termelés csökkentése következtében a nagyobb gazdasági konjunktúra helyeire való vándorlását meghatározzák. Az a körülmény, hogy ideológiáját etikai kötelezettségnek tekintette, megakadályozta, hogy az új államgépezetben helyén maradjon s nagy tömegekben tódul Magyarországra, ahol ideológiájának további konjunkturáját véli.

Amikor a kisebbségi magyar uralkodó osztályok az új társadalmi helyzetben rájukható gazdasági és politikai erőkkel szemben a védelmi front megteremtéséhez fogtak, ez a középosztály egy részének lehetővé tette léte középosztály formájában való megőrzését a kisebbségi körülmények között olyan mértékben, amennyire e védelmi szervezetek organizálásában később pedig adminisztrálásában elhelyezkedhetett. Könnyű menekülési forma volt ez, mert lehetővé tette az ideológiának a kisebbségi helyzetben való folytonosságát azzal a kvalitásbeli különbséggel, hogy az egykor pozitiv ideológia az irredenta negativizmusába ment át. Így az irredentának, mint ideológiának összetétele könnyen összefoglalható. Társadalmi alapja az elszakítottság elleni küzdelem, amely a kisebbségi magyarság osztálytagoltságával való tartalmi viszonylatában az uralkodó osztályok és a középosztály elveszített társadalmi helyzetének visszaállítását célozza. A középosztály megnövekedett számbeli súlya egyrészt, másrészt az a látszat, hogy ez a réteg a harcban csak meggyőződésével, ideológiájával vesz részt, lehetővé teszi e harc materiális vonatkozásainak az elkenését s azt is, hogy az irredentát átlophassák az egész magyar kisebbségre. A „felnégyelt nemzettest,” „a megcsonkítottság”, a „visszakerülés az anya testhez” és hasonló képek az érzelmi alapszíneit adják meg az irredentának. Politikai sajátossága túlnyomóan azokból a jegyekből tevődik össze, amelyek a Tisza István-féle kurucpolitikáéival azonosak s a kisebbségi uralkodó osztályok junker részének a túlnyomó súlyát jelentik ebben a periódusban, ami abból áll elő, hogy a kisebbségi uralkodó osztályok elleni legelső gazdasági támadás a földbirtokok fölosztása volt s így a junker elem érdekelt elsősorban a kisebbségi védelmi front sajátcélú kialakításában. Jogi síkon a történelmi jog ezeréves folytonosságának visszaállításában fejeződik ki az irredenta s hogy történelmi igazolása is meglegyen, a föld vérrel való megszerzésének s a török veszedelem elleni európai bástya szerepnek képeit illeszti ideológiájába. De megtalálja vallási igazolását is, ami abban nyilvánul, hogy az új foglalók ellen, akik a Habsburgok uralmát készséggel szolgáló katolikus papsággal szemben a maguk egykor parasztforradalmi huszitizmusát hozták, a kisebbségi középosztály harcos katolicizmusát fordítja szembe s a patriarchális-vallási körülmények által determinált átmeneti rétegeket (parasztság, kisparasztság) organizálja maga mögé. Az irredenta fogalmának teljes kimerítésére egy adag fajbiológiát is ide kell számítanunk s a magyarság feltétlen kultúrfölényének bizonyitgatását, a kultúrsérelmek elleni harcot s a magyar iskolákért való küzdelmet. A harc módszerei a legális és illegális eszközöket egyformán tartalmazzák. Csak természetes, hogy e korhangulatból megfelelő politikai irodalom cseperedik elő. S ha most a társadalmi levegőtől elzártan, a speciális szlovenszkói kulörtől absztraháltan bocsátanék elemzés alá ezt az ideológiát, akkor a következőket állapíthatnék meg. Ennek a harcos ideológiának tartalma túlnyomóan olyan népi adottságokért való küzdelem, amelyek a társadalmi fejlődésben csupán általános formai jelentőséggel birnak, (nyelvi és iskola sérelmek) másrészt olyan fiktiv, szociológikusan nem igazolható természeti adottságokért, amelyek e nép minden tagjára ráruházhatók (a nemes fajbiológikus adottságok). A társadalomfejlődés milyen vonalát jellemzi az ilyen ideológiai tartalom! Világos, hogy ez az ideológia a polgári nemzetiségi harcnak a jegyeit tartamazza, amikor egy nép harcban lévő polgársága e nép általános, osztálytagoltságot felmutató jegyeitől mentes adottságaiból épít ideológiát, hogy a nép minél szélesebb rétegeit állithassa fegyvertársul maga mellé. Igy tehát, ha az irredenta konkrét vagy absztrakt vizsgálatából indulunk ki, egyformán jutunk el osztálygyökereihez. Az a tény, hogy a kisebbségi magyarság társadalmi fejlődése túl van polgári-forradalmi periódusán, azt jelenti, hogy tartós érdekközösség nem jöhet létre egyrészről az uralkodó osztályok s a középosztály, másrészről a kisebbség többi osztályai között, így az irredenta tartósan nem, csak időlegesen látszik a magyar kisebbség népi megnyilatkozásának. Az eddig mondottak alapján a középosztály kisebbségi helyzetének első etapejára vonatkozóan megállapítható:

