A völgy legmélyebb pontján folyók és vásárok sodrában lakik Trucu Ádám gazdag paraszt, akinek földjei vannak és állatai, malma és pálinkafőzői. Deszkával kereskedik, gabonát vesz és elad, vásárokra jár.

Hajcsárokat tart, akik hazaviszik a disznókat, a juhokat, a megvett pár ökröket a vasútak és városok sorompóin át.

Földjeit beszántják ezalatt otthon.

Malmában szorgalmasan dolgoznak a molnárok. Állatai felnevelődnek és meghíznak. Vemhes kocái sokat és szépeket fiadzanak.

*

Apja uzsorás paraszt volt, pénzét kiadta kamatra, bárányos vagy disznós gazdáknak vagy favágóknak, akik valamikor szép pénzeket kerestek télen.

Mindenre biztosítéka volt, ház vagy állat vagy egyéb.

Hiába volt kint a falkákkal és nyájakkal együtt a kisparaszt egész télen át! Hiába kaparták ki a füvet a juhok szorgalmasan a hó alól! A haszon még sem azé volt, aki őrizte őket.

A kamat megette a pásztort a juhokkal együtt!

A gazda szép vagyont gyüjtött össze. Házak kerültek a kezébe kamat révén. Nyájak, disznók és pénz.

A fiu ott folytatta a meggazdagodás mesterségét, ahol apja elhagyta.

Kamat lett mindenből: földből, termékenységből és emberi izzadságból.

Trucu Ádám, a fiatal, új vállalkozásokba kezdett.

Szerette az üzleteket, melyek vámmal járnak. A vám olyan, mint a kamat. Biztos bolt!

Két pálinkaüstöt vett, fölállította őket az őszi folyóparton.

Malmot vásárolt, tönkrement rajta egyszer. Sok volt a reparatura rajta. Kezdte előlről. Rendbehozta magát megint.

913-ban bíróvá választották a gazdag parasztok.

A háború alatt odahaza maradt, mint falusi bíró. Szüksége volt rá a Monarchiának.

Nem törődött, a bírósággal, csak a saját seftjeivel.

Téli áremelkedésre várt.

Összevásárolt mindent: fát, disznót, gyümölcsöt és gabonát. Mikor megjött az ideje, vásárra dobta, amije volt és nyert mindenen.

*

Gabonainség jött a völgyre. Parasztok házaiba requirálni. mentek. Ő bíró volt és tudta előre mikor jönnek. Eldugott gondosan mindent.

Malma veszettül dolgozott. A korpát és kukoricalisztet, ami befolyt vámban, föletette falkájával.

A disznókat henteseknek adta el.

A lisztet városban dobta piacra, maximális árnál drágábban.

*

Egy nap szólt neki a molnár:

— Családom van, apró gyermekeim vannak. A drágaság nagy. Emelje fel a fizetésemet legalább negyven koronával.

—   Nem lehet! Örüljön, hogy felmenttettem magát a katonaság alól. Kihúzhatja az egész háborút malomban.

—   Domnule, legyen emberség magában!

— Semmi közöm! Ha nem tetszik, menj ki a frontra! Dögölj meg! A molnár kussolt és nyomorgott tovább. Éjjel-nappal dolgozott. Nem akart meghalni!

Aratáskor rendelet érkezett: az őrléshez őrlési engedély kell, a csépléshez cséplési engedély.

A főbírónál váltható.

Csendőrök álltak gépek mázsája mellett. A bandagazdák felírták, a csendőrök ellenőrizték, kinek mennyije termett.

Fejadag volt. Ennyit meghagytak a gyerekek, asszonyok és öregemberek után. A többit elvitték maximális áron.

Az elrequirált gabona a Haditerményé volt, melynek tagjai módosabb emberek voltak. Főbíró, jegyző, Trucu és a többi malomtulajdonosok a folyó fölső és alsó részén.

A búza egy részét elszállították a központi Haditerményekhez, a városok és frontok felé, másik részével nem számoltak el. Kifizették saját zsebükből a maximális árat s eladták suttyomba áron felül. Háromszoros nyereséggel. „S a tolvajok megosztozkodtak rajta.”

