A forradalom előtti orosz forradalmárok egyik kedvenc problémája volt a marxi „ProduktivkrÃäfte”. Azt hirdették, hogy az e fogalommal jelölt szociális hatóerő nem ott robbantja szét a termelő és tulajdonviszonyokat, ahol a technika fejlettsége a legnagyobb, hanem ahol a legsúlyosabb nyomás nehezedik rája. Ezért — mondták — nem a Nyugat, hanem a cári Oroszország a legérettebb a forradalomra, egyszerűen, mert a cári. uralom: imperialista elnyomás hatványra emelve.

A mai német helyzet is egy ilyen hatványhatás: a háború utáni kapitalista világkrizis hatványra emelve.

Mit jelent ez közelebbről?

A mai krizis oka is a régi (ezen, sajnos, semmiféle antimarxizmus nem változtathat): a termelés és elosztás aránytalansága, vagy — ahogy a Népszövetség gazdasági világkonferenciája hosszú tanácskozások után megszülte a körülbelül hatvan éve élő felismerést: „a termelők és fogyasztók közti koordináció hiánya. A termelés világméretekben 18 százalékkal nagyobb ma már, mint a háború előtt; a fogyasztás világpiacáról azonban nem csupán a háború halottjai, a hősi halottak milliói hiányzanak (ez nem érdekli a. tőkés, tehát szentimentális frázisokat komoly üzleti dolgokban nem kedvelő számvetést, hisz a világnépesség máris túlhaladta a háborúelőttit: az anyák már megszülték az. új ágyú- és gáztöltelék millióit); sokkal lényegesebb, hogy a fogyasztás világpiacáról elesik egy hatalmas ázsiai (China, India) s egy növekvő orosz kontingens, Igy aztán Kanadában búzával, Braziliában kávéval fütenek, hogy két millió kínai éhenhalhasson és még egy millióra várjon elkerülhetetlenül az éhhalál.

E kínai példát is csak úgy mellékesen. A lényeg az, hogy egy kapitalista krízis: a dolgozó tömeget nyomora azért, mert túl sokat termellek, újra a világra szakadt; sőt hogy a mai világkrízis páratlan méretű. A lényeg az, hogy a mai krízisben a kapitalista termelési rend minden eresztéke recseg és ropog. Mert ki mer például ma már arra gondolni, hogy majd négy milliónyi német és majd két és félmilliónyi angol munkanélküli e termelési rendben valaha is még munkát talál?

Ami pedig a speciális német helyzetet illeti, a német krízis azért hatványhatás, mert a német gazdaság nem csupán a hazai vezérigazgatók, igazgatók, felügyelő bizottsági és, másnemű semmittevők hadának fizet elképesztő (ötven és százezermárkás) évi jövedelmeket és nem csak majd négymilliónyi munkanélkülit kénytelen segélyezni, hanem — és minden előtt — évente kétezermillió márkát köteles, fizetni „jóvátételként.”

Vagyis másszóval, a német dolgozók kétezermillió márkát fizetnek évente külföldre csak azért, hogy további kétezermillióval négymillió munkanélkülit segítsenek a lassú, de biztos fizikai éhhalál felé.

„Wahnsinn aber wahr.”

Hitler ennek az őrületnek a haszonélvezője.

*

A hitleri ideológia (a valóság romantikus elkendőzése) ez: „Bűnhődünk — írja Nagy Adolf egyik íródeákja — mert exotikus szenzációhajhászok ma többet érnek, mint német művészeink. Bűnhődünk, mert német költők éheznek és nem. jutnak népük elé; mert közéjük és a német nép közé egy nem-német színház s egy nemzetközi sajtószervezet furakodott, mely agyonhallgatja a legértékesebb erőket. Bűnhődünk, mert jogszolgáltatásunk korrunpált és a méltányosságba vetett hit tünni kezd ...” És így tovább.

A hitleri ideológia is — hogy tudatosan-e vagy tudattalan, ez más kérdés, — a német nyomort, a német milliók elnyomorodását használja fel ütőkártyául. (S hogy nem a német proletár, hanem a német paraszt és a német „művész és költő” nyomorát hangsúlyozza, ez az általa képviselt tömegek osztályhelyzetéből következik.)

A hitleri valóságból ezzel szemben először néhány illusztrációt.

Nagy Adolf — az egykori brannaui kárpitossegéd — villásreggelire hivatalos von Staussen úrhoz, aki nem csupán a Deutsche Bank und Discontogesellschaft egyik mindenhatója, hanem a német nehézipari „néppárt” egyik legújabb oszlopos tagja is. Fényes: nemzeti-szocialista ételek és italok és politikai megbeszélés. Elhatároztatik, hogy nem Paul Löbe, a szociáldemokrata, lesz az új Reichstag elnöke, hanem von Scholz, a „néppárt” vezére. Igy kívánja ezt a német nemzeti becsület. És Adolf hiánytalanul szállítja a 107 szavazatot von Staussen úr jelöltjére, ugyanakkor, amidőn a tömegeknek azt ordítja, hogy a bankuralmat és a „Zinsknechtschaft”-ot akarja megtörni.

