Zsolt Béla, tizenöt év előtt még nagyváradi ujságíró” ma pesti író és publicista, megírta a pesti kispolgár esetét a világválsággal. Az iró multja és jelene ritkán mutat ennyi összefüggő vonatkozást és ezért lényeges, hogy egykor Nagyvárad és ma Budapest alakítja az írót és állítja feladatok elé. Ez a megállapítás távolról sem Taine elavult miliőelméletének igyekszik igazat szolgáltatni. A pesti és nagyváradi környezet, helyesebben ebből az, ami Zsoltra hatással lehetett, csak annyiban figyelemreméltó, amennyiben azonosságot mutat. Ez az azonosság pedig egy más várossal kapcsolatban sem lehet oly szembetűnő, mint Pest és Nagyvárad között. Pestnek ama kispolgári rétege” amely társadalmi látszatokban, de nem tényleges osztályviszonylatban a városi kispolgárságot jelképezi, a szellemi kölcsönhatás erejével, dominál Nagyvárad provinciális légkörében. A kispolgári osztályhelyzetnek hasonló rétegeződése, hozta magával, hogy Nagyvárad évtizeddel ezelőtti társadalmi légköre „pesti légkör” volt. Azonos osztályelhelyezkedésben az egyenletes fejlődés vonalán azonos társadalmi formák létesülnek.

A felületeken mutatkozó kulturális és társadalomerkölcsi jelenségek kétségtelenül az intellektuálisabb, tehát nagyobb szellemi hatóerővel biró zsidó kispolgárság jellegzetes osztálytünetei. A „pestiesség” a zsidó kispolgárság osztályszellemi megnyilatkozása” amely meglehetősen körülhatárolt életszemléletben foglalja össze a maga sajátos morális és etikai követelményeit. Az osztályrétegeződéseken belül így keletkezik bizonyos erkölcsszernléleti különbözőség ugyanegy osztály különböző rétegei között a társadalmi, de főleg családi kérdések megítélésénél. Ez azonban távolról sem jelenti a kifejezetten kispolgári osztálytörekvés általános sajátosságának kétségbevonhatóságát. A kispolgárság osztálytörekvése megnyilvánul az osztályérdeknek abban a téves értelmezésében, amely a kispolgárságot a kapitalista államhatalom szolgálatába állatja, a burzsoázia érdekeinek kiszolgáltatja és az individuális feltörekvés utját az uralkodó osztály felé egyengeti.

Zsolt Béla ebben az osztálykeretben élt és fejlődött. A zsidó erkölcs-hatásokkal keveredett kispolgári életszemlélet szabott irányt ama irói törekvéseinek, amelyeket kispolgári osztályhelyzete befolyásolt. Zsolt indulása idején költőként jelentkezik és, a felületes szemlélői számára az elzsidósodott moralitással összeegyezhetetlen krisztianizmust propagál. Pedig mi egyéb ez, mint tipikusan oly kispolgári, sőt nála, félre-magyarázhatlanul zsidó kispolgári tévelygés, amely az uralkodó hatalom megtévesztő világszemléletéhez alkalmazkodik, abba beolvadni igyekszik, sőt eszközül kinálja magát a burzsoáziának a krisztianizmus ideológiai leple alatt végbemenő hatalmi megerősitéséhez.

Pesten, amikor kombattáns ujságíró a fehér ellenforradalom első esztendeiben, akkor is a kispolgár osztályérdeke sarkalja. Harcol a reakció ama tulkapásai ellen, amelyek a nyugodt, zavartalan életre áhitozó kispolgárt háborgatják. A kispolgár nyugalomra vágyik, osztályhelyzeti stabilitásra és Zsolt a stabilitás megteremtéséért verekszik. Még csak nem is kispolgári forradalmár, aki új etikai követeimlényekkel lép fel (a társadalmi és gazdasági rend átalakítási szükségessége helyett), hanem a régi társadalom visszaállítását akarja, a tegnap nyugalmának zavartalan emésztési lehetőségeit.

