A berlini Die Weltbühne egyik legutóbbi számában olvastuk a szerkesztőség részéről kiadott következő hirdetést: „Rövid vázlatszerű történetek íróit, illetve kéziratát keressük. Sima, folyékony stílusra, mulatságos groteszkre, szatírára, csipős csevegésre van szükségünk. Sürgősen kérünk két-három darab próbát a honorárium igény megjelölésével a lap kiadóhivatalába.” Kétségtelenül aktuális ez a hirdetés. A közönség igénye a konkurrencia révén létrejött „eleven” lap-formák kialakulása, a napok szelleme, a novella műfajának elsorvadása s nem utolsó sorban a szociális érzék élrekerülése s ezzel kapcsolatban az írói mondanivalók publicisztikai kiélezése, azaz az írói-mondanivalók mind fokozottabb közösségi célok szolgálatába való állítása, a dokumentálás iránti, érzék, a kor, — sőt nap-szerűség s egy sereg más mozzanat ugyanoly észrevétlenül, ahogy a történelem egyéb dolgait is csinálja, létrehoztak egy új műfajt. Azt a műfajt, arait a Weltbühne szerkesztősége hirdetés utján forsziroz s amelynek az őse egy más gazdasági és lelki képletű világban a rövidre fogott anekdótikus elbeszélés, avagy csak az anekdóta volt. Több mint egy apercu, de kevesebb, mint egy novella. Ismeretlen műfaj egy olyan világban. amelyben minden szög a helyén, de nélkülözhetetlen az olyan napokban, amikor minden helyet változtat s minden részlet tollhegyre tűzése tünete a nehezen vajudó átalakulásnak. Kortünetek rövid, a „szép” kategória alá eső analízise, legtöbbször literáris szférákban, de a leghelyesebben világnézeti célzattal. Néha fegyver, néha csak adalék a napok és valóság rajzához. helyesen azonban mindig aktuális, de sohse merül el az aktualitásban. Időszerű, de nem öli meg az. idő mulása s nem lesz rossz vagy érdektelen, ha a nap, mely szülte, elmult felette és történelmivé lett. A legigazibb persze, ha személytelen s ha nem a nyugalom, hanem a nyugtalanság elégedetlensége fűti. Ezek azok a rövid történetek, amikre mindig jut idő elolvasni s amikben indokolt a pragmatikus fogalmazás s az élesen kitisztázott, ellentmondásnélküli lezárás. A legmonumentálisabb épület építésének legelső gesztusa is csak egy kapavágás s a legmonumentálisabb regény magva is végeredményben egy ötlet. Ezek a rövid történetek csak akkor értékesek, ha az ilyen monumentumokká kiszélesíthető ötleteket vet papirra, ám az ötlettel együtt közlik azt az állásfoglalásbeli zártságot és konzekvencialevonást, ami a monumentumok kiépítésekor sem maradhat el. Nagy igényű tehát valójában minden ilyen rövid történet, mert harminc-negyven vagy maximum száz sorával ugyanúgy az egészet érzékeli, mint millió sorával a monumentum. Alakokat és szituációkat, kérdéseket és tüneteket, konfliktusokat és szövevényeket ábrázol így, de — és ez a fordulópontja — nem lemásolva ábrázol, hanem okozati összefüggéseiben felfejt s hogy hogyant fejt föl, azaz fejteget (mert elasztikus eszközeivel fejteget ez a műfaj) itt válnak el az utak s lesz a rövid történetből vagy vázlatból egyéni agyonbeszélés, hírlapi színezés vagy igazi rövid történet. Mert ez a műfaj is írója ideológiai elkötöttségének a révén teljesedik be vagy sikkad el. A legkevésbé sem szabad hinni például, hogy ez a műfaj ismeretlen volna a magyar vagy a német ujságirodalomban. Szerepel ott is és itt is, csak — tömegesen — ép eltorzult formájában. A magyar irodalomban is például egy egész sereg (külső megcsinálásban kitűnő) munkása dolgozik ennek a műfajnak illetve műfajeltorzulásnak, melyekben minden megcsináláshoz szükséges eszköz adva van csak ép a szem egyéni (azaz zavaros) s a hajtóerő kedélyi, nem pedig világnézeti, a beállítódás esztéta s nem közösségi. Szórakoztat, nem pedig vezet, holott ép ez utóbbiról van szó. Ezek a rövid történetek, illetve vázlatok a mai egyetemes válság műfaja ugyanúgy, ahogy az anekdota az egyetemes konszolidáció lerakódása volt...

Persze a Weltbühne hirdetésével kapcsolatban lehetne egyébről is beszélni. Arról például, hogy egy lap apróhirdetés utján keres irodalmat: rendel irodalmat; csípős és groteszk irodalmat, folyékony, kifésült stilussal... Ezt kétségtelenül érdemes volna kifejezettebben — kipellengérezni. Ez a hirdetés azonban a szükségletre mutat, a szükséglet pedig az egyetemes szituációra, melyben minden a fejetetejére állt. (írókat keresnek, holott sohse volt a világnak annyi írója mint ma!) (Nagyenyed.)