Bejárta a világsajtót a hir, hogy E. Williamsohn amerikai egyetemi docens, mert polgári pályáján mellőzés érte, a hírhedt Al Capone ideológusának csapott fel.

E. Williamsohn brocklini palotájában bizalmas estélyre gyültek az alvilág fejei. Nem koldusok, hanem azok az u. n. gonosztevők, akik a polgári társadalom profitját, — amit a polgári társadalom engedélyezett formák és szabályok szerint polgárai egyrészének biztosit, — valamiféle császármetszéssel a profitálóktól elharácsolják. E. Williamsohn a nagystílű házigazda, azért hivta össze őket, hogy a csoportokban saját szakálukra dolgozó anarchikus vállalkozásokat racionálisan egységesítse.

(Végre egy racionalizálás, mely nem. a munkások ezreinek a kenyerére megy!)

E. Williamsohn persze taktikusan viselkedik s előterjesztéseit vita alá bocsájtja.

Első kérdés: Belátják-e a szaktársak, hogy a különböző bandák rendszertelenül dolgoznak s igen sok veszélynek teszik ki magukat fölöslegesen:

A válasz: általános igen.

Második kérdés: belátják-e a szaktársak, hogy egy szervezett társadalommal állnak szemben, amely ugyan törvények és monopóliumok révén, de m/égis ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, mint ők?

A válasz: általános igen.

Harmadik kérdés: Ha a szaktársak a fentieket belátják, szükségesnek látják-e a szakma tömörítését s az egységes tervek alapján való működési szabályokat, véd és dacszövetség formájában?

E kérdésnél hosszas vita indult akirül, hogy a szakmai tömörülés megtudja-e őrizni a kontinuitásu progresszív alapon. Azaz nagyobb bandáknak milyen rész jusson a zsákmányból?

A hosszas vita itt is eredményre vezetett.

Negyedik kérdés: Nem tartják-e szükségesnek a szaktársak, hogy a szakmai tömörülés politikai célokat szolgáljon. Azaz valamely parlamenti csoporttal való fuziót, önálló fellépést stb.

E. Williamsohn megbízást kapott, hogy ebben a kérdésben további javaslatokat terjesszen elő.

Ezekután megválasztották az igazgatótanácsot, a betörési és autólopási szakosztályt, a bank és kasszafuró bizottságot, minden város központi megbízottját s egy tervcsináló bizottságot, mely az összes büntényeket előre megállapított programm szerint osztja ki, amihez alkalmazkodni kell. Felállították a szakma miliciáját, általános védkötelezettséggel inspekciós alapon. Gondoskodtak titkos alapról. Elhatározták egy nyilvános üzlet felállítását a szakma fegyveres védelme alatt, mely a zsákmányt van hivatva értékesíteni. Ezt azonban csak a teljes és fegyelmezett hadsereg felállítása után ütik nyélbe. Kimondták a legerélyesebb harcot a rendőrség ellen, amely nem mindig kel, hogy fegyveres beavatkozáshoz vezessen. A fegyveres beavatkozást fenn kell tartani a nagyobb stilű vállalkozásokra s a polgárság, valamint a nagytőkések megfélemlítésére. Fegyvernemek: revolver, kézigránát, géppuska s kisebb méretű páncélosok az alkohol őrhajók ellenébe. Mindez egységes vezetés alatt, katonai irodával, volt vezérkari tisztek irányítása mellett. Az értekezlet azután „Az alvilág rémei egyesültek” kezdetű induló hangjai mellett igen hangulatos, reggelig tartó mulatsággal fejeződött be, mely alkalommal az alkohol élénk szerepet játszott.

Egy ujságíró, E. Williamsohn benső barátja is megjelent a mulatságon. E. Williamsohn, bár kissé illuminált volt, mégis rendelkezett a vezérek önuralmával, az ujságírónak a következőket mondta:

—  A nyilvánosság számára egy szót sem. Neked azonban elmondom koncepciómat. A helyzet a következő: adva van a jól megszervezett kapitalista társadalom, mely azonban a piacok miatt teli belső ellentmondásokkal. Összes számításaimat ezekre az ellentmondásokra építem. Ellentmondás van egyfelől a tőke és a munkás között, másfelől a tőkések egymásközti konkurrenciájában.

—  Hiszen te történelmi materialista vagy! — kiáltott fel az ujságíró.

—  No, no — mondotta E. Williamsohn, — azt nem. De ezek a megállapítások minden közgazdászt egyformán kell, hogy befolyásoljanak. A materialisták azt mondják, hogy a kérdés megoldása: a tőkés társadalom ledöntése. Ez nekem nem érdekem. Hiszen akkor kit sarcolok meg? Az én érdekem az, hogy fegyelmezett hadseregemmel s a törvényhozásban keresztülvihető hatalmammal arra kényszerítsem a tőkét, hogy törvénytelen rablásainkat a profit részeseivé tegye. Ezt a közgazdaságban ugynevezik, hogy olló. Mi ollóként akarjuk beékelni magunkat a polgári társadalom ellentéteibe s munka nélkül akarunk megélni.

—  És ezt te bevallod? — kérdezte az ujságíró.

—  Ha neked nagyon tetszik a szó, — válaszolt E. Willamsohn — hát vedd úgy, hogy parazitája akarunk lenni a tőkének. Nekem mindegy a szó. Én felvilágosult humanista vagyok. Ha nem volnék született tőkebarát, forradalmár is lehetnék. Igy azonban fütyülök az össznépesség érdekeire. Szerveztem magamnak egy gárdát profit alapon s ezzel a gárdámmal megrohamozzuk a tőgyet, amely a tejet adja és követelni fogjuk a tehén gazdájától, hogy a fejecskéből nekünk is eresszen. Annak a tehénnek, akit munkásnak neveznek, úgy is mindegy. Az szegény járomba van fogva... Most én is oda állok a tőgyecske alá s revolverrel, no meg géppuskával kényszerítem őket, hogy az amugy is lopott tejből nekem is adjanak.

—   S ha a tehén mind a kettőtökbe belerug? — kérdezte az ujságíró.

—   A tehén barom — mondta E. Williamsohn — s amig rájön arra, hogy mi nem az ő borjai vagyunk, sok idő eltelik. Egyébként is ha észrevesszük, hogy emelgeti a lábát, hát azért vagyunk ott, hogy lefogjuk. Más dolgunk úgy sincs.

—   És mit csinálsz, ha a tőkések nem engednek oda a fejecskéhez — kérdezte az ujságíró.

—   Barátom látszik, hogy ujságíró vagy, — mondotta E. Williamsohn. Hát eddig talán engedtek? S mégis megcsapoltuk őket egyéni akcióinkkal. Mennyire más a helyzet most, amikor a szétszórt csoportokat egyesítettem s bevált módszer szerint óriási anyagi erőkkel, amit ugyancsak tőlük szereztünk — közéjük csapunk. Értsd meg, — hajlandó vagyok lemondani erről az akcióról s Amerika megszabadulhat gonosztevőitől, ha a tőkések központi pénztárunkba befizetnek havonta egy általunk meghatározott összeget. Ha nem teszik meg — fellépünk, mint Amerika új rémei s akkor jaj a mi tőkés barátainknak. Az ujságíró izgatottan rázta meg kitünő barátja kezét, aki a profit kizsákmányolásának Kolumbus-tojását alapos felkészültségével kitalálta s az el nem nyert egyetemi katedráért — kárpótolta magát.