Az orvosi tudomány és hivatás válságával a Korunk már ismételten foglalkozott, de azért nem árt, ha újra elővesszük, nemcsak mert a világsajtóban is állandóan napirenden van, hanem mert újra megforgatva, mindig új oldalát fedezzük fel.

Például fel se tünt eddig, hogy az osztálytársadalomban az orvos és a tudománya mindig az uralkodó osztályt és érdekeit szolgálja és szolgálta minden korban a multban is. Mint, tegyük hozzá, e társadalomnak minden tudománya és művészete és ezek mesterei is. Az orvosról ez csak most a bajban és válságban kezd kiderűlni.

Már Hippokrates a korabeli uralkodó osztálynak volt orvosa, mert nem is tehetett másként. Főként rabszolgák, meg parasztság és városi kézművesség milliói voltak akkor a dolgozók, de ezek nem mehettek Kos szigetére tanulni tőle, vagy gyógyulást keresni nála. Hogy a keze ügyébe eső rabszolgától se tagadta meg segítségét az érdemes férfiu, ezt elhihetjük, de ez; nem változtat azon a tényen, hogy az osztálytársadalomban a dolgozók tömegei nem juthatnak hozzá, hogy a mindenkori orvostudomány áldásaiban úgy részesüljenek, mint az uralkodó osztály tagjai.

Ha a középkor céhekbe szervezte az orvosi kart is, a jobbágy parasztnak ezzel se tette hozzáférhetőbbé tagjait és tudományukat.

És ha a kapitalista újkor még munkáspénztárakat és betegbiztosító intézményeket is kreált a dolgozók részére, ezek még mindig mint villámhárítók, inkább szolgálnak az épületnek, az osztálytársadalom rendjének biztosítására, hogy bele ne csapjon a menykő, semmint a „biztosított” dolgozóknak, kiknek juttatnak táppénzt, orvosi segélyt, gyógyszert, sőt kórházat, szanatóriumot is. De hogy milyen színvonalon mindezt? — könnyen megmérhetjük, ha elképzeljük, hogy egy gazdag tőkésnek, vagy mondjuk, az angol királynak kellene betegsége esetén ezzel a „biztosítással” és ezen gyógyeszközökkel beérnie. A gazdag asztaláról lehullott morzsák azok a sebes Lázár számára.

Igenis, a villámhárító szolgálatát teljesiti az orvos és a tudománya az uralkodó osztály érdekében. Nem szolgálja ellenben, mert nem szolgálhatja a dolgozó milliók érdekeit ezen a szerepén tul. Már csak azért sem, mert a dolgozókon tömegmunkát kénytelen végezni akár kórházban, akár járó rendelésen még az az orvos is, aki tudja, hogy a beteggyógyitásban individuálizálni kell. Az elégületlenség a betegpénztárakkal olyan általános, ellenük a panaszok minden országban olyan közismertek, hogy részletezésük itt felesleges.

Osztálytudomány tehát az orvostudomány is, az uralkodó osztály funkcionáriusai az orvosok ebben a rendben, még ha ezt eddig nem tudták is. Már ez maga elég érdekes megállapítás, mely érthetőbbé teszi, hogy a tőkés renddel együtt válságba jutott és szenved, vergődik az orvosi kar is. Az uralkodó osztály nem tudja már eltartani ezeket a funkcionáriusait se.

De mije volt a népnek, a dolgozónak, mikor betegség érte utól, ha az orvos és tudománya az uralkodó osztályt szolgálta?