a)     A középosztály óriási tömege (130.000 lélek) a kisebbségi helyzetből expatriál. Az új helyzet osztályváltoztató hatása ennél a tömegnél a legteljesebb.

b)    A középosztálynak a kisebbségi helyzetben maradt egyik része osztálykrizisét úgy oldja meg, hogy az uralkodó osztályok érdekvédelmi harcát organizálja. Ezzel kezdődik meg a középosztálynak a kisebbségi uralkodó osztályokhoz való lekötöttsége.

A következőkben két folyamatot kell megvizsgálni. Először azt, hogy miként változik a középosztály s az uralkodó rétegek kapcsolata, másodszor pedig, hogy milyen utat fut be a középosztálynak az a része, amely nem expatriált s a fenti érdekharc kiépítésénél fölöslegesnek bizonyult.

II.

A legújabb marxista analízis azt állapítja meg Csehszlovákiáról, hogy imperialista államalakulás, viszont, ha az imperializmus lényegét a Csehszlovákián belül elhelyezkedő népekkel vetjük össze, akkor nem beszélhetünk csehszlovák imperalizmusról, mert egyedül a cseh nemzet társadalmi fejlődése érte el a kapitalista fejlődés imperialista fokát. Abban a különbségben, amely szerint az egész államgépezet, viszont népi vonatkozásaiban csak a cseh nemzet kapcsolható össze az imperializmus lényegével, annak a ténynek összesűrített lényege is benfoglaltatik, amely szerint Csehszlovákia nemzetiségi és kisebbségi területei alárendeltségi viszonyban vannak a cseh imperialista polgársággal szemben. Minthogy a cseh polgárság imperialista elnyomó tendenciáiból áll elő az a társadalmi erőtér, amely az egész magyar kisebbség további fejlődését megszabja, ezen imperialista nyomás legfontosabb tendenciáinál meg kell állanunk egy pillanatra. Témánk szempontjából annak a rövid fölvázolása szükséges, hogy milyen irányt vesz a magyar kisebbség társadalmi fejlődése. A társadalmi fejlődés fölfelé, vagy lefelé menő irányát a legpontosabban olyan termelőágak hasonló mozgásaiból itélhetjük meg, amelyek a termelőeszközök gyártása körül fontosak. A marxista szociológia szerint a társadalmi fejlődés pozitiv irányát az a körülmény határozza meg, hogy milyen arányú az új termelőeszközök gyártása és beiktatása a termelésbe, viszont a termelőeszközök gyártásának stagnálása, vagy csökkenése a társadalmi fejlődés egyidejű stagnálását, illetőleg visszafejlődését jelzi. Nos, ha megvizsgáljuk a nehézipar fejlődését a történelmi országokban, (Cseh-Morvaország-Szilézia) akkor azt látjuk, hogy az fokozatosan emelkedő tendenciát mutat a háború után, míg Szlovenszkón és Kárpátalján a nehézipar fokozatos visszafejlődése észlelhető.*

