A tőkés külkereskedelemben beállott zavarok egyik fontos elemét alkotják a kapitalizmus mai általános válságának. Másrészt épen a tőkés termelés és a külkereskedelem között fentálló összefüggések elméleti megmagyarázása, különös tekintettel az ezzel kapcsolatban Luxemburg Róza által felvetett kérdésekre, hozta felszínre a marxista elmélet egyik fontos, lezártnak még ma sem tekinthető vitakérdését is. Ezek az okok indokolják, hogy a következőkben megkíséreljük, a marxista elmélet mai állásának megfelelően, a kapitalizmus és a külkereskedelem vonatkozásainak elméleti összefoglalását és az így tisztázott elméleti összefüggések alapján a kapitalizmus mai évtizedes általános válsága egyik fontos okcsoportjának felfedését.

Az egyes országoknak egymással folytatott termékcseréje történetileg megelőzi a kapitalizmusnak mint termelési módnak kialakulását, együtt jár a tőkés termelési móddal és az utóbbinak történeti meghaladása után is fenn fog maradni. A nemzetközi termékcserének ez, a termelés összes haladottabb történeti korszakaiban érvényesülő, általános szükségessége azokban az egymástól eltérő természeti feltételekben gyökerezik, amelyek mellett az egyes országok termelésüket szükségképen folytatják, s amelyek következtében meghatározott, a fejlettebb társadalmiszükséglet kielégítéséhez szükséges termékek csak meghatározott országokban termelhetők.

De a kapitalizmust a termelés általános, minden korszakban irányadó természeti feltételein kivül különleges történeti termelési módjának belső szükségességei is külföldi piacok felkeresésére kényszeritik, ami a nemzetközi termékcserének különleges, csak a tőkés termelési módban létező történeti formáit teremti meg.

A kapitalizmusnak ez a különleges külföldi piacszükséglete közvetlenül az értéktöbblettermelésre és a termelt értéktöbblet realizálására irányuló alapvető céljából fakad. Marx szerint (Tőke III/1 kötet 225—6 oldal) a kapitalizmusban az értéktöbblet realizálását korlátozza, 1. a különböző termelési ágak arányossága és 2. a társadalom fogyasztó ereje — és az értéktöbblet realizálásának ezek a kapitalizmus szerkezete által létesített korlátai utalják rá a kapitalizmust a külföldi piacokra. Vizsgáljuk meg tehát mindenekelőtt a termelési ágak arányosságának és az értéktöbblet realizálásának összefüggéseit.

A különböző termelési ágak arányossága

A különböző tőkés termelési ágak arányosságának jelentőségét az értéktöbblet termelése és realizálása szempontjából a legvilágosabban akkor látjuk, ha egy feltételezett zárt tőkés: gazdaság, az u. n. tiszta kapitalizmus leegyszerüsített viszonyait vizsgáljuk. A tiszta kapitalizmus elméleti rendszerének megfelelően egyszerüsitve, feltesszük, hogy: 1. ebben a gazdaságban a termelés kizárólagosan tőkés módon folyik; 2. abban egyedül a termelésben részt vevő tőkések és bérmunkásaik osztályai állanak egymással szemben; 3. vizsgált gazdasági rendszer más gazdaságokkal nem folytat kereskedelmet. Ezek mellett a feltevések mellett ebben a feltételezett gazdasági rendszerben egyedül a tőkések és bérmunkásaik jönnek számításba termelők és fogyasztók gyanánt. További egyszerüsitésképen ebben a gazdaságban a termelési ágak sokfélesége helyett azoknak csupán három főcsoportját különböztetjük meg, a termelőeszközöket (I. osztály) a tömegfogyasztási cikkeket (II. oszt.) és a fényüzési cikkeket (III. oszt.) előállító termelési ágakat. Ezen az alapon a bennünket érdeklő viszonyok a következőképen alakulnak:

