Az eszme, hogy a nő elhelyezkedését épen úgy, mint a férfi, az emberi munka bármely ágában keresse, még ma is sok ellenkezésre talál. Az ellenkezés nagyrésze onnan ered, hogy a házon kivül dolgozó nő kénytelen-kelletlen kevesebb figyelmet szentelhet a házának, mint a nem kereső nő. De szimpátiától és antipátiától függetlenül, gazdasági nyomás hatása alatt, mégis mind több és több nő szorúl arra, hogy a látszólag improduktiv háztartási munka helyett, vagy mellett, a házon kivül is, mint tényleg kereső fél szerepeljen a férfi oldalán. Az ilyen kereső nő számára tényleg felmerül a probléma, hogy vajjön okvetlenül szenvednie kell-e a háztartásnak azáltal, ha a nő nem öli belé összes testi és lelki képességeit? Nincs olyan megoldás, amely a háztartási munkát annyira leegyszerüsítse, hogy az rövidebb időben kisebb erőfeszítéssel legyen elintézhető? A probléma kisebb erővel, de éppen olyan szükségszerűen a „háztartási” nőnél is felvetődik. Nincs lehetőség arra, hogy egy nő jó háziasszony legyen anélkül, hogy egész életét főzéssel, nagytakarítással s harisnyastoppolással töltse?

Vannak, akik szeretik ezt a problémát úgy beállítani, mint amely szorosan összefügg mai társadalmi életünkkel s azt hiszik, hogy ameddig a társadalom alapja a család, addig a nő helyzete is determinálva van a család igényei által.

Pedig a kérdést nem társadalmi, hanem közgazdasági és technikai oldaláról kell megfogni. Ma már mindenki tudja, hogy az ipari produkció eredményessége nemcsak a feldolgozott nyersanyag olcsóságától, hanem a gyártási módszerek célszerűségétől is függ s attól, hogy mennyi gép és emberi´ munkát igényel az illető árucikk előállítása. Az ipari produkció legfontosabb szempontja az utóbbiaknak leszállítása s ettől nemcsak az egyes üzemek rentabilitásának fokozását, hanem az általános életnívó emelkedését, az egyének szükségleteinek emelkedését is várja.

A háztartási munkában mindezekről idáig alig volt szó. A háziasszony (kevés kivétellel) még ma is ugyanazon eszközökkel főz, takarít, mos, amikkel a nagyanyja. Sőt, a legtöbb háziasszony meg van győződve arról, hogy csakis akkor jó háziasszony, ha nem tér el ezektől az anyjától, nagyanyjától örökölt módszerektől s hogy a modern eszközöket a kényelem ördöge csempészi be a régi szolid háztartásokba, hogy vesztüket okozza. Egy nyugati metropolisban élő nagyképzettségü asszony azon kérdésemre, hogy van-e mosógépe, azt felelte, hogy egy ilyen gép úgyis csak a felületi piszkot távolítja el, a rostok között a ruha piszkos marad. Sohasem jut vajjon eszükbe a. háziasszonyoknak, hogy a modern technika, amely műselymet állit elő, fest, színtelenít, amely automobilokat, mozdonyokat stb. stb. tud előállítani,megtud birkózni a ruhamosás problémájával is, legalább annyira, amennyire azt a kezekkel való dörzsölés teszi?

A háziasszonyok között alig van, akinek eszébe jutna, hogy az a rengeteg munka, amit ő háztartásába öl, fél, sőt negyedrész annyi idő alatt volna elvégezhető, ha nagyon akarná s erre egyszer elhatározná magát.

Vegyük figyelembe azt, hogy például az erősen ipari Németországban 10 millió ipari munkás mellett 12 millió háztartás van, 19 millió háztartásokban elfoglalt nővel. Amig az iparban minden megtörténik a produkció racionalizálására, a másik oldalon majdnem kétszer annyi munkás (a háztartásokban tevékeny nők) száz és száz év előtti módszerekkel dolgozik, szöges ellentétben minden modern közgazdasági elvvel. Itt tehát nincsen többet szó a „család”-ról, a „háztartás”-ról, ez a dolgozás ellentétben van úgy az egyesek, mint a köz érdekeivel.

