MEGTÉVESZTŐ SZÁMOK

Németország lakosságának szaporodásában nyugvópont, sőt visszaesés várható a legközelebbi jövőben... Ezt jövendöli pár, köztük hivatalos statisztikus is. A statisztikai adatok futólagos szemlélete úgylátszik, mintha ellenmondásban állana ezzel a megállapítással, mert még a nagy arányú grippe-járvánnyal sulytott 1929-es év is körülbelül 330.000 főnyi népfölösleggel zárult. Ez az adalék egy állandó tömegmunkanélküliséggel megvert ország esetében nagyon sokak előtt elegendőnek, mások előtt viszont nagyon is magasnak tűnhet, még abban az esetben is ha arra gondolunk, hogy a születésszaporulat a század-forduló körül szinte háromszorosa volt ennek a számnak. Ám ez a szám tévedésbe ejt, mert közelebbi vizsgálat révén kiderül, hogy Németország már is, a lakosság csökkenésének állapotában van. Csak még nem vesszük észre. Ez a megállapítás persze paradoxul hat,. nagyon könnyű azonban igazolni.

Ha valamennyi újszülött addig az időpontig amikor házasodásképes, életbenmarad, ha azután valamennyien házasodnak s kivétel nélkül átlagban legalább két gyermeket nevelnek fel, akik hasonló mértékben szaporodnak tovább, úgy házasságonként a kétgyermekes szaporulat volna ép elégséges ahhoz, hogy a népesség adott száma megmaradjon. Ez a helyzet természetesen nem áll fenn, mert a németeknek több mint egyharmad része nem házasodik meg. Ennek következtében azoknak, akik megházasodnak házasságonként három gyermeket kellene felnevelniök a népesség status quo-jának fentartásához. Ilyen gyermekáldásról azonban évek óta szó sincs már Németországban.

A házasságokra eső szülések száma:

(Törvényes és törvénytelen)

 

 

Amint ebből a táblázatból kiderül évről-évre nagyobb a távolság a három-gyermek átlagtól. A tendencia a két-gyermekrendszertől az egy-gyermek rendszer felé tart. Miért emelkedik azonban ennek ellenére a lakosság száma? Ez Németországban az életkorok abnormális eloszlásának a következménye. A háború előtti kilenc és fél millióval szemben jelenleg kerek tizenkét és fél millió pl. a húsz és harminc év közötti életkorúak, vagyis a házasságképes felnőttek száma. Ez a magyarázata annak, amiért oly feltűnő magas Németországban a házasságkötések száma. Az egyes házasságok gyermekszegénységét így az utolsó években a házasságkötések emelkedése egyenlíti ki — legalább részben. A házasságkötéseknek ez az özöne azonban csakhamar véget ér, legkésőbb akkor, amikor a szűkös háborús (évfolyamok házasságképessé lesznek. Ekkor következnek majd az anyakönyvvezetők zsíros évei után a soványak. Vajjon az elkerülhetetlenül alacsony házasságok számát kiegyenlíti majd egy növekvő termékenység? Erre a kérdésre lehetséges a válasz, ha a szülések számában való hanyatlás okait szemügyre vesszük.

