HITLERÉK ELŐRETÖRÉSE

A hesseni tartománygyülési választások eredménye a világ figyelmét ismét Németország felé fordította. Hiszen kétségtelen az, hogyha Hitlerék térfoglalása ilyen mértékben tart tovább, akkor a tavasszal esedékes porosz választás is a polgári pártok katasztrófájává válik. A centrum marad a polgári gondolat utolsó bástyája ott is, mert a szociáldemokrata párt tekintélye olyan rohamosan csökken, hogy mai állományának alig felével tér majd tavaszra vissza a porosz Landtag-ba.

Abszolut többségük azonban Hitleréknek minden valószínüség szerint éppúgy, mint Hessenben, Poroszországban is csak a kommunista párttal együtt lehetne. De ami a mai helyzetet lényegesen megkülönbözteti attól, amivé tavaszra fejlődik, az — nézetünk szerint — a centrum más magatartása lesz. A nemzeti szocialisták nem tudnak kormányt alakítani Hessenben, mert ehhez szükségük volna a centrum támogatására. Ez ma még nem történhetik meg. De tavaszig igen. A centrum az egyes országokban is a birodalmi pártvezetőség utasításai szerint jár el és a Brüning-kormány magatartásában tisztán megfigyelhető, hogy a Hitlerrel való kooperációt már elhatározták, csak az idejét tolták ki tavaszig.

Anélkül, hogy tulzott véleményt táplálnánk a német szociáldemokrata párt vezetőinek intelligenciájáról, feltehetjük, hogy szereplésük közeli vége már legalább is derengem kezd előttünk. Sejtik, hogy akár lesz fasiszta Németország, akár nem, rájuk többé szükség nincs. Az „áldozatos” türelmi-politikát a német polgárság csunya hálátlansággal viszonozza.

A hesseni eredménytől megriadva, a szociáldemokraták egység-front fenyegetőzéssel akarják megijeszteni Brüninget, aki azonban jól ismeri barátait és nem ijed meg. A centrum számításai szerint a nemzeti szocialisták lemondanak majd az érdemdus szak- és pártszervezeti funkcionáriusok fizikai megsemmisítéséről és ebben az esetben a szociáldemokraták nem fogják drága életüket kockáztatni. De lehet, hogy Brüning ez egyszer téved, mert egyes körülmények rákényszerítik a vezéreket, hogy jobb meggyőződésük ellenére is forradalmi osztálypolitikába kezdjenek. Mindenekelőtt a szociáldemokraták belátják, hogy miként a burzsoáziának őrájuk, a nemzeti szocialistáknak a centrumra is csak addig lesz szükségük, amig az ő segítségükkel szilárdan kerülnek a nyeregbe. De Hitler végeredményben éppen oly kevéssé akarja a hatalmat mással megosztani, mint Mussolini. A szociáldemokrata vezéreket tehát joggal aggasztja élet- és vagyonbiztonságuk.

De ha az életük meg is maradna Hitler uralma alatt, társadalmi funkcióik nem. Ebben a tekintetben Németországban rosszabb volna a helyzetük, mint Olaszországban volt. Az olasz szakszervezetek lettek az állami szindikátusok alapjai és igen sok vezetőt átvettek a fasiszták. Tulajdonképpen mindenkit, aki elismerte uralmukat.

De a nemzeti szocialisták sokkal mohóbbak lennének, mint az olasz fascisták voltak. Ennek egész természetes okai vannak. A fasiszták és a nemzeti szocialisták tömegei is más összetételüek. Olaszországban is voltak a fasiszták között elégedetlen elemek, akik exisztenciát kerestek és reméltek a változástól, köztük is voltak újra elhelyezkedni nemtudó leszerelt katonák. De nagyrészük mégis csak a birtokon belüliekből került ki. jómódu családok tagjaiból, akik a munkásmozgalom győzelmétől féltek. Ezek a fasiszták hatalomrajutása után nem. vetették magukat a kiéhezettek dühével az állásokra vagy mondhatjuk úgy is, hogy a megbízhatatlan elemek kidobása és pótlásuk fasisztákkal csak lassan, néhány év alatt fokozatosan következett be.