Nos: a népi orvostudomány a kuruzslók, vajákos és kenő asszonyok, csontrakók, régen a vásárokra járó garaboncások, a mágusok tudománya. Osztályszempont magyarázza meg azt is, hogy e tudománynak és mestereinek hivatalos oldalról csak lenézésben, üldözésben volt és van része. Nemcsak a dolgozók tudják őket megbecsűlni, hanem az augurok is maguk között beismerik néha, hogy e tudománynak számos vívmányát vették át és használják maguk is. A bécsi orvosiegyesület elég magas tudományos fórum és tavaly egy vitaülésen ott állapította meg egy tekintélyes orvos, hogy a legujabb intenzív buvárkodással nincsenek arányban a gyógyító eredmények, mert használatban levő gyógymódjaink kilenctized része a multból ránk maradt örökség, csak egy tizedrész a modern kutatások gyümölcse. Ebben az elosztásban talán van tulzás. De tény, hogy a gyakorlati gyógyászat ma is sok olyat vesz át a multból, ami eredetileg a népgyógyászatból származott. Irodalma e népi orvostudománynak alig fejlődött, nincs összegyűjtve és megrostálva; hírességei, nagyjai nem maradtak. Nem, mintha nem is termettek volna, hanem mert Klió és a többi muzsák is csak az uralkodó osztály istennői voltak, e z osztály dicsőségét jegyezték fel és örökítették meg, nem ereszkedett le a dolgozók kizsákmányolt osztályához. Vagy nem volt benne köszönet, ha tették, mert az ellenséget, osztályellenséget láttak bennök és csak tudatlan, nevetséges és sarlatán alakokat láttak a kuruzslókban is.

De a harc a kuruzslás és kuruzslók ellen olyan régi, mint a hivatalos orvostudomány. Nem is egyéb, mint része az osztályharcnak egy mellékhadszintéren. Ha ma ez a harc is kiélesedett, ez logikus akkor, mikor a főfrontokon is kiéleződött.

A proletár intellektuell tehát ne siessen úgy követ dobni a ku-ruzslóra és tudományára mint, az orvosi kar és az uralkodó osztály sajtója teszi. Ez a társadalmi rend, melyben a kisebbség tartja évezredek óta elnyomatás alatt a tulnyomó többséget, maga feleljen érte. ha a dolgozók millióinak különb tudomány nem jut. Bennük is van tudásszomj is: ők tehetnek-e róla, hal jobb forrásuk nincs e szomj oltására? ´Betegségükben vigaszt, reményt, biztatást ők is szeretnének: tőlük vegyük-e rossz néven, hogy a kuruzslóknál keresik és találják meg, kiket magukhoz közelebb éreznek? Ameddig állana ez a kisebbség uralmán alapuló társadalmi rend, addig kuruzslás és kuruzsló is mindig lenne, Akkor fog kiveszni, mikor az orvos magát és tudományát az uralomra jutott dolgozók szolgálatába állítja, hogy őt érezzék a dolgozók maguk hoz közelebb.

Ime másik érdekes megállapítás, hogy a kuruzslás az elnyomott osztály népies tudománya és a kuruzslók elleni harc az osztályharcnak egyik megnyilvánulása.

De az uralkodó osztálynak és orvosainak nincs is sok jussuk arra a lenéző, elitélő magatartásra, mellyel a népgyógyászatot kezelik, mert minden nagysága és csillogása mellett az ő orvostudományuk is alapvető születési hibában szenved.

“Ahogy az egészség-betegség problémáját felfogja, ebben az orvostudomány a polgári filozófia rabja. Módszere analitikus, nem dialektikus. Az analízis azt a hiábavaló és felesleges problémát akarja megoldani, hogy kiderítse az előállt betegség okait, a. Dialektika pedig azt a feladatot tűzi maga elé, hogy megteremtse az egészség feltételeit. Mint a polgári filozófia az elektronok és protonok atomisztikus felfogásaival akarja a figyelmet elterelni az élet valóságáról, sőt elmagyarázni azt, így az orvostudomány is kimerül a betegségek okainak atomisztikus magyarázataiban. Példa a bacillus-elmélet, mely kiválaszt az okok láncolatában egy szemet s azt mondja ez az ok. Mondjuk a tüdővészé. A szegénység, zsufoltság, rossz táplálkozás, napfény hiánya és a bacillusi láncolatából a polgári orvostudomány kiragadja az utolsót, mint a baj fő okát.