A jelenlegi gazdasági krízis, — és ezt előre hangsúlyozzuk — ellentétben az uralkodó véleménnyel, alig oka a szüléssztrájknak. Hisz épp a legjobb módú országok, mint Amerika, Svejc, Svédország vezetnek ezen a téren, ellenére háború utáni gazdasági föllendülésüknek. Ebben viszont már azért sincs semmi meglepő mert még mindig a gazdag és felszínen szereplő osztályok voltak a legkevesebben s a lumpenproletáriátus nemzette mindig a legtöbb gyermeket. Ezzel természetesen nem vitatjuk a családok népessége és a gazdasági megfontolások közti összefüggést. Ez mindig fennállott. Ellentétben azonban a mai viszonyokkal, régebbien az ilyen megfontolásokból származó konzekvenciát csak a legfelsőbb réteg vonta le s a nagy tömeg akkoriban a nem kívánatos gyermekáldással szemben legfeljebb rezignációval reagált. Ez a rezignáció ma mind általánosabb és aktívabb szülésellenőrzésbe megy át. Ennek természetesen ismét sokfélék az okai. A fogamzás elleni szerek ismerete egyre szélesebb. A beavatkozás technikája egyre tökéletesebb. A nő helyzete alapjaiban megváltozott azokban a napokban, amikor az önálló foglalkozással biró nők száma milliókkal emelkedik. (1907-ben 10.3 millió, 1925-ben 13.63 millió, 1930-ban pedig valószinűleg még lényegesen nagyobb az önálló foglalkozással biró nők száma Németországban). Viszont a csak háztartásban élő. nőket is megragadta a nőemancipáció. Az az önállósulási törekvés, amelynek végső tartalma az, hogy a nő a családban és az államban ezentul már nem objektumként szerepeljen, mindinkább előtérbe kerül, természetesen a férfivel való viszonylatban is. Az egyházi gátlások ugyanakkor kimutathatóan mindinkább a háttérbe szorulnak. A magzatelhajtást tiltó jogi gátlásokon is mind természetesebben teszik túl magukat a nők. A gyermek, mint tőkebefektetés a gyermekvédelem korában mindinkább rossz üzletként kezd szerepelni.

A nép szellemi habitusa s nemcsak a németeknél, szintén megváltozott. Az úgynevezett „racionalizmus” diadalmenete — láthatólag — még tart. Felvonulásának kiindulási pontját és országutját ismerjük: világváros — nagyváros, vidéki város — vidék. Nagypolgárság —középosztály — tanult munkások — tanulatlan munkások, Vegyesházasságok — zsidók — protestánsok — katholikusok. Ilyen körülmények között nem meglepő azután, hogy Berlin a terméketlenség tekintetében nemcsak Németországban, hanem egyidejüleg a föld valamennyi világvárosa között a rekordot tartja. Ha a fenti táblázatunkba beleértett törvénytelen házasságokat nem vesszük tekintetbe, úgy Berlinben tíz házasságra csak hét szülés esik. Ezek szerint a berlini háború utáni házasságok 60 százaléka gyermeknélküli. Ha tehát Németországról azt mondtuk, hogy a kétgyermek rendszertől az egygyermekrendszer felé tart, úgy Berlinről azt mondhatjuk, hogy az egygyermekrendszertől a gyermektelenség rendszere felé. Berlin és a vidék között viszont évről-évre csökken ebben a tekintetben a távolság. Ezt nemcsak a fenti táblázat, hanem a pár évvel ezelőtt még oly gyermekgazdag mezőgazdálkodással foglalkozó katholikus és keleti országrészek fejlődése is bizonyítja. A század elején egy „vidéki családban” a gyermekek száma körülbelül kettővel volt nagyobb, mint Berlinben, ma már körülbelül csak eggyel. Berlin iskolát csinál.

 

A JÖVŐ?

Aki a következő évekre a házasságkötések számát és átlagban a házasságonkénti gyermekek számát ismeri, egy egyszerű szorzás révén minden további nélkül kiszámíthatja a szülések számát. S ha még a halálesetek számát is tudjuk, ,úgy előre megállapítható a természetes szaporodási mozgalom. Ilyesmit azonban pontosan senkisem állíthat fel. Bizonyos tendenciák azonban félreismerhetetlenek.

I.) A házasságkötések jövőbeli alakulása. Ennek az iránya az előbb említett három tényezőtől hosszú időre egyértelműen meghatározható előre, mert a házasságkötések — hosszú megfigyelések igazolják —a huszonöt évvel előbb születettek számával párhuzamban esik és emelkedik. Egész csekély eltéréssel huszonöt évvel a születésük után 5.5.7 százalék házasságot köt. Meglehetős pontossággal megmondhatjuk tehát előre, hogy a legközelebbi huszonöt évben hány ember köt házasságot. (1905 és 1929 között 36.28 millió ember született, szemben az 1880 és 1904 között született 46.9 millióval, eszerint tehát a következő huszonöt évben csak 10 millió házasságkötés várható az előbbi negyedszázad 13 millió házasságkötésével szemben).