De, a német nemzeti szocialisták kevésbé volnának türelmesek, mert 12 éve várnak már arra, hogy a husosfazék mellé kerüljenek. Amikor 1920-ban Hitler megkezdte agitációját, mögéje sorakoztak azok. akik a békeszerződés rendelkezéseinek következtében vesztették el exisztenciájukat. Az elbocsátott tisztek és altisztek, a Kelet-Poroszországból kiüldözött németek, akik nem találtak megélhetést. A diákok, akik azért iratkoztak be az egyetemre, hogy később elhelyezkedjenek előkelő származásuk és összeköttetéseik révén az államnál, mely törekvésükben viszont szembe találták magukat az új államfenntartók, a szociáldemokraták rokonságának hasonló aspirációival.. Mindezek a szempontok Olaszországban nem léteztek. Németországban egy óriási elégedetlen értelmiségi tömeg vár arra a percre amikor elfoglalhatja a pozíciókat. Elég erőseknek is tartiák magukat ahhoz, hogyne kelljen kompromisszumot kötniök a szociáldemokrata bürokráciával. Ugy, hogy a tiszteletreméltó párt vezéreit a legreálisabb magánérdekük kényszeríti arra, hogy minden eszközzel megakadályozni igyekezzék a fasisták uralomrajutását.

De az is lehet, hogy Brüning és a német reakció mindezzel tisztában van. de mégsem tartják szükségesnek, hogy törődjenek a Vorwserts sápitozásaival. Hisz a német munkásság fegyvertelen, mig a nácik és a Reichswehr minden harci eszközzel el van látva. Nem lehet tagadni, hogy a burzsoáziának ez a két karhatalma nagy erőt jelent.

A munkásmozgalom vezetői mégsem utasítják el a szociáldemokratákkal való együttmüködést elvileg. Néha rákényszerül az életben arra, az ember, hogy minden ellenszenvét félretéve, olyanokkal tárgyaljon valamiféle baj megszüntetéséről, akik a bajt okozták. A Reichswehr szükségszerűen lett a reakció oszlopává, hiszen a szociáldemokratáknak megbízható karhatalomra volt szükségük a Ruhr-vidéki és szászországi munkások letörésére. A német szociáldemokrata párt vezetői azonban még mindig gyakorolnak bizonyos befolyást a munkásság fel nem világosodott rétegeire és ezzel számolniuk kell azoknak, akik a munkásságot vezetik. Elgondolásuk bizonyára az, hogy a német munkásságnak a maximális ellenállást kell majd tanusitania a fasisztákkal szemben és ebben olyan fegyvereket is igénybe kell majd vennie, (például az általános sztrájkét), melynél a szakszervezeteknek fontos szerep jut.

Kérdés az: — és erre feleletet alig lehet adni —, lehetséges-e egyáltalán együttműködés a szociáldemokratákkal, akik bármikor készek az elmult 18 év tapasztalatai szerint cserben hagyni a munkásságot? Nem ismétlődik-e meg újra a Kapp-puccs esete, amikor a Ruhr-vidék munkásai megverték a kappista csapatokat, azután pedig a hirtelen újra „republikánussá” vedlett Watter tábornokkal verették le a Ruhrmunkásokat. Nem hinnénk, hogy ez újra igy történhetne. Először is azért nem, mert bizonyos időn belül a népet csak egyszer lehet félrevezetni, a ruhr-vidéki és szászországi tapasztalatokat pedig még nem felejtette el a német munkásság Severing és Sollmann uraknak. Másodszor és főképpen pedig azért nem, mert a fentebb vázolni próbált okoknál fogva a nemzeti szocialisták tájékozatlanságukban nem fognak megkülönböztetést tenni azok között, akiket ők marxistáknak tartanak. Hitlerékkel nehezebb is lesz végezni, mint Kappal volt, és a harcok alatt a munkásság teljesen felszabadul a szociáldemokraták hatása alól.

Azt aligha tételezhetjük fel, hogy a forradalmi munkásmozgalom vezéreinek az lenne a céljuk a szociáldemokratákkal való egységfronttal, hogy a mai helyzetet stabilizálják. Inkább gondolhatjuk, hogy ők biztosra veszik, hogy a nemzeti szocialisták, ha másként nem megy, erőszakos uton, de megkisérlik a hatalom átvételét.

