Egy kor legvilágosabban építészetében nyilatkozik meg, mivel szellemi és anyagi képességei egyformán látható kifejezést nyernek benne és egységét vagy ellentmondásait biztos jelek árulják el. Egy eleven épitő szellem, amely egy nép egész életében gyökerezik, magában foglalja az emberi alkotás minden területét, minden „művészetét” és egész technikáját. A mai építés egy mindent átfogó alkotó művészetből kisérletté degradálódott, amely határtalan zavarosságában M tűkre a régi szétomlott világnak, amelyből az alkotásban résztvevők szükségszerű egysége kipusztult.

S csak igen lassan alakúinak ki az új építés elemei; mert az épület fejlődése, amely óriási anyagi és technikai felkészültséghez van kötve, valamint ahoz, hogy az új eszmék hoszszadalmas megismerés sorokon keresztűl az alkotók tudatába jussanak, csak lassan követi az előresiető elgondolást. Minthogy az építés kollektivmunka, virágzása nem egyesektől, hanem az összeség érdekeitől függ.

Az építő ember a speciális technikai képességek mellett tisztában kell legyen a téralakítás speciális problémájával is. Ennek eszközeit az emberi szellem természetes, fiziológiai adottságai szolgáltatják; a faj, a nép, az egyén követelményei csak azok után következnek.

Építeni annyit jelent, mint életfolyamatokat alakítani. Egy ház szerkezetét a benne lejátszódó folyamatok lefolyása határozza meg. Egy lakóházban a lakás, az alvás, a fürdés, a főzés, az evés funkciói azok, amelyek az egész házépületnek megszabják alakját. A pályaudvarokban, gyárakban, templomokban lejátszódó folyamatok egészen mások s a más folyamatok szabják meg igazi formájukat. Az épület nem önmagáért van, az építés lényege, a betöltendő funkció az, ami meghatározza. Az épület alakját e mellett befolyásolja a technikai lehetőségek határa, valamint az arányosság törvénye. Az arányosság szellemi . tényező, az anyag és szerkezet a hordozói, az épület funkciójához van kötve s a maga speciális nyelvén fejezi ki az épület lényegét és adja meg neki a hasznosságon túu sajátos szellemi valóságát. A mi lakóházaink kaotikus összevisszasága kifejezésre juttatja, hogy nincs tiszta fogalmunk a helyes, a modern ember szükségleteinek megfelelő lakóházról. A civilizált emberiség legnagyobb részének ugyanazok a lakás- és életszükségletei. Az emberi lakóház tehát tömegszükséglet dolga; épen úgy, mint ahogyan az emberek 90%-ának ma eszébe sem jut többé, hogy lábbelijét mérték után készíttesse, hanem kész gyári cipőt vesz, amely a kifinomodott gyártási technika folytán a legtöbb egyéni szükségletnek eleget tud tenni, épen úgy a jövőben az egyes ember a neki megfelelő lakást is raktárból fogja megrendelni. Az egész építő ipar alapvető átalakulása a lakáskérdés helyes megoldásának legfontosabb követelménye. Ennek egyidejüleg három különböző területen kell megindulnia, közgazdasági-szervezési, technikai ós tervezői munkában. . Számos elismerésre méltó kezdeményezés dacára hiányzik még egy független központ, amely a lakásépítés széleskörü területét egységesen feldolgozná, anélkül, hogy másodlagos, gazdasági és taktikai kérdésektől befolyásolva lenne. A kérdés teljes érvényü megoldása túllépi a magánkezdeményezés határát, csak nagy közületek kezdeményezhetnek kísérleteket e jelentős területen oly méretekben, hogy azok eredményei a közösség számára felhasználhatók legyenek. Egyenlőre közpénzeket lakásépítés céljára csak a pillanatnyi szükséglet fedezésére bocsátanak át, anélkül, hogy lehetőséget nyújtanának kísérletezésekre, amelyek a lakásépítés javítását és olcsóbbá tételét céloznák. Idő és energia pocséklást jelent, ha a kísérletek a lakásépítés terén olyan egyesek terhére maradnak, akik gazdaságilag nincsenek a feladat nagyságához mérve és idegen szempontoktól is függenek. A lakásépítés reformját célzó kísérleteket centralizálni kell, kivonni a mindennapi élet nehézségei alól s e független központból kell azokat a nagyközönség javára felhasználni. A reformmunka célja a lehető legnagyobb tipizálása és lehető legnagyobb variációképessége a lakásépületnek. Ez korunk művészi és ipari fejlődésének irányvonalába esik. Épen úgy, mint egy ipar által sok példányban termelt tárgy, egy árúcikk alakját számtalan, rendszeresen végzett kísérletnek köszöni, épen úgy tipikus épületrészek ipari előállitása is csak a művészi, technikai és gazdasági élet tényezőinek nagyvonalú kooperációja útján lehetséges.

