A „D�ämmernde Wirklichkeit” teoriájával Bemard Shaw bebizonyította, hogy azok után a meddő próbálkozások után, melyek az egyetlen objektiv irodalmi formát detronizálni akarták, újból egy érzésekben gazdag naturalizmus felé halad a fejlődés. A modern európai irodalom csak részben igazolta Shaw jóslatát. A regényírás, mint felelős társadalmi es nem csak esztétikai alkotás jelentkezik íróinknál, de az egységes regénytípus kialakulását — sem a naturalizmus, sem egyéb ideologia hatása alatt – nem tapasztaljuk.

Alig vált világhírűvé Marcell Proust neve, aki „Az elveszett idő keresésével” új irányt szabott az avant-garde irodalomnak most ugyancsak Párisban egy angolszász író: James Joyce kopogtat bebocsátásért, aki Prousthoz hasonló eszközökkel – és ez benne a figyelemreméltó – egy antiesztétikus feladat megoldására vállalkozott.

Valéry Larbaud francia kritikus úgy üdvözli az Ulysses-t, mint Boccacció üdvözölte a Divina Comédiát. Párisban vitaestélyeket rendez az Ulysses fölött és a kulcsot e sajátságos alkotás megmagyarázásához Homerosnak a halhatatlanság megítélésére mindig alkalmas művében keresi. Az Angliában fellelhető példányokat elégették; ime újabb példája az angol szellemi szabadságnak. Amerikában egy bátor folyóirat a „Little Review” fejezeteket közölt a regényből, amiért az Összes példányokat elkobozták és a folyóirat szerkesztőjét letartóztatták. Egy angol hölgynek köszönhető, hogy a könyv angolnyelvű kiadása Párisban megjelent.

Ezek után hangok emelkednek: „Klubot szeretnék alakítani, ahol fiatalemberek csak az Ulysses-t olvassák, hogy felvetődjön a kérdés: ilyenek vagyunk! És ha a szavazás igennel döl el, sorra kerülhetnek a többi kérdések: ilyenek akarunk maradni? Erre, remélem nemmel fog válaszolni az ifjúság.”

Ki ez? Egy anglikánus templom papja vagy egy püspök a St. Pauls-ból. Nem – Bernard Shaw. Ugyanaz a személy, aki a feltörekvő naturalizmus teoriáját megteremtette.

*

Az első benyomás a következő: Képtelenség folyamatosan végigolvasni. Ebben megegyezik Marcel Proust-al. De nem a szavak elriasztó tömege miatt, hanem, mert az alakok elmosódnak és a cselekmény szála minduntalan összebogozódik. A kiadó vállalat prospektusban közli az eseményeket, melyek azon a napon történtek meg Joyce-al, mikor elhatározta a regény megírását. Ezeket az eseményeket a regényben felismerni nem lehet.

Mi hát az Ulysses témája?

Huszonnégy óra egy város életéből. A város neve: Dublin. Joyce könyörtelenül feldolgoz mindent, válogatás nélkül, de monumentálisan. Nem a város ütemét adja, a formák gyors villanását, mint ahogy azt Walther Buttmann kísérelte meg egy filmszimfóniában. Joyce több mint másfélezer oldalt írt, elmosva a nappal és az éjszaka konturjait, nem az idő változását dolgozza fel, hanem az anyag életét.

Marcel Proust feloldja az asszociációkat, melyek könnyűvé válnak és elsodródnak, mint az illatok. Joyce az asszociációkkal megbolygatja az anyag nyugtalan erőit. Egy klozet jelenetről száz oldalt ír. Amit itt teljesít, az több, mint irodalom. Egy analitikus elme fellázadása. Asszociációs forradalom, de döbbenetes mélységekkel.

Ha az emberről ír: a tapintószervek, az erek működése, az idegek játéka érdekli. Tiszteli és egységesnek veszi fel a valóságot, de erőszakos kézzel zavarja meg annak síma felületét. Nincs fantasztikusabb a valóságnál, csak riasszuk fel az arcok, tájak és tárgyak rejtett oldalait. Szakítsuk fel az ösztönöket.

Tulajdonképen nincs is cselekmény a regényben. Az asszociációk örökké megújuló ritmusa tölti meg a másfélezer oldalt. Újra képződnek és felfejtődnek, mint Penelope vászna. Az író következtetni akar, megkeresi az emberi test titkait, hangosan kikiáltja a szeméremtől gátolt kivánkozásokat. A lefekvés előtti töprengések és szemrehányások, reggel a komoly viták és tervek, védekezések és kétségek mind az asszociáció formájában vonulnak el előttünk.