De erre nem. is fog sor kerülni, mert a centrum meg fog velük egyezni. Brüning belügyminisztere, Gröner tábornok megszüntette azt a minisztériumi ügyosztályt, mely a jobboldali pártok államellenes törekvéseivel foglalkozott. Nem jelentenek már veszélyt, kivált azóta nem, hogy a Reichswehr vezérei, v. Schleicher és Hammerstein tábornokok (egyébként nagyképűségű, jelentékeny emberek), megegyeztek Hitlerékkel. Ma még óvatos a centrum, mert a kölcsönök és a Youngtörlesztések további moratóriumára vonatkozó tárgyalásokat nem akarják veszélyeztetni. De ha mindez elintéződik, ha a kellemetlen külpolitikai engedményeket a szociáldemokraták segítségével fogják törvényre emelni, akkor a katholicizmus ki fog egyezni a „Harmadik Birodalom’:mal. Bizonyos, hogy sorsdöntő hónapok előtt áll a német nép, de a végeredményen az sem változtatna, ha Hitlerék pillanatnyilag uralomra jutnának, mert programujukban nincs semmi, ami az általános válságon segiteni tudna. (Budapest) Horner Miklós

 

 

A VILÁGGAZDASÁGI HELYZET

Az elmult két hónap legfontosabb eseménye a franciák győzelme Amerika felett. A francia uralkodó osztály Európa-feletti hegemóniaját most már minden riválisával szemben sikerült biztositania. Az Egyesült Államok vereségének megértéséhez a következőket kell tudni:

A. háboru előtt Amerika csak Latin-Amerikával és Kelet-Ázsiával szemben volt hitelező állam, Európával szemben adós viszonylatban állott. Hitelezővé való emelkedése 1915-ben kezdődik. Ettől kezdve a háboru üzletén való nyeresége oly lendületet vesz, hogy a háboru befejezésekor már a világ aranyának egyharmada felett rendelkezik. A nagy tőkebőség természetesen hatalmas arányokban lenditette fel termelését. A rendelkezésére álló hatalmas nyersanyag és munkaerő révén ipara szédületes fejlődést vett. A tőke egyrésze a mezőgazdaságra vetette magát. A föld gyors koncentrációja folytán ezerszámra szaladt ki a föld a kisfarmerek talpa alól. De ez nem volt baj, mert a városok felszivták az emberfelesleget. (1925-ben a földtulajdonosaknak már csak 32.2 százaléka gazdálkodik a saját földjén, mert a föld 67.8 százaléka társaságuké, melyek azt bérbe adják.

Az elérhető profit nagysága mint a mágnes vonja Amerikába az európai tőkét. 1928-ban már végzetes pénzszüke mutatkozik európaszerte.

1926—27 az amerikai „prosperity” csucspontja. Ám a tőkés termelés bázisa, a piac felvevőképessége gyöngülni kezd. A szédületes tempóban végrehajtott racionalizálások s a gépi technika tökéletesedése tizezerszámra kezdi az uccára hajitani a munkabérből élőket, mialatt a dolgozók is már csak kurtított munkaidővel dolgozhatnak. Az „ipari tartalékhadsereg´“ összlétszáma a krizis előtt 4 millióra tehető és nincs az a jó konjunktura, amely ezeket a produkciós folyamatba mégegyszer visszaállíthatná.

A fogyasztás csökkenése nagyarányu hitelinflációt hív életre. A „High pression agents” légiója erőszakolja az iparcikkek hitelre való vásárlását, az autótól a gramofonig, akár van rá szüksége a vevőnek, akár nincs. A családi ház és a Ford-kocsi álmait realizálhatja a szegény ember, hogy gazdájuk „leépítésére” dobszó mellett röppenjenek vissza azok a gyárosokhoz.