Az épülettestek kötöttsége az ipar és a gazdaság szükségleteihez, a tér ós anyag gazdaságos kihasználása fogja végeredményben a legnagyobb épületegység, a város formáját is megszabni. Minden építész meg kell fogja a városnak, mint épület-egységnek értelmét, hogy felépítésén közremüködhessen s fel kell ismerje annak meghatározó tényezőit :

egyszerüség a sokféleségben, korlátozás tipikus alapformákra, ezek felsorakoztatása és ismétlése, az összes épületegységek csoportosítása az épülettest, az utca és a közlekedés funkciói szerint.

Mindig az egyénnek van igaza! Nem a gép és a pénz a cél, amelynek az ember engedelmeskedni tartozik, hanem minden alárendelendő az ember céljainak. Paradoxként hangzik talán, de épen ezért van szükség a tipus és annak eszköze, a gép kifejlesztésére. Az emberek legnagyobb részének egyforma szükségletei vannak; ez az oka, hogy erős kulturájú korok a környezet dolgait tipikusan formálták. A ruha, a ház és a házi eszközök minél erőteljesebb és egyénibb egy kor, annál feltűnőbben egyformák. Mindig magátólértetődő társadalmi megállapodás volt a mindennapi élet dolgainak tipizálása, csak a hanyatló korok tetszelegnek sajátos, egyéni alkotó erő hijján különböző elmúlt korok epigonszerü utánzásában. Ilyen kor van mögöttünk; házaink a világ összes stílusait mutatják, csak a mi saját stílusunkat nem. Az 1927-es modern ember ruháit hordjuk s nevetségesnek találnánk, ha valaki rokoko-kosztümben vezetne autot; de ez a természetes logika cserben hagy, ha egy lépést eltávolodunk testünktől.

A tipizálás önmagában nem akadálya a kulturális fejlődésnek, hanem épen ellenkezőleg egyik előfeltétele. A legjobb kiválasztását jelenti s elválasztja az egyéniben a lényegest és a nem egyénit.

A tipizálás egységes, természetes fejlődését a gépi és a gazdaságos termelés követelménye elősegíti, semmi veszélye sincs annak, hogy ez a fejlődés az egyénre káros hatással lesz, ha az egyéni változatok lehetőségét megadja. A természetes verseny ugyis egymással párhuzamosan különböző tipusokat fog létrehozni. Már a következő nemzedék olyan házakban fog lakni, amelyeket készen lehet kapni, mint a cipőt, a raktárakban. S hogy a sablont elkerüljük, nem az egész épületet fogjuk tipizálni, hanem annak csak egyes alkatrészeit, amelyekből azután különböző épületek állit hatók össze, épen úgy, mint az épitőszekrényből. Az ilyen tipizált épületelemek nem fogják megkötni az egyéni alkotó ösztönt, hanem ellenkezőleg inkább ösztökölni fogják azt s a házak és városok képe, amelyek ezen szellemből nőnek ki, mai házaink és városaink vigasztalan káosszával szemben mindenkire valóságos jótétemény lesz. Az egyéni, iránytmutató teljesítmény ebben a világban jobban fog virágzani, mint a maiban, mert az alkotó megértésre és visszhangra fog találni az egész népben, nem úgy, mint a mai művész, aki izoláltan és a termelés munkájától távol, egocentrikusan kénytelen művét megalkotni s legfeljebb egy klikk, de sohasem az egész összeség megértésére számíthat.

Míg a gép- és elektrotechnika egy félévszázad óta állandó fejlődésben van, addig a házépítés technikája egészen a legutóbbi évekig csaknem teljesen ugyanaz maradt, ami évszázadok előtt volt. A házépítés anyaga alig változott s a tégla és a fa maradt, beton és vas csak kis mértékben került alkalmazásba. Anyag, szerkezet és kivitel tekintetében kb. ugyanúgy építünk még ma is, mint nagyapáink. A háború utáni idő hozott csak némi változást, amikor jórészt kényszerből hozzá kellett nyúlni az évszázados szokásokhoz, hogy olcsóbb építőanyagokkal és olcsóbb építkezési technikával tegyük lehetségessé az építkezést. S ma már azt lehet mondani, hogy egy egészen új házépítési technika kezdetén állunk. Már lehet látni, hogy a tégla és a fa mellé egészen új építőanyagok fognak lépni. Téglát csak ott fognak a jövőben használni, ahol gazdasági szempontból tényleg a legmegfelelőbb. Helyébe fog lépni túlnyomólag a beton.