2.) A jövőbeli gyermekek számát házasságonként összehasonlíthatatlanul nehezebb előre megmondani. . Mindenesetre úgy látszik, — különösen a szülések visszaesésének fentebb tárgyalt okai révén — hogy még nem érte el mélypontját, ha «már közel is van hozzá. Számításaink szerint, a házasságkötések és a szülések között a következő huszonöt évben a relációt 1.74 százalék fejezi ki.

3.) A halandóság számát sem lehet pontosan megmondani előre, a tendenciája azonban kifejezhető. Ez a tendencia felfelé halad, mert a fiatalabb, életerős korosztályok mai abnormálisan erős szerepe lassanként visszaesik a halálozás által erősen megtámadott magas évjáratok javára. Másrészt a csecsemőhalandóság további esése s az átlagos életkor további lassú emelkedése remélhető. (Jelenleg 57 év.)

Mindezek a megfontolások ahhoz a következtetéshez vezetnek, hogy Németország természetes népesedési mérlege belátható időn belül — passzív. Más szavakkal kifejezve a szüleiések száma esik, a halálozások száma növekedik, mig végül négyszer annyi a halálesetek, mint a születések száma. (Hogy a halálesetek száma a születések számát jelentékenyen felülmulja ez már ma megfigyelhető a népesség bizonyos rétegeiben. Igy például a zsidók közt, akik a születések ellenőrzését már pár évztízede gyakorolják, ennek a következménye — legalább Németországban — hogy a zsidók főleg a magasabb évjáratok közé tartoznak).

 

A MEGFORDITOTT PIRAMIS

Valamely nép életkorokszerinti tagozódása normál körülmények között egy piramishoz hasonlítható. A piramis széles bázisát a fiatalok, karcsú hegyét pedig a magasabb életkorok képezik. Ez Németországban ma megváltozott s a jövő a dolgokat szinte a fejük tetejére állítja, mert ma a nulla és a tíz és húsz év köztiek száma gyöngébb, mint a húsz és harminc év közöttieké, a jövőben viszont a piramis teljesen megfordul s a közeljövőben a magasabb életkorúak száma lesz a nagyobb.

Ha a viszonyok a gyakorlatban úgy alakulnak, ahogy itt teoretikusan feltételezzük, akkor Németország népesedése körülbelül még öt évig emelkedik. Ekkor 65 millióval eléri a maximumot s ezen a nívón marad körülbelül öt esztendeig. Eszerint 1940-ben kezdődne a meredek esés, amely 1975-ben 46 milliónál tartana. Természetesen mindig utalnunk kell arra, hogy a gyakorlatban az ilyen számos következtetésre felépített számítás egész máskép alakulhat. Hisz senkisem tudhatja ma, vajjon a visszaesés csekélyebb-e vagy nagyobb lesz, mintahogy feltételezzük. Mind a kettő lehetséges. Lehetséges, hogy. a születések ellenőrzése kiszámíthatatlan méreteket ölt, lehetséges az is ,hogy a gyermek utáni vágy ismét erősödik s az is lehetséges, hogy az emberi élet meghosszabbításának törekvései, Steinach, WillstÃädter és követői révén fantasztikus eredményeket produkálnak, viszont megtörténhet, hogy a részünkről felhozott előnyös momentumok mind kimaradnak s ezek helyett háborúk és járványok pusztítanak majd a lakosság között. Ki merészelne tehát ilyen hosszú időre előre határozottan beszélni. ? Mindenesetre számításunk teljesen figyelmen kívül hagyta és figyelmen kívül kényszerül hagyni egy olyan fontos tényezőt, mint a ki- és be-vándorlás.

