Megírták az európai lapok, hogy a német birodalmi munkaügyi minisztérium minő rendszabályokban látja a munkanélküliség megoldását. Nem írták azonban a lapok, hogy annak a speciális bizottságnak, amely a német munkaügyi minisztériumon belül ezzel a kérdéssel foglalkozott, minő ostromot kellett kiállani azokkal az írásban és személyesen jelentkező tömegekkel szemben, akik — minden ellenszolgáltatás nélkül — külön-külön a munkanélküliség kérdésének megoldását garantálták. Nem kevesebb, mint háromezer jelentkező akadt, valamennyi azzal a pretenzióval, hogy a kérdés archimedesi pontját ragadta meg. Nem érdektelen rövid szemlét tartani ezekfölött az orvosok fölött. Ez a szemle hozzátartozik napjaink képének hű kirajzolásához, szinte ugyanúgy, mint a középkor egyes szakaszainak rajzához a babona túlhajtásai. A mai napok kinövései ezek az orvosok. Végső határa ez a tünet a láznak, melyet a mai valóság-szervezet központi betegsége előidéz. Háromezren siettek az említett bizottság elé... S minő tervekkel! Milyen különös menet! Ezer és ezer megoldási kísérlet. Ezer és ezer fő. Valamennyi úgy véli, hogy a kérdést egy csapásra megoldja s máról-holnapra megszűnik az ötmillió német munkanélküli, természetesen még tetőzve azzal a hittel, hogy a speciális német munkanélküliségprobléma megoldása a világ-munkanélküliség problémájának a megoldását is jelenti, mert hiszen az orvoslat mindenütt alkalmazható... S minő orvoslatok!? Mennyi elbicsaklott ötlet és megható jámborság! — Sokan közülük pl. betiltatni akarják a női munkát. Mások az összes német munkagépek leállítását követelik, ismét mások a munkanélküli segély leépítését, mert egy nagyrésze az orvosoknak ebben látja a bajok gyökerét. Nagyon sokan törvényt hozatni kivánnak arra, hogy mindenkinek az államban mennyi ruha-, cipő- és fehérnemű-szükséglete lehet s még az ágyak és éjjeliszekrények létszámát is az állammal óhajtják kiszabatni. Ilyenféle „tervgazdaság” nagyon sok féle szerepelt a háromezer orvos plánuma között. Egy például — s ez a legkevésbé sem elmésség — adót akar kiróni azokra, akik kalapnélkül járnak az uccán, egy másik egy húsz pfenniges bubikopf adót javasol. Akadnak olyan tervek melyek a német pusztaságok ültetvényekké való változtatását látják jónak. Akad olyan is, mely a háború után forgalomból kivont ezermárkások forgalombahozását követeli, sőt olyan is, amelyik egy kényszersorsjáték tervezetét dolgozta ki. Ezen a sorsjátékon minden egyes német állampolgárnak részt kellene vennie. A kolumbus-tojás pálmája azt a hatvan oldalas kéziratot illeti, mely a német munkanélküliség leküzdésére egy birodalmi tüzoltótestület felállítását javasolja, melybe valamennyi német munkanélküli elhelyezést nyerne. Természetesen akadnak ezek között a kétségbeejtően humoros tervek között olyanok is, amelyekben — ha a kérdés megoldásához hozzá se érnek — mégis sok a helyes. Például a munkagépek egyenes adóval való sujtása; a racionalizált üzemek munkaidejének korlátozása, a munkabérek leszállítása nélkül; a (nagyfizetések s az álláshalmozás leépítése s hasonló pillanatnyi erejű megoldás-féle...

Ilyen projektumok közt kavarog és sínylik a kérdés. Közben persze a német munkaügyi birodalom speciális bizottsága is kidolgozott egy tervet. Nem akarjuk mondani, hogy ez a terv a háromezer orvos közül a háromezeregyedik orvosé. De kétségtelen, hogy ez a terv sem tartalmaz végleges megoldást. Az a nagy tanácstalanság amely a háromezer orvos tervhalmaza mögött huzódik, ott huzódik a bizottság megoldási tervezete mögött is... (Nagyvárad)