A legkülönösebb írás ez a könyv. Népszerű közgazdaságtannak lehetne mondani, mert a mai világválságot tárgyalja és elemzi, pontos adatokkal, sőt számokkal is tele tűzdelve fejtegetéseit. De nem száraz, tudományos, hanem úgy olvastatja magát, mint valami jó regény. És még sem regény, nemcsak mert a szigorú valóságot tárja elénk, hanem mert nincs is benne semmi nyugalmas epika. Inkább elevenen lüktető dráma, aminthogy tragédiát igér is, ad is. Szenvedő hőse az egész emberiség: a munkás, a paraszt, a tőkés, az egész termelő és fogyasztó mai nemzedék. Van benne valami filmszerű is: képek sorozata, mintha mozivásznon peregne le előttünk. Első rövid kép a világháború. Második a pusztulás, melyet maga után hagyott. Úgy hatnak, mint egy-egy mestermű nagyvonalú vázlatai, melyek néha megkapóbbak, mint a kidolgozott kész remek. Harmadik kép már Bécs, majd Berlin, Páris a legvadabb valutaőrületek napjaiban. És így tovább — máig.

Csakugyan hatalmas filmanyag kínálkozik a könyvben az orosz filmrendezés számára. Összefüggő képsorozatban érzékeltetni a halálra sebzett kapitalizmus vergődését, „stabilizációját” és mai agóniáját. Az olvasóval ezt érzékelteti a könyv. Kísérő zene helyett a humor, szatira, és szarkazmus egész skálájával. Pl. „Versaillesben, Saint-Germainben, Trianonban, Neuillyben kicseréltek dokumentumokat, melyek a szentkeresztségben „békeszerződés” nevet kaptak.” Vagy: „Paris ist die wunderschöne Stadt! Sie ist noch einer Hexenmesse wert!” Ezt a valutaspekulánsok mondják, mikor a frankot veszik ostrom alá. Amerika ma „a korlátolt lehetetlenségek” hazája. Nem azért nem segít a tőke nélkül küzködő Európán, mert nem akar, hanem mert neki se telik. — Igaz üdítően, felfrissítően lepi meg lépten-nyomon az olvasót az író humora a legsúlyosabb közgazdasági fejtegetések közben.

Nagy csúfolódó a szerző, fejlett érzékkel arra, hogy meglássa a dolgok visszáját mindenütt. Mint Madách Lucifere vezeti az olvasót a képek során végig, hol nevető, hol leplezett gúnnyal mutatva rá az események igazi értelmére vagy rejtett okára. Igy betű szerint Luci-fer is: világosságterjesztő, mert a megnemértésnek csakugyan az a leggyakoribb formája és oka, hogy egy oldalról, felszínesen látjuk a dolgokat s jó szellemünk az olyan, ki felnyitogatja szemünket, hogy a másik oldalt is meglássuk.

De ad vocem: másik oldal. Adós maradt az író a gazdasági válság másik oldalának elemzésével: a sülyedő kapitalizmussal szemben ellentétnek megrajzolni, a felfelé ívelő tervgazdálkodást. Könyvét befejezi azzal, hogy „annyi szerencsétlen és sikertelen leépítés után szükség van még egyre, mely sikeres lesz: a rendszer leépítésére.” — Igen, de a Szovjetunióban éppen ez folyik: leépítése a régi rendnek s felépítése az újnak, a szociálista gazdálkodásnak. S a siker ma már szembeszökő. Nagyon kínálkozott az ellentétek szembeállítása s bármi okból mellőzte is azt a szerző ezúttal, kívánatos, hogy mulasztását pótolja, mert e pontos hallgatása kockázatos. Mintha azelől akarna kitérni, hogy nyíltan szint kelljen vallania. Ma pedig, a kiélesedett osztályharc korában épp erre a nyílt színvallásra van szükség. Haydu könyve nagyon jó, nagyon tanulságos, de a végére oda kell biggyesztenünk: folytatása következik. (Ókanizsa)

* Julius Haydu. In´s Chaos ? Tragödie der Arbeiter, der Bauern, der Kapitals. Amalthea-Verlag. Wien 1931.