Elméletben ugyan sok kiváló specialista hirdeti, hogy a szociális viszonyok is fontos szerepet játszanak, de a gyakorlatban a bacillus a gonosz. Ha azt nézzük, mennyit tesznek tényleg a baj ellen és mennyi könyvet írnak a bacillus természetéről, azt hihetné az ember, hogy csak ezt a bacillust kellene kiirtani a föld színéről s akkor szegénység, rossz táplálkozás, stb. dacára kiveszne a tbc, mely ma az emberiség egyhetedét pusztítja el évről-évre. A gyakorlatban nem lesz az orvos forradalmárrá, hogy segítsen megdönteni a kapitalizmust, közös okát a szegénységnek és tüdővésznek, sőt elfogadja a fennálló társadalmi rendet és nem fárad bele szérumok és oltások alkalmazásába, hogy pusztítsa a bacillust.

Sokan sietnek persze tiltakozni, hogy ők hivei a friss levegőnek, jó táplálkozásnak is, tüdőbetegszanatóriumoknak, mintalakótelepeknek, hol a tüdőbajos a családjával együtt a legegészségesebb környezetben élhessen, dolgozhasson. De nem számítva, hogy sokszor ez se használ és hogy mily kevés betegnek jut, tény marad az a bevett gyakorlat, hogy a friss levegőnek, jó tápláléknak, jó lakásnak ez a lelkes ajánlása csak azután jön, mikor már a beteg fertőzve lett és nem látnak a gyakorlatban semmi lelkes tevékenységet, hogy a friss levegő és a jó táplálék már előbb jöjjön, mint a betegség.” (David I. Froest. — Labour Monthly, 1932 március.)

Ime a polgári orvostudomány organikus fogyatkozása: úgy küzd a betegség ellen óriási apparátussal, tudományos laboratóriumi és gyógyeszközöknek, gyógyszereknek egész arzenáljával, hogy csak a beteggel és betegséggel foglalkozik, az egészségessel édes-keveset törődik. Forrásunk még néhány példát hoz fel ennek illusztrálására. De nem is kell orvosnak lenni hozzá, hogy ezt bárki a maga tapasztalásából is igazolja.

És az eredmény? Hármas. 1. Fényes üzletek a kapitalista nagyipar számára azoknak a tudományos készülékeknek, finom gépeknek, kórházi és laboratóriumi felszereléseknek, vegyi és gyógyszereknek gyártása, reklámozása, forgalombahozása, melyek ennek az orvostudománynak a munícióját képviselik. Hogyne volnának kölcsönösen megelégedve egymással: a tőkés osztály és az orvosi kar! 2. Fényes diagnózisok és gyógyítások egyre több és több betegség esetében, milyenekről nem is álmodtak, csak egy nemzedékkel előbb se. De 3. Nemcsak el nem apad a betegségek és betegek áradata, ellenkezőleg még a feudális kor óta is nőtt, szaporodott a kapitalizmus uralma alatt. Egy-két pusztító járványt sikerült, ha nem is kiirtani, legalább megfékezni a civilizált világban. Himlő, kolera, pestis, tífusz nem fajulnak már öldöklő járványokká, mint régebben. Még a tüdővész pusztítását is sikerült néhány országban, néhány percenttel lejjebb nyomni, de helyettük szaporodik pl. a rák s más betegségek, mint endémiák, állandóan tizedelik a lakosság millióit a kapitalizmus zsufolt nagyvárosaiban (gyermekjárványok, venereák, elmebajok.) Az anarchikus nagyipari termelés pedig a profit szent nevében hozott egész sereg új betegséget a dolgozókra, mint ipari betegségeket.