A lánckereskedők, a gabonaspekulánsok, a falánk, hasukat féltő hivatalnokok, a zsidó boltosok és görögkeleti korcsmárosok megvesztegették a főbírókat. A csendőröket lekenyerezték. Kaptak cséplési engedélyt amennyit és amennyire csak kellett. A csendőrök szemethunytak a gépek mellett.

A szegényemberek közül sokan sajnálták beszolgáltatni a gabonát.

Titokban lovakkal nyomtatták ki éjjel.

Elmentek a molnárhoz könyörögni, hogy őrölje meg nekik cédula nélkül.

(Trucuhoz, a malomtulajdonoshoz hiába mentek volna. Nem állt szóba szegény emberrel).

— Szívesen megtenném, de a csendőrök nem engedik! — felelte a molnár.

Nem tágítottak, tovább könyörögtek.

—   Őröld meg nekünk, Domnule!

—   Mi termeljük a kenyeret s mégis majdnem éheznünk kell!

—   Nem tehetem! Ha rajtacsípnek, lódítanak a frontra! A csendőrök itt az urak és a gazdám ! Én csak rosszul fizetett szolga vagyok!...

Ha szemre való asszony volt, aki könyörgött, a molnár így szólt: Gyere el este felé. Talán lehet csinálni valamit.

Az asszony betolta a búzát talicskán a malom udvarára és várt. Ferde udvar volt.

Fenn galambduc állt, sok kicsi ablakkal. A galambok lassan fordultak az alkonyatban.

Az udvarban hordó volt, mosóteknő, csirkék. Ládák közül nyulak futottak elő.

Lefelé kis kert állt, két cseresznyefa volt benne. Lejjebb látszott a víz, mely szabadon verte a molnár kertjét.

— Siess fel a gátra a zsilipeken át! — mondta a molnár. Ott vár rád az őrmester. Feküdj le neki, akkor engedi, hogy megőröljem a búzád cédula nélkül. Én már beszéltem vele.

Az asszony legtöbbször sírva ment föl a töltésre. Szégyelte magát, de nem tehetett mást. A kenyér mindennél fontosabb volt!

A molnár sok szép szegény asszonyt játszott át az őrmester kezére az idők folyamán.

Gyűlölte őt! Nem tehetett egyebet! Az asszonyok érdekében tette!

A malomtulajdonos küldött a csendőröknek lisztett, hájat, tojást és pálinkát. Jól éltek a háború négy esztendeje alatt. Trucu markában voltak mind!

— Ma otthon marad a csendőrökkel, őrmester úr!

— Jó, úgy is van más dolgom.

Aznap lázasan dolgoztak, a környéki kereskedők búzáját őrölték meg, akik cédula nélkül dolgoztattak.

A molnár tudott minden svindliről a malomban, fogta a száját mégis. A szegények éheztek, mint mindig. A hadiözvegyeket kisemmizték, a segélyek felét lecsalták.

Az árvákat kidobták.

A nagyparasztok kövérek voltak, mint a kenyeres zsákok.

A gazdagok és azoknak gyermekei, az összes ,,feinsmekkerek”, a kövér és jómódú agglegények, a libamájpástétomot evő zsidók, az élelmezési tisztek a front mögött ettek, amennyi beléjük fért.

Mint mindég.

A kis pálinkafőző gazdák a fronton voltak. Azoknak öregapjai sem főzhettek pálinkát. A Haditermény Rt. kiadta a rendeletet, hogy csakis a nagy cégeknek van joguk pálinkát főzni.

Trucu üstjei álltak a folyó mellett s vígan pipáltak az ég felé. Vakok és aggastyánok ültek az üst mellett és keverték a pálinkát.

Trucu jókedvű volt.

A vidék szilváját megvette félig ingyen.

S a pálinkát eladta jól.

A többi üstöket elvitték a harangokkal együtt és ágyúkat öntöttek belőlük.

Trucu vagyona négy év alatt meghetvenszereződött.

De meghetvenszereződtek az özvegyek és az árvák is a völgyben!

