Ismeretes, hogy a német tornászás megalapítója Friedrich Ludwig Jahn, a napoleoni háboruk csapásaitól elalélt Németországot fel akarta támasztani és a sokfelé taglalt ország egységét akarta létrehozni. Erős férfiakra volt szükség, nevelni kell hát az ifjakat. Maga köré gyüjtötte hát a berlini Hasanheiden a főiskolai tanulókat és tornázott, futott, játszott velük. Eszközöket konstruált: korlátot, nyujtót, lovat, gyűrűhintát, ugrórudakat. A torna azonban nála csak eszköz volt, nem végcél, a tanulók egy magasabb cél érdekében tornáztak. A tornának eszmei tartalma volt. Követői akadtak más városokban is, megalakultak az első tornaegyletek (a „Magdeburgi” 1816-ban), míg végre a hatóságok fel nem figyeltek és forradalmaktól félve, be nem zárják az összes tornaegyleteket Ez a „Turnsperre” két évtizedig tartott, maga Jahn, a börtönt sem kerülhette el. Amint szabadabb levegő kezdett terjedni, az egyletek ismét feléledtek, tornáztak tovább, hatalmas nekilendüléssel. Az egyleteket megszervezték egy nagy szövetségbe, megrendezték az első tornaünnepélyeket. Jahn szelleme azonban nem támadt fel. A sarkalló erő, amely oly magasra tűzte ki a testgyakorlás végcélját, mindinkább háttérbe szorul s a l´art pour l´art elve került elő: a tornázás öncél lett. A torna feladata kimerült egyes gyakorlatok, komplikált mozdulatok preciz elsajátításában, tekintet nélkül a szervezetre való hatására: a Jahn által kitüzött kereteket megmerevítették, a rendszer machanizálódott. Minden rendszernek meg vannak az előnyei és hátrányai. A német torna a német szorgalommal és alapossággal párosulva, gyönyörü eredményeket produkált. A rendszeresen megismétlődő egyleti és iskolai tornaünnepélyek, amelyekben tízezrek tornásznak, páratlan megtestesítői az erőnek, ügyességnek és rugalmasságnak s igazolják, hogy a torna Németországban tömeg szükségletté lett. A német torna hívei, akikhez a franciákat és olaszokat is számitanunk kell, akik szintén német szereken tornáznak – feltünnek erős váll- és karizomzatukkal, – ellentétben az angol sportemberekkel, akiknél a játékok inkább a láb izomzatát s a svédekkel, akiknél a svédtorna a törzs izomzatát fejlesztik ki jobban. Mozdulataik könnyedek, határozottak, az erő szinte sugárzik róluk. A törekvés, hogy valamely tetszetős nehéz gyakorlatot megtanuljanak, olyat, amelyet csak kevesen tudnak, minden erejüknek megfeszítésére készteti őket. Óráról-órára verejtékezve küzködík az ilyen tornász, míg célt ér. Az erőfeszités gyakorlására a német torna, a „Leistugsfcurnen”, kiváló eszköz. Kiváló előnyei ezenkívül az izmok u. n. koordinációs munkájának gyakorlása. Mozdulataink, még a legegyszerübbek is, sohasem egyetlen izom munkája folytán jönnek létre. Rendszerint az izmok egész sorozata dolgozik. Megfigyelhetjük pl., hogy lábemelésnél mint lépnek munkába a törzs oldalán tapadó izmok. A nyujtó és korlátgyakorlatoknál pedig döntőjelentőségü a kivitelre, hogy az izmokat milyen sorrendben ós milyen mértékben idegezzük be, ¹/₁₀ mp-nyi késés vagy sietés a beidegzésben, vagy túlzott nekilendülés sikertelenné teszi a gyakorlást. A tornász tehát megtanul az izmai fölött uralkodni – s az izom megtanul a parancsnak engedelmeskedni. Ez az önuralom, tagjainak ez a könnyű, határozott használata visszatükröződik magatartásán és a tornán kivül is felismerhetővé teszi.