A tőkések megoszlanak a termelési ágak között s aszerint, hogy melyik osztályhoz tartoznak, vagy termelő eszközöket, vagy tömegfogyasztási, vagy végül fényűzési cikkeket termelnek. Viszont bármelyik osztályhoz is tartozzanak, egyaránt fogyasztják mindahárom osztálynak a termékeit és pedig az I. osztályban termelt termelőeszközöket és a II. osztályban termelt tömegfogyasztási cikkeket termelő fogyasztásuk (termelés), a III. osztályban termelt fényüzési cikkeket egyéni fogyasztásuk (szorosabb értelemben vett fogyasztás) szükségleteire fordítják. A tömegfogyasztási cikkek termelő fogyasztása a tőkések részéről összeesik a tömegfogyasztási cikkeknek a munkások részéről való egyéni fogyasztásával, mert a tőkések a tömegfogyasztási cikkeket a munkásoknak juttatják munkaerejük fenntarthatása s igy a termelő folyamat lebonyolithatása végett. Ezek szerint mindegyik termelési ágban fogyasztásra kerül az ott előállított termékek egyrésze, aminek következtében az egyes termelési ágak termelésüknek és fogyasztásuknak ebben a részében függetlenek a piactól. De a saját fogyasztás szükségletein felül termelt árut minden egyes termelési ágban piacra kell vetni és a saját termelés által nem fedezett árúszükségletet minden egyes termelési ágban a piacon kell kielégíteni s e részben a termelt árúkat ebben a gazdaságban az egyes termelési ágakhoz tartozó tőkések csak a többi termelési ág tőkéseinek, ill. munkásainak adhatják el és az egyes termelési ágakhoz tartozó tőkések és munkások a szükséges árúkat csak a többi termelési ág (tőkéseitől vásárolhatják meg. Az egyes termelési ágaknak úgy az általuk termelt árúk elhelyezésére, mint áruszükségletük fedezésére csak a többi termelési ág nyujt piacot. És ennek a piacnak a nagysága a termelési ágak termelésének nagyságától függ, mert a termelési ágak termelésének nagysága határozza meg úgy piaci árúkeresletüknek, mint árúszükségletüknek nagyságát. Az egyes termelési ágak egyaránt fellépnek egymással szemben mint eladók és vevő, úgyhogy közöttük tényleg árúcsere bonyolódik le, amely csupán a pénz közbenjötte miatt válik szét külön eladási és vételi ügyletekre.

A leirt viszonyok alapján a piac az egyes termelési ágakban termelt összes árú számára és egyúttal az egyes termelési ágak árúszükségletének teljes fedezése a piacon, tehát az árúmaradék és áruhiány nélküli árucsere az összes termelési ágakban, csak ezek termelésnagyságának arányossága esetében lehet biztosítva: csak abban az esetben, ha minden egyes termelési ágban pontosan annyi árút termelnek a piacra, mint amennyi árú iránt a piacon a többi termelési ág részéről szükséglet mutatkozik. A termelési ágak arányossága tehát egymás számára való termelésük arányosságát jelenti és termelésük nagyságának meghatározott mennyiségi viszonyában áll. De a termelési ágak termelésének nagysága a beléjük fektetett tőke nagyságától függ. Ezért a termelési ágak arányossága kifejezi a beléjük fektetett tőkék nagyságának arányosságát, tehát a társadalmi tőke arányos elosztását az egyes termelési ágak között is. Minthogy pedig az egyes termelési ágak piaci szükséglete megoszlik a termelőeszközök, a tömegfogyasztási és a fényüzési cikkek között, az egyesi termelési ágak termelésnagyságának arányossága magában foglalja szükségletük meghatározott arányú mennyiségi tagozódását a termelőeszközök, tömegfogyasztási és fényüzési cikkek között is. Azonban a szükségletek utóbbi tagozódása az egyes termelési ágakban az azokban érvényesülő organikus tőkeösszetétel, értéktöbbletráta és akkumulációsráta meghatározott nagyságától, tehát a termelési ágak meghatározott belső szerkezetétől függ. Ennek folytán a termelési ágak arányossága magában foglalja belső szerkezetük arányosságát is. Ha a termelési ágaknak ebben az értelemben vett arányossága, amely tehát minden termelési ágban a termelés¹ és a piac összes felsorolt tényezőjének a többi termelési ág összes megfelelő tényezőjéhez való meghatározott mennyiségi viszonyát kivánja meg, hiányzik, akkor egyes termelési ágak nem képesek az általuk piacra termelt egész árúmenynyiséget eladni, más termelési ágak pedig nem képesek egész árúszükségletüket a piacon fedezni. Ez viszont azt jelenti, hogy a termelési ágak aránytalansága esettében a tőkések korlátozva vannak a tőkés termelés céljának, az értéktöbbletnek úgy előállításában, mint realizálásában. Ha valamelyik termelési ág a termeléshez szükséges nyersanyagokat nem tudja a piacon megvenni, a hozzátartozó tőkések nem termelhetnek értéktöbbletet, ha pedig a termelt árút nem képes a piacon eladni, tőkései nem képesek a termelt árúban foglalt értéktöbbletet valóságossá tenni. És az értéktöbblettermeiés — és realizálás korlátjai a kapitalizmusban egyben a tőkefelhalmozás, a termelés megnövelésének korlátjait is képezik. —A kérdés most már az, hogy a kapitalizmus szerkezete a termelési ágak arányossága szempontjából milyen helyzetet teremt?

