Párhuzamosan a dip lomaták fáradozásaival, kik a háborút, mint a politika eszközét kiküszöbölni óhajtják (Locarno ós Kellog szerződés stb.), mindinkább növekszik azok száma, akik vagy vallásos meggyőződésük alapján, vagy a technikai háború fölötti elrettenésük miatt az általános hadi szolgálatot elfogadhatatlannak tartják. Már a világháború előtt és alatt néhány őskeresztény szellemű szekta tagjai (názárénusok, qu�äkerek, duchoborcok, mennoiták, methodisták stb.) vallásos meggyőződésükre hivatkozva, mindennemű fegyver viselését visszautasították. Több országban e felfogást a katonai hatóságok is méltányolták, de másutt mégis sok vértanúja akadt az „erőszak nélküliség” hitvallásának.

Angliában, hol az egyéni szabadságjogok a monarchista államforma mellett is legjobban kifejlődtek, tízezrekre rúgot a háború alatt a „conscientions objectors” (hadiszolgálat ellenzők lelkiismereti okból) száma, kik között Nagybritannia volt miniszterelnöke, Mac Donald is több évet börtönben töltött. Angliából indult ki a hadiszolgálat ellenzők internácionáléját eredményező mozgalom, mely ez év augusztus elején Ausztriában tartotta meg második nemzetközi kongresszusát.

Nemcsak a konferencia résztvevői, hanem az egyes beszámolók is joggal érdeklődést Keltettek. Az európai országok majdnem kitétel nélkül, továbbá India, Egyesült-Államok, Kina, sőt a távoli New-Zealand küldöttek képviselőt. Ott volt dr. Paul Schönaich, a német „békegenerális”, kit a háború borzalma a pacifízmus előharcosává térített meg, Ratendra Prasad, ki Gandhi üdvözletét hozta és Penner Brockway, az angol független munkáspárt titkára és a W. R. I. (War Resistera Internationale) elnöke.

A beszámolókból kitűnt, hogy a „hadiszolgálat ellenzők világszövetsége” kapcsolatot teremtett a radikális pacifista szövetségek és egyes személyek között, kik a világ minden részében meggyőződésükért börtönbüntetést vállaltak magukra. Több államban (Dánia, Hollandia, Svédország) „alternatív” szolgálatra vonat kozó törvény van érvényben, mely ily esetekben minden fegyverviselést mellőz s csak irodai, vagy más segédszolgálatot ír elő. A szövetség tagjai legtöbb esetben nem élnek e joggal, mert nem külön elbánást kivánnak, hanem a háború előkészítésében semmiképpen sem hajlandók részt venni.

Főleg Angliában nagyon megerősödött a „Nomore war” mozgalom, de Németországban, az Egyesült-Államokban s több európai államban a radikális pacifista mozgalom már a politikában is számbaveendő tényezőt jelent. Runham Brown, a szövetség titkára (Anglia, Enfield-Middlesex, Abbey Road, 11.) azt a biztató kijelentést tette, hogy a békemozgalom további, a jelenlegihez hasonló fejlődése esetén négy-öt év mulva bármelyik párthoz is tartozó angol kormány nem lesz képes háborút viselni; a közvélemény nyomása és a munkásság föllépése már a hadüzenetet föltétlenül meg fogják akadályozni („to stop the war”.) Németországban hasonlóan kedvező a helyzet, két kerületben (a szász Zwickau és Wesztfália) rendezett szavazatgyüjtés alkalmával több százezren jelentették ki, hogy egy újabb háborúban semmi esetre sem fognak részt venni.

A „hivatalos” jellegű pacifismus e „baloldali” irányzattal szemben még tartózkodó álláspontot foglal el, de kétségtelen, hogy a hadiszolgálat ellenzők konzekvens álláspontja, mely az öldöklést az egyéni lelkiismeret kategórikus imperatívumának szempontjából minden esetben elítéli, a háború kiküszöbölésére irányuló komoly törekvésnek fő támasza lett és a békemozgalomban mindinkább tért hódít.

A béke biztosítására irányuló törekvések az ifjúság körében is élénk visszhangra találtak. Több nemzetközi konferencia után az első világkongresszuson, ez év augusztus végén Hollandiában, 32 ország kiküldöttei jelentek meg, hogy a békemozgalom kérdéseivel foglalkozzanak. Tizennégy nemzetközi ifjúsági egyesület, köztük a felekezeti: keresztény (Y.M.C.A.), zsidó, katholikus, hindú, továbbá különböző árnyalatú szocialista, cserkész, vörös kereszt, stb. szövetség küldött ki képviselőt.

A kongresszus öt bizottsága a háború okaival összefüggő problémákat tisztázta s a fő kérdésekre vonatkozólag majdnem egyhangú határozatokat hozott. A gyarmatok kiküldöttei az imperialista államok Afrikában, Indiában, Indonéziában stb. alkalmazott embertelen elnyomó módszeréről és kizsákmányolásáról számoltak be és a kongresszus támogatását kérték.

A népszövetség tevékenységének kilátásairól eltérő nézetek jutottak kifejezésre, de egyöntetű volt a vélemény az általános leszerelés szükségességét illetőleg. A kongresszus nagyrésze a hadiszolgálati kényszer ellen foglalt állást. A bizottságok a faji, kisebbségi és nevelési problémákat is részletesen tárgyalták.

A kongresszus bizonyítéka annak az örvendetes ténynek, hogy a mai ifjúság egy része a háborús romantika helyett a béke útjait keresi. (Bécs)