Erős felsői est, gyors beidegzés, ügyesség, határozottság, erőfeszítés: a német torna javára könyvelendők. À testgyakorlás feladatai ezekkel azonban még közelről sincsenek kimerítve. Közismert az a kísérlet, amelyet a svájci hadseregbe beosztott ujoncokkal tettek: az egyik századba csupa jó tornászt osztottak be, akik nagyszerű precizitással tanulták be a különféle ügyességeket, – mikor aztán távgyaloglásra került a sor, a tornász-század messze lemaradt – a parasztszázadok mögött. A kitartó testi munkához, a Dauerübunghoz, nem elég a nagy izom, sőt tartós munka alkalmával, pl. futó-tréningnél az izmok térfogatának csökkenése észlelhető. Az izomsejtek főleg vizet veszítenek ilyenkor. A munkában levő izomsejtek oxigént fogyasztanak, amelyet a vérkeringésnek kell odaszállítania. Az oxigéndús vér utánpótlásától függ a munka tartama. A kitartó gyakorlatok feltétele tehát az erős, egészséges sziv és tüdő, amelyek az utánpótlást, valamint a fáradságokozó termékek eltakarítását az izomsejtekből eszközlik a vérkeringés utján. A régi német torna kihagyta feladataiból a sziv és tüdő figyelembe vételét; nem tekinti az anatómiai és fiziológiai feltételeket, sőt egyes gyakorlatok, mint pl. túlnagy erőfeszítések mérlegtartásban, visszaszorított levegővel: a vérkeringés és a sziv munkáját hátrányosan befolyásolják. Különösen dr. Schmidt Ferdinánd érdeme, hogy a német torna és általában a testgyakorlás élettanát megalapozta azzal, hogy a hiányokra rámutatott s akinek a müveiből a szakirodalomban szinte evangeliumszerüen idéznek. A tornának a szervezet életképességeihez való alkalmazása, az u. n. racionális torna nem ujkeletű. Jahnnal csaknem egyidőben alapított egy tornaiskolát a svédországi Lund városában egy dán vívómester, Peter Ling, aki a növendékek gyakorlása közben nem annyira a gyakorlatok tetszetős kivitelére, mint inkább arra törekedett hogy az óra keretén belül az egész szervezet: a törzs, a végtagizmok, a belső szervek, amennyire lehet, egyöntetűen gyakoroltassanak. Amig tehát a német torna a szervek szerint csoportosítja a gyakorlatokat: nyújtó, korlát, gyűrü-gyakorlatokra, Ling beosztása szerint: karizom, törzs, láb, ügyességi, törzsegyenesítő, ugró, lélegzési, futó, stb. gyakorlatok vannak, anatómiai jelentőségük szerint csoportosítva.

Ling tornája a „svéd torna” főleg az északi államokban terjedt. Németországban sokáig nem tudott gyökeret verni; német tornatanitók nemzeti kérdéssé tették a német torna kultiválását. A mult század közepén Rothstein őrnagy kezdte propagálni Berlinben, de oly vehemenciával és a régi torna hiányainak túlzott színezésével, hogy épen az ellenkező célt érte el: a keletkező reakció visszaszorította a megindult mozgalmat.