A hübéri termelési módból kibontakozó egyszerü árútermelésnél, amelynél a piactermelés korlátolt volt s emellett főleg helyi piacok ismert és alig változó szükségletét elégítette ki, a piacratermelő különböző termelési ágak többé-kevésbé arányosak lehettek. Modern tömegszükségletet kielégítő tömegtermelésnél is arányosak lehetnek a különböző termelési ágak, ha, mint egy szocialista társadalomban, a társadalmi termelés és szükségletkielégités társadalmi ellenőrzés alatt állanak s egy központi társadalmi szerv tervszerüen gondoskodik a társadalmi szükségleteknek megfelelően a társadalmi termelőeszközök és munkaerő arányos elosztásáról az egyes termelési ágak között. De a kapitalizmus, ugyanakkor amidőn tömegszükségleteket elégit ki tömegtermeléssel, a termelésnek és a szükségleteknek tervszerű társadalmi ellenőrzését nem viszi keresztül. S emellett a kapitalizmus folytonos mozgásban lévő termelési rendszer, amelyben az összes termelési és piactényezők is folytonos mennyiségi változást mutatnak. Az utóbbi körülménynek már most az a következménye, hogy a kapitalizmusban a termelési ágak csak akkor lehetnének arányosak, ha az összes termelési és piacitényező folytonos változása állandóan megfelelne mennyiségileg a különböző termelési ágak arányossága által előirt követelményeknek, vagyis ha a termelési és piacitényezők mennyiségi változásai állandóan egymásra való tekintettel folynának le. Nézzük tehát, hogy a tőkés termelési és piactényezők milyen változásoknak vannak alávetve, milyen erők idézik elő ezeket a változásokat s hogy ezeknek az erőknek a müködése megfelel-e az arányosság követelményeinek?