„Mert ilyent még sohasem követelt, hogy ágyba kapja a reggelijét egy pár tojással amióta a City Arms hotelból ahol több ször fekve maradt meghült és adta az előkelőt hogy Riordan asszonynál ennél a vén kecskénél érdekessé tegye magát akitől örökölni remélt de semmit sem örökölt mindent a misékre saját lelkiüdvéért aki a legnagyobb uzsorás ki valaha is élt élt-e valaha hisz fél négy krajcárt denaturált spirituszra kiadni és nekem meséli el összes betegségeit”

A legbámulatraméltóbb részlet a harmadik kötetben van. Mabbot-ucca. Bejárat az éjszakai városba. Ez az első pillanatra óriási vizió. Ahogy alakjai előtűnnek a sötétségből és újra elmosódnak, ahogy a figurákat felszakítja, ahogy gyilkos ideák és utolsó kivánkozások kibugygyannak belőlük, ahogy álmok, gesztusok és tettek és Freud egész kaoszos muzsikája megelevenedik —: az a legőszintébb és nyersességében gigantikus művészet. Talán Panizzához lehetne hasonlítani. De Joyce nem áll meg itt, nem áll meg a valpurgis éjszakánál, hanem egy fordulattal érzelmes finom játékot, páratlan és szinte túlkultúrált stílussal varázsol a már-már megborzadt olvasó elé.

„A sötét falon megjelenik egy tizenegy éves fiucska. Lelencházi gyerek az Eton diákok díszrahájában. Üvegcipőben, kis bronz sisakkal a fején. Könyvet tart a kezében. Némán olvassa a sorokat jobbról-balra. Mosolyog és a könyv minden oldalát megcsókolja.

Bloom (megilletődve, alig hallhatóan szól): Rudy.

Rudy felnéz anélkül, hogy valamit észrevenne. Tovább olvas, csókol és mosolyog. Gyengéd mályvaszínű az arca. Ruháján gyémánt és rubin gombok. Balkezében vékony elefántcsont botot tart, mely lila szalaggal van átkötve. Fehér bárányka kandikál ki a zsebéből.

Ezek a részek fordításban alig élvezhetők.

A németországi kiadás, nem sikerült fordítói munka. Mesterkélt és tájszólásokat használ fel. Francia nyelvre csak részleteket fordított le Valéry Larbaud. James Joyce nyelvezete a leggazdagabb angol, amit Shakespeare óta írtak, ha ugyan Shaw-nak filologiai kérdésekben hinni lehet.

A nagy belső monológ a harmadik kötet felét teszi ki. Több, mint százötven oldalon halad minden pont és vessző nélkül. Intenzitásában Hamsun regényének a Misztériumoknak belső monológjához hasonlítható. Fel van építve, mint egy fuga és Joyce világszemlélete a fuga végén egy szóba tömörül. Ez a szó: igen.

„igen mikor az arab falak alatt megcsókolt azt gondoltam olyan mint a többi aztán láttam csodálatos szemeimmel és nem én hanem ő kérdezni kezdett hogy akarok-e igent akartam mondani oh hegyi virágom és karjaim átfonták őt és lehuztam őt hozzám és érezte illatos melleimet és vadul dobogott a szive és azt mondtam igen akarok. Igen.”

Ezt egy fiatal lány görgeti magában, mikor a végzetes dublini nap a befejezéshez közeledik. Ebben a monológban találja meg az olvasó a könyv értelmét, mely bejeződik mondva: – teljesedjen a valóság akarata.

Meg kell még emlékeznünk röviden Ulysses jellegzetes külsőségeiről, melyekért leghevesebben támadták.

Panszekszualizmus? Szabadelvű egyetemi professzorok illették Joyce-ot ezzel a váddal, a pszihoanalizis és az orosz szociális nevelés korában valóban nevetségesnek tűnik, hogy egy regény versenyezni próbál a tudományos kutatással. De nem is az a célja. Joyce-nál a panszekszualizmus nem empirikus eredmény, hanem művészi világszemlélet. Az alkotó fantázia egyik rugója.

A modern íróban megvan az a kívánság, hogy határon túl kimerítse témáját. Ezért volna az Ulysses unalmas, vagy kellemetlenül terjedelmes? Nem elégedetlenség vagy naiv mohóság a regény túl-írásának az oka, hanem a valósággal szemben való felelősségérzet és ez teszi gyöngévé az íróban az embert. Könyörtelenül az asztalhoz kényszeríti, türelmet nevel belé, újabb és újabb sorokra ösztökéli. Arno Holz nagyszerű művészete is hasonló lélektani motívumokon feneklett meg a „Blechschmiede”-ben. Ilyen mellékkörülmények azonban egy munka sorsát el nem dönthetik.

Végül pedig modorosságot vetettek szemére Joyce-nak azok, akik az irodalom hitvallását a szerénységben vélik felismerni. Az Ulysses minden fejezete másmás stílusban van megírva. Bluff ez vagy fitoktatás? Egyik sem a kettő közül. A regényíró tíz esztendeig dolgozott ezen a csodálatos és felszabadító munkán és a stílus is visszatükrözi fejlődésének különböző fázisait. Ha ez tudatosan is fejeződik ki, én megértem Joyce-ot, mert nála nem ártatlan esztétikai játékokon fordult meg minden. (Berlin)

* J a m e s Joyce: U 1 y s s e s Basel: Bheiss—Verlag. Privatdruck.