Két egymáshoz kapcsolódó médiaesemény kontextusában – ahol az egyik a másikat követi, magyarázó, megérteni próbáló vagy azt elvető szempontokat érvényesítve – a tartalomelemzés segíthet a résztvevők mögött felsorakozó kulturális érvrendszereket és azok esetenkénti alkalmazását megérteni. Az általam vizsgált vitahelyzet (Tucă-show: Vita a Trianon-filmről) sokat ígérő lehetőségei (úgymint kölcsönös elfogadás/megértés vagy párbeszéd kialakulása) sorra tűntek el, amint a résztvevők diskurzusaiban fellelhető témák és szempontok csakis egymás ellenében működtek, kihasználva a felek között a közvetítő által be nem töltött űrt.

A Koltay Gábor rendezésében készült többrészes dokumentumfilmet (sorozatot), melyben a trianoni békeszerződés Magyarországra, illetve a magyar népre való hatását vizsgálja szakértők és közéleti személyiségek megkérdezésével, viták közepette mutatták be Magyarországon. A rövidített, „moziváltozat” került szélesebb közönség elé, miután a magyar közszolgálati televízió (MTV) és a Duna TV nem tűzte műsorára. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy a határon túli magyarok – mint a történelmi esemény által leginkább szenvedők – számára is megpróbálják a filmet bemutatni. 2005 telén az erdélyi vetítések megszervezését az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) szervezet vállalta, azonban a vetítéseket belügyminisztériumi beavatkozással függesztették fel, illetve a kulturális miniszter tiltatta be a nyilvános vetítést, mivel a filmnek nem volt román nyelvű feliratozása. A székelyudvarhelyi és a kolozsvári vetítéseket szervező EMI-tagokat pénzbüntetéssel bírságolták. Az Antena 1 kereskedelmi magántelevízió ezen események után vállalkozott arra, hogy Trianon-film körüli bonyodalmakat szenzációértékükön túl is bemutassa, elemezze: megvásárolta a film vetítési jogát, és 2005. február 9-én levetítette, azt követően pedig a Tucă-show keretében beszél(get)és folyt a filmről és az annak kapcsán felmerülő kérdésekről.

Az Antena 1 televízió fő politikai és közéleti vitaműsora, a Marius Tucă újságíró által szerkesztett Tucă-show 2005 januárjában került vissza a műsorrácsba, miután más tévéadók (TVR, B1 vagy az igazi konkurens Pro TV) hasonló műsorai mondhatni elérték a Tucă-show színvonalát, mind a meghívottak, mint a tematizálás tekintetében. A nézettségért folytatott harcban az Antena 1 szokatlan módon/szenzációképpen fő műsoridejében adott teret a kisebbségi téma bemutatásának. A film és az azt követő vita a romániai magyarok nagyfokú érdeklődésére tarthatott számot, a románok meg legalábbis a Tucă-show nem mindennapi vitatémája miatt nézhették végig. Így a nézettség is inkább a beszélgetés idején növekedett. A film nézettsége 5,7 százalék ratingpointot tudhatott magáénak városi környezetben, 5,3 százalékot országszinten (egyaránt 3. helyen a TVR-t és a Pro TV-t követően), míg a talkshow átlag 4,6 százalékot városon és 3,5 százalékos teljes országos nézettséget, megelőzve a TVR-t.1

A filmvetítést követő beszélgetés kronológiája

A részt vevő meghívottak: Koltay Gábor rendező, Raffay Ernő magyarországi történész, Florin Constantiniu román történész, Cristian Tudor Popescu, a bukaresti Adevărul című napilap főszerkesztője – még akkor – , Emil Hurezeanu és Ion Cristoiu politikai elemzők, illetve Marius Tucă műsorvezető.