A kapitalizmusban az egyes termelési ágak piaca, a többi termelési ág termelése, nem állandó, hanem folyton növekedő nagyság, mert minden termelési ág termelésének nagysága folytonosan növekszik. A tőkések az értéktöbbletnek csak egyrészéből fedezhetik egyéni fogyasztásukat, másrészét a termelés kiterjesztésére kell forditaniok. Ennek oka az, hogy a nagyobb tömegű termelés olcsó termelést jelent és az a tőkés, amelyik versenytársaival szemben nem növeli meg a termelést, ezeknél drágábban termel és ennek következtében a versenyben elbukik. A tőkés termelés és ennélfogva a tőkés piac is tehát folytonosan növekednek. Azt azonban egy termelési ág tőkései sem láthatják előre, hogy miközben a saját termelésüket meghatározott mértékben megnövelik, a többi termelési ágban adott piacuk milyen mértékben fog kiterjedni, mert a termelés növekedésének üteme a többi termelési ágban tőlük teljesen függetlenül és ellenőrzésük alól elvonva alakul ki. Minden egyes termelési ágban a jövőbeli piac nagyságának meg nem szerezhető ismerete helyett csupán a tőkések egyéni önkénye és esetlegességek határozzák meg a termelés növelésének ütemét, az akkumulációsrátát s ennélfogva minden egyes termelési ágban a termelés nagyságát és a szükséglet nagyságát a különböző árúkkal szemben, s ezáltal minden egyes termelési ágra nézve úgy a piacot kereső árúmennyiség s az ezt felvenni képes piac nagyságát, mint a kielégítést kereső árúszükséglet s az ezt fedezni képes piac nagyságát is. De nemcsak a termelés növelése, hanem a technikai újítások bevezetése is kényszerű folyamat a kapitalizmusban, mert a technikai újítások is olcsóbbá teszik a termelést. A technika fejlődése pedig, amellett, hogy maga is a termelés előre nem látható mértékű növekedését idézi elő, megváltoztatja a termelési ágak belső szerkezetének arányait. A fejlettebb technika bevezetése a tőke organikus összetételének növekedését jelenti, aminek következtében a fejlettebb technikát bevezető termelési ág piaci árúszükségletében viszonylag megnő a termelőeszközök iránti szükséglet és viszonylag csökken a tömegfogyasztási cikkek iránti szükséglet. A technika fejlődése e mellett az értéktöbbletráta növekedését is előidézi (minél fejlettebb a technika, annál rövidebb idő alatt lehet előállítani a munkaerő fentartásáhos; szükséges tömegfogyasztási cikkeket, annál jobban csökken a szükséges munkaidő és növekszik a túlmunkaidő) és ennek következtében is viszonylag csökken a termelési ágak piaci árúszükségletében a tömegfogyasztási cikkek iránti szükséglet és másrészt viszonylag növekszik a tőkéseknek az értéktöbblet elfogyasztásán alapuló árúszükséglete, amelynek tagozódását az egyes árúk, a termelő fogyasztásához szükséges termelőszközök és tömegfogyasztási cikkek és az egyéni fogyasztást fedező fényűzési cikkek között viszont megint csupán az önkényesen alakuló akkumulációsráta szabja meg. Ennélfogva az akkumulációsráta alakulása mellett a technika fejlődésétől függ az, hogy az egyes termelési ágak piaci árúszükséglete milyen arányban fog tagozódni a termelőeszközök, a tömegfogyasztási cikkek és a fényűzési cikkek között, tehát az akkumulációsráta mellett a technika fejlődésétől is függ az egyes árúk piacának nagysága. De amidőn a tőkések az egyes termelési ágakban technikai újítások bevezetése mellett, vagy anélkül megnövelik a termelést, nem láthatják előre azt a technikai fejlődést sem, amely a többi termelési ágban le fog játszódni s amely jövőbeli piacuknak nagyságát a maga részéről is megfogja határozni, mert a technika fejlődése a tudomány autonóm kiszámíthatatlan fejlődésén alapul. Az egyes termelési ágak tehát a technikai fejlődés okából is arra kényszerülnek, hogy ismeretlen piacra termeljenek. A technika fejlődése ezenfelül az egye» főtermelési ágakon belül is egészen új termelési ágakat hoz létre, amelyek lehetővé teszik a szükségleteknek új módokon való kielégítését. Ennek következtében azután váratlanul megnövekszik a szükséglet egyes meghatározott termelőeszközök és váratlanul lecsökken más meghatározott termelőeszközök iránt, ami a piaci szükséglet alakulásában újabb előre nem látható változásokat hoz, létre. Az egyes, ugyanazon szükséglet kielégítésére alkalmas tömegfogyasztási és fényüzési cikkek között is megváltozik a szükségletkielégítés aránya, csupán csak a társadalmi szokások, izlés, stb. változásai következtében, aminek folytán az egyes termelési ágak piacában szintén előre nem látható változások következnek be.

E mellett az akkumulációsráta nagysága és a technikai fejlődés csak a legfontosabb, de távolról sem az egyedüli meghatározói a termelési és piactényezők mennyiségi változásainak. Az áralakulás, a pénz közbenjöttének hatásai, a munkabér, a munkaintenzitás, a munkaidő változásai, stb. mind befolyásolják a termelési és piactényezők alakulását s azokban szintén előre nem látható mennyiségi változásokat hoznak létre. Végül pedig a termelési és piactényezők mennyiségi változásait előidéző összes ok az általunk megkülönböztetett három fő termelési ágon belül az összes különböző termelési ágban érvényesíti leírt hatását.