A töke számára ismét szűk lesz Macedónia. A tőkés fejlődés természeténél fogva a tőke haszonkeresésének útjában), mint „export-tőke” utra kél a nagyvilágba. Elsősorban az elszegényedett Európába. 1930. végén csupán rövidlejáratu kölcsönben 7.3 milliárd márka Amerika külföldi követelése. Másrészt a tőzsdéken talál magának a tőke új profitszerzési lehetőségeket.

A tőzsdézés széles tömegeket ejt rabul. (Állítólag 60 millió ember tőzsdézett). A berántottak számára nincs megállás, mert megnövekedett fogyasztási igényeiket már csak ilymódon tudják kielégíteni. A tőzsdei papiroknak csak egynegye-egyötöd árát kell készpénzben előteremteniök, a maradókért kamatot fizetnek.

A tőzsde magához szívja a világ tőkéit, úgy, hogy ugyancsak 1930 végére már 11.7 milliárd márka tartozása van rövidlejáratu hitelekben Amerikának. Paradox helyzet: az Európának nyújtott kölcsönökben Amerika Európa pénzét hitelezi ki. Pedig van neki sajátja is elég. Hisz 36.5 milliárd dollárnál többel tartoznak neki még a háboruból s kamatként évente több, mint egymilliárd dollárt vág zsebre — aranyban. 1931 nyarán már a világ összaranyának 45 százaléka van Amerikában, amihez a politikai okokból kihelyezett európai arany is járul úgy, hogy a Federal Reserve Bank nyugodtan szállíthatja le 1 százalékra kamatlábát.

A tőkés termelés belső törvényein tul méretezett termelési tempó az 1929 októberében meginduló tőzsdei összeomlásokkal halálos csapást kap. Egy hőt alatt 1000 bank bukott meg, 20 százalékkal estek a papírok és az osztalékok 30 százalékos csökkenést szenvedtek. Teljes élességében tárul fel a kapitalizmus válsága Amerikában is. Az ipari üzemek ma már csak 40 százalékos kapacitással müködnek s ezzel egyidejüleg a mezőgazdasági termelés is eddig nem tapasztalt mértékben pang. A prosperity éveinek 800 millió dolláros budgetfeleslege helyett 1931 végén 900 millió dollár a deficit, mely 1932-ben eléri az 1500 milliót. Az American Federation of Labor által megállapított 10 millió munkanélküli száma Taylor munkaügyi főbiztos szerint az idei télen 15 millióra növekedik.

Ez volt az állapot, amelyben Laval Amerikát találta és ezt az állapotot használta ki Franciaország amerikai konkurrenseinek sakkbantartására.

Laval követelése szerint Franciaország és. szövetségesei csak úgy hajlandók a leszerelést végrehajtani, ha Amerika garantálja a jelenlegi határok és békeszerződések betartását. Nincs azonban olyan amerikai kormány, amely a „biztonság”-nak ilyen formáját vállalná, hiszen Wilson is ezen bukott meg Amerikában Népszövetségével együtt. Viszont a Young-terv elvetését Franciaország csak úgy hajlandó eltürni, ha Amerika saját részéről 50 százalékkal leszállítja a hadihiteleket, ami pedig az amerikai adózók közvéleménye szerint lehetetlen.

Laval persze némi revolverezéstől nem riadt vissza. Szeptember 17-e és október 8-a között az amerikai jegybankok aranykészlete 450 millió dollár veszteséget szenvedett a külföldi hitelek felmondása következtében. A felmondók elsősorban a franciák voltak, akik 100 millió dollár hitelvisszavonást eszközöltek.

Amerikának rövid idő alatt — 3.5 milliárd aranyat kellett leadnia és még igy is adósságainak csak egy részétől szabadul meg. A 3.5 milliárd arany leadása igen kellemetlen volt Amerika számára, mert mig Angliának csupán 2 milliárdja „fagyott be” Németországban, addig neki 5 milliárdja uszott, holott már a font esésekor is — főleg kanadai üzletei következtében — 20 százalékos veszteséget szenvedett.

Hoower tehát az egész vonalon deferálni volt kénytelen Laval előtt. Ezen már Grandi látogatása sem fog segíteni. Amerika most, hogy Japán mandzsuriai előretörése következtében ismét a Csendes-Oceánra, (melyet már Marx a „jövő világtenger”-ének nevezett), kénytelen tekintetét szegezni, nem lesz kapható semmiféle olasz elképzelésű francia-ellenes blokkra.