A vitaműsor a résztvevők (nézőknek való) bemutatásával indul, majd a filmet értékelő, kommentáló első hozzászólások következnek. Természetesen a filmet először megtekintő román meghívottak sorra közlik, úgymond nem értik, miért nem engedélyezték a nyilvános vetítéseket. Hiszen a filmben nincsenek veszélyes dolgok – a románokat negatívan/érzékenyen érintő képsorok, értheti ebből például egy magyar néző. Cristian Tudor Popescu a patetikus, érzelgős jelzőt használja a filmre – a továbbiakban többször is. A rendező Koltay Gábor válaszában nem tagadja az érzelmi töltetet, filmjével az értelemre és érzelemre egyaránt hatni kívánt. Neki viszont visszatérő gondolata az őszinteség, illetve a (nemzeti) múltról való őszinte gondolkodás, érvelése szerint filmje a múlt ilyen szellemű bemutatása lenne. A következő hozzászólás a román történész meghívotté, aki a film céljára kíváncsi, némileg meglepő módon politikusi nézőpontból tekintve a filmre, mely szerinte a jelen politikai helyzet ellenében hat: kormánytag az RMDSZ, a romániai magyarok érdekképviselete a leghatékonyabb szinten jelen van, mi szükség volt az erdélyi magyar–román együttélést veszélyeztetni. Rövid kitérő következik a filmben beszélő Tőkés Lászlóról, akit mindannyian ismernek: Koltay számára 1989 miatt/óta a forradalom hőse s az erdélyi magyarok legjelentősebb képviselője, míg Cristian Tudor Popescu csak legyint Tőkésre és „az ő hülyeségeire”.

A film tematikai boncolgatása még odébb van, az újabb hozzászólás Emil Hurezeanu részéről – mint várható is volt – a film nyelvezetét, stílusát érinti. A film esztétikai szempontú kritikája inkább lesújtó (s amire a román meghívottak rá is éreznek, végkonklúzióként is elmondva annak minőségi gyengéit). Továbbá Hurezeanu szerint a modern tévés dokumentumfilmek mintájára (amilyeneket a BBC, Discovery sugároz) kellett volna megalkotni, mindenik – értsd ellentétes – szempontot bemutatva. A pártatlanság kritériumként jelenik meg a film körüli beszélgetésben, mely elvárást szintén nem teljesíti a film. Egyébként a film szakmai fogadtatásakor is felhozták ellene „alapvető követelménye […] a pártatlan dokumentumfilm-gyártásnak, hogy »hallgattassék meg a másik fél is«!”2

A rendező válaszát az előbb felhozott, a filmmel kapcsolatos ellenérvekre azonban nem értékelik, egy fordítói hiba miatt, amely többszöri visszahallgatás után szándékosan elkövetettnek is gondolható: Koltay kijelentését, miszerint Emil Hurezeanu Romániából disszidált, Magyarországról disszidáltnak fordítják. Ez egyetlen elcsúszást követően Koltayt a román újságírók nem tekintik egyenlő vitapartnernek, mintha csak összebeszéltek volna. Kisebb torzítások később is előfordulnak, például az etnikai kisebbséget következetesen magyar kisebbségnek fordítják, ami csak azt eredményezi, hogy a magyar meghívottakat még inkább szűklátókörűeknek vélik.

A román fél legaktívabb szereplője, C. T. Popescu elsőként a jelent, a mai állapotokat hozza fel ellenérvként, miszerint a mai erdélyi magyarokat nem a múlt, hanem a nehezen megélhető jelenük és jövőjük érdekli, ezért a film hatástalan marad legfőbb célközönsége számára. Amikor vélhetőleg a nézettségről, a nézői interaktivitásról kap adatokat, ellentétes álláspontra helyezkedik, arról beszélve, hogy nem kellett volna a 85 évvel ezelőtti eseményekhez fűződő kollektív tudatalattit újra működésbe hozni.

Az egyenes adásba kapcsolt Mona Muscă (akkori) művelődési miniszter bevallottan az Antena 1 adásában látta először az általa itthon alkalmazott EU-s normákra (idegen nyelvű film fordítása a közönség védelméért például) és a vonatkozó törvényre hivatkozva “betiltott” filmet. A törvény mint a film erdélyi befogadását akadályozó tényező, noha epizód marad a vita folyamán, mégis hangsúlyosan elkülönül a Mona Muscă diskurzusa által.

Új irányt ad a show-nak Cristian Tudor Popescu révén a magyar és a román nép összehasonlítása, miszerint a magyar nép tragikus, a román pedig „nem”. A tragikum mint téma azonban csak az egyszemélyes felvetés szintjén marad, a Koltay által propagált őszinteséghez hasonlóan.

Koltay közben kikerül a fókuszból, folyamatosan gesztikulálva s a többieket túlharsogva próbálja a figyelmet magára terelni, amire persze csak agresszív reakció, illetve stratégiaváltás a válasz – Cristian Tudor Popescu részéről: „în româneşte avem metode să-l oprim” – vagyis románul megvannak a módszereink, hogy elhallgattassuk.

