Keretes irodalomtörténet. A világirodalomban nem új, de, nálunk szokatlan forma. A keret ez: Érdy professzor, aki a „fel-feldobott kő” módjára csak a magyar irodalomhoz tud visszatérni, hajbakap kollégáival s búcsút vesz hazájától: Argentínába hajózik, ahová barátai hívják. Mint magyar irodalmár ott is a mesterségét akarja folytatni. A hajón is ezt tanítja. Előbb Mister Brownnak, aztán Marianne-nak, a magyar bárónőnek és Pongrácz mérnöknek. A hajótörés bekövetkezése szakítja meg kis időre az irodalmi beszélgetést, melyet Marianne dilettáns megjegyzései, Pongrácz mérnök materialista ellenvetései tesznek élénkké. Az utasok nagy része elpusztul, a mentőcsónakok is jórészt odavesznek, csak Érdy professzor, Marianne, Pongrác, a Pénteknek elkeresztelt Szabó Están székely legény és kedvese Mariette, a hajóskapitány s még néhány ember menekülnek meg. Csoda történik. Az ujonnan születő vulkanikus sziget vállára kapja a hajót, az elveszettnek hitt Julius Caesart és – hőseink folytatják az eszmecserét... Délszigetet újból veszély fenyegeti, az újból kitörő láva elől menekülni – Mariette és Péntek, Marianne és Pongrác mint menyasszonyok és vőlegények. Ebben a regényes keretben jeleníti meg Benedek Marcell a magyar irodalom ezeréves történetét művészi formában és sok elmeéllel. Nem azoknak való ez a könyv, akik nem ismerik, vagy rosszul ismerik a magyar irodalomtörténetet, de azoknak, akik erősek az ismeretekben, de ingadozók az ítélkezésben. Korokat, műveket, korszakokat és írókat akar és tud drámai módon megeleveníteni. Meg tudja éreztetni, hogy ami érdekes egy íróról, az nem dogma, nem kézzel fogható igazság, de folyton változó, millióarcú valami és hogy egyetlen író története sem befejezett, körüljárható mindaddig,amíg csak egy sorát olvassa valaki. Benedek Marcell-nek teljes mértékben sikerül a gondolkodás örök drámáját dialógusban kifejezni, az irodalom forrongó életét megmutatni és elhitetni, hogy amit a magyar író írt, még ha a szerelmese kisújjáról zengedezett is, mindég közügy volt, még ha a köz nem is tudta, hogy ez az ő ügye. Legértékesebb a dialógusnak az a része, amelyben Érdy professzor szellemi önállóságunkat vitatja és mucsai ízűnek nevezi azt az európaiságot, mely nacionalistának bélyegez minden magyar értékelést, mely azt hiszi, hogy szülőfalújának lenézése már elég az európaisághoz. Ezzel szembe állítja az európai európaiságot, mely abban a nyugodt önérzetben és tudatban nyilvánul, hogy meg merjük állapítani azoknak az európai értékét is, akiket Európa sohasem ért meg, egy Aranynak, egy Vörösmarty-nak az értékét. Ezeket az európai értékvonásokat érezteti meg Érdy professzor akkor is, mikor Tinódi egyik históriás énekét dalolja el – a bárzongora kísérete mellett – lelkesült hallgatóinak, akkor is, mikor Apáti feddő énekében a szociá lis elégületlenség kitörését láttatja meg, mikor Balassinak kora durva erkölcsei hez képest művészi kifejezéseit jellemzi, mikor Pázmány munkájában a protes táns racionalizmusnak a szkolasztikus logikával való keveredését mutatja ki. Amit Benedek Marcell Érdy professzor ral elmondat az alföldi és erdélyi iro dalom különbségeiről, Móricz Zsigmond epikus – és Szabó Dezső lírikus zse nijéről, a mai magyar irodalom csak nem minden írójáról és kritikusáról, az mind szellemes és biztos megmuta tása annak, hogy a magyar föld bőven termett európai íróembereket és ha al kotásaink szama nem is ér fel más né pek költői műveivel, az nem azon mú lik, hogy nem tudják, mit kellene meg írni, de azon, hogy nem írhatják meg, amit akarnak. Mikor Érdy professzort megkérdi Pongrác mérnök, mi a véle ménye kollegáiról, ez komoly arccal fe leli: Az, hogy remélem: nem állnak útjába az új irodalom lendületének, en gedik egymásra találni a különböző vi lágnézetű, de egyformán magyarlelkű írókat s nem ásnak szakadékokat író és író, magyar és magyar közé. .. Ta lán csak Érdy professzor optimizmusát akarja jellemezni Benedek e felfogással. Ugyanazok az okok, melyek nem en gedik meg, hogy az írók azt írják meg, amit akarnak, teszik azt is lehetetlenné, hogy Érdy professzor kollégái tisztán lássanak. De a Délsziget derűje mégis biztató... Valami újonnan születő vul kanikus szigeten mégis csak meg lesz egyszer a magyar írói lehetőségek za vartalan, dús kibontakozása. (Budapest)

* Benedek Marcell: Délsziget. Bpest, Révai kiadás.