A háború utáni években azonban teljes erőből megindult a reformokra való törekvés. Jobb, tökéletesebb metódusok után kutatnak. Egymásután születnek meg a különféle rendszerek: a neuzeitliche Körperschule, a ritmikus iskola sok válfaja, a népies játékok kultiválása, stb. A svédtorna bár kiváló előnyei vannak, és mint „Ausgleichturnen” is a káros hatások egyensúlyozása szempontjából elsőrendű, nem elégít ki teljesen. Száz év óta, mióta Ling az alapokat lerakta, az élettan és bonctan nagyot haladt, erről Ling természetesen nem tudhatott. S azonkivül hiányzik belőle, ami a német tornának mindig előnye marad: a versenyre, az erőfeszítésre való ösztönzés. Â reformmozgalom méreteiről fogalmat alkothatunk, ha meggondoljuk, hogy Németországban naponta átlag két új tornakönyv jelenik meg. Igy a mult év folyamán összesen 700 testneveléssel foglalkozó müvet adtak ki, azonkívül a heti és havi folyóiratok egész zöme jelenik meg egyfolytában. A Deutsche Turnerschaft charlottenburgi székházában elhelyezett könyvtár tízezren felüli számban tartalmaz tornával foglalkozó müveket. Különösen nagyot lendít e mozgalmon az orvosok nagyszámú aktiv részvétele. Egy új orvosgeneráció alakult ki, a „Sportarzt”, a sportoló orvosoké. Orvos, aki tornász és athléta egyszersmint, aki az orvostudomány fáklyájával világít rá a helyes utra a testgyakorlás terén. Ujból megvizsgálják az egészséges fejlődés feltételeit. Vissza a Természethez! Luft, Sonne, Wasser – levegő, napsugár, viz: a legelemibb feltételek. Ki a szabadba: futni, játszani, ugrani, gyalogolni, úszni! Bewegung und Freude! – mozgás és jókedv, e két vezérlő elvnek kell uralkodnia. A folytonos mozgás hozza létre a természetes fejlődést, s a jókedv könnyűvé teszi a megeröltető munkát is. A zárt helyiségben való tornát csak a végső szükségben vegyük elő, ha az időjárás kellemetlensége kényszerit rá. Nyilvánvaló, hogy a német torna, mint egyeduralkodó, elveszti hegemóniáját: a torna csak egy része a fizikai nevelésnek, mint „Leistungsturnen”, de mellette athlétika, játékok, gyaloglás, hegymászás, úszás, életmentés, népies táncok, versenyek is helyet találnak, soha szem elől nem tévesztve, hogy nem a testet kell nevelni, nem is a lelket, hanem az embert! Nevelni kell a fiatalságot. Tanfolyamokon nevelik a „Jugendführereket” az ifjak vezetőit, s a megszervezett Jugendbewegungnak ma már többmillió tagja van. Közadakozásból otthonok létesültek az ifjak részére, városonként, amelyek szórakozást, könyvet, irányítást nyujtanak nekik, és barátságos szállást az útonlevőnek. Felkarolják a szabadtéri sportokat, hatalmas sporttelepek létesülnek mindenfelé.

Felfedezték, hogy az egyes athlétikai ágaknak meg van a maguk stílusa; a futónak, ugrónak, dobónak meghatározott módon kell végeznie mozdulatait, hogy a legmagasabb eredményt elérje. A stílusokat ismét német precizitással tették tanulmány tárgyává, legapróbb részleteiben is. A stilus elsajátítása szempontjából a kiváló eredményeket elért athléták mintaszerű mozdulait lassítottmenetü mozgófényképekben mutatják be a tanulni vágyók előtt. Rendkívül tanulságosak e képek.

Itt is azonban nem a rekordok elérése a lényeges. A rekordok hajhászásával járó túlerőltetés már nem egy sportember egészségét támadta meg. „Lasst die grossen Kanonen an Herzerweiterung leiden!” – hagyjátok a nagy ágyukat szivtágulásban szenvedni! – mi a nagy tömeget akarjuk nevelni, nem pedig egyes kiemelkedő fenoméneket.” Ámbár a rekordereknek meg van a maguk jelentősége: serkentő példaképül szolgálnak az ifjaknak, akiknek ideálok kellenek, – s a jelen időkben még politikai jelentőségük is van: A finn lakatosmester, Nurmi hírneve amerikai pénzkölcsönt szerzett nemzetének, – Rademacher úszórekordjai pedig a német külügyminiszterium közlése szerint, hozzájárultak ahhoz, hogy Németországnak Amerikában kedvező légkört teremtsenek.