Marius Tucă műsorvezető a Raffay Ernő bemutatásán túl a magyar történész – Románia szuverenitását érintő – nézeteit hozza fel vitatémaként, elmozdítva a beszélgetést a film hátterében általa vélhetően működő ideológiákra, vagyis az autonómiatörekvésekre – ha nem is éppen a történelmi Magyarország újrateremtésére. A műsor végéig még hivatkoznak a nézők által küldött sms-ekre, azonban a képernyőre nem vetítik ki azokat. Emil Hurezeanu és C. T. Popescu például a románok természetes reakcióját vélik felfedezni, mert a film az eseményeket egyoldalúan tárgyalja, ugyanakkor kilátásba helyezik egy hasonló hangvételű román film lehetőségét, ami minőségileg jobb is lenne, mint a Koltayé. Az összegzés előtt pedig még egyszer megjelennek az ellenkező értelmezési keretek (1916-ban Raffay értelmezésében a románok betörtek Magyarországra, míg Hurezeanu szerint felszabadították a magyarokat). Történészi szempontot egyedül Raffay próbál folyamatosan érvényesíteni, s ezért mindvégig ellentétben van Florin Constantiniu vagy Emil Hurezeanu történelemértelmezéseivel.

A mindegyik résztvevőnek megadott utolsó szó kapcsán Florin Constantiniu román történész bevallja, hogy ’56 miatt tiszteli a magyarságot – vagyis a románok számára amúgy többé-kevésbé közömbös esemény miatt, és lévén hogy 16 éve kanonizált történelmi esemény, és tágabban a magyar kulturális emlékezet része, kb. akkortól datálható az ő tisztelete is. A mindvégig hallgatag Ion Cristoiu is a magyar történelem ismerője, Mohácshoz hasonlítja Trianont, ezért tartva szükségesnek a filmet. És bemutatja a Román Nemzeti Levéltár kétkötetnyi Trianon-dokumentációját. Hurezeanu is kitart a filmmel kapcsolatban már megfogalmazottak mellett, ti. az nem ad ésszerű magyarázatot az eseményekre,3 és persze a régiók Európáját részesíti előnyben.

A beszélgetés a vége felé már kevésbé intenzív, a résztvevők nem vágnak egymás szavába két nyelven, anélkül hogy megvárnák a fordítást. Koltay utolsó mondataira a román beszélgetőpartnerek csak összemosolyognak. Az őszinteséget – a két és fél órás beszédhelyzetben – viszont felvállalja („elbeszéltünk egymás mellett, de valami elindult, folytatni kell…”), ami naiv feltételezés a részéről. Cristian Tudor Popescu utolsó hozzászólásában éppen Koltay őszinte hozzáállását támadja: „…végig nem nézett a szemünkbe, valójában a magyar közönségnek próbált üzenni a műsoron keresztül.”

Elemzés

A Tucă-show adásidejét megnövelték ez alkalommal, a hozzászólásoknak több időt engedélyeztek, a nyelvi korlátok, illetve a szinkronfordítás miatt. A beszélgetés előrehaladásával azonban a meghívottak már a tolmácsoláshoz/megértéshez szükséges időt sem hagyták meg saját maguk vagy beszélgetőpartnereik számára. A műsorszerkesztő és a résztvevők természetesen a vélemények ütköztetésére készültek, és ezen természetesnek vett szembenállás, a nézőknek mutatott indulat(osság) vagy éppen racionális érvelés, álláspont (kulturális) háttere az, ami vizsgálatra érdemesnek vélhető. A résztvevők verbális megnyilvánulásaiból kibontakozó gondolatok és intenciók nem rendelkeztek közös kiindulóponttal vagy végcéllal.

A vita lefolyásában vagy akár irányításában rendszerint kiemelt szerep jut a műsorvezetőnek. Talán még inkább abban az esetben, amikor különböző kultúrából érkező személyek közötti nyilvános párbeszédes helyzet kialakítása a tét. Marius Tucă nem a semleges mediátori pozícióból próbálta az úgymond román közvélemény képviselőinek álláspontjait a meghívott magyarok felé közvetíteni, és fordítva, hanem kényelmesebb megoldásként az újságírói pózba helyezkedett, és időnként feltette a maga kérdéseit, illetve problematizálta azokat.