Azt látjuk tehát, hogy a tőkés termelési és piactényezők folytonos mennyiségi változásait az akkumulációsráta alakulását és a technikai fejlődést mozgató oly erők idézik elő, amelyeknek müködése egyéni önkényen, esetlegességeken vagy a tudomány autonóm, fejlődésén alapul. A mennyiségi változás, amelyet a termelés és a piac alakulásában ezeknek az erőknek a müködése létre hoz, nem látható előre s ezeknek az erőknek a müködése ép úgy, mint az emlitett egyéb változtató tényezők megett ható erők működése független a különböző termelési ágak arányosságának követelményeitől. A termelési és piactényezők folytonos változásai az összes termelési ágban egymásra való tekintet nélkül játszódnak le és az arányosság követelményeitől függetlenül határozzák meg a társadalmi tőke eloszlását az egyes termelési ágak között, ezek termelésének nagyságát, belső szerkezetüket és így az egyes termelési ágak piacának nagyságát. Ennélfogva a tőkés termelés különböző ágainak szükségképpen aránytalanoknak kell lenniök, arányosságuk legfeljebb véletlenségből jöhetne létre s ha netalán létre is jött, nyomban meg kell szűnnie.

Jegyezzük meg még itt a következőket. A tőkés termelés ágainak arányossága, ha a termelés és piac tényezőinek egymásra tekintettel való alakulását kívánja is meg, nem kívánja meg egyúttal ezeknek a tényezőknek egyenletes változásait is. Ellenkezőleg, az arányosság további feltétele az egyes tényezők egyenlőtlen fejlődése. Igy például láttuk, hogy a technika fejlődésével viszonylag folyton csökken a tömegfogyasztási cikkek piaca és viszonylag folyton nő a termelő eszközök piaca. Ennek következtében az előrehaladó tőkefelhalmozással és technikai fejlődéssel párhuzamosan a termelési ágak arányossága csak akkor volna fenntartható, ha viszonylag folyton csökkenne a II. osztály termelésének nagysága az I. osztály termelésének nagyságához képest. Ez pedig a II. osztályban befektetett tőke folyton lassuló növekedését tételezi fel az első osztályban befektetett tőke növekedéséhez képest, vagyis a II. osztály akkumulációsrátájának folytonos csökkenését az I. osztály akkumulációsrátájához képest, tehát az akkumulációsráták növekvően egyenlőtlen alakulását. És éppen az a tény, hogy az akkumulációsrátáknak az arányosság által megkívánt mértékü egyenlőtlen fejlődése helyett ezek anarchisztikusan fejlődnek, hogy a II. osztály akkumulációsrátája nem marad alatta, vagy nem az arányosság által megkívánt mértékben marad alatta az I. osztály akkumulációsrátájának, idézi elő a tőkés termelési ágaknak azt az egyik legfontosabb aránytalanságát, amely a tömegfogyasztási cikkeket előállító II. osztály termelésének a többi osztályban adott piacához képest állandóan aránytalan nagyságában áll. Ebben az esetben a termelési ágak aránytalanságát a termelés és a piac tényezőinek nem eléggé egyenlőtlen fejlődése idézi elő. De ép így előidézheti a termelési ágak nagymértékü aránytalanságát a termelés és a piac tényezőinek túl egyenlőtlen, ugrásszerü fejlődése is, ami különösen a technika ugrásszerü fejlődése következtében állhat be.

Minthogy a kapitalizmusban ezek szerint elkerülhetetlen a termelési ágak aránytalansága, ennek következményeként egyes termelési ágakban szükségképpen el nem adható árúkészletnek, tehát a többi termelési ág szükségletével szemben túltermelésnek, vagy fedezetlen árúszükségletnek, tehát a többi termelési ágban reájuk vonatkoztatva elégtelen termelésnek kell mutatkoznia. A tőkés termelés ágainak elkerülhetetlen, túltermelésben és elégtelen termelésben egyaránt megnyilvánuló aránytalansága pedig korlátozza, mint láttuk, úgy az értéktöbblet termelését, mint annak realizálását s velük a tőkefelhalmozást és a termelés kiterjesztését.