Itt van az orvostudománynak és az orvosi karnak organikus sulyos hibája, hogy mindenbe belenyugszik, mint megmásithatatlan végzetbe. Betegség és beteg mindig volt és mindig lesz. Büszkén a maga finom analitikus módszereire, megállapítja, hogy az egészség csak olyan ideál, mely a valóságban el nem érhető. Nincs! Legfeljebb megközelíthető. Mert nincs olyan, egészséges ember, kiben a mai finom vizsgáló módszerekkel a betegségnek valami csiráját, az egészségnek valami csorbáját kimutatni ne lehetne. El van telve mindentudásával, ahogy ma már „a sziveket és veséket vizsgálni” megtanulta.

De ez csak tudományos elmélet, mint a matematikai pont és vonal, mely a valóságban szintén nem létezik s a gyakorlatban ez mégse akadályoz bennünket, hogy pontokkal és vonalakkal kedvünkre operáljunk. A természet nem olyan szigoru, mint az orvostudomány s megengedi, hogy az egészségnek nagyobb csorbáival is az élet teljes élvezetében és állandó munkaképes állapotban éljen az. ember akár száz évig vagy tovább is. Ez a tudományos elmélet csak kibuvás a felelősség alól.

Ám hasztalanul. A dialektika máris bevonul az orvostudományba is. Megtette az első lépéseket. Épp az az ellenmondás, mely a modern orvos és orvostudomány óriási felkészültsége és a betegség elleni küzdelem siralmas eredménye között mutatkozik, kellett, hogy rávezessen a dialektikus szemléletre. Nem is annyira orvosokat, mint laikus gondolkozókat. A feudális kor embere előtt még egyszerübb volt a helyzet. A theológia volt egyeduralkodó szellemi téren, is, még orvosi dolgokban is. Ez tömjénfüsttel igyekezett kiűzni a betegség démonait a megtámadott testből s vallásos körmenettel küzdött a pestisjárvány ellen. A természettörvények ismeretében alig történtek meg az első lépések. Igy könnyü volt elfogadnál, hogy a betegség kikerülhetetlen velejárója az életnek a siralom völgyében. — Ennek a felfogásnak rabja még a mai polgári orvos is. Ezt a középkori, theológiai felfogást neveli bele az analitikus módszer tanuló korában. Ránevel olyan szellemi szemellenzőt, hogy ne tekintgessen, ne is lásson se jobbra, se balra, csak egyenesen előre, amerre kenyéradója, az uralkodó osztály irányítja. „Politikával” nem foglalkozik. És „politika” neki minden, ami kivül esik a — szemellenzőn.

De amennyit a 19. század a természet és társadalom törvényeinek ismeretében haladt, mind e haladás lehetetlen, hogy ne legyen átalakító hatással az orvosi szemléletre, az egészség-betegség probléma felfogására is. Ez az átalakulás megindult, folyamatban van, ha az orvosi tudomány egyelőre nem siet is tudomásul venni.

Se orvosnak, se papnak nem hisszük ma már, hogy a betegség kikerülhetetlen velejárója az életnek. Ellenben azt hisszük, hogy a betegség önhibának következménye. (“Jede Krankheit ist selbstverschuldet”, J. P. Müller). Ha az analitikus orvostudomány a betegségnek (a tüdővésztől és ráktól az érelmeszesedésig és rheumáig, stb.) ezer ismert és ismeretlen okát kutatja és fedezi fel, ezzel szemben a dialektika azt tanítja, hogy egy a forrása mind ennek az ezer oknak: az a hibás életmód, melyre az észszerűtlen társadalmi berendezés neveli és kényszeríti az embert osztálykülönbség nélkül. A hibás életmód megváltoztatásával, a helytelen életszokások elhagyásával és helyesbítésével pedig minden betegség: tüdővész és rák, érelmeszesedés és rheuma, stb. el lesz kerülhető és lehetséges lesz az életet leélni betegség nélkül!

