„Annak a kornak a kivételével, mely a gőzerő bevezetését megélte, valószínűleg egy korszak sem élt meg nagyobb ipari forradalmat, mint a ma folyamatban levő. Változások történtek minden irányban s nagyon sok feltétel, amelyek közt a nagy halmaz tagolású iparágak felépültek, már nem létezik. A villamosenergia, amit számos országban az eddig elpocsékolt vizierőből nyernek, azt a területet, amelyen az ipar sikeresen vetheti meg lábát, nagyon kitágította; már nincs a széntelepekhez kötve. A kémiai találmányok megváltoztatták... a nyersanyagok relatív értékét... Egynémely új államnak a modern közlekedési eszközök következtében történt fejlődése a piacok relatív sulyát illetőleg idézett elő nagy változásokat. Ezeknek a változásoknak a közepette nemcsak ezekben az országokban keletkeztek új iparok, hogy az új szüségleteket kielégítsék...” (Times 1928. III. 17.)

Az utolsó években a munkateljesítmény gyors emelkedéséről beszélhetünk. Ez az emelkedés a munka megnövekedett intenzitásán és produktivitásán alapul. A megnövekedett produktivitás viszont annak a számos technikai újításnak a következménye, amit az utóbbi években a racionalizálással kapcsolatban bevezettek. Nem a mi feladatunk ennek a kérdésnek a tisztán technikai oldalával foglalkozni; ehhez a technikai ismereteink is hiányoznak. Mi csak azt kísérelhetjük meg, hogy a technikai fejlődésből levonjuk a gazdasági következéseket.

 

Az erőgazdálkodás

Az erőgazdálkodással kezdjük. Itt a következő folyamatok különböztethetők meg:

a)     A szén jobb kihasználása; a régi gőzgépek helyére gőzturbinák kerültek; mozgó rácsok, szénportüzelés, kezdődő gázmesszeszállitás és szén cseppfolyósítás.

b)     A szén helyettesítése petróleummal, tőzeggel, vizierővel, kohóval, stb.

Gazdasági eredmény: nemzetközi szénkrizis! Ellenére a termelési volumen erős emelkedésének és a fejlődő iparosodásnak: a szén-fogyasztás stagnál. A legvilágosabban igazolódik ez az Egyesült Államokban. A termelés, amit egyenlőnek vehetünk a fogyasztással, millió tonnákban a megelőző évötödök átlagában a következő volt:

 

 

Amint látható a termelés emelkedő folyamatának 1905—10 és 1915— 20 közti erős csökkenését a fogyasztás abszolut visszaesése követi!

c) A gőzgépet már nem használják közvetlen munkagépnek, mint Marx korában, hanem a villamoserő létrehozására. Ha a gőzerő jellemző volt a szabadversenyes kapitalizmusra, úgy az imperializmus korára a villamoserő a jellemző. És pedig: a kis, lokális szükségleteket kielégítő villamossági telepek helyére mindinkább az óriás erőtelepek áramfejlesztése lép az eredeti energiaforrások lelőhelyén (vízesések, szénbányák), nagy távolságra szolgáló magasfeszültségű áramvezetékekkel.

A magasfeszültségű villamosenergiára való átmenet gazdasági következményei:

1. Az ipar nagyobb szabadsága telephelyének megválasztásában; a nagyipar decentralizálása. A gőzenergia számos ipart arra kényszerített, hogy telephelyét lehetőleg széntermő vidékeken vagy azok közvetlen közelében helyezze el, mert különben a szén szállítási költségei a termelést megdrágítják. Az országok magas feszültségű villamosáram-vezetékekkel való behálózása miatt az ipar vagy a nyersanyagtermő vidékeken vagy az olcsó munkaerő közelében mozog. Ezért vándorol az Egyesült Államok ipara északkeletről dél Angliáé pedig északról a délkeleti szöglet felé. Az ipar, amely az előtt tulnyomólag a szén közelébe zsufolódott, szétszóródik; az egyes ipari államok gazdasági strukturája nivellálódik, a távolság a tiszta mezőgazdálkodó területek és a tulnyomóan ipari területek között csökken. Az ipari proletáriátus mint osztály behálozza az egész országot.

