A berlini Hegel ünnepélyek során, — Hegel halálának százéves évfordulóján — találkozót adtak egymásnak Németország, Hollandia s Itália Hegei-magyarázói. Pár tucat előadásban bemutatták Hegel rendszerének a főrészeit: a fenomenologiát, a logikát, az állam filozófiát, az esztétikát, a vallás filozófiát, stb. Ugynevezett Hegel-philologusok tárták föl mégegyszer mindazt, amit Hegel univerzális gondolkodása a legkülönbözőbb területeken termelt. A Hegel-philologusok mindenáron tul akartak tenni önmagukon s ezért Hegel életével és azzal a történeti szituációval, amelyben Hegel élete lefolyt, egyetlen egy előadás sem foglalkozott. Mintha az előadók nem merték volna fölrajzolni Hegel politikai hatásának az útját. Ennek a hiány nak az ellenére azonban el kell ismernünk: a berlini Hegel-ünnepély a több napig tartó ünnepségeken, a hosszu órákig tartó előadásokban rengeteg ismeretet hozott mozgásba. És mégis. Ez a sok széles és alapos ünnepi referátum a napok szempontjából nem adott semmi pozitivet. Hegelt nem hozták közelebb a mi mai tudatunkhoz s a hegeli tartalmakat nem állították szembe a mi mai napjaink szellemi szituációjával. Az előadók kivétel nélkül rezerváltak maradtak a mi mai napjainkkal szemben. A hegeli eszmék fejlődését úgy Hartmann, mint Nietzsche, vagy Lenin irányában teljesen mellőzték. Marx nevét is nem a professzorok, hanem az ünnepségeken megjelent porosz kultuszminiszter, Grimme emiitette meg. A berlini Hegel-ünneplők annyira ragaszkodtak a halott Hegel ünnepléséhez, hogy szinte visszamentek halottas ágyához. Száz évvel vissza az időben. Valaki ugyan tartott egy előadást „Hegel és a magánjog” cimén, de ez azt hangoztatta, hogy Hegel felfogása szerint a tulajdon nem a szükségletek kielégitésére szolgáló eszköz, hanem az erkölcsi eszme első megjelenése; Gentile pedig azt a Hegel-féle megállapitást adta elő, hogy az állam nem korlátja a szabadságnak, hanem a szabadság megvalósulásának egyetlen és igazi eszköze. A professzorok nem vettek tudomást a közben beállott változásokról s igy ez az egész berlini Hegel-ünnepség úgy tünik, mintha üvegbura alatt folyt volna, valami különös filozófiai szemináriumként. Hegelt nem oldották ki történelmi és szakterminológiai zárkájából. Mint egy prágai lap irta: „Az emberek egy rettenetes tél küszöbén állnak és akkor a kongresszus azt hirdeti, hogy a mai Európa a metafizika felé hajlik. Hogy mit ért ez a kongresszus metafizikai elhajlás alatt, azt az olasz Gentile árulta el, amikor Hegel metafizikai állam- és jogelméletéből kihámozta a fasizmus teoriáját. Hegelt még életében kisajátították maguknak a reakciósok. Ez történik most is.” A berlini Hegel-ünnepélyek filozófiai szemináriumába nem engedtek be mindenkit s bár internacionalisnak hirdették, az orosz Hegel-magyarázók nem nyertek bebocsájtást. A Berliner Tageblatt a kongresszus alkalmával élesen kikelt az oroszok távoltartása miatt a kongresszus egybehivói ellen s a Frankfurter Zeitung — gunyosan — úgy magyarázta: „Viták nem voltak programba véve” s ezért nem fogadták el az oroszoknak a kongreszszuson való részvételi jelentkezését. Bárhogyan történt: az ünneplés nem felelt meg Hegel univerzális szellemének. Az érről, amely Hegelből kiszakadt s azóta folyammá dagadt, nem vettek tudomást...  

Viszont ki volt Hegel?

A berlini egyetem filozófiai professzora. Első fő müvét abban az évben fejezte be, amikor Napoleon a jenai csatában sulyos vereséget mért Németországra. Ez a vereség 1806-ban történt s Hegel 25 évvel később hal meg a francia juniusi forradalom és az angol reformbill évében.