Táplálkozás és ruházkodás terén, lakásában, munkájában, nemi életében és szórakozásában annyi ősi, évezredes hibás szokás rabja ennek a társadalomnak mind uralkodó, mind kizsákmányolt osztálya, annyi a tudatlanság ez életszükségletek kielégítésében és a régi rosszhoz való ragaszkodásban, hogy nem csoda a sok betegség és a sok beteg, És nem csoda, ha mai hibás életszokásai mellett nincs olyan egészséges ember, ki betegség nélkül élné le az életét. Ma még nem látják a tömegek ,se, de rá fognak jönni, hogy e hibás életszokások is elválaszthatatlanok ettől a társadalmi rendtől, hogy ezek kezdeményezője is az uralkodó osztály, ez osztály ideológiájának egy fontos részét teszik ez életszokások is, melyeket erővel vagy szép szerivel épp úgy ráoktrojál a dolgozók osztályára is, mint ideológiája egyéb részeit.

De megindult az orvostudomány háta mögött már mintegy száz év óta e hibás életszokások revíziója és új, helyesebb életszokások keresése, kipróbálása azzal a még csak ösztönös, nem világosan formulázott céllal, hogy küszöbölje ki életéből az ember a betegséget. A születések korlátozása (nemi élet), a kiváltságosak lovagi tornái helyett a polgári testgyakorlat és sport feléledése, vegetariánus táplálkozás, napfürdő, meztelen kultura divatja, a nyolcórás és még rövidebb munkanap Követelése mind e keresésnek jelei és eredményei.

Hiven évezredes hagyományához és osztályjellegéhez az orvostudomány csak utána baktat e megint csak népi törekvéseknek. Éppen születési hibája következtében nem tudja összefogni és vezetni, irányitani azokat. Inkább bizalmatlan, sőt mint a szülések korlátozása kérdésében, elitélő, ellenséges magatartást tanusit irányukban. Dialektika hiányában nem ismeri fel, hogy a betegség ellen éppen ezen az úton lehet küzdeni; erre kell tehát áttérnie minden fenntartás, minden habozás nélkül.

Csupán legujabban látunk két olyan érdekes jelenséget, melyekben az orvostudomány az egészségesekkel törődik. Amerikában, ahol nagyon el vannak terjedve és gazdagok, az életbiztositó társaságok, jöttek rá, hogy jó, ha időnként megvizsgáltatják üzletfeleik egészségi állapotát, hogy kezdődő rendellenességeket idejében felismerjenek. Kezelésre, ha szükség van, a biztosító társaság orvosa nem is vállalkozik, hanem saját orvosához utasítja a felet. Igy is milliókat költ a társaság az egészségéseknek(!) ily preventiv vizsgálatára, hisz a Röntgenen kivül költséges vegyi és laboratóriumi vizsgálatokra is van szükség. És kiderült, hogy. nem fizet rá a társaság: annyira javul a biztosítottak halálozása, hogy a befizetett évi dijak többletéből még busás nyeresége is marad... Ime, az ördög misét hallgatni is kész, ha haszna van belőle. A kapitalista hajlandó embertársának az egészségére is gondot viselni, ha a profitját növelheti vele. Ez az újitás pedig ugy bevált, hogy a biztositó társaságok siettek követni az első példát már csak azért is, hogy a versenyben alul ne maradjanak.