Más: Adolf megbízottja megjelenik a nehézipar „kapitánya” előtt Drezdában. Felelősségrevonás. Szenvedélyes szemrehányás. Azért adnak ők, a kapitányok, pénzt, hogy az első nagy sztrájkban (a fémmunkások őszeleji bérharcáhan) már cserbehagyja őket és szolidaritást hirdessen a munkásokkal? A megbízott okos és nyugodt és diplomata. Urak, nézzetek tovább az orrotoknál! Mi lenne, ha Adolf rögtön máskép üvöltene, mint a marxi farkasok? Bízzátok ezt Adolfra. Ő és csak ő tudja a marxi mozgalom méregfogat kihúzni. A metódus maradjon az & titka.

Más: A német szociáldemokrata és kommunistapárt közös törvényjavaslatot nyujt be a Reichstagba: 50 ezernyi vagy nagyobb jövedelem és félmilliónyi vagy nagyobb vagyon húszszázalékos szükségadóval sujtandó. A hitleri 107 — miután vezérelte a „zsidó” árúházak ablaküvegei s a Ramarque-film ellen való győzelmes csatákat — zárt egységben a szocialista-kommunista törvényjavaslat ellen szavaz.

De ez csak néhány illusztráció. A valóság az, hogy a német birodalomban szeptember 14 óta nem lehet a szociális haladásért küzdeni; hogy a német szociáldemokraták kénytelenek Brüninget és a veres mappát — a hírhedt Paragraph 48 szimbólumát — támogatni, mert különben, ugy vélik, Brüning után Frick, a katholikus centrum két filléres Preisabbauja után a nemzeti szocialisták fascista orgiája következik. Hogy igazuk van-e, ez újra más kérdés.

*

Hogy hogy alakul a legközelebbi német (és ezzel a középeurópai) jövendő?

Alfred Einstein, mikor amerikai partraszállása alkalmával megrohanták a zsurnaliszták és, mint valami modern orákulumot, a csillagoktól és az istenektől Hitlerig mindenre vonatkozóan kikérdezték, — Alfred Einstein Hitlerről is szakértői véleményt mondott. „Azt hiszem, így szólt a természettudományos alaposságú szakvélemény, hogy Hitler az üres német gyomrokból él. Ha egyszer ez üres gyomrok újra jól lakhatnak, eltűnik Hitler is.”

Ez, különösen a betegség diagnózisa pompás. A terápiával szemben azonban már kételyeink vannak.

És nemcsak az irányban, hogy a ma éhező német gyomrok millióinak újra való megtölthetése ma sokkal nagyobb valószínűtlenség, mint egy új (és gázos) világháború. Az einsteini terápia azért is kissé túl könynyen veszi a helyzetet, mert nem számol a hitleri mozgalom s a hitleri tömegek osztályhelyzet szülte pszichéjével.

Hitler tömegei nem a hyperindividuális intellektuellek, akiknek a marxi irány nagyon proletár s akik Hitlernél személyes érvényesülést keresnek; nem is az a nagyhangú és otthonról jól elbocsátott egyetemi aranyifjúság, mely színes sipkát hord a feje hegyén és lenézi azt a „kommilitánst”, akinek nincs néhány párbajforradás az arcán. Ez csak a színes és hangos sztaffázs. Hitler tömegeit eladósodott parasztok és dedlasszált középosztálybeliek teszik. Parasztok, akiket csak a Schicle-vámok tartanak ideig óráig még felszínen és az egykori középosztály tagjai, akiknek nem csak hogy életlehetőségük, de még munkanélküli segélyük sincsen (hisz önállók voltak, nem proletárok), akik tehát az öffentliche Fürsorge filléreiből éltek. Ezeket a tömegeket nem nevelte egy több évtizedes munkásmozgalom kitartásra és a jövőért való kollektiv küzdelem. Ezek a kétségbeesés türelmetlenségével márói-holnapra követelnek változást. Nekik az a legjobb politikus, aki a leghangosabban szitkozódik és a legfelelőtlenebbül a legtöbbet igéri. És mivel e tömeg, a kétségbesettek és reménytelenek ármádiája minden nap, minden órában nagyobb, sajnos nagyon valószínű hogy a puccsista Hitler e tömeg demokratikus formák közt nyilvánuló akaratával kerül uralomra, mielőtt még a német gyomor jóllakhatna s a német fej visszanyerhetné józan alaposságát. (München)