Mindazonáltal a „tiszta” kapitalizmusban a termelési ágak aránytalansága bizonyos korlátok közé szorul, mert a tőkések önkénye a tőkefelhalmozás ütemének alakítása, a társadalmi tőkeelosztás területén alá van vetve a verseny szabályozó erejének, amely a termelés nagyságáit az egyes termelési ágakban legalább tendenciálisan hozzáalkalmazza a többi termelési ágakban adott piac nagyságához. Ha a tőkés termelés egyes ágaiban a termelés elégtelen, a többi termelési ág ki nem elégített árúszükséglete a piacon áremelkedésre vezet, ha viszont túltermelés következett be, a többi termelési ág telített árúszükséglete a piacon áresést idéz elő. Az áremelkedés, hasznot igérve, az illető termelési ágban a tőkéseket új tőkebefektetések, illetve a tőkefelhalmozás fokozása útján a termelés növelésére, az áresés, veszteséggel fenyegetve őket, tőkekivonások útján a termelés korlátozására indítja. De az árváltozás a tőkéseknek csak arra nézve ad útmutatást, hogy a termelést növeljék-e, vagy csökkentsék, csupán a tőkék mozgásának irányát szabja meg az egyes termelési ágak között, anélkül, hogy a tényleges árúszükséglet pontos lemérését lehetővé tennék. Az, hogy a termelés megnövelése elérte a szükségletek megkívánta mértéket, csak akkor tünik ki, amidőn ezt a mértéket már túl is haladta, amidőn ennek folytán már áresés következett be. Éppen így az, hogy a termelés csökkentése leszállította a termelést a szükségletek színvonalára, csak akkor állapítható meg, amidőn a beállott áremelkedés azt jelzi, hogy a termelés már a szükségletek színvonala alá szállott. Ez az oka annak, hogy a kapitalizmus az áralakulás jelzőkészülékének segítségével sem képes a termelési ágak aránytalanságát kiküszöbölni. De az áralakulás s a haszonnak ebből folyó alakulása mindenesetre határt szab az aránytalanságok kifejlődésének és azokat az általa megszabott határok között maradó ingadozásokra kényszeríti. Ennélfogva a kapitalizmus állandó konkrét állapota ugyan termelési ágainak aránytalansága, de az arányosság mégis mint rejtett belső összefüggés érvényesül, amidőn a felszínen egyedül mutatkozó aránytalanságot szabályozza. Vagy, mint Marx mondja: „a tőkés termelésben az egyes termelési ágak arányossága úgy jelenik meg, mint az aránytalanságon alapuló állandó folyamat, amennyiben itt a termelés összefüggése mint vak törvény kényszeríti rá magát a termelésre.” (III/1 kötet 239. oldal).

A tőkés termelés ágai aránytalanságából fakadó túltermelés és elégtelen termelés és ezek korlátozódása folytonos apróbb, ellentétes irányú áringadozásban jutnak kifejezésre az egyes termelési ágak piacán. Legjelentősebb megnyilvánulásuk azonban az általános túltermelésnek és elégtelen termelésnek az az időbeni egymásutánja, amely az előrehaladó tőkefelhalmozással és a technikai fejlődéssel kapcsolatban az ipari ciklusokat jellemzi, és a minden ipari ciklusban visszatérő válság, amely a kapitalizmus termelési ágai általános túltermelésben kifejezésre jutó aránytalanságának erőszakosan, tőkerombolások által határt szab.

Az ipari ciklusokban a tőkefelhalmozás és a technika fejlesztése folytán előálló, a termelés adott színvonalán ki nem elégíthető árúszükséglet áremelkedést idéz elő, ez a tőkefelhalmozás gyorsítására, végül általános túltermelésre vezet s a túltermelés hirtelen árzuhanással járó válságban robban ki. A válság, erőszakosan megsemmisítve az egyes termelési ágakban a technikailag elmaradott, tőkeszegény vállalatokat s ezáltal előrelendítve a tőke centralizációját, a termelés korlátozására kényszerítve a fentmaradó vállalatokat, az egyes termelési ágakba befektetett tőkék és termelésük aránytalan nagyságát leszállítja a tőkefelhalmozás elért fokán tényleg jelentkező szükséglet, a többi termelési ágban tényleg adott piac mértéke irányában. A válság az az eszköz a tőkés termelés ciklikus előrehaladásában, amely a termelés és piac tényezőjének fejlődését végeredményben alárendeli a termelési ágak arányossága követelményeinek, a szükséghez képest ép úgy rákényszerítve ezekre az egyenlőtlen fejlődést, — különösen a II. osztályban befektetett tőkék nagyságát csökkentve a I. osztályban befektetett tőkék nagyságához képest, — mint korlátozva fejlődésüknek különösen az ugrásszerü technikai fejlődés következtében beálló egyenlőtlenségét. De egyúttal a válságban nyilvánulnak meg a legszembeötlőbben a tőkés értéktöbblettermelésnek és realizálásnak, a tőkefelhalmozásnak és a termelés kiterjesztésének a tőkés termelés ágai aránytalansága által megvont korlátai is.