Legyünk őszinték: ennek az állapotnak a fő oka a háztartásokban dolgozó nők tanulatlansága. Nincs iskola, ahol a jövendő háziasszony, vagy háztartási alkalmazott megtanulná azokat az egyszerü fizikai törvényeket, amelyek alapján a főzésnél tüzelőt takaríthat meg, azokat az egyszerü kémiai. ismereteket, amelyekkel a körülményekhez szabva a legolcsóbb ételeket készítse a tényleges fiziológiai szükségleteknek megfelelő minőségben és menynyiségben, megkapja azokat a higiene ismereteket, amelyek alapján tudná, hogy hogyan rendezze be a lakását, hogy az ne porfogó lomtár, hanem egészségileg megfelelő legyen. A mai háztartásbeli nők nincsenek tisztában azoknak a szükségleteknek a természetével, amelyeknek kielégítéséért dolgoznak egész életükben. Nincsenek tisztában azokkal az eszközökkel, amelyekkel ezek a szükségletek gazdaságosan elégíthetők ki.

Lássuk tehát, hogy miről is van szó? A háztartási munka három főcsoportra osztható: 1. főzés, 2. mosás, 3. takarítás. Ezek közül a harmadikkal nem foglalkozunk itt, mert mint a „Korunk” decemberi számában megjelent Forgó Pál: Kollektiv higiéne cimü cikkéből látható, ez a kérdés sokkal inkább összefügg magával a modern lakásnak, így tehát a modern építkezésnek problémájával, semhogy attól elszakítva, külön lehessen tárgyalni. Marad tehát a főzés és mosás kérdése.

Mint már fentebb kifejtettem, itt két szempontot kell szem előtt tartani és pedig, hogy mi a cél s melyek a leggazdaságosabb eszközök ezen cél elérésére. A főzés célja a családnak minőségileg és mennyiségileg elegendő táplálékkal való ellátása. Gazdaságosan e célt úgy érhetjük el, ha az elkészítés a lehető legkisebb anyagveszteséggel és a lehető legkevesebb munkával történik. Ez a két elv látszólag ellentmond egymásnak, mert mindenki tudja, hogy egy minőségileg jó, tehát ízletes ebéd, sok figyelmes munkát igényel. És mégis, ma már tudjuk, hogy a konyhai munka sokkal kisebb fáradtsággal végezhető, mint az jelenleg a legtöbb háztartásban történik. Ennek első feltétele egy megfelelő konyha. A modern konyha, hogy a fent vázolt céloknak eleget tehessen, legyen világos, kellemes munkahely, de egészen kicsiny” hogy. a háziasszonynak minden a kezeügyében legyen és sok felesleges járkálástól megkímélje. Mintája az ú. n. „frankfurti konyha”, amely eddieglé 1000 lakásnál lett alkalmazva. Területe 6.5 négyzetméter, például 2.5 hosszú és 2.5 méter széles és mindent tartalmaz, amit egy teljesen felszerelt konyhának tartalmaznia kell. Van benne egy szekrény fazekak számára és egy „spájz”-szekrény, 18 aluminium ládikóval liszt, cukor, só, füszer számára, a ládikok kiöntővel vannak ellátva. A konyha tartalmaz azonkivül még egy szekrényt porcellánedénynek, munkaasztalt levezetőcsatornával a hulladékoknak, edényszárító állványt, mosogatóasztalt két nikelinedénnyel, aszbeszt szigeteléssel (hogy a mosogatóvíz ne hüljön ki túlhamar), egy falról lehajtható vasalódeszkát, gáztűzhelyt, mellette egy ú. n. „Kochkiste”-t, egy szekrényt 10 fiókkal, egy szekrényt moslékoscseberrel, amelynek egyik ajtaja a konyha, a másik ajtaja a falon át a folyosó felé nyílik, egy a plafonon megerősített tolólámpát, amely a konyha egész hoszszában mozgatható, úgy, hogy a konyha bármely része bármikor kivilágítható. Van benne azonkívül természetesen több elektromos kontaktus és egy a zongoraszékhez hasonló szabályozható szék a háziasszony számára, hogy a főzést ülve végezhesse, ami szintén nagy energiamegtakarítást jelent. Valamennyi berendezési tárgy úgy van elhelyezve, hogy ott´ legyen, ahol legnagyobb szükség van rá. Például a fazék-szekrény közvetlenül a tűzhely mellett van, a „Kochkiste” a tűzhelytől jobbra stb. Természetes, hogy az egész berendezés könnyen tisztítható anyagból készül.