A tornatanítás módszerét néhány újabb megfigyeléssel vitték előbbre. A régi torna eredményeként a tornász izmai megvastagodnak, de egyszersmind meg is rövidülnek. Különösen feltűnő a nagy mellizom megrövidülése, amely izom a karnak elörelendítését eszközli.. A megrövidülés folytán a két váll kissé előre kerül és előáll egy sajátságos, kissé púpos tartás, amelyet gyakran láthatunk tornászoknál és munkásembereknél. Nemkevésbé gyakori a felkar és az alsó végtag izmainak megrövidülése. E megrövidülések részint a mellkas szabad mozgását, részint a végtagok mozgási lehetőségeit korlátozzák. Végtagjaink lendülete ugyanis annál nagyobb, minél hosszabb ízom hozza őket mozgásba A rövid izom csak kis mozgási lehetőséget ad, a hosszú izomnak ellenben, a hosszabb rugóhoz hasonlóan, nagyobb játéka van a megfeszülés és elernyedés között, a hosszú karizmu sulydobó a dobás pillanatában nagyobb uton tudja végigközölni a lendületet a golyóval. A német tornaórák programmján mindig van 1—2 izomnyujtógyakorlat – „Dehnungsübung”, amelyek az izmok hosszuság szerint való növelését célozzák.

Megváltozott teljesen a gyakorlatok kiviteli módja is. A régebbi szabadgyakorlatoknál – a Spiesz-féle iskolánál – egy-egy helyzetben kellett a tornásznak megfeszített állapotban tartani izmait, mig a vezénylő ujabb helyzetet nem parancsolt. A 15—20, sőt 30 ütemű gyakorlat egyes fázisainak észbentartása nem csekély agymunkát is igényelt és az egymásutánra való figyelés megakadályozta azt, hogy a mozdulatokat teljes lélekkel, teljes ráfigyeléssel végezzék. Az ujabb szabadgyakorlatok, amelyeket a Preusische Hochschule „Körperschulenak” nevez, csak rövid fázisu mozdulatokat ismernek, amelynél a memoriának nincs dolga. A figyelem teljesen a mozdulat kivitelén legyen! Teljesen mellőzik az egyes mozdulatokban való megállapodást, különösen pl. tömeges szabadgyakorlatokban az egyes helyzetekben való kitartást. A régebbi tornaünnepségek síkeréhez nem kis mértékben járultak hozzá a szépen betanult szabadgyakorlatok: a közönséggel szemben felállított sorokban különféle, tetszetős figurákba helyezkedtek bele a tornászok. Az ujabb torna csak a folytonos mozgást ismeri el a gyakorlás módjául és nem a helyzeteket: a gyakorlatok, a mozdulatok szünet, megállás nélkül folynak egymásba. Niels Bukh olerupi iskolájában, amelynek Németországban sok követője van, annyira megy, hogy még magyarázat közben sem szünetelteti tornászait: az új gyakorlatot az előző gyakorlat végzése közben mondja el. Ezt az új szempontot a következőkép indokolják. A mozgást az izmok megfeszülése hozza létre. A mozgás végeztével az izom elernyed, visszatér nyugalmi helyzetébe, de nem egészen. Visszamarad még egy kis feszültség, amelyet „tonusznak” neveznek. Ez a visszamaradó tonusz annál nagyobb, minél huzamosabban volt az izom előzőleg megfeszítve. A tonuszos izom bizonyos merevséget mutat s csak egy kis beidegzési többlettel lehet ujra munkára birni, azonkívül az izom teljes hatóképességének kifejtésében akadályul szolgál: a teljes megfeszítés határáig sokkal rövidebb az út, ha már az elinduláskor bizonyos feszültsége volt az izomnak, aminthogy pl. egy rugó sem fejtheti ki teljes erejét, ha nincs meg a játéka a teljes nyugalmi helyzet és teljes megfeszítés között, hanem bizonyos állandó nyomás alatt tartjuk. A tonusz elkerülésére folytonos mozgás legyen a tornaórán. „Nicht Haltungsübungen, sondern Bewegungsübungen”. Azonkívül felveendők az óratervbe az u. n. lazitó gyakorlatok, „Lockerungs Übungen”, amelyek alatt kis megerőltetéssel végezhető, gyorsabb ütemű, nagyobb kilengésű gyakorlatokat értünk, amelyek alkalmasak a merevség eltüntetésére, a tonusz eltávolítására és az izmok puhaságát pihent helyzetben ismét viszszaadják. A régi torna „kemény izmokra” törekedett, az új torna ellenben az előbbi értelemben „puha izmokra” törekszik.