2.    A magasfeszültségű áramszolgáltatás rendszere olyan egyes területek ugrásszerű fejlődésére nyujt konkrét alapot, amelyeknek gazdasági fejlődése a gőz korszakában a szén hiánya miatt nehéz volt. Az északolaszországi ipar ugrásszerű fejlődése az utolsó évtizedben elképzelhetetlen az Alpesekből kiinduló magasfeszültségű elektromosáram-továbbitás nélkül. A messze távolságokba történő magasfeszültségű áramszállítás lehetővé teszi olyan nyersanyagterületek ipari kihasználását, amelyek közlekedés-technikailag elmaradottak. (Fontos ez Afrika és Ázsia számára).

3.    Az erőszolgáltatás társadalmosulása. Az elektromos áramtermelés technikai fejlődése kikényszeríti a villamossági műveknek az egész országban való szétszórását, hogy a napi és szezónszerű fogyasztás különbözőségeit kiegyenlítse. Németország és az Egyesült Államok nagy területein már is összeköttetésben állnak egymással az összes elektromos erőtelepek. (A kisebb erőműveket tulnyomóan leállították s a termelés pár óriás méretű centráléra összpontosul). A hatalmas villamos erőcentrálék döntő sulyu gazdasági irányitó pontokká alakulnak ki. Az elektromos erőszolgáltatás beszüntetése általános sztrájk esetén a nagy ipari országokban sokkal akutabban érezteti majd a hatását, mint bármely más termelési ág sztrájkja!

4.    Nagyobb mozgékonyság a gyárakon belül. A közvetlen gőzerővel dolgozó gyár, amint Marx leírja, egy egységesen működő alakulat volt. A gőzenergiának a villamosenergiával való pótlása a gyár képét megváltoztatta. A gőzgép „egységes impulzusa” eltűnt. „A transzmissziós mechanizmus — amely mint Marx mondja — lendítő kerékből, hajtótengelyekből, fogaskerekből, csapokból, zsinórokból, szijjakból s mindenféle közbeiktatott alkatrészekből és előtéttengelyekből áll”, szinte teljesen elesik. A gyár mint egész abszolute függ az elektromos szolgáltatástól; ám — ha ez biztosítva van — sokkal mozgékonyabb és elasztikusabb, mint a régi gőzerővel dolgozó gyár. Sőt általában felmerül a gyár decentralizálásának gondolata s a háziipar ujjáteremtése modern alapon.

 

A tulajdonképpeni munkagépek fejlődése

Ezt a kérdést a legnehezebb egységesen jellemezni, mert a fejlődés ebben a tekintetben megszámlálhatatlan részletekben történik. Jóllehet egyes, a termelést különös mértékben megnövelő szép új gép került alkalmazásra (pl. a Westlake-féle emelő csigasor), mégis, amennyire áttekinthető, a nyersanyagok mechanikus megdolgozásának egyetlen területén sem történt alapvetően forradalmi átalakulás. Az ujítások a régi keretek közt mozognak és pedig tovább aprozódik a munkafolyamat és szaporodnak a speciális gépek, mechanizálódik a nyersanyagnak a géphez való szállítása, automatizálódik a munkafolyamat, stb. Az a benyomásunk, hogy a munkateljesítmény emelkedése nem annyira a gépek tökéletesedésére, mint inkább a munkaszervezés javulására vezethető vissza. Elsősorban a munka intenzitása emelkedett s csak másodsorban a produktivitásé.

Bizonyos mértékben kivételt képez a mezőgazdasági gépek fejlődése. Ezen a területen nem a speciális, hanem az univerzális gép a cél: természetes következménye ez annak a ténynek, hogy ugyanaz a munkafolyamat évente csak egyszer és rövid időre kerül sorra. Olyan traktorok által mozgatott talajt megdolgozó univerzális gépekre törekszenek, amelyen a tulajdonképpeni munkaszerszámok tetszés szerint cserélhetők. Egyesített; arató és cséplőgépek. Gazdasági következmények: a mezőgazdasági tőke organikus összetételének erős emelkedése; csökkenő munkaalkalom a mezőgazdaságban s a „latens” vidéki munkanélküliség átváltozása akuttá.