A „frankfurti konyha” berendezése ú. n. beépített berendezés, de készülnek beállítható modern berendezések is, ugyanilyen elvek szerint, még pedig olyan szekrények, amelyek kisebbekből rakhatók össze, tehát bármikor bővíthetők a szükséghez képest, vagy szétszedhetők s részeik odaállíthatók, ahol legnagyobb szükség van rájok.

A konyha fő berendezési tárgya természetesen a tűzhely, amelynek milyenségétől függ a tüzelőszerfogyasztás mennyisége, vagyis egy igen fontos gazdasági tényező.

Egy jó és modern tűzhelytől azt kívánjuk elsősorban, hogy jól legyen szabályozható, vagyis különféle hőmérsékletekre beállítható, az elkészítendő étel természete szerint. Emellett természetesen az is fontos, hogy a tüzelőanyag által szolgáltatott meleg tényleg csak a főzésre legyen fordítva s ne vesszen el azáltal, hogy szétsugározzon a konyhában s annak hőmérsékletét tegye szinte elviselhetetlenné a háziasszony számára. Már pedig a közönséges fa- és szénfütéses tűzhelyek ezt teszik. Télen megjárja, mert egyszersmint fűtik (rendesen túlfűtik) a konyhát, de nyáron nemcsak kellemetlen ez a meleg, hanem nagy anyagi veszteség is. Emellett hőmérsékletük sem szabályozható, a háziasszonynak állandóan ott kell legyen a szeme a tüzön, hogy az étel le ne süljön, el ne égjen. A takarékosság és célszerüség követelményeinek egyenlően eleget tesznek a modern gáz- és villanytűzhelyek ott, ahol olcsó gáz, illetőleg villany áll a háziasszony rendelkezésére. Ezek a gáztűzhelyek úgy készülnek, hogy mindenféle hőmérsékletre pontosan legyenek szabályozhatók mindenféle gáznyomás mellett, továbbá szabályozható legyen a megfelelő levegő bevezetés is, úgy, hogy a gáznak módjában legyen veszteség nélkül teljesen elégni. Szabályozni lehet egyeseknél az edények távolságát az égőtől, úgy, hogy akármelyik lángnagyságnál az edény is oda kerüljön, ahol a legjobban használható ki a fejlesztett meleg. Készítenek hozzájuk külön edényeket, amelyek helyettesítik a sütőt is s készítenek olyan edénysorozatokat is, amelyek egymásra téve egymást melegítik s így csupán egy égő használatával nagy megtakarítást jelentenek. Az ilyen edénysorozatokhoz készítenek harangalakú fedelet is, amellyel az egész egymásra rakott sorozat leborítható, úgy, hogy a melegveszteség sugárzás által le van lényegesen csökkentve. Egy ilyen harang alatt aztán az egész ebéd egyszerre főhet, vagy sülhet a leégés legkisebb veszélye nélkül, vagyis, ha egyszer fel van téve az ebéd, a háziasszony akár sétálni is elmehet, ha akar. Ezeket a tűzhelyeket olyan kivitelben készítik, hogy a lehető legkönnyebben legyenek tisztán tarthatók. Ahol csak lehetséges, email borítja őket, ahol ez nem lehetséges, nem rozsdásodó fémből vannak készítve.

A mondottak természetesen elektromos tűzhelyekre is állanak s ahol olcsó áram áll rendelkezésre, ott ezek még célszerűbbek, mert égési gázokat nem fejlesztenek s így a levegő tisztább marad. A gázfejlődést úgy is megakadályozza a fent említett harangalakú fedél.

