A római „Il Tevere” sorozatosan közli a „fasciszta intellektüelek” autobiográfiáit. Az alábbi portrét, amely egyike a legkarakterisztikusabbaknak, Alessandro Pavolini, a nagysikerű fiatal regényíró rajzolta magáról:

Az 1903-as évfolyamhoz tartozom. Kilencedik és tizenhatodik életévem között vagy még előbb – a környezet hatása alatt, természetes hajlandóságból és a háború adta koraérettséggel – az irodalomra vetettem magam. Dannunzionizmus, nyöszörgés, futurizmus, végigpróbáltam félévenként minden betegséget, egyiktől a másikhoz menekültem kielégítetlenül – s végül elhagytam mindet kielégítetlenül, a szégyen és a végtelen undorodás érzésével.

(Sok barátom van, akik velem együtt így éreztek már akkor, az én esetem nem originális kivétel.) Ezek a felületes, lázas lelkesedések egymást pusztították bennünk s a végén szinte semmiben sem hittünk. A háború alatt az iskola olyan volt, mintha nem is létezett volna, a családnak egyéb gondjai voltak, semhogy reánk ügyelt volna, ott álltunk, magunkra hagyott gyermekek az élettel szemben. Kiben hihettünk volna, mit kezdhettünk, milyen iránytűt tarthattunk volna a szemünk elé? Ez volt a fascizmus első megmozdulásának ideje. Mussolini átjutva nehány eszmeáramlaton elvetette magától „minden iskola minden dogmatizmusát”, elvetett magától minden ideológiát és utópiát.

Lövöldöztem és verekedtem revolverrel és bottal, nyomdákat, munkásházakat és szabadkőműves páholyokat gyújtottam fel, a törvényszék halálra ítélt, gyűléseken izgattam, vezettem egy fasciot és egy Balilla-légiót. És így, harcolva, de tágranyitott szemekkel közvetlen kapcsolatba kerültem a valósággal, megtanultam mit jelentenek: nemzet, vallás, város, család. De ezt is: civilizáció, politika, entuziázmus ...

Érdeklődéssel tanulmányozom az elkeseredett embereket és ahányszor tehetem, elvegyülök a tömeg közé. Megírtam egy fasciszta regényt, az „Olaszországi kóborlásokat” és napilapokban publikáltam több fejezetet „Bevezetés a sportba” c. könyvemből, amelyben bizonyságot teszek a tömegek és a sport iránt érzett szeretetemről. Sokra tartom szélsőséges cikkeimet, amelyeket a Mateottiügyből kifolyóan írtam. Megírtam ezenkívül – mert most már minden érdekel – Finnország történetét, amely a Keleteurópai Intézet gyűjteményében jelent meg és egy büntetőjogi tanulmányt a bűnözés körülményeiről. (e. á.)