Franciaország elérte célját: senkitől sem zavartatva, nyugodtan teheti a kést Németország torkára.

*

Franciaországnak még sohasem volt a mainál kedvezőbb helyzete a német konkurrens megrendszabályozására. Németország egyre erősebben fészkelődött már az év eleje óta, hogy szabaduljon a sulyos kötelezettségű Young-tervtől. Franciaországnak pedig minden politikája oda irányult, hogy a régi rivális ne szerezhesse vissza egykori pozícióját.

Ez év nyarán kiderült, hogy Németország nem képes fizetni a jóvátételt. A reparációkat Németország lényegében csak kiviteli többletéből fizethette volna. Ez azonban sohasem sikerülhetett, mert a jóvátétel dologi szállításait is számításba véve négy éven át körülbelül 5.5 milliárd külkereskedelmi passzívumot mutat ki a Deutsche Wirtschaftskunde.*

Bevitel (—) és kivitel (X) a jóvátétel dologi szállításaival     —2,322 X860 —2,847 1,204

Hogyan fizetett hát Németország jóvátételt? Kölcsönökből! Minthogy körülbelül a dupláját kapta kölcsönben annak, amit jóvátételben fizetnie kellett, minden jól ment egy darabig. Ám a beálló gazdasági világválság megbénította a győztes imperialisták további tőkeexportját és így Németország számára lehetetlenné vált a jóvátételnek és a felvett kölcsönök kamatainak a fizetése. Mikor Franciaország a nacionalistáktól szorított Curtius legénykedéseit megunta és rövid lejáratú hiteleit felmondta, bekövetkezett a nagy nyári krach. A németek segítségére siető angolok vérző orral voltak kénytelenek visszavonulni ós utánnuk most Amerikát oktatta ki Laval aranyütegeinek a segítségével. Hoower nem lesz abban a helyzetben többé, hogy moratóriumot szorítson ki Németország számára. (Pedig a Wall Street urai korántsem önzetlen célokért ugrottak Európa segítségére. Az amerikai külkereskedelem óriási fellendülést mutatott a háboru után, úgy, hogy joggal beszélhetett a világpiac meghódításáról. Amerikát, mely első a világ exportáló országai között és importban is a második, a legerősebben sujtotta a külkereskedelem hanyatlása, annyira, hogy annak mennyiségi összezsugorodása és az áresések miatt szenvedett veszteségek következtében külkereskedelme mélyen a háboru előtti nivó alá esett. — Ez magyarázza meg Hoower fáradozásait egy felvevőképes Európa megteremtéséért).

*

Németország tehát fizetőképességének megítélésekor egyedül áll szemben Franciaországgal. Saját helyzete nem valami rózsás. Hogy devizákra tehessen szert, exportját kell mindenáron szorgalmaznia, azaz dumpingot kénytelen űzni azon az egyre jobban szükülő világpiacon, melyen újult erővel épülnek a védvámfalak. A belföldi felvevőképessége a tömegek elnyomorodása következtében is egyre hanyatlik, nem szólva a köztakarókossági-program kihatásairól, A nagy üzemek jó része csak a berendezés jobb kihasználási lehetősége miatt nem csökkenti tovább üzemét, de elég csupán a nehézipar helyzetére rámutatnunk, hogy képet nyerjünk a válság arányairól. 1931 szeptemberében már csak 49 kohó volt üzemben az 1927-ben működő 114 közül. 1930 elején havonta még 1,092.206 tonna volt a nyersvastermelés, 1931 januárjában már csak 603.104 tonna és szeptemberre ez is 438.154 tonnára esett, ami az előző év megfelelő hónapjának csak 67.09 százaléka s mindössze 27.23 százaléka az 1918-as átlagnak. Hasonló eredményeket mutat a nyersacél termelés is.