Az égetett tégla rosszul izolál a hideg és nedvesség ellen. Ezért kell legalább másféltéglás, 38 cm. vastag külső falakat építeni. Ehez járul, hogy kis alakja miatt összállitása sok munkát és maltert igényel. Ezzel szemben a beton jobban véd hideg és nedvesség ellen. S e mellett olyan alakot lehet neki adni, amely a legalkalmasabb a gyors és olcsó összeállításra. Ezzel nemcsak sok falazó munkát takarítunk meg, hanem kevesebb malter és nedvesség kerülvén a falba, sokkal hamarabb kiszárad a fal. Ma már gyárakban előre állítanak elő betonlapokat, amelyek így teljesen szárazak, úgy hogy a fal felrakása után azonnal hozzá lehet kezdeni a ház belső kiképzéséhez. A téglafal, hogy elég meleget tartson, túl vastag kell legyen, feleslegesen vastag a tartott teherhez képest. A betonfal teljesen a teherhez méretezhető.

De a beton mellett kísérletek folynak több más könnyü és jól izoláló anyaggal. Többek között vassal is. Ujabban néhány vasháztelepet építettek Németországban. Vaslapokból, amelyeket természetesen jól izolálni kell. Fő előnye, hogy könnyen szétszedhető s áthelyezhető.

S a jövőben nagy szerepet fog játszani az u. n. vázépítőtechnika. Egy fa vagy vasváz viseli a tetőterhét s a váz közei izoláló anyaggal töltetnek ki. Ilyen kitöltő anyag ma is már sokféle van. Legérdekesebb a fa-beton. Bizonyos vegyszerekkel kevert fürészport sajtolnak nagy, két négyzetméteres lapokká. A lapok teljesen tüzállók, könnyük, likacsosak, ruganyosak, hajlékonyak s e mellett jól izolálnak nemcsak hideg ellen, de hang ellen is. S úgy dolgozhatók, mint a fa. Kitünően izolál az u. n. tektondeszka, amelyet szintén egy fakeverékből álltanak elő 2.5–6 cm. vastagságban. Egy kiviül 3.5 belől 2.5 cm. vastag tektondeszkafal, a közötte levő hézaggal annyira véd a hideg ellen mint egy 62 centiméter vastag téglafal. S az üveg, amelynek eddig alig jutott szerepe az építkezésben, egyike a legalkalmasabb építőanyagoknak. Ma már technikailag semmi akadálya sincs annak, hogy több emeletes épületet tisztán üvegfalakkal építsünk fel. Nagy terhet tartó üvegtetők már ma is gyakoriak. A test és lélek egészsége sokat fog nyerni azáltal, hogy a szobák egy vagy két fala egészen üvegből lesz. S vannak ma máiolyan üvegek, amelyek úgy törik meg a fényt, hogy az egyenletesen oszlik meg a szobában. Vége a sötét, homályos szögleteknek, a baktériumok legjobb tanyáinak. De egészségügyileg valóban korszakalkotónak egy új találmány látszik: az „életüveg”“, amely a nap ultraviola s az egészségre jótékony sugarait, amelyeket a normális üveg visszatart, átbocsátja.

De a lakás belső kiállításának technikája is teljesen meg fog változni. Itt is egészen új anyagok fognak szerephez jutni. Hogy csak nehány példát említsünk, a padló nem lesz fából. Ma is már megfelelőbb anyagokkal tudják potolni. Például gummival, amely sokkal jobban tisztitható, teljesen pormentes, mert hézagai egyáltalában nincsenek, jobb hőizoláló, tehát melegebb, zajtalan, ruganyos. A falak díszítését is praktikusabban meg lehet oldani a mai festésnél és tapétánál, olyan anyagokkal, amelyek megengedik a falak rendszeres lemosását. A mai kétfele nyíló ablakok csúfak és tömérdek helyet foglalnak, ha nyitva vannak. Sokkal praktikusabbak a ma már tökéletesített tolóablakok. De ezek csak kiragadott példák annak illusztrálására, hogy a jövő század embérének a lakása talán alig fog hasonlítani a mai gyakorlatiatlan s tömérdek felesleges, rosszúl megoldott szerkezettel túlzsúfolt lakásokhoz, minden esetre nagyobb különbséget fog felmutatni a maival szemben, mint aminőt a mai polgári lakás a középkorival szemben mutat.

* Az építészet oly jelentékeny változások előtt áll, korunknak annyira elevenjébe vágó problémája lett néhány év alatt, hogy érdemesnek és szükségesnek tartjuk ismételten foglalkozni a kérdéssel s ezért Forgó Tálnak októberi számunkban megjelent tanulmányát kiegészítjük Walter Gropiusnak, a dessaui „Bauhaus” vezetőjének s az új építészeti törekvések egyik vezető egyénisé gének igen érdekes és jellemző írásával, amely az „Umschau” modern háznak szentelt külön számában jelent meg