Külön helyet foglal el a gép alkalmazása az irodaüzemben. Csökkenti ez a kapitalisztikus termelési mód fecsérlését, amidőn a számadást sematizálja s az irnok, a statisztikus és a könyvelő helyére a nagyrészt tanulatlan munkás által kiszolgált gép kerül. A gép, mely tetszés szerint csoportosítja a számolási elemeket, összead s a kész számmal szolgál; a „gép-ember”: az új amerikai találmány, mely a telefonuton közvetített számolási feladatot írásban megoldja, jelzi a fejlődés utját. Párhuzamos ezzel a munkaszervezet átállítódása: könyvelés könyvek helyett egyes lapokra; egyik alkalmazottól a másikig futószalag viszi a könyvelési dokumentumokat. Gazdasági következmények: irodai munkaerők relatív számfelettisége, amely ugyanúgy, mint az iparban és mezőgazdaságban, csakhamar abszoluttá lesz.

 

A futószalag, mint szervezési központ

A nagy változás nem a munkagépekben, hanem az üzemen belül a munkaszervezésben történt. A gyár céltszabó központja nem a gépezet, hanem a futószalag. Nem a munkatárgy igazodik a gyáron keresztül való utjában a gépezethez, nem a munkatárgy vándorol gépről-gépre, mint azelőtt, hanem fordítva. A szervezési központ a futószalag és a gépeket úgy állítják föl, ahogy ezt a folytonosmunka szükséglete megköveteli. A futószalag mentén a legkülönbözőbb gépeket helyezik el tarka összevisszaságban a munkások szükséges szerszámainak — ha egyáltalán váltaniok kell a szerszámokat — készenléte mellett. A gyárak régi rendje, vagyis a hasonló gépek vagy gépszisztemák koordinálása eltünt.

A futószalag sikeres alkalmazásának előfeltétele a sorozattermelés: a tökéletesen egyazon árú termelésének szakadatlan ismétlése. A gyapotfonal, a szövet, a fém, stb. gyártásánál ez már régebben is így van. Uj azonban a sorozat-termelés kiterjesztése a termelési eszközökre, illetve ezeknek a részeire (standardizálás, normalizálás, tipizálás), valamint a fogyasztás javaira (automobil, ház, cipő, ruha).

A sorozattermelés előfeltétele a nagy piac a szériákban termelt árú számára. Az ilyen piac részben a szükséglet uniformizálása révén keletkezik, — a legmesszebbmenően kifejlődött ez Amerikában, részben pedig a szóbanforgó árúnem lerakatainak a kiszélesítése révén általában.

A futószalaggal való termelés nemcsak nagy piacot követel, hanem ennek megfelelőleg nagy tőkét: megköveteli a koncentrációt és a centralizációt; elősegíti a monopóliumok képződését.

A futószalagon való termelés lényege a legmagasabb munkateljesítmény elérése. Ezt a célt szolgálja a belső munkaszervezés: minden fölösleges mozdulat kiirtása a munkafolyamatból egyrészt s a munka legmagasabb intenzitásának megteremtése másrészt. A munkatempó oly annyira meggyorsul, hogy némely vállalkozásokban obiigált munkaszüneteket kényszerültek bevezetni, különben a munkások egy része a nap folyamán összeesett volna...

 

A vegyiipar előretörése

Hatalmas lépéseket tett a vegyiipar. A jelenkori technika sajátos képét — a villamosság mellett — a vegyiipar adja. Salétrom előállítása a levegőből, a szén cseppfolyósítása, a műselyem, az elhasznált gummi regenerálása és a mű-kaucsuk stb.

