A poéták, esszéirók és novellisták érzékenysége köztudomású. Idegzetük felfogja a legelmosódottabb benyomásokat. Tudatuk a „szellem” teljes hajlékonyságával kísér mindent. Nem kerüli el a figyelmüket semmi. A szavakban megtudják ragadni az egész világot. Ahogy ezerszer elmondták magukról a világ érverései ők, az emberiség szivei, melyek a bajokra feldobognak. S mégis most Pesten, amikor kétszáz egynéhányan a világ poétái, esszéírói és novellistái közül a Pen-Clubbok világkongresszusára összegyűltek, e minden emlékek hárfájánál érzékenyebb lelkek egész kiábrándítóan felmondták a szolgálatot. Süketen és elapadtan még a közvetlen napjaikra sem emlékeztek. Holott csak pár nappal a kongresszus megnyitása előtt dördült el Gorguloff revolvere azért, mert Franciaország még mindig nincs hadiállapotban Oroszországgal, Tokióban pedig szinte közvetlen a kongresszus napirendje előtt ugyancsak elcsattant egy revolver, sőt egy csomó bomba robbanása kisérte szintén a háború kiköveteléséért. Olyan érzékenyek volnának már a világ poétáinak, esszéiróinak és novellistáinak az idegei, hogy az ily erőteljes brutalitásokra már nem is reagálnak!? Meghaladná ez az ingerküszöbök érzékenységét!? Ha így volna, tudunk „finomabb” momentumokra utalni. Sejtelmes és romantikus képekre, ha ezek inkább felhívják a figyelmüket. Az orosz-kinai vasutvonal mentén, kimondhatatlan nevű állomásokon s szanaszét a világon spkelunkák és paloták mélyén, mindenütt ugyanazzal a szándékkal az új háború csóvavetői járnak! Nagyon költői ez a szituáció; lehetetlen, hogy ne hasson a világ poétái, esszéírói és novellistái fantáziájára. S ezek a finom idegek még csak meg se rezzentek!? Ezeket az idegeket, amiket sikolyra késztet egy eltaposott virág a revolverlövések és bombák lármája közt háborúba gördülő világ még csak meg sem ejti!? Mi történt a finom idegekkel, amikor évek óta azért jönnek össze a legnagyobb távolokból, — ez lévén szövetkezésük egyetlen célja, alapja — hogy a lelkiismeret gátját vessék minden háború ellen! Most miért nem tiltakoztak a küszöböt közvetlen átlépni készülő új japán-orosz háború, az új világháború ellen?

Hónapok óta várjuk ezeknek az állitólagos finom és tiszta sziveknek a tiltakozó szavát. Mert kitől várhatjuk, ha nem tőlük — a „kultura nevében”, az „emberiség nevében” a megbélyegző kemény szavakat? Hiába vártuk! Hallgattak, amikor Sanghai uccáit gránát és gáz marta. S hallgattak most is napokon keresztül a pesti kongresszuson s legfeljebb arról tanakodtak, vajjon hogyan dolgozhatnak a béke érdekében — politika nélkül s mert a kör négyszögesítésének ezt az újabb változatát nem tudták megoldani, szétoszoltak és elutaztak. Mi célja volt az egésznek? Miért jöttek össze? A világ poétáinak, esszéiróinak és novellistáinak egy világkongresszus, alkalmával nem volna több tennivalója, mint pár ünnepi vacsora s egy sétahajózás a Dunán, amelyről harminc nyelv változatában megírják majd, hogy „ezüst szallag” a várhegy alatt?... Milyen különös! A világ municiógyárai hónapok óta fokozott tempóban, éjjel-nappal dolgoznak... A Sanghai kaland még nincs lezárva. Korea és Nagasaki között szakadatlan sorban vonulnak a csapatszállító hajók a a világ poétái, esszéírói és novellistái, „az emberiség lelkiismeretei”, a „tiszta humánum” képviselői közül mégsem kiáltott föl egy se! Egyetlen egy se! Kétszáz egynehány író közül 1932 májusa végén nem akadt senki, aki a forró hamu alatt dohogó bestiális lángok készülő kicsapása előtt felhördült volna. Még Toller is, akinek pedig tudnia kéne — hallgatott. Leszerelték? Udvarias figyelmeztetést kapott, avagy végleg közéjük sülyedt? Oda tartozna? Mindegy! Hallgatott ő is és hallgattak valamennyien. Hallgattak a magyar fiatalok. Illyés Gyula is másról beszélt. S ha kipirult is Aragon neve hallatára, mit ér a sajtószabadság követelésének hangoztatása, mikor a sajtó rabsága következmény és nem ok. Holott az okokat kell megszüntetni, vagy ha más egyéb nem megy, hát az okok ellen tiltakozni. S még ebben a hamis és leplező kérdésfelvetésben is úgy döntöttek, hogy majd a jövőben, ha sérelem éri valahol az irói szabadságot, majd akkor az illetékes Pen-Club jelenti ezt a nemzetközi főtitkárságnak s ez m a j d az összes Pen-Clubbok nevében tiltakozik a sajtó szabadságát korlátozó kormány előtt. Milyen heroikus szép ügymenet! Mennyi eredménnyel fog járni! A kétszáz egynehány európai szellem azonban, akik ezenkívül még felnőttek is — így határoztak. Micsoda fantázia-kiszikkadt játékok! Micsoda élet-idegenség és — visszaesés! A mult évi varsói kongresszuson legalább még manifesztáltak valamit. Pár évvel ezelőtt még a varsói manifesztumnál is erőteljesebben követelték a népek testvériesülésének szükségességét. Az idén hallgattak. Amily mértékben nő a világreakció, oly mértékben hallgatnak el titkos támogatói... Persze, amikor még beszéltek, akkor pillanatnyilag tényleg háborúmentesnek látszott a világ. A szines szavak felröppenhettek a kék levegőbe. A tiltakozás nem zavarta a kormányok és a hadiiparok érdekeit, ma már viszont olyan közeli a háború, hogy hallgatni kell felőle s főleg hallgatni azoknak, akiknek ez a háború — a saját háborújuk...

Mert az ő háborújuk készül azok ellen, akik a Pen-Clubbok nemzetközi szervezetének kialakulása óta mindig tudták, hogy tagjai legkevésbé sem lelkiismeretei az emberiségnek s őrizői a kulturának. (Kolozsvár)