Korunk 1929 Május
Hanna nagy utja
Háborús történet ugyan, de annak, ami itt végbemegy, mégis csak keretül szolgálnak a háborús dolgok. Mélyről, nagyon mélyről szakadnak fel ennek az egyszerű kis történetnek szálai és ép ezért messzire is nyúlnak, az új ember igérkező, tapogatozó ködös világába. Az új ember e történetben Hanna, a vöröshajú, púpos Mermelstein Jákob árván maradt leánya. Hanna, aki szent énekeket énekel az apja kedvéért mindaddig míg meg nem fordul a városban, míg meg nem nyílik a szeme, míg ki nem robban belőle a keserűség:
– Nem énekelek többé. Tudd meg, hogy nem énekelek. Én tanulni akarok. Tanulni akarok és nem énekelni meg imádkozni... A vörösszakállú kántor megmártja kezeit az asztalra öntött borban, elmondja az áldást aztán felkap egy öreg könyvet és Hanna fejébe vágja. Aztán hullnak az ütlegek. Hanna a földre esik. Könnyei végigmázolódnak arcán ... Azután – oly nehéz más útra térni! –
Hanna a templomban van. Hoszszúnapkor. Apja, a púpos kántor, kivénhedt hangján énekli a nagy imádságot: „Hibáztunk, hűtlenkedtünk, raboltunk, káromkodtunk, hűtlenkedtünk”. És az emberek jajgató, esdeklő könyörgéssel töltik meg a templomot ... Nehéz innen megmozdulni, de mégis megmozdul. Hanna: hosszúnapkor szakad el a multjától, hogy elinduljon Nesztorral az élet új, nagy útjára ... Egyszerű történet ez is, mint első regényének a Vadludaknak szimbolikus meséje, de ha a történtek újsága nem is izgat bennünket, a könyv hőseinek becsületes harca felett nem tudunk könyen napirendre térni. (Budapest)
*Sásdi Sándor regénye. Budapest, Dante kiadás, 1928.
Vissza az oldal tetejére