Minden nő álma a házasság. Az államé is, az egyházi is. A Literarische Welt érdekes szembeállításban mutatja be a polgári házasság antiszociális voltát és a házasság egyházi igenlését. Alice Rühle-Gerstel cikkéből elég két mondat: „A házasság a polgári férfikultura eredendő humusza és ugyanakkor legsajátosabb terméke is. A házasságnak mai formájában el kell pusztulnia. A házassági intézmény pusztulása talán magában rejti az emberiség feltámadásának csiráit”. F. Muckermann jezsuita atya máskép vélekedik. Neki a házasság, a család, a gyerek a fontos. „Európa pusztulásra van itélve. A gyermektelen népek élvhajhászok és minden teremtésre képtelenek. A friss keleti népek, akik könyelműen vetélik az életet, amit mi olyan gondosan konzerválunk, tavaszi szélfergetegként fognak felettünk elszáguldani, ha nem gondoskodunk erős utódokról. Kell, hogy a családi kultura friss vérrel újra életbe lendítse az államot. A katholikus egyházé az érdem, hogy hű maradt a gyerekhez. Ma gyerekbarátoknak nevezik magukat olyan emberek, akik mechanikus világnézetük minden mérgével a gyerek élettalaját: a családot akarják szétrombolni. A katholikus egyháznak, mindig lesznek gyerekei, amig katholikus szülők lesznek és ezért mi mindig örömös bizakodással tekintünk a jövő elé”. Érdekes, hogy az ellenpólus: Oroszország, amint azt a Moskauer Rundschau jelenti szintén bizakodással tekint a jövő elé. A gyerekek száma Nyugathoz képest állandóan növekszik, noha ott nem bűn a magzatelhajtás és a házasságregisztráló hivatalokban a következő szövegű plakátok ordítanak a házasulandók felé: „Jövendő feleség és anya, akit most itt regisztrálni fogunk, ne felejtsd el a legfontosabb dolgot és kérj tanácsot orvosodtól a nemi higiéniára, a fogamzás meggátlására és az eljövendő gyerekre vonatkozólag”. Willi Münzberg lapja a Der rote Aufbau érdekes adalékot szolgáltat a dolgozó orosz nőkről, illetve a munkanélküliség női százalékarányairól. „Oroszország munkanélkülieit a képzetlen, tehát a nem szakmunkások adják. De a munkanélküliség hullámvonala kezd leszállni. Példa: Leningrádban 1929 márciusában 82 ezer nem szakmunkás férfi és 100 ezer női munkanélküli volt. Egy évvel később ez a szám leszállt 35, illetve 69 ezerre. Feltünő itt a munkanélküli nők nagy száma. De ez karakterisztikus Oroszországra. 1928 okt. 1-én a munkanélküliek 47 százaléka volt nő és egy év mulva már 51 százalék. A kapitalista országokban fordítva áll a helyzet. A nők alacsony munkabére Nyugaton a női munkaerő emelkedését vonja maga után. Oroszországban nincs különbség férfi és női munka díjazása között. Ha Oroszországban aránylag nagyobb a női munkanélküliek száma, annak egyszerűen az a magyarázata, hogy ma még aránylag sokkal kevesebb a szakképzett női munkás, mint a férfi szakmunkás. De ma már a női szakmunkás egyre jobban megtalálja a helyét. A női munkanélküliek nagy száma a kollektiv gazdaságokban talált elhelyezkedést, úgyannyira, hogy pl. a baromfitenyészdékben és kertészetekben a százalékarány a nők javára üt ki. Az új traktorvezetők 15 százaléka: nő, ami mindennél jobban mutatja a nők önállóságát és munkaegyenjogúságát”. — Nyugaton a nők sajnos mással vannak elfoglalva. Legprimitívebb anyajogaikat kell megvédeni: a szülés jogát, a magzatelhajtás büntetlenségét. Piscator Créde darabjával járja Németországot. A közönség adatok, javaslatok, észrevételek, tiltakozások, helyeslések közvetlenségében együtt éli a darabot. Az egyik ilyen közbejátszó: Heinrich Dehmel orvos a Weltbühne hasábjain is megismétli javaslatait. Szerinte egy általános rohammal kell elseperni a 218. paragrafust. Legyen meg mindenkiben a kollektív bátorság a „gyilkos” anyában és orvosban, a „könnyelmű” apában és jelentkezzenek minden egyes műtét után önként a hatóságoknál. A bátran jelentkező milliók rohama egymagában is lehetetlenné, nevetségessé tenné a paragrafust. A Weltbühne utolsó számában Piscator felel Dehmelnek. Helyesli az akciót, csak nem úgy, ahogy Dehmel tervezi. A paragrafus a dolgozó tömegeket sújtja a legjobban, a mozgalomnak ép azért innen kell kiindulni.