Van egy egészen újszerű elektromos tűzhely is. Ez szekrényalakú, a hőmérséklete pontosan szabályozható s az ételek benne víz, vagy zsír nélkül, saját zsírjukban, illetőleg saját levőkben sülnek, vagy főnek. Kísérletekkel igazolható, hogy az így készített ételek tápértéke nagyobb, mint a szokásos módon készítetteké, illetőleg eredeti tápanyagtartalmuk kevésbé vész el túlhevítés, kioldódás stb. által.

Az elmondottakból látszik, hogy ahol a gáz, vagy villany olcsó, ott sokkal könnyebb megoldani a kényelmes és olcsó főzés problémáját, mint ezek nélkül. De gyártanak Németországban olyan tűzhelyeket is, amelyek barnaszénből készült Grude-koksszal fűlnek és egyenletes, jól szabályozható meleget adnak. Persze ez megint valami, ami nem kapható olcsón csak Németországban.

A takarékos főzésről mondottak nem volnának azonban teljesek a „Kochkiste” nélkül. A legnagyobb pazarlás minden háztartásban az ételnek hoszszasabb főzése és sütése körül történik. Vegyük például a burgonya főzését. Ez két részből áll: a fővésig való felmelegítésből s a továbbfőzésből. A második rész teljesen elmaradhat. Ha egyszer a víz és burgonya elérte a víz forrásának hőmérsékletét, semmiféle további tüzelés jobban már fel nem melegítheti, csak egyforma melegen tartja, De ehhez nem szükséges a tüzelés. Ezt elérhetjük azzal is, hogy a már felmelegedett edényt és tartalmát nem engedjük kihülni. Erre való a „Kochkiste”. Ez egy láda, amely a meleget nem vezető anyaggal van kibélelve, amely tehát a felmelegített ételeket órák- ´ hosszat sem engedi kihülni, úgy, hogy azok megpuhulnak.

A „Kochkiste” elve néhol egyesítve van az elektromos tűzhelyével. „Kochkiste” alakú, jól izolált ládák, el varrnak látva elektromos melegítővel. Ha az áramot bekapcsoljuk, a belé tett anyagok felmelegszenek. Amikor ezek elérték azonban a kellő hőmérsékletet, az elektoromos áram önműködően kikapcsolódik s az egész szerkezet megmarad a kivánt hőmérsékleten.

Vannak ilyenféle berendezések gázra is, ahol példáúl a kellő hőmérséklet elérésekor egy csengő szólal meg s jelzi, hogy a gázt el lehet oltani.

A tűzhelyen kívül fontos kérdése a modern háztartásoknak a gépek használata a konyhában. Hiszen húsvágó-, meg reszelőgépet majdnem minden háztartásban találunk, de újabban készítenek másokat is, példáúl burgonyahámozó és szeletelő gépeket, főzelékféléket apritó gépeket, vagy megint másféle az automatikus tojásfőző, amely a tojásokat, amikor a kivánt keménységi fokot elérték, kiemelik a vizből egy előzetes szabályozás segítségével.

A különféle aprító gépek készülnek kézihajtásra és motorhajtásra is. Utóbbi esetben valamennyi gép egyazon, közös motorral hajtható, ugy, hogy mindig a kivánt gépet erősítjük rá a motornak erre a célra szolgáló tengelyére.

Sokkal fontosabb azonban mindezen apró gépeknél a mosógép. Kétségtelen, hogy a nagymosás a háztartási teendők közül a legtöbb energiát igénybevevő művelet. Olcsó és egyszerü eszközöket régen igénybevesznek már a háziasszonyok a dörzsölés által való tisztítás hatásosabbá tételére, de ezek egyrészt csak igen kis munkamegtakarítást jelentenek, másrészt a fehérneműt nem nagyon kimélik. Ma azonban készítenek gépeket, amelyek sokkal nagyobb mértékben egyszerűsítik a mosást. Vannak gépek keverőszerkezettel ellátva, amelyek lehetővé teszik, hogy a ruhát a forró lúgban folytonos mozgásban tartsuk. Vagy olyanok, amelyekben a fehérnemü egy lyukacsos dobba kerül és ezt kell forgatni először forró lugban, végűi szárítás céljából, amikor is a centrifugális erők a ruhában maradt vizet nagyrészt eltávolítják. Más gépekben a fehérnemű megint egészen síma, forgó golyók közé kerül, amelyek a kézzel való dörzsölést közvetlenül helyettesítik. A mosógépek lehetnek azután még különbözőek aszerint is, hogy a lúgot külön kell-e felmelegíteni, vagy ez a melegítés is mindjárt a mosógépben történhetik. Természetes, hogy a mosógépben való direkt melegítés sokkal kényelmesebb, mint a különmelegítés. A melegítés történhetik fával, gázzal, vagy elektromossággal. A gépek hajtása szintén elektromotorral történhetik.

