Zamenhof korszakalkotó műve az eszperántó nyelv — első tankönyvét 1887-ben adta ki a szerző — 1897-ben jutott el Magyarországra, midőn Bálint Gábor kolozsvári egyetemi tanár megismerteti a nyelvet növendékeivel. Az első magyarnyelvű eszperantó tankönyvet ugyanott adja ki egy évvel később Barabás Ábel s két évre rá Szekszárdon megindul az első magyarországi eszperantó lap is, a Lingvo internacia. Midőn a világnyelv hivei Boulogne sur Mere-ben 1905-ben első világkongresszusukat tartják, már Magyarországon is több városban működnek eszperantó csoportok. 1911-ben és 1913-ban Giesswein Sándor már a parlamentben teszi gúny tárgyává azokat a szűk látókörű vidéki hatósági közegeket, amelyek az eszperantót tolvajnyelvnek nyilvánítják és fölvilágosítja a magyar parlament tagjait, hogy itt világmozgalommal áll szemben. Az első magyarországi eszperantó egyesület, a Magyar Országos Eszperantó Egyesület (eszperantóul röviden H. E. S.) 1912-ben alakul Budapesten. Ekkor már az eszperantó nyelvtan 31 nyelven forog közkézen és szerte a világon már 1455 csoport működik.

A magyarországi munkásság közé Polgár Izsó Párisban élt nyomdász hozza az eszperantót, megalakítván 1913-ban a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesületét (H. E. S. L.) s megírván a munkások körében ma is népszerű tankönyvét, amely több mint 10.000 példányban fogyott el.

Álljunk meg itt s vizsgáljuk, miért vált szükségessé Magyarországon és az egész világon, hogy az eszperantó munkáshívei külön egyesületbe tömörüljenek és az eszperantó nyelv tanulása hatalmas, mélyreható és következményeiben igen messzevezető eszperantó-mozgalommá fejlődjék.

A polgári osztály tagjai számára kevésbé fontos a világnyelv-probléma, mint a munkásosztály tagjainak. Gyermekeik látogatják a középiskolákat, főiskolákat, otthon is tanulnak idegen nyelveket, amelyet megkönnyít az a körülmény, hogy szüleik is beszélnek rendesen egykét idegen nyelvet, külföldi utazásaiknál módjukban áll tolmácsot igénybe venni, az üzleti életben fordítót alkalmazni stb. A munkásosztály tagjai viszont nehezen jutnak az elemi iskolán túl, sőt a nyomor időnek előtte kenyérkereseti pályára hajtja az ifjúságot, így nincs módjában más nyelvet megtanulni — legtöbbször a sajátját sem tudja tökéletesen! — pedig százszorosan szüksége van rá, hogy külföldre mehessen s külföldi munkástestvérével jobban megértethesse egymást. Általában a munkásak „megértése”, hogy egységesen léphessenek fel elnyomóik ellen: ez a nemzetközi eszperantó munkásmozgalom gyökere, mert a munkás már rég túl van Zamenhof nemes, de naiv elgondolásán, hogy az eszperantó megteremti a világbékét. Nagyon jól tudja, hogy a nemzetközi nyelvet éppen úgy felhasználják háborús úszításra, klerikális népbutításra, mint a nemzeti nyelveket. Tisztában van azzal, hogy az internacionális nyelv egyedül mit sem segít helyzetén, — ám ha azt a munkásmozgalom szolgálatába állítja, megsokszorozhatja erejét és fokozhatja harcai intenzitását. Ezeknek a belátásoknak a következménye, hogy az eszperantó mozgalom, amint levetette a gyermekcipőit, kétrészre szakadt. Semleges eszperantó mozgalom nincs! Azok, akik semlegesnek hirdetik magukat, mind osztálypolitikát folytatnak. A munkáseszperantók nem haladhatnak együtt azokkal, akik háborúkat készítenek elő, akik megáldják a gyilkos fegyvereket, akik a nyelvet egymás uszítására használják fel. Álljon itt az Espero Katolika néhány sora: „Azért kell az eszperantó, hogy megalkossuk az erős internacionális hadsereget e vad fölforgatók, materialisták, bolsevisták és istentagadók ellen!” Ezzel szemben a munkásság azt mondja: „Mi azért vagyunk nemzetköziek, mert a kizsákmányolás is nemzetközi és mi kapitalista ellenesek azért vagyunk eszperantisták, mert ez, mint harci eszköz, célunknak legjobban megfelel.” Ezek a célkitűzések magyarázzák meg azt is, hogy azokban az országokban ahol erős a reakció, ott üldözik az eszperantót, természetesen a „semlegesek” felé ezt kevésbé éreztetik, mig, ahol a munkásmozgalom erősödik, nő és fejlődik az eszperantó mozgalom is. Miért üldözi a reakció az eszperantót? Azért, amiéit a felvilágosítást és tudást általában üldözi! Szüksége van arra, hogy a néptömegek kizárólag azon a szellemi nivón maradjanak, amit a reakció iskolái nyujtanak, Ha a tömegek más nyelvet is tudnak, más lapot is olvasnak, más nép gondolkodásába és eszmevilágába is bepillantanak, veszélyben a reakció.

Ezek az elgondolások késztették a munkáseszperantistákat arra, hogy a XII. prágai világkongresszuson 1921-ben megalkossák különálló szervezetüket, a S. A. T.-ot, amely függetlenűl a „semleges” egyesületektől a munkásság köréljen végzi eszperantó propaganda munkáját. A S. A. T. alapgondolata: az eszperantó a munkásság számára nem cél, hanem eszköz az osztályharc sikeresebb alkalmazásában. A munkáseszperántisták minden országban tömegesen csatlakoztak a S. A. T .-hoz, úgy. hogy 1929-ben már több mint 7000 tagot számlál. Ez a szépen fejlődő mozgalom, amelyben minden pártállású osztályharcos munkás egyaránt részt vett, 1929-ben bomlásinak indult.

E nagy kitérés után visszatérhetünk a magyarországi eszperantista munkásmozgalomhoz s megérthetjük annak nehéz, tövises útját. Ez a mozgalom mégis nagy eredményről számolhat be: 66-an indultak el 1913-ban egy kis korcsmából s ma több mint 25 csoport működik 1300 fizető taggal. E csoportok egy év leforgása alatt közel 100 tanfolyamot rendeztek, 1500 résztvevővel. Minden csoportnak van eszperantó könyvtára. A könyvtári könyvek száma 2153. Az. egyesület kiadott propaganda füzetet 9000 példányban, röpiratot 8000 példányban, nyelvtant 15.000 példányban, nagy szótárt 5000 példányban, daloskönyvet (lefoglalták) 2000 példányban. De ezek a számok közel sem adnak felvilágosítást a mozgalom élénkségéről. A nagy munkanélküliség miatt igen sokan nem tudnak tagsági kötelezettségüknek eleget tenni vagy el is hagyták az országot, amely nem tudott kenyeret biztosítani számukra. Érdekes volna e kálváriás út egyes állomásait megrajzolni, a csoport-betiltásokat, a tanfolyamok és kiállítások nehézségeit, a tagok és tanulók vexálását stb. A budapesti nemzetközi eszperantó kongresszuson pl. nem engedték meg Petőfi A kutyák dala című versének eszperantó nyelven való szavalását s sajtóvétségért elítélték az eszperantista fordítót, noha magyarul a vers terjeszthető. Igy tehát nem csoda, ha a magyarországi munkáseszperantisták nem lehetnek az Eszperantista Munkások Világszövetségének a S. A. T.-nak tagjai. (Budapest)