Az izmok nevelésével azonban még korántsem érte el a célját a testgyakorlás. Az izom csak végrehajtója bizonyos belső parancsnak, e parancs közvetítése a „beidegzés”, döntő jelentőségü. Izmaink általában nagyobb munkára képesek, mint amennyire parancsot tudunk neki adni. A beidegzést bizonyos körülmények között villamos árammal lehet eszközölni s ily módon kísérletileg megállapították egy frissen levágott bókacomb izmainak erejét. A villamos áram hatására a comb izmai összehúzódtak, megemelték a rájuk akasztott súlyt, közel fél kg-ot, oly erőt fejtvén tehát ki, amelyet életében soha sem szokott produkálni. Egy nagyobb ragadozó állat izmai terjedelemben nem nagyon múlják felül egy nehéz súlyu, jól fejlett athléta izmait. Mégis aránylag nagyobb erőkifejtésre képesek, amelyet ember megközelítőleg sem képes utánozni. Egy tigris pl. Brehm szerint a szájában tartott ökörrel, három méter magas kerítésen ugrik át. A beidegzés mértéke szabja meg ars izom erőkifejtésének maximumát. A beidegzés, ez az idegmunka, amelyet magasabb fokán koncentrációnak nevezünk, képesít bennünket arra, hogy izmaink munkájából minél többet kivegyünk. A koncentráció hiánya sokszor nagyizmu embereket is ügyefogyottá tesz, másokat viszont többre képesít, mint amennyit tőle külső konstituciója után elvárhatunk, E koncentrációra való képesség nagy mértékben van meg állatokban, amelyeknek teljes idegenergiája néhány funkcióban összpontosul: a táplálék megszerzésében, önvédelemben. Gyakorlat által az ember is fokozhatja ebbeli képességeit. Jól megfigyelhető bajnoki versenyeken egyes athlétákon az erős koncentráció, pl. a magasugrón, amint nekilendülés előtt hirtelen összekapja magát, tekintete mereven szegeződik egy pontra az ugrás irányába, minden energiája egyetlen mozdulatra van összpontosítva. Benne élni egész valónkkal, teljes lelkünkkel a cselekményben: a paedagogiának ujabban mindinkább kiemelkedőbb elve. Az átélés, az „Erleben” elvét könynyebb megvalósítani kisebb gyermekek tornájában, akik félig még különben is egy mesevilágban élnek, játékok útján, amelyben igazi ellenfélnek, igazi farkasnak és báránynak képzelik magukat. Alkalmasok erre az u. n. utánzógyakorlatok: kalapálni, mint a kovács, kaszálni, mint az aratók, ugrálni, mint a veréb, a padlóra rajzolt patak kövein átugrálni, a pallón átmenni árok fölött, stb.

Felnőtteknél az átélest, a teljes koncentrációt szolgálják a versenyek és játékok. A verseny kivált a küzdőből minden energiát, különösen, ha egyéb okok, pl. nemzeti rivalitás is növelik a versenyzők közti ellentétet. A nyár folyamán tartott német-francia viadalon egyik-másik versenyző jobb eredményt ért el, mint tréning idején bármikor. Ez a siker a koncentráltabb idegmunkának tudható be.

A versenynek egy érdekes módját valósítja meg egy berlini iskola. Az osztályt az erőmérések alapján két egyforma csoportba osztják és feljegyzik minden tanuló egyéni képességét, pl. mennyit ugrik, hány mp. alatt fut 60 métert, stb. A következő órákon, amint a verseny megindult, csakis a haladási differenciákat jegyzik fel, megfelelő pontszámmal az A vagy B csoport javára. Csakis ezek a haladási többletek számítanak, s a gyenge tanuló 5 cm-es haladása épen olyan becses pontszámot ad, mint a tehetségesnek 5 eme: a verseny tehát általánossá válik és annyira vehemenssé, hogy a tornaóráról hiányzóért a társai elmennek lakására és – a pontszámok növelése érdekében – félbetegen is elhozzák az iskolába.

