I.

Jeszenszky Eriknek a Korunk februári számában megjelent cikke téves és Marx válságelméletének meghamisítása.

J. a válság végső okát helyesen a kapitalizmus alapvető ellenmondásában, a társadalmi termelés mellett fenálló magánelsajátitásban látja. De végső konkluziója így hangzik: „És a válságra vezető oksorban... vissza lehet menni a tőkés termelés haszonszerzési céljára s ezen túl a termelőeszközök tőkés magántulajdona és a termelés társadalmi jellege között fennálló ellenmondásra, mint a válság végső okára is, annak ellenére, hogy égy tőkés világkartell esetében, amely a tőkefelhalmozás anarchiájának véget vetve a különböző termelési ágakat arányosítaná tultermelési válság többé nem következne be, holott ugyanakkor a tőkés társadalmi termelés, a termelés haszonszerzési coljával és a termelőeszközök tőkés magántulajdonával továbbra is fenmaradna.” Konkluziójában tehát lényegébein megcáfolja fenti megállapítását a krízis végső okáról, amennyiben állítja, hogy egy világkartell esetében (a „végső ok” fenmaradása mellett) tultermelési válság többé nem következne be.

Halljuk azonban mivel indokolja Jeszenszky azt az eljárását, hogy a krizis végső okaiként olyan tényeket jelöl meg, melyek szerinte, nem végső okai a krízisnek, mert nem tartalmazzák szükségszerűen a krizis csiráit. Ime: „Ennek az eljárásnak a jogosultságát egyrészt az adja meg, hogy az elméletileg lehetséges tőkés világkartell történetileg az egész világtermelésnek tőkés módon és a tőkés világtermelésen belül minden egyes ágban nemzetközi monopóliumok által való folytatását tételezi fel, tehát oly történeti feltételeket kiván meg, amelyek legfeljebb csak egy távol jövőben valósulhatnának meg.”

Minden marxista előtt nyilvánvaló, hogy ezek a konkluziók tévesek és antimarxisták s gyanusan hasonlítanak a reformista Hilferding (az organizált kapitalizmus) és Kautsky (ultra imperializmus) elkracholt tanaira. Világos, hogy sem elméletileg, sem gyakorlatilag a tőkés tervtermelés nem lehetséges (ennek igazolása, illetve a tőkés tervtermelés analízise külön cikkbe tartozik) s hogy a társadalmi termelés és magánelsajátitás közötti ellentmondás nemcsak azért végső oka a krízisnek, mert a világkartell ideje még nagyon messze van, hanem azért, mert mint a kapitalizmus legmélyebb ellentéte minden további ellentétet magában foglal és éppen ezen ellentétek kiéleződése hozzá létre a krizist, — de oka a kapitalista anarchiának is, úgy hogy ennek az ellentétnek a fennállása mellett . tervgazdaság lehetetlen. Hisz J. érzi, hogy a mai világkrizisssel szemben tőkés tervtermelésről beszélni merész dolog és utópiának nevezi, de nem azért — ahogy ezt minden marxistának tenni kéne — mert az anarchia és a krízisek a kapitalizmus strukturájában foglaltanak, hanem mert a kapitalisták tehetetlenek és állítólag a nemzetközi együttműködés legszerényebb formáit sem tudják megvalósítani. Hogy a nemzetközi együttműködés azért nem jön létre, mert a kapitalizmus anarchisztikus, természete s az imperializmus korszakában hallatlanul kiéleződött ellentétek azt nem engedik meg. arra a marxista J. nem jön rá. (És ha már a logikánál vagyunk, ha J. a világkartelltől várja a túltermelési krizis megszűntét, mért nem keresi a krizis okát a világkartell hiányában, illetve azokban a tényekben, melyek egy világkartell létrejöttét ezideig meggátolták.)

Ezekhez az antimarxista konkluziókhoz J. a helytelen és téves elgondolások egész során keresztül jut el. Mig a 156. oldalon állítja, hogy a tőkefelhalmozás és ennekfolytán a termelés szükségszerűen anarchi kus, mert a tőkések haszna a célja a termelésnek és így egy szerv, mely a termelést igazítaná, nem jöhet létre, az 158. oldalon — mintha az égből esett volna — elénk tálalja a tőkés tervtermelés elméleti lehetőségét, a termelés haszonszerzési céljának fenmaradása mellett.

J. legfontosabb tévedése abban áll. hogy ő csak az egyes termelési ágak közötti aránytalanságot teszi fejtegetései tárgyává. Különösen kirívó, hogy a termelés és fogyasztás közötti aránytalanságot csak a különböző termelési ágak közötti aránytalanságnak más szempontból való formulázásának tekinti. Nyilvánvalóan helytelenül. A termelési ágak közötti aránytalanság ép´ úgy, mint a termelés és fogyasztás közötti aránytalanság a kapitalizmus alapvető ellentétére vezethető viszsza, de két különálló jelenség, melyek a krizis előidézésében külön megvizsgálandók. (Természetesen ezzel nem akarjuk a két jelenség összefüggését tagadni vagy háttérbe szorítani.) Éppen ez a termelés és fogyasztás közti ellentét elhanyagolása szülte valószínűleg a tőkés terv-termelés lehetőségének elméletét. Ennek az aránytalanságnak a kiéleződése a kapitalista termelésben időnként szükségszerűen beáll, a tőkefelhalmozás kényszere folytán a termelés a fogyasztás kereteit kell hogy tulhaladja.

J.-nek ebből az alapvető tévedéséből erednek a többi helyt nem álló megálapitásai. Igy a válság oksorozatának felállítása után J. leszögezi, hogy ebbe az oksorozatba a tőkefelhalmozás kényszere, a kapitalizmus antagonisztikus jövedelemelosztási viszonyai és ennekfolytán a társadalom fogyasztóereiének állandó korlátoltsága nem tartoznak bele. Igy a tőkefelhalmozás kényszerének a krizis oksorozatából való kiküszöbölése által megvolt a platt-form, amelyen a tőkés tervtermelést be lehetett vezetni. A tőkefelhalmozás anarchisztikus és kényszerű voltát nem lehet mechanikusan elválasztani, ahogy nem lehet elválasztani a fogyasztóerő állandó és időleges korlátoltságát, eltekintve attól, hogy ezek a tények, — a tőkefelhalmozás kényszere és az antagonisztikus jövedelemeloszlási viszonyok — benne vannak a krízis okozati összefüggésében, ha a termelés és fogyasztás közötti viszonyt analizáljuk.

Tudatában vagyok annak, hogy Marx ama megállapitása, hogy a krizis valódi oka a tömegek szegénysége, sok téves nézetre adott alkalmat (Theorie der Unterkonsumtion) és ezért helyes, ha a fogyasztóerő állandó és ideiglenes korlátoltságát megkülönböztetjük, mert hisz a fogyasztóerő állandó korlátoltsága egymagában nem lehet a krizis oka, tekintve, hogy a kapitalizmus állandó — tehát a konjunktura idejében is létező — jelenségé, de ha az antagonisztikus jövedelemeloszlási viszonyokat — és ennekfolytán a fogyasztóerő állandó korlátoltságát nem vesszük tekintetbe, nem is érthetjük meg, miért vezet a tőkefelhalmozás kényszere tultermeléshez, amint ezt J.-nél is láthatjuk.

A mai komplikált jelenségeket a világkrizis különös s a többi cyklikus krízistől eltérő voltát csak úgy érthetjük meg, ha Marx válságelméletét tisztán és reformista befolyásoktól mentesen ismerjük. Ezért igyekeztem J. helytelen és káros nézeteit helyreigazítani. (Pozsony)