A kapitalizmus korát a kapitalisztikus korszakot megelőző idővel szemben — ahogy Sombart helyesen megfigyelte — az organikus anyagoknak anorganikus anyagokkkal való pótlása jellemezte. A mező- és erdőgazdálkodás termékeit a bányagazdálkodás termékei helyettesítették. (Vas a fa, mint szerszám és építőanyag helyett; szén a fa, mint fütőanyag helyett, petróleum a világításra szolgáló nővényi anyagok helyett, stb.) A jelenlegi fejlődés a ritka nyersanyagoknak — ahogy Weber nevezi — az „Ubiquitások” által való pótlására törekszik, vagyis azokra a nyersanyagokra, amelyek mindenütt megtalálhatók. A vasat és fát a beton pótolja, a chilisalétromot a műsalétrom, a természetes petróleumot a szén cseppfolyósitás, a selymet a műselyem, stb.

Ez a fejlődés egyuttal a mechanikus munka pótlását jelenti a vegyivel. Ahelyett, hogy a szenet természetes állapotban szállítsák, elektromos energiává, gázzá vagy petróleummá változtatják s drótokon vagy csöveken minden mechanikus munka nélkül nagy távolságokra vezetik. Fairtás és fürészelés helyett vasércbányászás, vasolvasztás és hegesztés helyett cementet készítenek. Az elektrolizis egyre növő jelentőséget nyer a metallurgiában: egész új fémek nyernek gazdasági jelentőséget.

Gazdaságilag ez az ipar egész országra való szétszóródásának a tendenciáját jelenti, a régebbi telepek tüzelő, illetve nyersanyagnyerő helyek közelébe való zsufolódása helyett, azzal a következménnyel, amit fentebb jeleztünk.

A kémia előnyomulása a nyersanyag mechanikus megmunkálásának kontójára egyszersmind az apparátus előtérbekerülését jelenti a kapitalisztikus termelés egyetemében a gépezet kontójára. „A szer-számgép olyan mechanizmus, amely szerszámai megfelelő mozgásának közlése után ugyanazt a munkálatot végzi el, amit a munkás azelőtt hasonló szerszámokkal végzett.” A munkagépnek ez a definíciója (Kapital. I. 337.) a vegyiipar termelési mechanizmusára nem alkalmazható. A vegyiipar termelőeszközei nem gépek, hanem apparátusok — célszerűen konstruált hordó- és csőrendszerek — amelyekben a munka tárgya megváltozik s a mechanikus behatások, mint keverés, rázás, kavarás csak segédszerepet játszanak. A termelés automatikusan történik: a telepek többsége szinte teljesen ember nélküli.

Az apparátus-termelés a szóbanforgó üzemekben éles megoszlását jelenti a munkaerőnek: nincs tanult apparátus-munkás. A vegyiiparban vannak vegyészmérnökök: körülbelül ötöde ez a foglalkoztatottak számának; a többi tanulatlan munkás, akik segédmunkát végeznek, a termelési folyamathoz nem értenek semmit s hihetetlenül alacsony bérért dolgoznak.

 

A közlekedési technika fejlődése

A XIX. században a vasútépítés a legnagyobb tényezője volt a krízisek leküzdésének és annak, hogy a kapitalisztikus termelési mód számára újabb és újabb (területek tárultak fel. A háborús és háború utáni idők a vasuthálózat kiépítésében relativ megállást jelentenek. A hajóépítésben folytatódik az előbbi fejlődés. A gőzhajó helyére a motoros hajó lép, a széntüzelést az olajjal való fűtés váltja fel. Uj vitorlásokat a távoli közlekedés számára már nem építenek: a szén kihasználásának új formája a hajózásban, a Flettner-féle Rotor-hajó kísérlet úgylátszik nem nyer semmiféle gazdasági jelentőséget. Az új hajóépítkezésekben a gyorsaságra, a kényelemre s a férőhelyek elegáns kikészítésére fektetik a fő sulyt. Az automobil és a repülőgép átveszik a vezetést. A számokat mindenki ismeri. Mi csupán a gazdasági következményekre akarunk rámutatni.

Az automobil lehetővé teszi oly gyéren lakott területek bevonását a világforgalomba, ahol a vasutépítés a csekély forgalom miatt nem volna rentabilis; autóvonalak a Földközi tengertől Bagdadig Arabián keresztül. Szaharán keresztüli közlekedés, stb.