Ha tehát a nehézipar fejlődése a társadalmi fejlődés indexeképpen kezelhető — s vallóban kezelhető, — akkor arra a megállapitásra kell jutnunk, hogy a történelmi országok gazdasági és társadallmi fejlődésének Szlovenszkó és Kárpátalja egyidejű gazdasági és társadalmi visszafejlődése feled meg. Ez a folyamat szubjektív faktoraira, vagyis a benne irányító szerepet betöltő osztályokra vonatkoztatva annyit jelent, hogy a cseh burzsoázia gazdasági és társadalmi sulyának fokozatos növekedésével a szlovenszkói és kárpátaljai társadalmiak uralkodó rétegeinek gazdasági és társadalmi hatalma úgy csökken, hogy az osztályelnyomás a gyarmati elnyomással helyettesitődik az itteni népek társadalmi életében. A mi konkrét esetünkben a fenti szociológiai egyenletek végeredményeképpen levonható tétel az, hogy a kisebbségi magyar uralkodó osztályok társadalmi létük föltételeit csökkenő mértékben reprodukálhatják azoknak a támadásoknak a hatása alatt, amelyek őket az imperialista cseh polgárság részéről érik, továbbá, hogy szükségképpen eltolódások állnak elő a kisebbségi magyarság osztályviszonylataiban s végül, hogy a magyar középosztály új fejlődési fázisba lép a magyar polgárságra ható fenti erővonalak folytán s ezzel kapcsotaltban tartalmi változás észlelhető abban az ideológiában, amelyet az irredenta vizsgálásával ismertünk meg. Az első változás az, hogy Szlovenszkó polgári fejlődésének fokozatos elakasztásával a kisebbségi uralkodó osztályok közüli a polgárságra tolódott át a közéleti szervezkedés irányítása a junker elemek helyett, aminek közvetlen hatása abban mutatkozott, hogy a harcos irredenta praktikusabban számító ellenzékiséggé csitult, szóval bizonyos foku lojalitást öltött a cseh állam-ideológiával, végső fokon pedig a cseh polgársággal szemben, ami nagyon is érthető, mert a kisebbségi magyar polgárságnak a cseh polgársággal szemben nem volt oly abszolut ellenérzete, mint a kisebbségi junkerségnek, ahol az össze nem fogható gazdasági érdekek is — (a cseh polgárság nem csak politikai halalmától akarta megfosztani a feudális arisztokráciát a nagybirtok fölosztásával, de agrárburzsoázia létesítésével pénz és árúfogyasztó piacát akarta fölfrissiteni) — a cseh állam abszolut negációjára kényszeritik a kisebbségi feudális elemeket, mert ha a magyar polgárság ellenfelet lát is a cseh polgárságban, versenyviszonyban van vele a termelésben. A kisebbségi élet újszempontú átszervezése, az irredentának ellenzékiséggé való halkulása pedig éppen ebből a, versenyviszonyból áll elő. A kisebbségi polgárság ugyanis fejlettebb versenymódszerek elsajátítására kényszerül a cseh polgárság fölényével a jobb módszereivel szemben. Tanul¹ ellenfelétől s az egész kisebbségi élet átszervezésének, racionálisabb életkörülmények kialakításának a jelszavait tűzi ki, hirdeti az európérré válás szükségességét az intelligencia számára s a kisebbségi gazdasági és szellemi élet nyugateurópai, sémája megszervezésének és irányitásanak a feladatát utalja ki a középosztálynak. Vajjon mennyiben hajtotta végre ezt a programot a kisebbségi középosztály? Legelsősorban az eddigi harci módszerein változtatott s azokat kizárólag legális eszközök igénybevételére redukálta. Szorosan követte ezt az új állammal szembeni állásfoglalásának revíziója. Ebben a kérdésben úgy ugorják keresztül a középosztály ideológusai — s amikor az ideológia tömegviselkedést meghatározó elv lesz, az egész osztály — az eddigi kisebbségi mulat, hogy az elszakítottság világfájdalmasságát tárgytalanítják, megfosztják konkrét tartalmától, az adott helyzetet igenlően tudomásul veszik s a tárgytalan nagy lírából s a kisebbségi helyzet elfogadásából furcsa keverék formájában kikél a kisebbségi messianizmus, a rendeltetési ideológia. A