A legtöbben a ki- és be-vándorlástól döntő korrekturát várnak. Nagyon sokak számára a „Keletről való beözönlés”, a szláv invázió elintézett dolog. Lehetséges, hogy bekövetkezik, — de nem bizonyos. Mert hiszen ki állíthatja azt, hogy a születések visszaesése Németország keleti határán megáll. Avagy a szülések visszaesése nemzetközi jelenség?

Ha a legújabb statisztikai, adalékokat figyelembe vesszük, megállapítható, hogy Közép, Nyugat és Északeurópában a szülési viszonyok közelednek a francia viszonyokhoz. Ez még nem volna meglepő. Meglepő azonban az, hogy Olaszországban, ellenére Mussolini minden törekvésének, szintén esik a születések száma és keleten is esik. (Oroszországban 5.4-ről 3.6-ra, Lengyelországban 3.3-ra esett).

Milyenek azonban a viszonyok az eddig említés nélkül hagyott, de annál fontosabb Egyesült Államokban? Az esés jelensége ott is ugyanúgy tapasztalható, mint nálunk, mert a házasságonkénti gyermekek száma 1928-ban szintén kettőre esett s a bevándorlás megnehezítése, vagyis a gyermekgazdag emberek betelepedésének kimaradása gyorsabban bevezeti a halálozásokban való magasabb nívó időpontját.

Ha a jövőben a sokak által bejövendölt, de legkevésbé sem bizonyos Kelet felöli bevándorlás bekövetkezik, úgy természetesen a helyzet jelentékenyen megváltozik. Hogy azután Németország például Franciaországgal vagy Amerikával szemben tényleg előnybe kerül-e — az kérdés.

 

A KÖVETKEZMÉNYEK

A népesség száma ós a gazdasági tér, a népesség növekvése és a gazdasági tempó bensőleg összefüggenek. A korai kapitalizmus lassú kialakulása lassú népesedés-növekvéssel, a gyors tempóju magas kapitalizmus a népesség növekvésének erős emelkedésével tart együtt. Kerek ötszáz évre volt szüksége Európának (1350-től 1820-ig) hogy lakosainak számát 100-ról 200 millióra növelje. Az erre következő nyolcvan évben viszont, ellenére a tömeges kivándorlásnak, 200-ról 400 millióra növekedett.

Ez a tempó megszünt, megállt, sőt úgylátszik mintha viszszaesne. Nemcsak a történelem tanításai, hanem logikus megfontolások is ezt gazdasági fiziognómiánk alapvető megváltozásának következményeként tekintik.

Azt állapítottuk meg, hogy a következő tíz évben a népesedés mozgalma megáll, azután pedig erős visszaesés következik be. Az ilyen természetű számítások minél tovább merészkednek a jövőben, annál bizonytalanabbak, a legközelebbi évek számára azonban már nagyobb valószínűséggel birnak. Az előrelátható gazdasági következmények ábrázolásánál tehát nagyobb súlyt fektetünk a közelebb fekvő évekre s ezért a távolabbiakat némileg futólag kezeljük. A következmények ábrázolásánál is természetesen csak a tendenciákat rajzolhatjuk fel, nem pedig a bizonyosságokat.

 

GYERMEKEK SZÁMA, TAKARÉKOSSÁG, ÉLETSTANDARD

Arra a körülményre, hogy az infláció következtében kiürült német bankok, takarékpénztárak betéti állománya az utóbbi időben feltűnően megnövekedett (ma tíz milliárd márka) már nagyon sokan kerestek magyarázatot. A sokféle magyarázatban. sohasem volt szó a születések visszaeséséről. Már pedig a családok népessége és a takarékoskodás között nyilvánvaló az öszszefüggés. Ha például három egyforma jövedelmű munkáscsalád közül az egyiknek egy, a másiknak kettő, a harmadiknak négy még iskolában járó gyermeke van, úgy nyilvánvaló, hogy az első családnak az élete a legkönnyebb, többet költhet lakásra, élelmezésre, ruházkodásra s így lehetősége van arra is, hogy pénzéből félretegyen. Fordítva viszont az is mondható, hogy egy sok gyermekes család a legkeményebb nélkülözésekkel kénytelen számolni. A Wirtschaft und Statistik közleményeiben időnkint megjelenő hivatalos háztartási számadások megrázó nyelven beszélnek erről. A mostani átmenet a két- és egy-gyermek rendszerre, már most érezteti kétségtelen befolyását a takarékpénztárakra. Ha egy gyermek évi eltartását meglehetősen önkényesen 500 márkában állapítjuk meg, úgy számokban kifejezve ez a következőket jelenti:

 

 

Ez a kis szembeállítás óvakodik attól ,hogy több legyen sematikus illusztrációnál, mert eltekintve attól, hogy a gyermekekre fordított költség a pénz értéke és a gyermekek számának jövőbeli alakulása miatt bizonytalan, a gyakorlatban a dolgok még mindig másként alakulhatnak, mert a család és az állam tehermentesítése a gyermekhiány folytán csak részben, még pedig csak kisebb részben vezet takarékoskodásra, mert jórészt az életnívó emelését eredményezi.

A dolgok állását valószínűleg a nyilvános háztartáson lehet a legjobban megfigyelni. Ellenére a születések számában való,” ma már érezhető visszaesésnek, az iskolaköltségek egy vonalon sem estek, mert jóllehet az osztályok látogatottsága csökkent, az új iskolaépítkezések által a viszonyok jelentékenyen javultak. Ugyanúgy, mint a magánháztartásban, itt is a csekélyebb gyermekszám a belső nívót emeli. A takarékoskodás és a magasabb iskolakultura között való választást a jövőben itt is célszerűségi megfontolások szabályozzák. A születések visszaesésének jelentősége az iskolára s ezáltal a közterhekre és a kulturára a következő számok fejezik ki: a háború előtt volt kerek tízmillió iskolaköteles gyermek, ma hét és fél millió, húsz év mulva előreláthatólag négy és félmillió, negyven év mulva talán két és fél millió. A jövőben az állam és a községek az iskolákon száz és száz milliókat takaríthatnak meg, vagy pedig a gyermekeknek egy sokkal jobb nevelést adhatnak....

 

MIKOR KÖVETKEZIK BE AZ AGGASTYÁNOK KORA ?

Viszont a csökkenő gyermekterheket nem szívja föl majd a növekvő aggkori gondoskodás ? Nem következik be az elöregedés? A következő táblázat talán felvilágosítást ad erre:

Száz munkaképes-életkorú emberre (15-től 65-ig) esik

 

A gyermekek száma eszerint hosszú ideig sokkal erősebben esik, mint a véneké. Emellett a 65-ik éven felüli generáció már ma s valószinüleg a jövőben is aktívabban vesz részt a termelésben, ha talán ezt a termelést nem is annyira az üzemekre, mint a házigazdálkodásra korlátozzuk. Az elvénhedés a termelőképesek relatíve való csökkenésének értelmében ezek szerint legkorábban az itt figyelembe vett, meglehetős hosszú időszak lefutása után következik be. Hangsúlyozzuk: a relativ csökkenés. Az abszolut csökkenés körülbelül 25 év mulva várható.

A 15 és 65-ik év közöttiek száma [milliókban előreláthatólag:]

 

A foglalkozást űző korosztályok tagjainak létszáma a nagy általánosságban 1945-ig tovább emelkedik, azután azonban úgylátszik meglehetős erősen esik. Természetesen minket sokkal inkább a közel jövő érdekel. Ez viszont 1935-ig a már sűrűn érintett okból kifolyólag átmenetileg valami kevés visszaesést mutat, mert ezalatt lépnek arcvonalba a szűkös háborús évfolyamok. A visszaesés nem jelentős, pillanatnyilag azonban kedvező, mert a munkanélküliség javulását megkönnyíti, nem is említve, hogy ezeknek a számoknak a szemlélésekor a munkanélküliség egész más képet nyujt s ijesztő voltának valami kevés részét elveszti. A jelenlegi krízis többszázezer embert dobott ki a termelési folyamatból, közben viszont, mi|nt a fenti összeállítás mutatja a munkaképesek száma jó kétmillióval emelkedett. A gazdaság így ellenére a krízisnek úgylátszik, mégis jelentékeny tömeget szívott fel.

