„Személyesen, ha jól tudom, Dienes Lászlót nem ismertem, mindössze fivérével, Dienes Pállal, a matematikussal találkoztam egyszer-kétszer Németországban; sajnos Gaál Gáborral sem sokkal gyakrabban. Hogy járt-e Pesten, nem tudom, ha igen, nyilván távollétemben, de amikor én a harmincas évek elején ellátogattam Erdélybe – gyalogosan, hátizsákkal, bottal kocogva a számomra ismeretlen országban, amelyhez nagyváradi születésű anyai nagyanyám révén rokoni kapcsolat is fűzött –, akkor gyakran találkoztam Gaál Gáborral, többnyire a kolozsvári New York kávéház – így hívták? – teraszán, ahol már messziről felismerhető, szigorú szemüveges tanárarcának kedves mosolyával invitálta asztalához a pesti vendéget. Itt ismerkedtem meg Balogh Edgárral is, akit egy alkalommal albérleti szobájában kora reggel ugrasztottam ki az ágyból, máig sem felejtett restelkedéssel terhelve meg lelkiismeretemet.”

A folyóirat ötvenéves évfordulójára megjelent Korunk Évkönyv 1976-ból idézhetők Déry Tibornak ezek a sorai. Az előzményekről maga az emlékezésrész tudósít. Bővebbet és érdemibbet a régi Korunk évfolyamaiból (1927-től kezdve, jó egy évtizeden át) tudhatunk meg, Déry korabeli írásait – verset, prózát, esszét (nem utolsósorban a József Attila halálakor írottat) – olvasva újra. A Gaál Gábor Levelek 1975-ös kötete további részletekre vet fényt.

A Korunk második folyamának (1957–1989) idejéből folytatható a minket közelebbről is érintő kapcsolattörténet. 1970 nyarán a családdal a Balaton mellett nyaraltunk, és ezt az alkalmat használtam fel – a folyóirat még ifjúnak mondható irodalmi szerkesztőjeként –, hogy a közelben élő-alkotó „nagy öregeket” megkeressem. Illyés Gyulához, Tihanyban, már nem ismeretlen idegenként mentem, Déry Balatonfüred fölötti szálláshelyére viszont csak mint egykori kedves lapjának mai munkatársa próbálhattam bekopogni. Vállalkozásom nem járt sikerrel, nem nyertem bebocsáttatást. Ha jól emlékszem, írás- vagy szóbeli üzenetet hagytam (talán mindkettőt?), és pár nap múlva levél érkezett nevemre, Balatonszabadiba, az Ady Endre utca 120. alá:

Bf. 1970. júl. 23.

Kedves uram,

sajnálom, hogy nem találkozhattunk. Én éjszakánként dolgozom, s ezért a házvezetőnőm ebéd utáni sziesztámat sárkányként védelmezi. De ha lenne kedve s ideje még egyszer eljönni, kérem, hívjon fel valamelyik délelőtt 40-690 szám alatt, hogy megbeszélhessük az időpontot.

A könyveket hálásan köszönöm.

Szív. üdv. híve

Déry Tibor

A borítékban Balatonfüred utcáinak térképe, a szívdobogtató levél mellett, tintával bejelölve az Aracsi út, onnan pedig a ház.

Megtörtént a telefonhívás, az időegyeztetés, és én a hetvenhat éves, világhírű, 1956 után hosszú börtönbüntetésre ítélt s ettől csak még jobban becsült prózaíró vendége lehettem, a Tóra néző kertben. Beszélgetésünk még friss emlékét az Utazás a gyökerek körül egyik fejezetében idéztem fel (1972), majdnem szó szerint. Igyekeztem győzködni, erdélyi látogatásra rábeszélni Déryt, amire ez volt a válasz: – Nem utazom már. Télen fázom, nyáron sajnálom ezt a házat itthagyni. Ez élethosszabbítás nekem. – Kevéssel később, budapesti dedikációval, könyvet kaptam tőle (az 1971-es kiadású Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról-t küldte el). Alighanem ez bátorított fel, hogy kéziratot kérjek Dérytől az 1972-es müncheni olimpia alkalmából tervezett sport súlypontú lapszámba. A baráti hangú választ Budapestről, a Lotz Károly utcából Kolozsvárra, a főtéri szerkesztőség címére küldte:

Kedves barátom

hát ez bizony nem megy, sajnos. Én a sportot csak távolról gusztálom, azt is csak nagy ritkán képernyőről, tehát nincs elég tudásom, hogy írjak róla. Az ellen azonban semmi kifogásom, hogy a „Hordalékból” az említett részt átvegyétek.

Örülök a könyvednek.

1972. III 24.

Szívélyes üdvözlettel

D. T.

(Gépelt szöveg, a gépelésbe betoldott „csak” és a D. T. tintával vagy golyóstollal írott.)