A dumpingra kényszeritett és csökkent felvevőképességű Németország persze tovább rontja a világpiac helyzetét. A tőkés államok egyenlőtlen fejlődésének törvénye teljes tisztaságában hat ki erre is. Mindez egyelőre még nem zavarja Franciaországot olyan mértékben, hogy ne** segítse (ha akaratlanul is) tovább ásni Európa sírját. Laval és Briand csak hazájuk tőkés osztályának szolgái, mely a parlamenten át féltékenyen őrködik azon, hogy exponensei ne vegyék komolyan a maguk gyártotta fetiseket, Népszövetséget, Pán-Európát, örök békét stb.

Franciaország tehát politikai zsarolásra fogja felhasználni Németország kiszolgáltatottságát és miután Locarnóban „stabilizálta” Németország nyugati határait, most megpróbálja ezt majd Keleten is. Az osztrák „Anschlusst” már Schoberrel elintézte, most sor kerülhet a keleti szövetségesek követeléseire is.

Németországban november elején 4.2 millió volt a munkanélküliek száma, ami a 21 milliónak vett munkaképes egyének egyötöde. Ezek közül állami támogatásban részesült 1.3 millió, a községtanácsok nyomor-enyhítő akciója kiterjedi 1.1 millióra, a munkanélküliek 43 százaléka tehát minden segítség nélkül áll. Brüning kancellár már a nyáron bejelentette, hogy az idei télen 7 millió lesz a munkanélküliek száma a tavalyi 5 helyett. A nyomornak ilyen mérvű megnövekedése éles bizonyítéka a helyzet tarthatatlanságának.

Foglalkozni keli még röviden azokkal a „vágyálmokkal”, melyek a világválság szünődéséről beszélnek a világsajtó hasábjain. Nem kell különös szakismerettel bírni annak a megállapításához, hogy ellenkezőleg: 1932-re a világválságnak még fokozottabb kimélyülésével számolhatunk. Nézzük meg a dolgokat:

Az, hogy a világpolitika krízise élesebb, mint valaha, erre külön kitérni szükségtelen. Az is kétségtelen, hogy a „fegyverkezési szünév” irott malaszt marad és a február 2-i „leszerelési konferencia” legfeljebb csak fegyverkezési korlátozásokat hozhat, ezt is csupán pénzügyi okokból. Nagyon sok közgazdász szerint a gazdasági világválság megszünése a nyersanyagok áremelkedésével kezdődnek sőt — egyesek szerint — már el is kezdődött. Ám a dolgok alaposabb szemügyrevétele csupán átmeneti és lokális jellegű javulásokat konstatálhat. Lássuk az október végi helyzetet:

Gyapot. A newyorki piacon 0.20 centről 6.70-ra javult az ára. Fővásárlója Anglia. Közvetlen ok: a font megszilárdulása és a védvámok győzelme. A védvámokat kijátszó gyors vásárlások, valamint a lancashirei textilgyárak kapacitásának 80 százalékról 70—75 százalékra emelkedő dolgoztatása itt a közvetlen magyarázat. Okként szerepel még Hoower elnök igérete 8.8 millió bálának az eladástól való visszatartásáról is, valamint az, hogy a termelő államok háromnegyede egy 30 százalékos korlátozást határozott el. Végeredményben azonban a felhalmozott készletek tényleges csökkenése a magyarázat itt is, mint az összes többi nyersanyagoknál. Minthogy pedig a 16.28 millió bálára értékelt termést az utolsó 4 héten 3.8 százalékos becsléstöbblet érte, az 1930-as termés már is 2.3 millió bállal lett meghaladva. A gyapot ára november 15-én már ismét csak 6.40 centet mutatott.

A kaucsuk ára szeptember végén Londonban 27.8 pencéről 31.16 pencere javult. Ez mit sem változtat a kaucsuktermelők romlásán. Holland-India ültetvényesei minden restrikció dacára (csapolások elhagyása) oda jutottak, hogy memorandumban jelentették be a kormánynak, hogy amennyiben gyors segítség nem érkezik, az ültetvények 75 százaléka belepusztul. A nagy kaucsuk-társaságok óriási arányú expropriációra használják fel a kisültetvényesek szorult helyzetét, mert 1 és fél percére tudták csökkenteni az önköltséget, amire a kitöltetvényesek nem képesek.