A kapitalizmus folytonos mozgásban levő rendszerében azonban a termelési ágak teljes arányosságát a válság nem képes létrehozni. A válság, ha véget is vet az általános túltermelésnek, csak az általános túltermelésnek általános elégtelen termelésbe, a termelési ágak. aránytalanságának az egyik formából a másik formába való átcsapását közvetíti. Egyrészt a termelés csökkenése az egyes termelési ágakban nem áll meg azon a színvonalon, amelyet a tőkefelhalmozás elért fokán az arányosság megkívánna, hanem az áresés hatása alatt ennek alája sülyed. Másrészt az arányosság is folyton változó nagyságú tőkét és termelést kiván meg az egyes termelési ágakban, mert tényezői továbbra is folytonosan változnak. A technikai fejlődés s a tőkefelhalmozásnak vele kapcsolatban a válság után való újbóli megindulása új követelményeket támaszt az arányosság szempontjából az egyes termelési ágak tőkéjének és termelésének nagyságával szemben. A válságot követő pangás alatt a kiélesedett verseny a megszükült piacokért a tőkéseket technikai újítások bevezetésére, újabb tőkefelhalmozásra kényszeríti. Az általánosan lecsökkent termelés elégtelennek bizonyul már a tőkefelhalmozás régi színvonalán jelentkező árúszükséglet kielégítésére is s pláne az újonnan kezdetét vevő tőkefelhalmozásból kiinduló, megnövekedett árúszükséglet kielégítésére. Ezért most az egész vonalon újból áremelkedés kezdődik, amely azután minden termelési ágban a termelés kiterjesztésére, a tőkefelhalmozás gyorsítására vezet s az egész folyamat következményeivel, az általános túltermeléssel és a válsággal megismétlődik.

A tőkés termelés ágainak szükségszerü aránytalansága létrehozza azt a ciklikus formát, amelynek keretei között a tőke felhalmozása és centralizációja, valamint a technika előrehaladnak. De ugyanakkor a ciklus fordulópontjában, a válságban, a hatékonyság legmagasabb fokára emeli azokat a társadalmi erőket is, amelyek az előrehaladó tőkefelhalmozás, monopolisztikus tőkecentralizáció és technikai fejlődés által megteremtett anyagi feltételek talaján a kapitalizmusnak, mint történeti termelési módnak megszüntetésére és a szocialista termelési mód bevezetésére törnek. A válságban a munkanélküliségbe taszított proletariátus elnyomorodása kiélesedik s ennek következtében a proletariátus osztályharcos aktivitása is oly kiélezett alakot vesz fel, amely mindig újból kockára teszi a kapitalizmusnak, mint társadalmi termelési módnak további fentmaradását is. Az ipari ciklusok s bennök a tőkés termelés aránytalanságán alapuló általános túltermelés és elégtelen termelés egymást váltása s az értékromboló, a proletáriátust végsőkig elnyomorító válság pedig mindaddig megismétlődnek, míg a proletariátus a tőkés termelési viszonyok kereteit szét nem feszíti s a szocialista termelési módnak minden egyes ciklusban növekvő anyagi feltételei alapján társadalmi ellenőrzés alá helyezett termelést a — nemtöbbé a kapitalizmus termelési viszonyai, hanem egyedül a társadalom termelőereje által korlátozott — társadalmi szükségletekhez nem arányosítja.

* Két közlemény.