Vannak azután olyan mosógépek is, amelyekben a fehérnemü mozgatása elmarad, helyette a forró lúg áramlik automatikusan számtalanszor a fehérneműn át, úgy, hogy ezáltal a piszkot teljesen kioldja. Az ilyen gép elektromos fűtéssel jár, hermetikusan lezárható, tehát nem tölti meg gőzzel a helyiséget, amelyben mosunk. Olyan városokban, ahol az éjjeli áram olcsóbb, a háziasszony egyszerüen este beleteszi a gépbe a ruhát s reggel tisztára mosva veszi ki belőle.

Persze a mosógépektől a háziasszonyok még jobban félnek, mint egyéb gépektől. Pedig nincsen igazuk. A mosógépeket mérnökök és szakemberek készítik csak úgy, mint az automobilt s természetes, hogy ezek a szakemberek éppen úgy, vagy még jobban tudják, mint a háziasszony, hogy milyen feltételeknek kell hogy megfeleljen egy jó mosás. Tény az, hogy példáúl a mosógépeknél a mosást végző személynek nem kell a kezét a lúgba belemártania s így annak hőmérséklete lehet sokkal magasabb, mint a kézzel való mosásnál. Már pedig a melegebb lúgnak oldóhatása is nagyobb, mint a kevésbé melegé. A fehérnemű dörzsölése is sokkal kíméletesebben történik megfelelő gépben, mint kézzel, úgy, hogy kísérletileg megállapított tény, hogy egy jó mosógéppel nemcsak tisztább lesz a ruha, hanem sokkal jobban megmarad kimélve, mint a szokásos kézzel való mosásnál.

A mosógépek mellett vannak még kicsavarógépek is, amelyek szintén munkamegtakarítást s a szárítás megrövidítését jelentik, mert sokkal hatásosabbak a kézzel való kicsavarásnál.

A vasalásnál az elv az, hogy csak azt vasaljuk kézzel, amit okvetlenül kell, a nagyobb darabokat mangoroljuk. Talán felesleges megemlítenem, hogy modern mangorlóban sincsen hiány.

*

Persze van a tűzhelyen és a gépeken kivül még ezer apróság, amelynek milyensége a gyors háztartási dolgozásnak sine qua non-ja. Ha bármelyik háztartási eszközt vesszük a kezünkbe, rögtön látjuk, hogy lehet annak célszerű és célszerütlen alakja is. Példáúl milyen sok munkát igényel egy mélyedésekkel és domborodásokkal díszített nyelű villának a tisztántartása és milyen egyszerű az a simanyelüeknél. Vagy minden háziasszony tudja, hogy a régi, elkopott nyelű és pengéjű késekkel sokkal gyorsabban megy a zöldségtisztítás, mint az ujakkal! Nem lehetne vajjon olyan késeket gyártani, amelyekkel már új korukban is gyorsan lehessen zöldséget tisztítani? Vagy csak az iparban fontos a legcélszerübb eszköz, a háztartásban nem? A tojástartó, a szűrő, a szita, a kávésmasina, mind lehet célszerű és célszerűtlen s utóbbi esetben mindig rengeteg energia és időveszteséget jelent. S az ipar. még mindig termeli össze-vissza a sokféle meg nem felelő háztartási eszközt.: Miért? Mert a háziasszony, amikor vásárol, úgy sem tudja rögtön megítélni, hogy jó-e, vagy rossz s csak hosszas, keserves tapasztalat után jön rá, hogy másképpen kellett volna választania.