A réz átmeneti stabilizációja szintén a megcsökkent készletek eredménye, de minthogy a termelés minden korlátozás ellenére még mindig 1.5 millió tonna, a fogyasztás pedig csak 1 millió, újabb áresés várható. A newyorki nagy rézkonferencia legfeljebb csak azt akadályozhatja meg, hogy az ugrásszerűen emelkedő rhodéziai és kanadai termelés tovább fokozódhassák, hiszen a különféle korlátozások nélkül 2.17 millió tonna lenne a világtermelés. Az egykor 28 centes ár ma 7.5 centet tesz ki és még ez is veszélyben van.

A petróleum világtermelés az idei korlátozások következtében, amiket Amerika egyes vidékein karhatalommal vittek keresztül 1380 millió hordó lesz a tavalyi 1418 millióval szemben. Viszont Oroszország, mely a termelők sorrendjében már a második helyre küzdötte magát, legalább 23 millió hordóval termel többet az idén, mint tavaly. A petróleumtrösztök helyzete tehát rosszabbodott.

A platina pool (Edelmetall A. G., Mond Nickel Co. Johannesburger Consol Investement, New-Consol Goldfields Co. Compagnia Miners Chocho Pacifico) az oroszokkal való megegyezés után megalakulhatott a platina világkartell is, mi átmeneti árjavulást okoz.

Az aluminium kartell születése (a kanadai társaságok megegyeztek az európaiakkal) szintén átmeneti javulást jelent.

Az ó n kartellnek (Maláj-Államok, Holland-India, Bolivia, Nigeria) sikerült Sziámot is megnyernie, valamint a maláji államok korlátozástullépéseit megakadályozni. Az ón árak szilárdságának ez a magyarázata.

A cink árszilárditásában a kartell szintén a készletek apadására támaszkodott.

A vas ára egyáltalában nem szilárdult meg, sőt csökkenő tendenciát mutat. Fő oka: Anglia újra való megjelenése a piacon. Az angol racionalizálás teljes erővel folyik. Az össztermelés felét magában foglaló északpartvidéki vállalatok 4 millió font alaptőkével egyesültek. (Dorman-Long, Pease and Patners, Coysett Iron Co. és a Funess csoport). Főleg a fél gyártmányokban érezhető a konkurrencia.

A szén terén még nagyobb hatással vetette magát Anglia a világkonkurrenciába és már is sikerült visszahódítani a három év előtt elvesztett Skandináviát a lengyel szén elől.* Januárban még csak 3.2 millió tonnát exportált, szeptemberben már (hála a font esésének) 3.6 milliót s októberben már a négy millión is túl jutott. A nemzetközi szénharc kiélesedését fokozza a londoni szénkonferencia eredménytelensége, valamint a különböző devizakorlátozások.

Nagy lármával foglalkozott mindenütt az agrárállamok sajtója a buza áremelkedésével. Valóban: október utolsó napjaiban 48 egynyolcadról 57 hétnyolcadra ugrott a buza ára Csikágóban. A spekuláció elérkezettnek látta óráját. November 4-én Cutten és Livermore vezetésével a hausse offenzívája rázta meg a csikágói „Pit”-et. Azóta itt is bekövetkezett a reakció. November 13-án már mázsánként hat centtel esett a buza ára. Tény, hogy a szeptember végi mélypont fölé való 50 százalékos emelkedés megmaradt, de ez nem sokat jelent, mert ez az idei (tavalyinál gyöngébb) világtermésen, a tengerentuli korlátozásokon s Kina és Japán nagy gabonaszükségletén alapul.

*

A várt regeneráció helyett az utolsó hetek inkább azt mutatják, hogy a krízis hullámai emelkedni fognak. (Budapest) Danzinger Ferenc

 

* Az Egyesült Államok statisztikai hivatalának közlése szerint Németország kereskedelmi mérlegének 1930 december 31-től hét évre viszszamenő időszakában 1500 millió dollár volt a passzívuma, miért is, hogy a 2500 millió dollár reparációt fizethesse, 3835 millió dollár kölcsönt volt kénytelen felvenni.

** Lengyelországot nem annyira export csökkenése, mint óriási textil krízise szorongatja.