Korunk univerzális zsenije, a Duce az olasz orvosok fasiszta szindikátusának kongresszusán beszédet mondott. E beszéd keretében nem elégedett meg a szokásos üdvözletekkel és általánosságokkal, de a tőle joggal elvárható imperativ tónusban praktikus tanácsokat adott az olasz orvosoknak. Mindenekelőtt a nagy államférfiú kikelt egyes divatok ellen, mint amilyen pl. a soványító kúra, mely szerinte elgyengíti a fajt és amellett gazdasági téren is katasztrófális következményei vannak. Azonkívül arra szólította fel az olasz orvosokat, hogy propagálják a maguk résizéről is azt az elvet, hogy minél több gyermek születik, annál erősebb a nemzet és a fasizmus. Erre a propagandára már csak azért is szükség van, mert Mussolini saját bevallása szerinti, dacára a propagandának és a „kiadott szigorú rendelkezéseknek”, a népesség állandóan csökken és az utolsó évben több mint 56.000 gyerekkel született kevesebb, mint az azelőtti esztendőben. Miután Mussolini kikelt a külföldről importált orvosságok és a külföldi klinikákat felkereső olasz betegek ellen, áttért azokra az argumentumokra, melyeket egy „praktikus fasiszta orvostudomány” alapjainak lehetne tekinteni. Felszólította az olasz orvosokat, hogy betegeiket és hozzátartozóikat igyekezzenek meggyőzni a szőlő- és rizsevés hasznosságáról, mert a bor és rizstermés krizisét csak így lehetne elkerülni Itáliában. A Duce azt is kijelentette, hogy ellene van az orvosok specializálásának, mert „az emberi test, éppen úgy, mint a Fasiszta Állam, egységes és bonthatatlan.” Végül is a Duce megparancsolta az orvosoknak, hogyha szegény és elkeseredett emberek közt járnak, ne nőveljék ezt az elkeseredést és ne rójják föl a rossz állapotokat a fasiszta rezsimnek, hanem igyekezzenek mindenkit megnyugtatni, hogy a krízis csak időleges jellegű és hogy az egész világon érezhető, nemcsak Itáliában. Sőt oda kell hatni, hogy a szegény emberek meggyőződésévé váljék az az igazság, miszerint Itália a legkevésbé érzi a krizis csapásait Európa összes nemzetei között. (Milano)