Szabadságos katonák járkáltak mindenfelé és ordítottak: mig mi a fronton voltunk, mindent elszedtek tőlünk! Fát, búzát, állatokat és pálinkát!

A parasztok fiai Trucu fiát megdobálták rohadt almával.

— A te apád gazember! A te apád tolvaj! Zsidónál is zsidóbb! Sírva futott haza a fiú.

Boltosok fiaikat a városba küldték, nagynénikhez és nagykereskedőrokonokhoz, nehogy fölkoncolja őket a nép, mikor a mezőn járnak.

*

A csendőrök erősítéseket kaptak.

Parancs jött, hogy járjanak házról-házra szökött katonák után. Ahol nem lehet másként, tüzeljenek.

Sok lógos hurokra került és vitték őket azonnal a frontra.

Mások az erdők fenekére szöktek a csendőrök elől.

Szabadságos katonák érkeztek haza.

Egy se utazott vissza;.

Fölgyalogoltak az erdőbe, a szökött katonák közé. Fegyver a vállukon volt.

— Szervusz testvér! Haza jöttél? — Üdvözölték egymást az egy falusiak.

Százan voltak fegyveres emberek a szomszédos falvak lógos katonái val együtt.

Orosz foglyok jöttek, megszöktek gazdáiktól, akik kínozták és kihasználták őket.

Orosz fogságból visszatért emberek jöttek föl, az asszonyok megmutatták az utakat a szökött katonák erdeje felé.

Folyton a földről, gyárakról, erdőről, a gazdagokról és a falusi szegénységről volt szó.

Megbízható századokat vezényeltek fel ellenük. Csendőrök vezették őket a völgyi utakon át.

Tűzharc volt. Holtak és sebesültek voltak. A lógosok széjjelszaladtak. A völgyekbe futottak. Sebesültek levánszorogtak parasztok házaiba. Egy hétig csendes volt az erdő. Lenn veszélyes volt az élet a zsandárok miatt.

Egy hét mulva tele voltak az erdők megint. A régiekhez újak verődtek.

A három holt katonát eltemették, halálhírüket elvitték rokonaikhoz.

—   Inkább itt haljunk meg a csendőrök golyójától, mint messze a Doberdón !

—   Csak kerüljenek egyszer a kezünkbe a zsírosok!

—   Mit érsz vele? Jönnek helyette mások! A földet és a gyárakat kell köztulajdonba helyezni! — mondta az egyik.

—   Mit érünk vele, ha köztulajdonba helyezzük a földet, mikor nem az enyém! Osszuk föl a szegénység között — mondta egy bánsági katona, aki birtokon volt cseléd.

—   A földet felosszuk! De a gyár és a bánya az összesség tulajdonában marad.

—   Mi lesz az erdővel ? — kérdezte egy favágó.

—   Az erdő olyan, mint a gyár.

—  Osszuk fel azt is! Minden favágó kap néhány hold erdőt.

—  Szamár beszéd! H;a a pár holdat kiirtod, akkor felkopik az állad!

*

A falvak szegényei mind tudták hol merre vannak a szököttek.

Egyenes útak vezettek fel.

Asszonyok mentek az erdei úton, fejükön árút vittek.

Kereskedtek és szeretkeztek a szökött katonákkal.

Lányok is feljöttek a vőlegényükhöz, akivel megakartak esküdni béke idején.

Kicserélték egymás gondolatait.

A faluk szegények voltak. Köröskörül a szökött katonák pedig sokan voltak. Pénzük kevés volt. Egyik is, másik is szerencsét próbált lenn a gazdagoknál.

A kamrákból kiemelték az oldalasokat, a zsirt és a tojást.

Sok embert rajtacsiptek és bebörtönöztek.

—  Menjünk le egyszer mind, ahányan vagyunk! A csendőröket, akik a kaszárnyában vannak, lefegyverezzük. Amit találunk, ellopunk mindent — mondta a favágó.

—  Inkább menjünk a falu másik végén! Megkerüljük a csendőröket! Trucuék házát elérjük így is. Mire a csendőrök értünk jönnek, messze leszünk !

—  Éjjel megyünk! — mondta egy harmadik.