Talán ebből a példából tanulták a szintén kapitalista alapon működő betegbiztositó pénztárak, melyek egy-két országban hasonlókép kezdik bevezetni a munkások időnként ismételt rendszeres vizsgálatát addig, mig nem betegek, ugyanabból a célból, hogy megelőzzenek betegségeket, melyeknek gyógyítása aztán sulyosabban esnék a pénztár terhére. A megelőzés!, az egészségesek jobb gondozása, ezrekre menő taglétszám mellett itt is kevesebbe kerül, mint a betegség bevárása és gyógyítása. Csak természetes, hogy az egészséges munkásoknak ez a preventiv vizsgálata és jobb gondozása legszélesebben ott van rendszeresítve, a Szovjet-Unióban, hol a dolgozók osztálya lett az uralkodó osztály. Ugyanitt az orvosi oktatás átszervezése is megtörtént már nagyon logikusan, úgy, hogy a beteggyógyító fakultás mellett létesítettek külön fakultást a dialektikus orvosi tudomány és. hivatás számára, hol az egészségesek részére képeznek ki orvosokat, kik az egészség helyes ápolására, egészséges életmódra tanítsák az embereket, s így indítsanak sikeresebb harcot a betegségek kiirtására.

De ne mulasszuk el megemlíteni, hogy vannak a polgári orvostudománynak is az egészségesek számára szolgáló tanításai, sőt külön szakmái a betegség elhárítására és megelőzésére. Az élettan az egészséges élet jelenségeit és törvényeit kutatja. A közegészségtan meg egyenesen a népegészség feltételeit tanítja s egész külön fizetett orvosi kar szolgálja ma már a népegészség ügyét. Nem is eredmény nélkül. A maiaknál még sokkal szomorubbak volnának a közegészségi állapotok a kapitalizmus észszerűtlen, zürzavaros, hajszás életviszonyai között, ha ez a preventiv orvosi tevékenység nem volna. A profilakszis ezen kivül is minidig fontos fejezete volt az analitikus polgári orvostudománynak. A betegségek okait azért is kutatják olyan nagy buzgalommal, hogy tudják, mitől kell óvakodni, mit kell kerűlni. Csak hát, mondják az orvosok maguk is, az élet olyan ebben a modern kapitalista korban, hogy hiába az okok minuciózus kutatása, és ismerete, nem tud az ember magára vigyázni, ha ismeri se tudja az okokat elkerülni. Még maga az orvos se, aki már igazán tudhatná, „mitől lehet kapni a betegséget”.

S itt érkezünk egy utolsó érdekes megállapításhoz. Nagy tudása, tudományának nagy fejlettsége dacára az orvos épp úgy alá van vetve ugyanazon betegségeknek, mint a laikus. Se maga, se családja nem egészségesebb, nem erősebb, nem szebb, nem hosszabb életű, mint, a laikus. Természetesen, mert minden szaktudása mellett is rabja ugyanannak a hibás életmódnak, helytelen szokásoknak, táplálkozás, ruházkodás, lakás stb. tekintetében, mint a nem-orvosok. Csak a mindennapos megszokás magyarázza meg, hogy ezen nem akad fenn se maga, se a közönsége;. Hisz ha a betegségek ezerféle okának ismerete olyan értékes, mint ahogy vélik, első sorban magán az orvoson és hozzátartozóin kelleme értékes befolyását tapasztalni. De a tapasztalat azt mutatja, hogy csupán tanulmányai alapján egészségesen élni az orvos épp úgy nem tud, mint a laikus. Nem is szakember az egészséges élet kérdéseiben, csupán a betegségek körül. Élettani, bonctani ismeretei alapján neki könnyebb volna megtalálni és követni az egészséges élet szabályait, a helyes életszokásokat, de a legtöbb nem találja meg, mert ezekre az egyetem nem is tanitotta. Ott van klinika, intézet ma már minden betegség számára külön, nincs azonban egy se olyan, mely csupán arra tanítana, hogy kell egészségesen élni. S ha az egyetem után külön, nem foglalkozott az itt felmerülő kérdésekkel, megmarad az orvos is a családból, iskolából, társaságból hozott hibás életszokásai mellett. Az a körülmény pedig hogy hivatásánál fogva állandóan betegekkel és betegségekkel foglalkozik, egyenesen alkalmatlanná teszi arra, hogy az egészség kérdéseiben is jó szakértő legyen, mert elfogult lesz, a magatartása e kérdésekben, is inkább nemleges, tartózkodó, gyáva lesz: vigyázni, óvakodni, kerülni az ártalmakat! Az egészséges élethez pedig bátorság ´te szükséges, szembenézni az ártalmakkal és vállalni is belőlük annyit, amennyi a szervezet jókarbantartására célszerű. Az egészséges élet pozitiv, aktiv. Ideálja nem az üvegharang, mely távoltart a testtől minden ártalmat, úgy védi meg betegségektől, hanem a jól ápolt gép, melynek úgy forognak a kerekei simán, zajtalanul, hogy nem egykönnyen fog rajta az ártalom, lepattan róla, mert a gép maga védekezik ellene, mert tiszta, jól megolajozott, sehol nem esik bele a rozsda.

