A gazdasági válság, a lecsökkentett életstandard új könyvtipust termelt ki: a filléres regények tipusát. A drága könyv sehogyse fogyott, — megpróbálkoztak hát az olcsó könyvvel, Igy születtek meg a kétpengős-, az egypengős-, a félpengős-regények s a 88 filléres könyvek, — a Szines regénytár, a Mindenki könyve, a Milliók könyve, a Rózsaszínű regények, a Százszorszép regények, a Detektiv- és Kalandor-regények, (á 20—30 fill.) a Pesti Hirlap Sárga regényei, (á 28 fill.) a Nyil, a Gong, a Nagyvárosi regénytár, (á 60 fill.) a négyfilléres regények — és hát mindemellett persze a Missziós regénytár az Együtt az Egyházzal kiadványok, a Zsidó mesefüzetek (á 12—20 fill.) stb. stb. A kapitalista könyvkiadók mindegyike megpróbálkozik filléres regényekkel. Ha végignézzük az 1931-es és a még hiányos 1932-es statisztikát azt látjuk, hogy ez az — ott füzetes regényeknek nevezett — új könyvtípus dominálja (10—20—30 ezres példányszámokkal) a könyvpiacot.

A filléres irodalom, a kapitalista piacirodalomnak ez az új formája a könyv árújellegének betetőzését jelenti és jelenti egyben a tiszta irodalom mázából kivetkőztetett, a csak hatásra utazó, a csak tömegbutító, meztelen giccset. Jellemző pl. az egyik filléres regény reklámja, mely arról biztosítja a közönsé-get, hogy „a könyv alakja ideális, könnyen elfér a férfi kabátzsebében, és ugyanolyan könnyedséggel talál helyet a női ridikül-ben”, továbbá jelzi, hogy „a könyv felér egy mozielőadással! és minden kötete válogatás nélkül azt az igéretet nyújtja, hogy olvasása elvonatkoztat bennünket mindentől, ami gonddal tölt el, mindentől, amitől menekülni kívánunk”. — A filléres irodalom valóban a filmgiccshez hasonlítható leginkább. Célja a profiton kívül legfeljebb az, hogy a valóságot leplezze és hogy a kapitalista világrendet olyan világként tűntesse fel, ahol végül is „minden vágy teljesül”, ahol a „szenvedésre boldogság” fakad, ha a „megváltó szerelem” és az Istenbe vetett „hit lámpása” vezérli az embereket, ahol, a „gondviselés útján” haladó ember néhány Wallace vagy Max Brand bonyodalmon át végül is elérkezik a „boldogság szigetére”, a „hetedik menyországba” stb., stb... (Az idézőjelbe zárt szavak mind regénycimek!)

A filléres könyvpiacon még mindig Marlitt, Courths Mahler, Heimburg és a Wallacok uralkodnak és hát azok a magyar irók, akik mind nagyobb számban sülyednek 50—100, maximum 250 pengőért a filléres színvonalra. A filléres irodalom közönsége: egyrészt a régi könyvvásárló közönség, a deklasszált polgárság, másrészt — ami sokkal nagyobb baj! — a munkásság is. A filléres regények járnak kézről-kézre a munkanélküiek között. Valóságfeledtető szirupok fekszik meg a korgó gyomrokat. A „fehér álarc”, a „kék varázs”, a „zöld pokol”, a „vörös boszorkány” színkáprázata vakítja az elbágyadt szemeket. Andalító gongok nyugtatják le a szenvedélyeket. Mérgezett nyilak fertőzik a munkásöntudatot...

A kapitalizmus tömegirodalmát külföldön évek óta szocialista tömegirodalommal igyekeznek ellensulyozni, — olyan filléres irodalommal, mely a valóság leplezése helyett a tömeg-felvilágosítás szolgálatában áll. Németországban pl. mintegy 12 baloldali könyvkiadóvállalat gondoskodik megfelelő anyagról. Nálunk néhány, nem a legmegfelelőbben megválasztott fordítás után az, első ilyen könyv: Nagy Lajosnak most megjelent Két fiu ült egy padon című kisregénye. (Ára 16 fillér). Ez az első szocialista filléres regény egyben példája annak, hogyan lehet egy kistörténet keretében sűrítve helyzetképet, világnézetet, állásfoglalást adni. — A Két fiu ült egy padon nem agitációs regény és mégis agitál, amint agitál a nyitott szemmel látott valóság is. A ma életének művészi kivonata, egy valóságfejezet ez a kisregény. Benne lüktet „Budapest 1932” minden hypokrizisével, benne vonaglik a „kapitalizmus 1932” minden kilátástalanságában. Nyomor! Munkanélküliség! Koravén gyerekek! Kiélt felnőttek! Naivan reménykedő kispolgárok! Nagy nekirugaszkodások és nagy csalódások! A polgári és a hozzáhasonuló kispolgári ideológia minden visszásságát, az ál erkölcs, az antiszolidaritás, az egymástmarás tobzódását, a pénzhajszát, a profitérdek mindenhatóságát maradéktalanul tükrözi ez a filléres regény. Benne van minden, ami jellemző Budapestre, a nagyvárosra, a kapitalizmusra, a burzsoáziára, a kispolgárságra, a kávéházi forradalmárokra, a szervezetlen, az indiferens munkástömegekre és hát az egyik legmaibb típusra: — a tizennégyéves kávéházi cipőpertliárusra. — Csak a szervezett, az öntudatos proletariátusról nincs szó! Dehát lehet-e ma a betiltás veszélye nélkül erről írni? Nagy Lajos kétségtelenül sokat tett azzal is, hogy ezt a mai napokat minden vonalon leleplező kisregényt megirta és a munkásság számára hozzáférhető, tizenhat-filléres formában adta ki. A „Két fiu ült egy padon” — az első jelentős lépés a szocialista filléres irodalom felé. (Budapest)