A rombolás rekordlehetőségeit a fejlődő haditechnika a világ ipari termelésének háború előtti, sőt század-elejei nivóra való visszaesése ellenére tovább fokozza. Legujabb amerikai jelentésekben olvassuk, hogy az amerikai hadsereget épp most látták el kétszáz újabb bombavető repülőgéppel, melyek mindegyike háromszáz tonna robbanóanyagot képes magával vinni. Az új repülőgépek működési körzete többszáz kilométer... Sebességük óránként 200 kilométerre fokozható... Bármily ijesztőek is a kémiai háború és a különböző gázok lehetőségei, mégis le kell szögeznünk, hogy a modern technika a fém és nehézipar terén olyan „fejlődés”-t produkál, amely még a kémiai hadiszerek hatásait is felülmulja. 1918-ban a világháború végén egy amerikai gyalogsági hadosztály 960 gépfegyverrel volt felszerelve. Ez a szám 1932-ben szinte minden modern hadseregben megduplázódott. A háború végén egy gépfegyver 53 kilót nyomott, ma a Fiat-féle gépfegyver sulya már csak 15 kiló s percenként ötszáz lövés adható le vele. Ennek a „tökéletesitésnek” az eredményei elképzelhetők ha számításba vesszük, hogy a legközelebbi jövő háborújában hány milliárd lövedékkel árasztják el egymást az ellenfelek; nem is említve az automatikus lőfegyvereket és egyéb gépszerkezetű puskákat. A fejlődésnek ugyanezt a tempóját tapasztaljuk a tüzérségi felszerelésben. Már a háború végén képes volt a tüzérség bármely célpontul kiválasztott terepszakaszt a legintenzívebb tűz alatt tartani. Verdun előtt a németek minden kilométerre negyven üteggel, ütegenként négy-négy löveggel voltak felszerelve. 1918-ban a frontcsapatok háromszázötvenszer nagyobb mennyiségű lövegegységgel rendelkeztek, mint 1914-ben. Emlékezetes, milyen hatással dolgoztak a háború végén az egymással szemben álló tüzérségek. Viszont micsoda „fejlődés”-t tett azóta ebben a tekintetben a technika úgy a könnyű, mint a nehéz tüzérség terén!? A könnyű lövegek szórási távolsága megnőtt tizennégy kilométerrel, a legújabb messzehordó ágyuk pedig 120 és 150 kilométerre lőnek. Ezeknek az új ágyuszörnyetegeknek a rombolási ereje egyszerűen megtízszereződött. — Ugyanez a tempóju „fejlődés” állapitható meg az autókra szerelt gépfegyverek, tankok és egyéb motoros fegyverek dolgában. Ma már hetven tonna sulyu tankokat építenek, amelyek a legnagyobb könnyedséggel haladnak át árkokon, gödrökön, folyókon, 25—60 kilométeres sebességgel, ötven emberrel a belsejükben, akik a gépfegyverek és a könnyű ágyuk tucatjait szolgálják ki a mozgó erősségben. Vannak azonban könnyebb és még mozgékonyabb tanktipusok s gázszóró és füstfellegeket fejlesztő tankok is. Franciaországban a tankszolgálatra kiképzett legénység száma huszezer. Angliában a motoros brigád kétezer főnyi legénysége 1500 tankkal, „tankocská”-val, páncél-automobillal s a kisebb kaliberű ágyuk ós gépfegyverek százaival rendelkezik... A haditechnika fejlődése különben minden valószínűség szerint ebbe az irányba tart. Ismeretes az angol Fuller ezredes elmélete, aki szerint minden fegyvert a tanknak kell felváltania. Ugyanez a véleménye Burnett Stewart tábornoknak. Szerintük a jövő háborújának a tank a főfegyvere.

Az augusztus végén Amszterdamban összeülő háborúellenes világkongresszus a világ minden részéről összesereglett pártokon kivül álló delegátusaival bizonynyára erőteljesen felhivja majd a világ figyelmét a rombolás technikájának ez „eredmény”-eire és arra az utra, amelyen a lelkiismeretnek haladni kell ezzel a „fejlődés”-sel szemben. (Prága)