Az egyik Amerikáról szól (A. E. Johann: Amerika—Untergang am Überfuss. — Ullstein Berlin.) s cime velősen fejezi ki az „amerikai tragédia” lényegét. A prosperitás aranykorszaka leáldozott, a „skorlátlan lehetőségek” birodalma a tönk szélén van. Óriási a kínálat a javakban s óriási a szükséglet, de a kettő nem jut el egymáshoz. Kanadában dús a buzatermés, de nincsen ára, a farmer hagyja elrothadni, mig mások — az éhesek — kigyósorban tülekednek egy tál életért. A munkanélküliség ijesztő. Közel 13 millió a számuk s ha minden egyesre még egy hozzátartozó esik s ehhez hozzácsapjuk a hetenként két napot dolgozók számát, (13 millió), úgy hozzávetőleg az Egyesült Államok lakosságának egyharmada vesztegel munkanélkül. Senkise tudja, hogy miből élnek, hol laknak, mi a nevük s miben reménykednek? Egyelőre önkéntes adományokból — alamizsnából — vegetálnak, de ez is elapadóban van és nincs, aki ismét önként adakozzék. A szerző megfordult a munkátlanok tanyáin, feljegyezte elbeszéléseiket s könyvében leközli a munkanélküliek egyforma, monoton tragédiáját. És a visszahatás: a tömeg radikálizálódik. A kommunista mozgalom egyre szélesbül és erősödik. A pártnak ugyancsak 15—20.000 tagja van — mert párttagnak lenni Amerikában egyet jelent a bojkottal — de a földalatti mozgalom annál intenzivebb, a nyomor s nyomában a felismerés, tudatosít. A szerző szerint a mozgalom akkor válhatik felforgató tömegerejűvé, ha az ipari proletáriátus mögött az elszegényedett farmer is felsorakozik.

A szerző a számok pontos dokumentációjával tárja fel az amerikai kapitalizmus anarchiáját. Megállapítja, hogy az utolsó 30 évben a termelés Amerikában mégegyszer olyan gyorsan nőtt, mint a fogyasztás. „Ma ez a fejlődési célzat ad absurdum fajult. A termelési eszközök gyarapodnak, ellenben a fogyasztók kihalnak. A kötetlen gazdálkodás kígyója önmaga farkába harap. s önmagát nyeli el izesebb falat hijján.” Amig a lakosság 3.2 százaléka az összjövedelem 43 százalékát zsebeli be, (1919—27-ben) addig a többi 96.8 százalék annak csupán 14 százalékát. A termelési lehetőségeket csupán 60—80 százalékban használják ki, (hogy a további túltermelésnek elejét vegyék) viszont ennek következtében a befektetett tőkék nem kamatoztathatók, a törlesztések és kamatok fél költségei felemésztik a nyereségeket, tartalékokat, a tőkék s a vállalatok sorban mennek tönkre. A termelési metódusok tökéletesítése természetszerüen újabb munkás elbocsátáshoz vezet s ezzel párhuzamosan a vásárló erő további gyöngítésére. A racionalizálás által elért többtermelés ós tőkekoncentráció illuzóriussá vált, mert ugyanakkor millió ós millió munkás lett munkátlanná s a fogyasztó erő elemésztésével a tőke önmagát is aláaknázta. A hiba, természetesen, nem a gépben van s nem a racionalizálás módszerében hanem a tőkés termelés anarchiájában, amely immanensen, a rendszer összeomlásához vezet. Megrendítő a könyv valósága, az amerikai dolgozók pária-sorsa, akiket a megrendithetetlennek vélt tőkés rend válsága lökött a mélybe.

A tragikus kép után magával ragadó élmény Egon Ervin Kisch könyve (Asien gründlich verÃändert. — Erich Reiss Verlag. Berlin). Középázsia ébredéséről. A „rasender Reporter” bejárta Usbekistan, Tadschikistan földjét, megfordult Taschkend, Samarkand, Buchara városában s amit ir az ezeregyéjszaka meséjénél is fantasztikusabb. De valóság! Néhány év telt el csupán, amióta ezek a területek a szovjet rendszerébe kapcsolódtak, de mintha évszázadokat fejlődtek volna. Ahol még tegnap börtönök, bordélyházak, minarettek és moscheek voltak, ma kórházak, iskolák, gyermekkertek, könyvtárak keletkeztek, ahol ezelőtt kövespuszták, ott ma végtelen gyapotültetvények. Tegnap még petróleum, ma villany, tegnap primitiv szántás, ma traktor, tegnap 99 százalékos analfabétizmus, ma minden iskolaköteles gyermek a helyén. Mindenütt lelkes, intenziv munka, amelyben a nő — tegnap még lefátyolozott háremobjektum — egyforma aktivitással résztvesz. Ami itt kurta évek alatt végbement, az több, mint technikai csoda, egy elnyomott és kiszipolyozott népnek felszabadulása és megújhódása. „Ha semmi egyéb nem történt volna a földkerekségnek ezen a hatodán, mint a kizsákmányolás elseprése — a munkanélküliség, a gyermeknyomor, az analfabétizmus, a vallásbutitás, a korrupció megszüntetésén kivül, ezért önmagáért is érdemes ebben a korszakban kortársnak lenni.”

Két könyv — két világ. A kapitalizmus legfejlettebb társadalma — Amerika — tönk szélén s a távol Kelet, ahol immár nem a müezzin hangozza a napkeltét a minarettek csúcsáról, hanem az elnyomottságától felszabadult, önmaga erejére eszmélt dolgozó nép. (Karlsbad)