Zsolt Béla a megkeresztelkedett zsidó kispolgár így lesz, írója a maga osztályának és öntudatlanul így jut el arra a fejlődési fokra, amikor tudatosítani tudja osztályhélyzetét. De mert tévesen ismeri fel a kispolgári osztály érdekeit, nem látja tisztán a kispolgárságnak a proletáriátushoz való viszonyát és nem a proletáriátussal való szövetkezésben látja a társadalmi felszabadulás lehetőségét, következetesen és immár céltudatosan jelöli meg a kispolgár utját a — kapitalista társadalmon belül.

Tulajdonképpen nem egy írói oeuvre megrajzolására törekszünk, nem az a célunk, hogy Zsolt Béla írói fejlődésének utját lépésről-lépésre kövessük. Polgári író analízise nem, lehet a mi feladatunk. Ha polgári íróval foglalkozunk, annak oka csak az lehet, hogy irodalmi hatását a maga valóságában lemérjük, vagy társadalmi kérdésekben félrevezetésre alkalmas megállapításait kimutassuk. Zsolt Béla írói alakulásának felvázolását is csak azért nem mellőzhettük, mert új színmüvének: az Oktogon-nak erkölszemléleti vonatkozásait csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy a kispolgári osztályon belül milyen szellemi hatóerők azok, amelyek a zsidó kispolgárt tehetik meg bizonyos vonatkozásban osztálya reprezentánsának. Mert távolról sem szabadi azt hinni, hogy a ferencvárosi, vagy józsefvárosi, kispolgár általános osztályjellegén belül is azonosságot mutat az erzsébetvárosi, vagy terézvárosi kispolgárral. E területeknek kispolgárai elproletarizálódó tömeget alkotnak; tehát gazdasági életkörülményeik már megingatják, fenntarthatatlanná, teszik azt az erkölcsi koordinátát, amely esetleg érintetlenül állhat a középpolgár életszínvonalára törő oktogoni kispolgárnál.

Ebből a felismerésből is láthatjuk tehát, hogy Zsolt, noha szívesen tünteti fel és emlegetteti magát a kispolgárság írójának, még e szűkre szabott keretben sem tudja áttekinteni társadalmi osztályának horizontját. Megáll az Oktogonon és nem lát tovább a nyolc térsarok határánál. A szemlélő, aki a darabot figyeli, fantáziáját bármennyire is erőlteti, tudja, hogy Zsolt figuráit nem kisérheti messzebbre, mint legfeljebb péntek este a Dohány-uccai zsinagógáig, amikor a szombatot köszöntő boráldást mennek meghallgatni). Zsolt ugyan ezt nem mondja, sőt igen ügyel arra, hogy hitfelekezeti kérdést ne feszegessen (az elhallgatás hibája!) de mi felismerjük Koller urban a zsinagógai ülnököt, ha csak társadalmilag látjuk is szerepelni és nem hitközségileg. Tehát a perspektívát le kell zárnunk a Dohány-uccánál, de már ezzel is lojálisan kibővítettük Zsolt irodalmi kereteit.