Ilyen értelemben Tucă nem lépett ki műsorvezetői szerepköréből – minthogy nem is abban nyilvánult meg a műsor alatt. Tucă viszonyulásáról többet mond(hat) el az a pillanat, amikor a műsorba érkező sok sms-ből Raffay kész a magyar nyelvűeket felolvasni, amire a Tucă válasza leginkább gyanakvást sejtet: „veţi citi sms-urile care vă convin”, vagyis csak az önnek tetsző sms-eket fogja felolvasni. Tucă elfogadja, hogy a műsort nézők két táborra oszlanak, és azt sem hagyja félreérteni, hogy ő melyik oldalon áll. Noha eleget tett a korrekt körülmények megteremtésének, túllépve azon, amit Bogdan Ghiu román médiakritikus a (román) televíziós vitaműsorokról írott rövid elemzésében állít: szerinte a tv csak a történés szintjén közvetíti, mediálja az eseményeket, az aktualitás felszíne alatti kutatás/oknyomozás nélkül, s így nincs problémafelvetés, a valódi „problematizálás” hiányzik a romániai elektronikus médiából.4 A Ghiu-féle kritika a televíziót annak megkérdőjelezhető, nem igazi problémafelvetései miatt álvita színhelyének tekinti, és ilyen értelemben a vizsgált műsor tétnélküliségének igazolásához használható. Amely tétnélküliség Tucă újságírói (nem moderátori!) közbeavatkozásában is kimutatható, amikor Raffay román kontextusban provokatív, az autonómia-elképzelésről vallott nézeteit idézi egy magyar nyelvű lapból.

A magyar meghívottak esetében a személyes érintettség (a rendező és filmjének egyik interjúalanya) is döntő volt az általuk képviselt diskurzusban. Fontosnak tartom megemlíteni Hahner Péter magyarországi történésznek Koltay filmjével kapcsolatos azon észrevételét, „hogy (mint minden fontosabb történelmi eseményről) különböző szakértők és különböző politikai nézeteket képviselő honfitársaink más és más nézeteket vallanak róla”.5 Nyilván művük védelmében kaptak meghívást a műsorba – és fogadták azt el –, hiszen a trianoni esemény, illetve annak előzményeinek és következményeinek általuk kanonizált változata a legkevesebb megértésre számíthatott a románok részéről.

A szinkrontolmácsok szerepe először a Koltay és Muscă interakciójakor válik feleslegessé: azok nem figyelnek egymás szövegére, nem dialógust folytatnak, hanem mindkettő csak a saját szempontját tartva elfogadhatónak (M. Muscă szerint a törvénytisztelet, míg Koltay szerint a film vetítésének engedélyezése és a pénzbüntetéssel sújtott fiatalok felmentése). Koltay magyarul fordul egy román hatósági képviselőhöz, és ez a tény, hogy egy magyar magyarul kér egy románt, egyáltalán nem vezet eredményre, egyik fél sem fogad el a magáétól különböző nézőpontot. Az EU-konformitás ellen dolgozó Trianon-film gondolata is ekkor bukkan fel: Trianon egykori és mai pozitív/negatív jelentése a felek számára a beszélgetésben konstituálódó kultúráik harca.

Minthogy egyik fél sem fogadja el a másik értelmezési keretét, ami a beszélgetőpartner által közölteknek egyfajta tárgyalásos olvasatát6 nyújtaná, illetve tárgyalási beszédhelyzetet alakítana ki, Hall encoding/decoding modellje szerint a beszélgetés résztvevői inkább az ellenzéki olvasatban gondolkodtak, amely „…ugyan megérti a (másik) szövege által közvetített domináns olvasat egész tartalmát (hiszen ezt feltételezi a vitában való részvétel), mégis teljes mértékben elveti azt, és egy ellentétes keretbe helyezett interpretációt dolgoz ki”.7 A műsor végén C.T. Popescu a Koltay-diskurzus tartalmi részének értelmezésében irányt vált, s az általa tapasztalt gesztuskommunikáció, a beszédet kísérő nem verbális jelek alapján közli a nézőkkel: szerinte Koltay hiteltelen volt, mert nem nézett a szemükbe beszéd közben. A vita helyzetéből adódóan (pl. fordításra való figyelés miatt megkésett reakció akár a C. T. Popescu, akár a Koltay részéről) ez lehet akár a másik által leadott nem verbális jelzések, így a szemmozgás félreértelmezése, de tárgyalási trükk is a Popescu részéről Koltay lejáratására. A műsort rögzítő kamerakezelés gyakorlatában a (nagy)totált ritkán használják, és természetesen a kamerák nézőpontjai is főleg a beszélőt követik, ezért a vita teljes környezetét, beleértve a résztvevők egymás személyére, beszédére adott válaszát valójában nem közvetíthette a televízió.