Nem tudom, miért maradt ki az 1972. júliusi Korunkból a Déry-jegyzet(rész), a pár soros Téka-rovatba sem került be A napok hordaléka ismertetése. Egy 1973. február 1-i kartonlapocska („Hálás köszönettel, szívélyes üdvözlettel”) talán az Utazás a gyökerek körül példányát nyugtázza, a Korunk címre – hogy aztán 1974-ben materializálódjék kéziratban is a többszöri levélváltás. (Előzőleg megérkezett, postai küldeményként, a Kedves bópeer...! kötete.) Déry közeledő 80. születésnapjáról szerettünk volna érdemben megemlékezni, ezért 1974. július 1-jén levél ment a Lotz Károly utcába. Az első – később nyilván átgépelt – fogalmazványt találtam meg, benne a felkérést: érdemes volna újraközölni A homokóra madarai című írását a Korunk 1927-es évfolyamából s ehhez fűzni mai kommentárt; kigépeltük a szöveget a régi Korunkból, mellékeltük levelemhez. (Jeleztük, hogy Szilágyi Júlia Déry-tanulmányát is közölni fogjuk, én pedig a legutóbbi három könyvéről, köztük a Kedves bópeerről ígértem egy esszét.) Íme a válasz:

Kedves Kántor Lajos

köszönöm kedves levelét. Mellékelten küldöm a két jegyzetet, azzal a kéréssel, hogy gondos korrektúráról gondoskodjék (gondos! gondoskodjék!), viszolygok a sajtóhibáktól. S még valami: igazolja kérem ennek a levelemnek a vételét.

Szívélyes üdvözletem, az egész szerkesztőségnek is

Balatonfüred, Tamáshegy

1974. júl. 20.

Déry Tibor

Számomra érthetetlen – hacsaknem a cenzúra tűrőképességének a figyelembe vétele volt az oka –, miért a szeptemberi lapban jelent meg Szilágyi Júlia tanulmányrészlete (Begyógyítani a föld sebeit) s az én ígért esszém (És mégis: Kert és Országút), holott Déry Tibor 1894. október 18-án született. A Déry-szöveg, az 1927-es és az 1974-es, a Korunk októberi számában olvasható. Most az eredeti, gépelt Jegyzetből idézem: „Amit egy fél századdal ezelőtt néhányan idehaza Magyarországon s a határokon túl irodalomban elkezdtünk – még régebbi kezdeteket folytatva –, az azóta egy teljes kerékfordulatot végzett; leszállt, fellendült s most alighanem újra leereszkedőben van. De akár fel-, akár lemenő mozgásukban, az irodalmi irányok – s az egyes művészek – sorsát végső soron arányérzékük határozza meg: fel tudnak-e rugaszkodni a valóság marasztaló sarából, de Ikaroszként nem égetik-e meg viaszszárnyaikat, ha túl közel merészkednek a naphoz? A bírálóknak ezt a fel-, alálebegést volna dolguk szemmel tartani.

»A homokóra madarai«-ban gyakorlatlan kezemmel kapkodva talán mégis sikerült valamit befognom a művészet lényegéből, ha még oly eltúlzott mozdulatokkal is. Mai ízlésemet leginkább példázatomnak Arany Jánossal való szembeállítása sérti, akit nem csak ma, akkor is a legnagyobb magyar költőnek tartottam. Máshonnan is vehettem volna példát, indulataimat megfenni.”

(A szöveg pontos korrektúrájáról a rendkívül lelkiismeretes Szabó Ilona és szerkesztőségi főtitkárunk, Ritoók János gondoskodott.)

Egy keltezetlen, pecsételetlen, de magyar postabélyeggel ellátott kis boríték (Kántor Lajos, Red. Korunk, Cluj, Pta Libertatu 4-5) őriz újabb – feltételezhetően 1974-ből származó – néhány gépelt sort:

Kedves barátom

hálásan köszönöm a levelet, cikket. Add át üdvözletemet a Korunk szerkesztőségének is. A folyóiratot egyébként nem kapom. Pesti címünk. II Lotz K. 20.

Déry Tibor

Az utolsó levél két évvel Déry halála előtt, a nyolcvanegy éves írótól érkezett. Kísérő levél, kéziratmelléklete valószínűleg a szerkesztőségi gépezetben maradt, de a kezdetben említett Korunk Évkönyv 1976-ban elolvasható. A kérésünkre érkezett válasz tehát:

Kántor Lajos

Kolozsvár

Kedves barátom,

elnézésedet kell kérnem, hogy júniusban írt leveledre csak most, Pomogáts Béla barátom sürgetésére válaszolok. Hanyag voltam ezen a nyáron, semmi munkához nem fűlt a fogam, isten tudja miért, még olvasásra sem tudtam rászánni magam. Biztatom magam, hogy majd télen.

Fogadjátok elnézéssel a mellékelt hebehurgya visszaemlékezést.

Szívélyes üdvözlettel

B.füred, Tamáshegy

1975. aug. 26.

Déry Tibor

A visszaemlékezésben nyoma sincs hebehurgyaságnak. A füredi tartózkodással magyarázza, hogy nincs mivel betáplálnia „kriminálisan rossz emlékezetét”, és nem tud „adatokkal bizonyságot tenni arról a tiszteletről és szeretetről”, amely fiatal korában a Korunkhoz kötötte. Visszatér az emlékezés végén A homokóra madaraira, melyet először Pesten olvasott fel Kassák „Ma” körének egyik előadói estjén, és utal arra, hogy emlékezete szerint „Kosztolányi tanúsított érdeklődést a kis dolgozat iránt”. A Kedves Korunk! című írás utolsó mondata: „Végezetül hadd kívánjak önöknek becsületes jó munkájukhoz további sikereket s rossz harcoktól hangos világunkban békés munkalehetőséget.”

Ezt a jókívánságot, változatlanul időszerűként, köszönjük.