Hegelben az egész polgári filozófia kulminál. Benne van az egész mult, a görögség, két és fél évezred egész szellemi fejlődése. Bölcseletének legfontosabb eleme: dialektikai módszere. A dialektikát, amely valójában görög örökség, ő dolgozta ki első izben rendszeresen. E dialektika szerint semmilyen önmagában vett dolog nem marad szilárd sem a valóságban, sem a gondolatban úgy, amint van, hanem szüntelenül változik. Minden egyes dolognak, berendezkedésnek szükségszerü a kezdete és a vége. Minden dolog, minden berendezkedés, minden gondolat megszünik, — olykép, hogy az ellentétbe csap át. A dialektika nem respektál semmit. Semmi sem maradandó ós örök előtte. Hegel felfogása szerint a történelemnek ez a haladása. — Második jellemző vonása Hegel filozófiájának, az idealizmusa. Hegel szerint csak a gondolatok mozgása önálló és független. A materiális valóságnak, a természetnek és a történelemnek a gondolat, az eszme a mozgatója, a teremtője. A világmozgásnak a gondolatmozgás a létrehozója. Hegel szerint például a középkor alapvető tényezője a középkori kereszténység. Ebből a középkori kereszténységből keletkezik Hegelnél a feudális termelési mód, a feudális középkor osztályberendezkedése, a politikai formák, stb. stb., s nem pedig fordítva, ahogy a szociológia látja, mely szerint a középkor termelési viszonyai az alapvető tényezők és ezekből erednek a középkor eszméi, amelyeknek leguniverzálisabb foglalata a középkori kereszténység. Hegel szerint azonban a világ és fejlődése szó szerinti értelemben a fejére, a gondolatra van alapozva. Ily módon Hegel a társadalom egész szellemi és anyagi strukturáját minden vonatkozásban az összefüggéseire tördeli. Kimutatja, hogy a társadalmi formák egy olyan történelmi fejlődéssorozatot jelentenek, amely ellentétekben megy végbe. Az egyik történelmi periódusból a másikba átvezető mozgató erők azok a belső ellentmondások, melyek minden egyes társadalmi formában megvannak. Hegel legjelentősebb megállapításait a történelem tudományában tette, amikor a történelmi élet belső összefüggéseit feltárta. Ha a felfogása a fejetetejére is van állitva, e felfogásban a tartalom roppant tudományos haladást jelent. — A hegeli filozófiának további jellemvonása — s egyben fogyatékossága is —, hogy Hegel ismer ugyan időbeli fejlődést a történelemben, de nem ismer a természetben. A természet Hegel felfogása szerint mindig ugyanaz. Ebben a tekintetben Hegelnél nyilvánvaló a visszafejlődés Kanttal szemben. — Érdekes a hegeli filozófiának a valláshoz való viszonya. A hegeli filozófia, hogy úgy mondjuk, belülről vájta ki a vallást. A vallás minden alapfogalmának tisztára filozófiai értelmet tulajdonitott s azok a logika, vagy a dialektika alapfogalmaival lettek egyenlőek, úgy, hogy a vallási alapfogalmakból valójában nem maradt semmi. Külső formájukat Hegel kétségtelenül nem érintette. Meg felelt ez a módszer Hegel történelmi környezetének, amikor a polgári forradalom még csak eszmeileg volt előkészítve s az egyház és az abszolutizmus elleni támadás ideje még nem érkezett el. Ennek a sajátságos helyzetnek a következménye, hogy ez a valójában forradalmi filozófia a porosz állam legnagyobb egyetemén adódott elő, annak az abszolutisztikus államnak az egyetemén, amely ellen a polgári forradalom irányult. Lehetséges volt persze ez azért is, mert Hegel filozófiája nagyon homályos és elvont, úgy, hogy csak kevés ember számára volt hozzáférhető.

Ez a homály most is megtette a magáét. A berlini Hegel-kongresszus ünneplőinek sikerült ködbe takarnia azt a tényt, hogy a hegeli vetésből nőtt az utolsó évszázad leghatalmasabb társadalom elmélete. A marxizmus. (l. r.)