—  Pénzt hozunk, az ennivalóval nehéz cipekedni.

*

— Pénzt vagy életet! — ordították a lógosok Trucu udvarán. Az ablakot szuronnyal feszítették fel. Az udvarra dobták. Az üveg ezer felé csörömpölt.

Ketten bemásztak az ablakon. Trucu eléjük rohant.

—  Pénzt ide, de gyorsan, különben keresztül lövünk!

—  Nincsen !

Az egyik lógos gyufát gyujtott, meggyujtotta a lámpást. Trucu kabátja a széken lógott. Elég pénz volt benne. Másnap éppen vásárra készült.

— Nem elégi Nem látod, milyen sokan vagyunk és milyen soványak valamennyien ?

S kimutatott az udvarra, ahol a többiek röhögve lesték mit csinál a két fenegyerek.

— A kasszakulcsokat!

Az ablakon át még öten ugrottak be a lakásba. Lázasan keresték ja kulcsot.

Az asztalon töpörtyű volt. Az első katona leült egy székre s falatozni kezdett.

— Adod ide a kulcsot, vagy nem ?

Egy hatalmas katona fojtogatni kezdte Trucut. Kivörösödött tőle. Paraszt felesége sírt mellette, mint a tollától fosztott liba.

A fia átszaladt a másik szobából, nekirontott a hatalmas katonának s a hátába harapott. Az belerúgott, hogy gurult.

Végre kinyögte, hol a kulcs.

Sok pénzt nem találtak benne.

A legtöbb pénz állatban, búzában és árúban volt.

Trucu cselédsége fölébredt a zajra, röhejre és ordítozásra.

Senkisem sietett gazdája segítségére.

— Gyerünk! Talán már megtudták a csendőrök. Kapunk egy pár töltényt a fenekünkbe.

Mentek vissza az erdőbe. Fölöttük tréfásarcú hold volt.

A csillagok is régi helyükön voltak s világítottak, mint kivert szegek..

*

Trucu elrohant a csendőrökhöz. Elmondta mi történt vele.

— Nem vehetjük fel az üldőzésüket, kevesen vagyunk. Pár nap mulva kapunk egy egész ezredet. Körülfogjuk az erdőket és akit érünk agyonlövünk.

Trucu ettől kezdve mindennap a csendőröknél aludt. Félt a szökött katonáktól nagyon.

A büntető ezredre hiába vártak. Közben kitört a forradalom. A szökött katonák lejöttek az erdőből énekelve.

A gazdagok közül, aki csak tehette, pénzzé tett mindent.

Trucu sajnálta elhagyni a vagyonát. Mindene a faluban volt!

Az utakon rablók és forradalmárok álltak, a disznókat és a nyájakat nem lehetett sem eladni, sem elhajtani.

Trucu elhatározta, hogy él-hal a vagyonával együtt.

A szökött katonák igazságot akartak tenni a sok szenvedésért, amely-érte őket. A halottakért, melyeket vesztettek.

Először az őrmestert keresték. Elmenekült. Azután a főbíró után kutattak.

Megszökött a feleségével együtt.

Közben összetereltek néhány jegyzőt, néhány zsidót, lánckereskedőt és népnyuzót a járásból. Hajtották őket, mint a birkákat maguk előtt.. A főtérre.

Egy hársfa alatt nagy akasztófák álltak. Asztal volt előttük. Ott ült !egy katona, a fő helyen. Mások is ott ültek. Asszonyok. Rongyos katonák.

— Föl fogunk akasztani, — mondták Trucunak.

Kiütött rajta a hideg verejték. Öt percig tanácskozott a falusi szegények tanácsa Trucu fölött.

Végre visszajöttek.

—   Hiszed te istent? — kérdezték Trucutól.

—   Hiszem.

—   Ha hiszed, esküdj meg, hogy sohasem fogsz többé csalni, lopni és a népet nyuzni.

—   Esküszöm!

A többi népnyuzó is megesküdött a kötelek előtt. Azután bezárták őket a falusi tömlöcbe.

— Most vakarózzatok ti! Mi már eleget raboskodtunk ebben a börtönben.

Ennivalót azonban vittek nekik.