nyugateurópailag másult magyarság az egész magyar glóbusz mássá váltását tűzi maga elé. Ekkor már a középosztály fiataljainak egy tekintélyes csoportja helyzetfelismeréséből a középosztály társadalmi kríziseinek az egyetlen lehető megoldásaképpen új szemléletet alakit ki — a szocializmus felé. A forrongó-forradalmasodó, új társadalomszemléletet hirdető fiatalok egy résziét az exisztenciális kényszer a kisebbségi polgárság mellé szegődteti, hogy misnél átütőbbé váljék az új ideollógia. Az így lekötött fiatal intellektuell gárda fejlődése elakad s a kezdeti forradalmosodás tudománytalan koncepciókba bomolva teljesíti a burzsoázia oldalán az injekció s a bengálifény funkcióját. „Uj etikai idealizmus”, „új társadalmi morál”, „új humanizmus”, „új társadalmi rend”, „új magyarság”, „új generáció” — ime ideológiájuk néhány alkateleme, ők maguk az „új arcú magyarok.” A gazdasági élet egész kisebbségre való megszervezésének a feladatát a szövetkezeti programban szabják meg. Látjuk, hogy ebben a következetes programban a magyar kisebbség társadalmi létéhez szükséges materiális javaknak s a szellemi termelésnek — lévén az anyagival egyívású a szellemi termelés — a megszervezéséről s irányításáról van szó. S ha konstatáljuk most, hogy a középosztály sem az anyagi, sem a szellemi termelés megszervezése körül semmi eredményt sem ért el, fölvetődik az okok kérdése. A fejezet élén adott szociológiai egyenletsor, amelyet a csehszlovákiai társadalmak reális vizsgálata folytán állítottunk föl, azt mutatja, hogy a magyar polgárság a szlovenszkói társadalmi fejlődés akármelyik stádiumában sem maradhat meg az adott fejlődési síkon, mert onnan állandóan alacsonyabb fokra sülyed a gyarmati nyomás következménye folytán. Ebben a lefelé menő társadalombomlásban a középosztály fokozatosan proletarizálódik, különösen pedig a műszaki intelligencia megy tönkre a termelés visszafejlődése következtében. Könnyem érthetővé válik tehát a szlovenszkói társadalmi fejlődés körülményei között, hogy kisebbségi burzsoá célirányos társadalmi fejlődés, vagy csak annak adott ponton váló konzerválása is — akár a termelés anyagi síkján, akár pedig a szellemi síkon — lehetetlen. A kisebbségi társadalom szintjének fokozatos hanyatlása az osztályviszonylatok mindig magasabb fokon való szétválását teremti meg, de ha átvizsgáljuk a középosztály áltál teremtett és adminisztrált új ideológiát, akikor azt látjuk, hogy annak talapzatát a kisebbségi magyarság kollektivuma, osztatlan társadalma, képezi. Nos, mi következett be akkor, amikor a középosztály tényleg a reális társadalomfejlődésbe akarta bevinni a kisebbség kollektivumának gazdasági és szellemi igényeit kielégíteni akaró programját? A felelet az, hogy ezt a programot legelőször a burzsoázia maga dezavuálta! Amikor e célkitűzések szellemi síkján az Uj Munka cimű folyóiratban tényleg helyet kapott a magyar kisebbség kollektivumához való tartozás alapján minden szlovenszkói szellemi munkás, tarka sereg állott össze, a szélső jobb és szélső bal minden árnyalata. A lap dekadens-cinikus szerkesztője (Szvatkó Pál) e furcsa gárda élén morituri te sulatant-tal köszöntötte vezércikkében a kisebbségi polgárságot s az, azonnal lefelé fordította az egész kultúrprogram fölött az, újját. A polgárság itt rádöbbent arra” hogy célkitűzései alól kicsuszott a társadalom fejlődésének a talaja. A visszavonulási itt következett be széles vonalon. A szellemi termelés azóta hulló vonalát fut s a középosztály társadalmilag szükségelt funkciója csökken, fölöslegessé válik. Uj évjáratokat dob ki folyton magából ez a középosztály, melyek, noha osztályuk szerepére determináltak, mégsem tudnak ennek megfelelőien a társadalom rendjében elhelyezkedni. Legtragikusabb képviselőjük, Győry Dezső irja:

„mióta a világ, minden életerős és komoly nemzeti politika és politikus arra törekedett, hogy az új szemléletű, tehát vitális fiatalságot bevonja és ne pedig kirekessze a magyar életmunkából a politika, a közgazdaság, a kultura területein. Ennél a pontnál az életet az egymásba simuló kezek, a kézfogás szimbolizálja. Ez a magyar kézfogás nagyban és egészben elmaradt.” (Magyar Irás. 1932. 7. sz.) Önmagába tér vissza itt a középosztály fejlődése, mert a tartaléksereggé válás újabb kényszerűség a középosztály számára. Ha kissé radikálisabb hangokat üt meg proletárizálódása következtében, azt társadalmi helyzetének visszaszerzése miatt teszi. A fasizálódás kezdete ez. Máshol vizsgáljuk meg közelebbről ezt a jelenséget.

(Befejezés a következő számban)

Gazdasági válság és népegészség. A berlini orvosi kamara 1932 november 21-én tartott űlésén a gazdasági válságnak a népegészségre való kihatásaival foglalkozott s többek közt a következőket szögezte le: „Az általános gazdasági szükség, amit elsősorban a növekvő tömegmunkanélküliség jellemez, komoly veszélyeztetését jelenti a népegészségnek. Hogy idáig még óriási méretű járványok nem következtek be, az elsősorban a hygiénia fejlettségének s a népi élet minden területén mutatkozó óvakodásnak köszönhető. Letagadhatatlanul jelentkeznek azonban, főleg ideges és szellemi zavarokban a tömegmunkanélküliség következményei. Ezek a tünetek a munkaképesség sulyos befolyásolásán kivül fokozzák a testi megbetegedésekre való hajlamot. Az ifjuság számára a foglalkozásnélküliség a kedvezőtlen pszichikai fejlődés veszedelmét jelenti.” (Deutsche Medizinische Wochenschrift. Nr. 49. 1932.)

* Nyersvasat termeltek 1919-ben a történelmi országokban 659.108 tonnát. 1920-ban 682.270 t. A vasérctermelés a három történeti országban: 1919-ben 436,283 t.. 1925-ben 733.568 t., 1928-ban 847.490 t. Réz 1920-ban 159 t., 1925-ben 2203 t., 1928-ban 3224 t. Egy sereg nehézipari termelőágban racionalizált munkáslétszámcsökkentés és kapacitásemelkedés észlelhető. Ezzel szemben Szlovenszkó és Kárpátalja néhány hasonló termelőágának adatai: 1926-ig a bányászatban 25.79, a fémiparban 29.2, az építőiparban 3.04 a bőriparban 18.8, a papir és celulóze gyártásban 4.8 százalékos a csökkenés. Nyersvasat termeltek 1920-ban 55.182, 1913-ban 19! 698 s 1928-ban 33 429 tonnát. Az ólomgyártás 1925-ben, a rézgyártás 1929-ben, az ezüst 1920-ban teljesen megszünt, ugyanekkor ez a három kategória a történelmi országokban erősen emelkedik. A fölöslegessé vált munkaerő kivándorlásának adatai ugyanezt a különbséget mutatják. Az évente kivándorolt munkások 20 százaléka kerül ki a. történelmi országokból. 80 százaléka Szlovenszkóról és Kárpátaljáról. Ha bármely év kivándorlási adatait az egyes területek lakosságával hozzuk viszonyba, akkor azt látjuk, hogy Szlovenszkón és Kárpátalján 15—17-szer annyi kivándorló esik a lakosságra, mint a történelmi országokban.