A család áll a színmű homlokterében, így: Koller ur leányát megejti egy fogorvos. Az anya megtudja az erkölcsi szégyent. Ime, tehát mindjárt a bibliai erkölcs-felfogásban felnagyított probléma. A Ferencvárosban ebből nem lehetne drámát csinálni. A probléma tehát láthatóan szűk korlátok között mozog, a megrajzolt figurák valóban nem többiek, mint csupán az Abbázia-kávéház törzsvendégeinek a tipusai. Hol van hát ebben a darabban a korszerűség? A gazdasági válságban, amely körülfogja az oktogontéri komfortos lakást! A válság pedig így mutatkozik: Kauciós pályázat holmi állásra, mert a meglévő bizonytalanná vált. Kifizetetlen számlák a háziurnái, a fogorvosnál, a szabónál Csődrovat a lapokban. Viszont még dolgozik a papa, a lány, a háztartási alkalmazott, a csábító fogorvos és a nősülő fogtechnikus, (ez még terjeszkedni is tud), van még tízezer pengő hozomány, ami kell a happy-endhez, eredménnyel működik a házasság-közvetítő, tehát még friss a kabarészellem is. A világválság tehát a megszépítő messzeségben háborog. Minden, ami kissé emlékeztet a valóságra az meglepő távlatokban mutatkozik. Igy Koller ur kommunista fia is. Itt tehát nem arról van szó, mintha Zsolt nem venne maga tudomást a dolgokról és a valóságról, hanem csak nem hajlandó azokat megmutatni. Világos, hogy a nagypapa, akit csak a csődeljárások érdekelnek az ujsághirek között és akinek paralizisét egyedül csak a káröröm paralizálja, nem olyan társadalmi lény, akin keresztül színpadra vonulhat a társadalom problémája. Zsolt tudja, hogy a társadalmi törekvések politikai pártokban jutnak kifejezésre, de a maga módján ezt úgy érzékelteti, hogy az egyetlen embert, a kommunista Koller-fiút, aki ebben a környezetben társadalmi légkört teremthetne, egyszerűen becsukatja a Markóba, úgy, hogy még a színét se lehet látni. Zsolt tehát úgy oldja meg a színdarabtól megkövetelt társadalmi problémákat, hogy azok megszemélyesítőit börtönbe csukja. Igy reméli, hogy megszabadul tőlük.

Ime, ez Zsoltnál a tudatosított osztályhelyzet. Ami most mindezen felül van, tehát megtölti a színdarabot, detailekben jelentkező realista irodalom. A figyelem elterelése az élet látszatát keltve, a társaidalom valóságos problémáiról. Ralizáló irodalom a magasságaiban, esésében bohózati irodalmiatlanság. Olyan tehetségnek a munkája, aki nem csak felülemelkedni nem tud a kispolgári osztály ideológiai tévedésein, de benne el ideológiai tévedéseiben. A társadalom erjedésének, — Zsolt darabjában, annak, hogy a fiu kommunista lesz, a lány pedig áttöri az erkölcsi korlátokat, — azt a magyarázatát adni, hogy mindez azért történik, mert a család fojtó légköréből menekül a mai fiatalság, a dialektikus gondolkozással annyira összeférhetetlen érvelés, hogy a darab értékmérésénél csak sulyosbító körülménynek számíthat.

A családi élet bomlása a kapitalista társadalmi rendben, nem a család, hanem a kapitalista rend belső ellentmondásainak a következménye. A család a társadalmi együttélés terméke és a társadalmi rendszer fejlődési állapotát tükrözi vissza. A felbomlás jeleit mutató társadalomban a családnak meglévő formája sem tudja többé kielégíteni a társadalom igényeit, tehát ép´ úgy szétfeszíti a maga korlátait, mint a kapitalizmus a maga burkát.

Zsolt nem. mutat ki okozati összefüggéseket. Behajt a polgári szerzők ócska konflisán és azt a lányt, akit kiszabadít a család béklyójából, beleveszi egy hasonló házassági keretbe, amelyet épp úgy szorít a polgári álerkölcs vasabroncsa. A szerző is keresi más megoldást. A darab társadalmi szemléletének elhibázottsága lesz egyben a színmű technikai, vagy akár irodalmi hibája is. Mint kispolgári ideológiába beállított színdarab nem, térhet el a kispolgári tradcionális sablontól: a. lány ugyanazt csinálja, amit az anyja csinált. Happy-end. Férjhez megy hozománnyal. Zsolt Béla. nem lát más utat. Nem tekint egy új társadalom felé, amikor „... az ősi nemzetségek magasabb formájú szabadságának, egyenlőségének és testvériségének újjáéledése bekövetkezik.” (Morgan, Ancient Society, 552 lap.)

Zsolt kispolgárai együtt öregszenek el reménytelenül a kapitalizmussal. (Budapest)