Az orvostudomány, mint eminenter gyakorlati ismeretág, nem lehet öncélú tudomány, Fart pour l’art, mint ezt a polgári finomkodás általában a tudományról, és a művészetről szereti állítani. Az, orvostudomány célja a betegség elleni küzdelem. S a mai válságban forradalmi átalakuláson; megy át ez is. Először az alapproblémának, a betegség-egészség kérdésének felfogásában s a változó felfogáshoz képest egész felépítésében. Dialektikussá lesz, hogy célját elérje, nem a betegekkel és betegségekkel fog annyit foglalkozni, mint ma, hanem az egészséges emberrel, az egészséges élettel, ennek törvényeivel és következményével. S az eddigi kezdő lépésiek már biztatók, hogy így hamarább éri el vagy közeliti meg célját: a betegségiek kiküszöbölését az emberi életből.

Soha eddig a világtörténelemben erre nem volt, nem példa, de lehetőség se, mert az volt a közhit, hogy az ember sorsa, betegsége, egészsége természetfölötti hatalmaknak van alávetve. A kapitalista kor hozta meg a természetismereteknek azt a mértékét, mely e hitet megdöntötte. Elérkezett az istenek alkonya s kezdi az ember maga venni a kezébe sorsának intézését s ha arra jön rá, hogy egészsége-betegsége az életmódjától, ez pedig a társadalom berendezésétől függ, meg fogja változtatni ezt is: elhagyja az észszerűtlent és bevezeti az észszerűt.

Az orvosi dilemmája pedig ebben a válságban az, hogy forradalmár legyen-e vagy megmaradjon ellenforradalmárnak, ami ma. A fentebbi fejtegetések szerint tudománya, kari és személyes érdeke egyaránt azt indikálja, hogy a forradalomhoz csatlakozzék. Szaklapjaiból láthatja, hogy a világ minden táján folyó intenzív buvárkodás letarolta már a betegségek mezejét. A nagy felfedezők Pasteur, Koch, Röntgen, Curie ideje lejárt. A megkésett mai buvároknak alig maradt tallózni valójuk; erőlködve igyekeznek egy-egy kis Leleményt is nagyra felfujni a hévvel vetik magukat biológiai kutatásokra, melyek már hidat jelentenek a dialektikus orvostudomány felé. A testület az orvosi kar, eddigi kenyéradójától, a válságba jutott kapitalizmustól mit várhat? Orvosi tultermelést és életszínvonalának további sűllyesztését a tultermelés miatt is, a nagy közönség fogyasztóképességéniek csökkenése miatt is. Hiába várja vissza a régi jó időket a mainál még roszszabbakat is fog megérni. Személyesen pedig az új dialektikus, forradalmi iránytól tanul, majd meg az orvos is egészségesen élni. Meg fogja tanulni, hogy az egészséges élethez nem is kell olyan sok minden, mert a betegségektől zavart élet a drága, az egészséges élet olcsóbb, különösen nem kell hozzá gazdagság, uri mód, sok kényelem: sokszor épp ezek a betegség melegágyai.