A tornatanítás reformja kapcsán módot találnak a napi élet, különösen az ülő életmód káros hatásainak ellensúlyozására. Erre szolgál az „Ausgleich Turnen”. És tornával korrigálják azon szerencsétlen gyermekek testtartását is, akiknek gerincoszlopa születési vagy egyéb okok folytán elgörbült, elferdült. Megható látni, hogy milyen buzgalommal végzik a berlini klinika orthopaediai osztályán gyakorlataikat leánykák és fiúk, csakhogy ők is egyszer olyan egyenes testüek lehessenek, mint társaik.

Különös feladata a német tornatanításnak a kitartás gyakorlása, a Dauerübungen: futás, távgyaloglás, úszás, biciklizés. Az ifjusági versenyek versenyzőinek a „Jugendabzeichen” elnyeréséért főleg kitartó képességükről kell tanubizonyságot tenniök, az izomerőn túl itt már a lelkierőnek, az akaratnak is szerepe van.

A végére hagytam a ritmikus tornáról való megemlékezést. Mi adott létet ezen irányzatnak?

A ritmikus mozgás a legősibb megnyilatkozása szervezetünknek: a járás, a futás, az úszás, a tánc: ritmikus mozgások. Belső szerveink munkája: a sziv s a légzés szervének müködése ritmikus mozzanatok sorozata. Ritmus vesz körül bennünket mindenütt: a kalásztenger megmozdulásában, a patak csobogásában, a tenger hullámverésében, a levélzúgásban ritmus van. Ritmikus mozgással, az éterrészecskék rezgésével magyarázzuk a fény, a hő, a villamosság terjedését; ritmus van az atomok világában, melyek a legujabb teoria szerint végtelenül lekicsinyített tükörképei a nagy világegyetemnek; egy középponti atom-mag körül elektron-bolygók keringenek ritmikusan. A ritmus Dr. Bode szerint a nagy Mindenség, a Kozmos szívverése, lélekzetvétele és a „Teremtő” volt az, aki az őskori chaoszba a ritmust belevitte és ezáltal élővé tette.

Az őskori ember, aki csupán belső szükségnek engedve, kényszer nélkül adott kifejezést mozgási ösztönének: táncolt. Átélte a ritmust s nekünk is csak az átélés teszi felfoghatóvá. A ritmus könnyít rajiunk: ennek a könnyítésnek az a magyarázata, hogy a ritmikus mozgásnál sohasem teljes, explosiv erőkifejtéssel dolgozunk: az elhatározást, a beidegzést részben a ritmus végzi el helyettünk.

A rendszerek egész sora keletkezett az utóbbi években, amelyek ritmikus és kifejező mozdulatokkal (mint Ausdruck-Gymnastik) igyekeznek az emberben rejlő mozgásösztönt kifejleszteni. Ezen rendszerek fő képviselői: Dr. Bode, a Dalcroze által alapított hellerau-i iskola tulajdonosa, Mensendieck, Laban Rudolf (Berlinben), Loges (Hannoverben). A nagy fellendülés az ellenfeleket is megszólaltatta. Némelyek szerint túlságosan elaprózódott ez az ügy: valaki kitalált egy új mozdulatot, keres hozzá egy megfelelő elméleti alátámasztást és kész az új „iskola”. Van egy más hiánya ennek a tornának: hiányzik belőle a cselekvésre való elhatározás, az akarat-nevelés. A zene ritmusa pótolja az elhatározást, mintegy beleringatja, beleszuggerálja a tornászt a mozgásba, sokszor még akaratán kívül is. Ezért nyilatkozik róla úgy Dr. Schmidt: Physiologie der Leibesabungen c. müvében, hogy a ritmikus torna nem nevel férfiasságra és idegernyesztőleg hat.

A pedagógia nagymesterei a németek s a vesztett háboru nem törte meg őket. Többféle rendszer szerint dolgoznak a testnevelés terén is, látszólag többféle irányban haladnak, a valóságban egy cél felé törnek valamennyien: a jobb, a tökéletesebb ember ideálja felé.