Bármennyire teljesen negativ eredményt (is mutat az a háromnapos ifjúsági ankét, amit március közepén a budapesti Mefhosz rendezett, mégsem haladhatunk el mellette szó nélkül. Milyen a mai magyar diákság és mi az, amit felemás arca takar? Nem szólunk itt azokról a hivatásos szónokokról, kiknek alakja már tiz év óta belekövesedett a zárt és nyilvános ifjúsági gyülések keretébe; akik az ifjak és öregek gyűlésén ép oly készségesen szolgálnak magukfőzte orvosságaikkal, mint amilyen készségesen s könnyedén festik át tegnap még fajvédő cégéreiket olyan színűvé, amilyenre ép jónak látják... Azokról a diákokról szólunk, akik félszegen talán most merészkedtek fel először a szónoki emelvényre s még inkább azokról, kik csak a helyükön jutalmazták lelkesedéssel azt a szónokot, aki a francia imperializmustól akarta megmenteni Európát s azt, aki a némettől féltette.

Miről beszéltek azonban a gyűlésen?

Főprobléma természetesen a munkanélküliség volt. Ajánlott orvosság: gyarmatosítás az utódállamokban. (Lelkesedés). Mások új pályákat ajánlanak, melyeken az állásnélküli diplomások elhelyezkedhetnek. — Többen elismerik annak a szükségét, hogy az ifjúsági parlamentban minden társadalmi osztály ifjai is képviselve legyenek, parasztok, iparosok és — zsidó ifjak (mint társadalmi osztály!) — Vannak, akik a fizetések maximálásával oldanák meg a problémákat, ne legyen 5000 P.-nél nagyobb fizetés. — Elhatározta a parlament, hogy több petíciót nyujt be a Népszövetséghez (amely majd „kavarodást fog kelteni”) az utódállamok területén való magyar egyetemek felállítása ügyében, stb. stb. — Legjellemzőbb talán mégis az, hogy parázs vita keletkezett afelett: vajjon van-e a katholikus egyháznak szociális tartalma? — Természetesen követelik a revíziót, mert anélkül semmit sem lehet tenni.

Ezekben a kínos naivságokban kevés része van a szándékosságnak, oka dinkább a hihetetlen tájékozatlanság. (Egy ifjú, ki a marxizmus elavultságáról beszélt és forradalomtól féltette az országot, kapitalizmus néven emlegette a Das Kapital-t.) Pozitiv eredményül kell azonban felhoznunk a társadalomtudományi készületlenség felismerését : társadalomtudományi tanszéket követelnek és felvetődött az a nagy kérdés is, hogy ki a felelős az ifjúság tudatlanságáért? Eredmény, hogy ha későn is, de akadt, aki kifejezze azt a gondolatot, hogy az utódállamok ifjúságának ügyeibe a budapesti ifjúságnak nincs joga beleszólni, de kötelesség velük a szellemi kapcsolatot fentartani. Ha zavarosan is, mégis; mindenki érezte többé-kevésbé, hogy a tízéves irredenta maszk kifakult s az igazi problémákat valahol másutt kell keresni.

Kínlódó torzkép a mai magyar diákság arca. Utána kap a felvetett kérdéseknek, de lehetetlenül leejti őket, még nem tanulta meg felvenni. Minden beszéd után az volt a hallgató érzése, mintha valamit még akart volna mondani a szónok. Csak egy szót még. Az egyetlen fontosat és pozitivet. De ez elmaradt. Talán az a felszólaló fejezte ki legjobban ezt a vergődést, ki elkeseredetten állapította meg, hogy nincs átütőerejű programja az ifjúságnak. (A Korunk több alkalommal kifejtette, hogy azon a vonalon, ahol a magyar ifjúság tart — nem is lehet.) (Budapest) (— r. — a.)