Ma még szinte groteszkül hangzik ha egy távolabbi időpontra munkáshiányt tartunk lehetségesnek. A gazdaságtörténelem azonban stagnáló népesedési viszonyok közepette ismer ilyen szituációkat. A multban mindenesetre még nem ismerték a racionalizálás jelszavát és tényét.

 

LAKÁSKÉRDÉS ÉS NÉPESEDÉSI MOZGALOM

Már hallatszanak olyan hangok, melyek a szülések számának visszaesésétől a lakáskérdés gyors megoldását várják s ezért az építési befektetésektől óvnak. Sajnos ez a feltevés téves. Eltekintve ugyanis attól, hogy egyelőre például Németországban 8co ezer hiányzó lakásról lehet beszélni, ezeknek a hiányzó lakásoknak a fedezése után évieken át még újabb szükséglet adódik elő, még akkor is ha a német népesedés további emelkedése megszünik: mert sohasem a lakosok száma határozza meg a lakásszükségletet, hanem a háztartások száma. Tételezzünk fel egy 600 ezer lakosú várost a régi gyermekgazdagság mellett, mondjuk házasságonként négy gyermekkel. Ennek a városnak százezer családra való lakásra van szüksége. Ha ezzel a „régimódi” várossal szemben egy ugyanakkora, modern várost állítunk, amelyben a házaspárok átlag egy gyermekkel rendelkeznek, vagyis a család három főből áll, úgy ennek a városnak kétszázezer lakásra van szüksége. Mivel pedig mi egy olyan fejlődés közepette élünk, amelyben mindinkább az első véglettől a második véglet felé történik az alakulás, természetszerüleg még a lakosság számának megállása mellett is nő a lakás szükséglet. A lakásszükséglet előrelátható tartóssága következik az alábbiakból: a huszonöt és harminc évesek, vagyis a házasságképesek száma a háború előtt négy és fél millió volt, ma hat millió, 1935-ben körülbelül 6.3 millió. Ettől kezdve mindenesetre visszaesés várható. Egyelőre azonban mi csak a legközelebbi öt-tíz év építkezési programmjával törődjünk s ebben természetesen, eltekintve a szociális és gazdasági körülményektől, a csekély gyermekszám miatt is a kis lakásjátsza majd a főszerepet s a nagylakások mindinkább a háttérbe kerülnek. Mindenesetre a szülések számának visszaesése miatt az utolsó évek némileg szociális szempontból is forszírozott építkezési tevékenysége megcsappan. Az 1929. év 320.000 lakása helyett elegendő lesz 200.000. Ez természetesen az egészségtelenül felduzzadt építkezési költségeket segíti csökkenni s ezáltal a tőkepiacot a szóbanforgó évben kerek 1.25 milliárddal tehermentesíti tiszta produktiv célok javára; később ez a tehermentesítés még döntőbb természetű lesz. Természetesen nagyon nehéz ezekből a megfontolásokból egyes városokra gyakorlati” következtetéseket vonni, miután a városokba való bevándorlás a viszonyokat döntően befolyásolja. A németországi roppant nagy építkezési szükséglet szemben Franciaországéval magyarázza a feltűnő különbséget a tőkepiac és a telkek értéke között. Franciaországban a csökkenő népességű megyékben is esik a telkek ára.

A tőkeképződésre, az építkezésre, az iskolaterhekre és a munkapiacra már a következő években éreztetni fogja hatását a születések visszaesése. Nehezebb természetesen a távolabbi jövőbe következéseket vonni. Ha azonban valóban egy erős visszaesés következik be, úgy egész bizonyos, hogy a termelés, fogyasztás és a munkáskérdés jelentősen befolyásolódik.

Ezeknek a kérdéseknek a megközelítőleg helyes megválaszolása azonban, már olyan területre vezet, amelynek az érintésébe dolgozatunk egyelőre nem mehet bele.