Az automobil és repülőgép-közlekedés lehetővé teszi a gyors összeköttetést a világ minden tája felé. A fejlődés gyorsan megy tovább. Ford megkezdte egy olcsó tömegrepülőgéptipus gyártását: az Atlanti Óceán átrepülése: a tüzelőanyagnélküli motor; a rakétaautomobil és a rakéta-repülőgép.

Az automobil és légiközlekedés elsősorban az utazási idő megrövidítését szolgálja. Az autó elsősorban rövidebb távolságokra a város és vidékközti összeköttetésre s nagy vasuti vonalak megközelítésére szolgál. Lehetővé teszi a városban dolgozó jobban fizetett ember számára, hogy a vidéken lakjék. Rövidebb távolságon a csomagszállítás szempontjából is egyre nő a jelentősége s rövidebb távolságon sikerrel konkurrál a vasuttal.

A repülőgépet eddig csak kivételesen használták nagyon drága áruk szállítására, amikor a hosszú szállítási idő nagy kamatveszteséget jelent, — vagy pedig nagyon gyorsan romló áruk esetében. Igy például aranyszállításra Angliából a kontinensre, vagy Délamerikába. Friss virágok és gyümölcsök szállítására Délfranciaországból Londonba stb. A repülőgép tulajdonképpeni jelentősége a távol messzeségek személyforgalmában áll, különösen akkor, ha az országutak nem jól kiépítettek. Az időmegtakarítás ilyen esetekben rendkívül nagy. Az időmegtakarítás szempontja siettette az Atlanti Óceán átrepülésére irányuló kísérleteket. Alig kétséges, hogy rövid pár év alatt rendszeres légi-forgalom létesül Amerika és Európa között.

Az ellentmondás a közlekedési technika fejlődése s a kapitalisztikus világ számos kis államba való töredezése között egyre élesebb.

A határátlépések és a vámformalitások csakhamar több időt vesznek igénybe, mint maga az út.

 

Az érintkezési technika fejlődése

A legutolsó évtized hatalmas lépéseket tett az érintkezés technikájában. Az automobilok és repülőgépek által való posta az érintkezés egy azelőtt ismeretlen gyorsaságát tették lehetővé. A döntő újítás azonban a drótnélküli hang-, illetve kép-átvitel, az úgynevezett rádióprincipium. A rádió a legeldugottabb helyet összeköti a központtal; s mert semmiféle vezeték nem szükséges, a résztvevők hálózata korlátlanul kiszélesíthető. Az az egyoldaluság, hogy csak olyan hangok foghatók, amelyeket centrálisan adtak le, csakhamar kiküszöbölődik. A rádió-telefon, a rádió képátvitel a megoldás stádiumában van. A tengerentuli kábel, amelynek birtokáért tíz évvel ezelőtt még a békekötés alkalmával az imperialisták közt oly éles harcok folytak, csakhamar értéktelen ócskaság lesz ...

*

A közlekedés és érintkezés technika haladása a világpiac áttekinthetőségét rendkívül elősegítették. A távol vidékeken fekvő piacok árainak nemismeréséből származó differenciák s az ezen az alapon nyugvó spekuláció eltünt. Ugyanugy az a lehetőség, hogy utban levő árúkkal nagy hitelcsalásokat űzzenek, ami Marx idejében még nagyon hozzájárult a krízisek kiélesedéséhez. A világgazdaság összefüggése egyre szűkebb: a cirkulációs szférában történő folyamatok nemismeréséből származó krízisek lehetősége egyre kisebb. A krízisek sokkal inkább immanens okokon s mind kevésbé az esetlegességeken alapszanak.