Hogyan lehet ezen a dolgon segíteni? A segítség nem lehet egyes egyének munkája, annak útja az állami, vagy társadalmi megszervezés. Első és elengedhetetlen feltétele a háziasszonyok nevelése és felvilágosítása. Megfelelő háztartási iskolák nélkül el sem lehet képzelni egy modern háztartást, hiszen ma például elenyésző azon háziasszonyok száma, akik, mondjuk magukra mernék vállalni egy háztartási elektromotornak a kezelését. Az iskolának tehát úgy elméleti, mint technikai ismereteket kell szolgáltatnia. A háziasszonynak ismernie kell valamennyire azokat a legegyszerűbb közgazdasági elveket is, amelyeknek a háztartás, mint az egész világ produkciójának talán legfőbb fogyasztója, alá van vetve. Ez utóbbi felesleges volná, ha lehetne a háztartást nagyipari üzemekben is elintézni. Egy nagyüzem munkásának csak a munkája kiviteléhez szükséges technikai ismeretekre van szüksége. De minden háztartás egy-egy önálló üzem, amelynek a háziasszony vezetője és szervezője, de egyuttal munkása is. Az iskolának mindkét irányú képesítést kell adnia. Az iskola, természetesen, helyettesíthető vándorelőadásokkal is.

De ez a megszervezésnek csak egyik oldala. A másik a háztartási gépeket és eszközöket előállító ipar megszervezése.

Az ipar megszervezése a produkció normalizálása útján történhetik. Németországban már van is egy ipari normalizáló bizottság, amelynek tagjai között asszonyok is vannak s amelynek feladata a kereskedelemben előforduló használati cikkek sokféleségének a lehető legkisebb számúra és legegyszerűbb alakúra való lecsökkentése. De Németországban még ennél is több történt már. A német nőegyletek birodalmi szövetsége Lipcsében egy Háztartási Kísérleti Állomást állított fel, amelynek célja háztartási eszközök ós használati tárgyak, valamint gyárilag előállított élelmiszerek gyakorlati és tudományos kipróbálása és kedvező eredmény esetében azoknak a szövetség pecsétjével való ellátása. Mikor a háziasszony tehát bevásárol, nem kell, hogy törje a fejét, vajjon melyik tárgy a legcélszerűbb a kereskedésekben található igen nagyszámú eszköz közül, hanem egyszerüen megnézi, melyiken van rajta a R. D. H. pecsétje s akkor tudja, hogy feltétlenül célszerüen vásárolt.

A szövetség kísérleti állomása azonkívül igyekszik eszméket adni a megfelelő gazdasági, technikai és tudományos köröknek arra, hogy milyen tökéletesítések, vagy újítások volnának szükségesek a háztartási munkában. Foglalkozik az Állomás még önálló munkákkal is háztartási téren.

Ezen céljának eléréséhez az Állomást közreműködésükkel támogatják a városi vegyvizsgáló állomás, a lipcsei felsőbb gépészeti iskola és a városi gáz és villanyművek. Az Állomás munkásságáról rendszeres közleményeket ad ki, amelyek a különféle nőegyleteknek és háztartási lapoknak hozzáférhetők s így a háziasszonyok állandóan számontarthatják az őket érdeklő eredményeket.

Végűi van a kérdésnek még egy gazdasági oldala is. A modern háztartáshoz szükséges gépeknek beszerzése olyan kiadásokat igényel, amelyek a legtöbb háztartásnak már eleve is elképzelhetetlenné teszik azok beszerzését. Feltétlenül szükséges tehát a megfelelő hitel, vagyis a drágább gépeknek részletfizetéses beszerezhetőségének megszervezése is.

Az összes érdekelt tényezők átfogó megszervezése szükséges tehát ahhoz, hogy a háztartás ne maradjon továbbra is közgazdaságunk mostohagyermeke, amely sokkal több anyagi és életenergiát fogyaszt, mint amennyit szabad s így magasabb szempontból gazdasági életünknek egy súlyos tehertételét jelenti.