Alapvető tudásbeli különbséget sejtet a kontextus(ok) ismerete, illetve az arról való gondolkodás. A Raffay, de főleg a Koltay által elgondolt társadalmi-kulturális kontextus a szétszórt magyarságot a Trianon-élmény mint közös memorabilia révén is együvé tartozónak látja, és az összetartozást olyasminek, ami elsődleges – noha nyilván számol azzal, hogy egzisztenciálisan a jelen geopolitikai helyzet a döntő. És ami a román fél számára az egyedüli kontextus meghatározója, így a román nemzetiségűekkel, pl. Erdélyben együtt élő magyar kisebbség, melyet időnként Budapest irányából nacionalista erők irányítani akarnak.

A résztvevők közötti parttalan vita a történelmi tények különböző/ellentétes hatásától indult el. A Koltay által gyártott újabb kulturális emlékezetanyag még inkább átfestette a Trianonon keresztül determinált múltat, felvillantva annak a jelenig húzódó (szerinte nemzeti) problémáit. A rendező által a múltban gyökerező jelen megért(et)ése, a történelem bensővé tétele a Lévi-Strauss kultúrarendszerében fellelhető „forró” emlékezés kultúrájával rokonítható:8 Koltay és szereplői egyértelműen a magyar történelmi múltat írják újra a filmmel.

A román meghívottak nem feltétlenül a hatalom oldalán álló újságírókként ismertek (sőt!), de ebben az esetben mind a román hatalmi struktúra védelmében nyilvánultak meg, azaz egységesen elutasítva egy másik nemzet kollektív emlékezetét formáló terméket annak (ha nem is felismerten) tendenciózus állításai miatt, melyhez a rendező sem adott meggyőző magyarázatot. Nyilván, a be- és elfogadást elutasító magatartás (Tucă vagy/és C. T. Popescu) mögött éppannyira bujkálhat nemzetféltés és hasonlók, mint a Koltay esetében. Deklaráltan csak a jelen számít, a történelmi eseményeknek (s így Trianonnak is) nincs köze a mához, illetve nincsenek befolyással a mai kultúrára, társadalomra. A „forró” kultúra ellenpárja a vizsgált kontextusban a „hideg” emlékezés kultúrája,9 amely helyzetéből adódóan a felejtést részesíti előnyben. Persze attól függően, hogy érdekei mit kívánnak, hiszen bármikor képes felidézni múltját, ha ezzel tud válaszolni a másik fél kihívásaira. Így valójában nem nyilvánul meg konkrétan egyik fél sem, mint tisztán hideg vagy forró kultúra képviselője, hanem a televízión közvetített vita tudatában próbálja egyik vagy másik emlékezéstípust stratégiájában alkalmazni.

JEGYZETEK

1. A Nemzeti Audiovizuális Tanács vonatkozó nézettségi mutatói (2005. 02. 09.)

2. L. Hahner. 2004. 30.

3. Vö. Hahner. 2004. 30.

4. Vö. Ghiu 1997. 4

5. L. Hahner 2004. 30.

6. Vö. Belinszki. 2000.

7. Vö. Belinszki. 2000.

8. Vö. Almási.. 2002. 209.

9. L. Almási. 2002. 210.

IRODALOM

ALMÁSI Miklós – 2002 Korszellemv@dászat. Helikon Kiadó, Budapest

BELINSZKI Eszter – 2000 A kritikai kultúrakutatás a médiaelemzés gyakorlatában. In: Mediakutató. 1. www.mediakutato.hu/cikk/2000_01_osz/06_a_kritikai_kulturakutatas_a_mediaelemzes_gyakorlataban

GHIU Bogdan – 1997 Televiziunea ca falsă dezbatere. In: Dilema. Nr. 227 (30 mai). 4.

HAHNER Péter – 2004 Trianon a filmvásznon. In: Élet és Irodalom. 27. szám. 30.

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) nézettségi mutatói. 2005. 02. 09., az adatokért köszönet Gáspárik Attilának.