 

Technika és háborús készülődés

Az új technikai eljárások alkalmazásának célja a kapitalisztikus vállalkozásoknál a profit növelése. Helytelen volna azonban ebből a szempontból a háborús készülődés és a technika közti szoros kapcsolatot figyelmen kivül hagyni és elfelejteni, hogy számos technikai újítás a háború kényszere következtében keletkezett és abban a reményben, hogy a legközelebbi háborúban nagy profitlehetőségeket nyujt s ezért jelenleg a kormányok részéről támogatásban részesül. A levegőből való lőpornyerés technikájára Németországban jöttek rá a háború alatt, miután a chilei salétromtól elvoltak vágva; ugyanígy jött létre Anglia és az Egyesült Államok festékipara, a német festék hiányában. Az egész vegyiipar a legszorosabb kapcsolatban áll a háborús készülődésekkel. Ugyanez áll a közlekedési technikára. Valamennyi kapitalisztikus ország polgári aviatikáját a kormányok szubvencionálják. Az angol birodalmi légivonalak a saját bevételeikből még az üzemi költségeket sem fedezik. A kormányok azonban mindenütt finanszírozzák a polgári aviatikát, mert háború esetén minden egyes repülőgép tüstént katonai szolgálatba lép: minden civil pilóta — jövendőbeli katonai pilóta. Minden technikai ujdonságot feltalálása után tüstént abból a szempontból birálnak felül, hogy a jövendő háborúban milyen hasznát vehetik. A nagy ipari államok abszolut katonai tulsúlyba kerülnek így az agrár és kisebb országokkal szemben, melyek abból a tehetetlenségükből kifolyólag, hogy haditechnikailag az önmaguk erejéből nem képesek felszerelni magukat, csak valamely ipari nagyhatalom által vezetett blokk részeként vehetnek részt a háborúban.

 

Technika és gazdaság

Megkíséreljük az új technika gazdasági következményeit — minden fentartással, mely a mi számunkra egy ilyen részünkről kevésbé ismert területen kötelező — röviden összefoglalni. A legáltalánosabb következmény: a kapitalizmus ellentétei élesednek!

a)     az új technika és munkaszervezet a munkateljesítményt oly erősen emelte, hogy a munkásság elbocsájtása a kapitalisztikus termelési mód körletének kiterjesztésével már nem kompenzálódik. Jóllehet Marx még ellenére a (technikai-haladásnak a munkáslétszám szaporodásával számolt, mi a strukturális munkanélküliség keletkezésének, a végleges munkanélküliek növekvő seregének vagyunk szemtanui ép a legfejlődöttebb kapitalisztikus országokban. A produktiv munkások megcsappant száma szinte gyilkos intenzitással dolgozik, míg ugyanakkor milliók munkanélküliek!

b)    A termelési és az értékesitési lehetőségek közötti ellentét tovább élesedik. A variabilis tőke apadása, vagyis az értéktermékekből a munkásosztályra eső hányad csökkenése a belső piac szükülését s a saját „nemzeti” piacon kivüli harc kiélesedésének szükségességét jelenti. Egyidejűleg a termelési apparátus jelentős részében a munka szünetel!

c)     A gyors technikai haladás növeli a „morális elkopás” veszedelmének jelentőségét, a gépezet időelőtti öregedését. Ezért törekszenek a telepeket a lehető legerősebben kihasználni, amit azonban a piac szük volta akadályoz.

d)    A tőke organikus összetétele gyorsan emelkedik. Ez a tőke koncentrációját kényszeríti ki, miután óriási tőkére van szükség valamely versenyképes új vállalkozás alapítására. Innen származik a monopólium-képződés tendenciájának erősödése.

e)     A társadalmi produkció és a termelőeszközök magántulajdona közt az ellentét egyre erősebb: a technikai fejlődés a termelési eszközök társadalmositása felé tör. Ez történik részben az államkapitalizmusban.

f)      Az új technika csökkenti az ipar telephely-kötöttségét; elmaradt területek ugrásszerű fejlődését teszi lehetővé; csökkenti az ellentétet a vidék és a város között: a föld minden területén a világgazdaságba való bekapcsolódásának lehetőségét emeli.

g)     Mindezekkel ellentétben az új technika kiélesiti a nagy imperialista ipari országok gazdasági, katonai és politikai hegemóniáját. A kis országok magas védővámok által megkísérelt ellenállása a világpiac feldarabolásához vezet anélkül, hogy a nagy ipari országok hegemóniáját legyőzni tudnák.