Alábbi fejezetet Bernard Shaw újabban megjelent The intelligent womans´s guide to Socialism and Capitalism cimű könyvéből vettük (megjelent németül is Wegweiser für die Intelligente Frau zum Socialismus und Kapitalismus. S. Äscher Verlag, Berlin), mely az angol és német irodalomban problématikus értéke ellenére is nagy feltűnést keltett. Shaw könyvének kritikai méltatásával különben jelen számunk más helyén bővebben foglalkozunk.

Most már végeztünk az egyenlő jövedelemfelosztás ellen felhozható azokkal a kifogásokkal is, melyeket nem érintettünk korábbi vizsgálatunkban, hol az egyenlőtlen felosztás tényleges, vagy lehető módozatait beszéltük meg. Az egész ügyet elintéztük úgy, hogy ügyet sem vetettünk arra, hogy mit mondanak a szocialisták és anélkül, hogy egyetlen könyvüket is idéztük volna. Most már láthatja Ön, hogy egy intelligens nő, aki neki ül, hogy gondolatban maga döntsön a nemzeti jövedelem felosztásáról, még akkor is, ha egy sort sem olvasott szocialista írótól s még hallani sem hallotta ezt a szót: szocializmus, hogy jut el pusztán józan eszének és világismeretének ösztönzéséből arra a következtetésre, hogy csak az egyenlő mérték lehet az állandó és boldogító egy szabad államban. Ha Ön találna számunkra egy jobb kivezető útat a jelen zavarosságából és nyomorúságából, hódolnánk Önnek, mint a legnagyobb felfedezőnek.

„És ha nem találok – mondaná Ön – remélem azt javasolja, hogy csatlakozzam minden áron a szocialistákhoz.” Kedves asszonyom, olvasta Ön Szent Ágostont? Ha olvasta bizonyára emlékszik arra, hogy ő maga is kénytelen volt beismerni, hogy az első keresztények bizony vegyes társaság volt. Jónéhányan közülük inkább kaptak azon, hogy kékfoltosra verjék feleségük szemét egy kis csókracsábításért, vagy hogy a pogányok templomait rombolják ahelyett, hogy igyekeztek volna végrehajtani a Hegyibeszéd parancsait. Valóban Önnek is észre kellett vennie, hogy mi modern keresztények is még meglehetősen vegyes társaság vagyunk és szükséges,hogy minden évben felakasszanak közülünk egy néhányat országunk üdvéért. Most én is olyan őszinte leszek, mint Szent Ágoston és bevallom, hogy a magukat szocialistáknak vallók is szakasztott ilyen vegyes társaság és ha Ön a csatlakozást esetleg úgy érti, hogy minden válogatás nélkül teára is meghivja őket, erősen ajánlom, hogy ne tegye, mert ők is csak olyanok, mint a többi emberek: egyesek közülük ezüst kanalakat lopnak, ha szerét ejthetik, A kedvesek nagyon kedvesek. Az átlag nem rosszabb, mint közel szomszédaik. A nem kívánatosak között van egy néhány csirkefogó, a legkörrnönfontabbak fajtájából, akikkel találkozhatik. De mi jobbat várhat akármelyik más politikai párttól is, amelyhez esetleg csatlakozhatnék? Ön – remélem – az angyalok pártján van, de meg kell halnia, hogy hozzájuk csatlakozhassék. Egyelőre meg kell hát elégednie puszta konzervativekkel, liberálisokkal, szocialistákkal, protestánsokkal, kalholikusokkal, dissenterekkel és más haladó férfiakból és nőkből álló csoportokkal, kiknek mindnyája igen vegyes társaság, úgy, hogy ha csatlakozik hozzájuk, meg kell válogatnia társaságát épp oly gonddal, mintha nem lenne címkéjük s vad idegenek lennének Ön előtt. Carlyle egy kalap alá foglalta őket a bolondokkal és ki tagadhatná, hogy alapjában meg is érdemlik ezt?

De – akárhogy is – Ön intelligens asszony és ezt Ön épp oly jól tudja, mint én. Amire Ön talán kevésbé van elkészülve, az az, hogy sokan vannak olyanok, akik szocialistáknak hivják magukat anélkül, hogy tisztán és gyökeresen értenék, mi a szocializmus: és megbotránkoznának és visszahökkennének, ha Ön azt mondaná nekik, hogy Ön amellett van, hogy az ország jövedelme egyformán osztassék fel mindenki között, világért sem különbözte vén meg lordot és munkást, csecsemőt; és éptestű felnőttet, iszákost, és ábsztinenst, érseket és sekrestyést, szentet és bűnöst. Biztosítanák Önt, hogy az ilyesmi az ucca emberének buta káprázata és hogy müveit szocialista nem hihet ilyen örült képtelenséget. Amit ők akarnak – mondják ők – az az alkalom egyenlősége és feltételezem, hogy ezt úgy értik, hogy a kapitalizmus sem baj, mihelyt valakinek egyenlő alkalma van, hogy kapitalistává lehessen, noha képtelenek megmagyarázni, hogy miként alapozható meg az alkalom egyenlősége jövedelemegyenlőség nélkül. Adjon csak Ön a fia kezébe egy töltőtollat és egy rizsma papirost és mondja neki, hogy most már egyenlő alkalma van velem arra, hogy színdarabokat írjon. Meglátja, mit fog válaszolni! Ne üljön hát fel olyan frázisoknak és tiltakozásoknak, hogy Önnek nem kell tartania a szocializmustól, mert a szocializmus nem akar komolyan szocializmust. Igen is akar! És a szocializmus jövedelemegyenlőség, semmi más! A többi dolgok ennek előzményei, vagy következményei.

Ha hajlik rá ízlése, Ön elolvashatja az összes könyveket, miket a szocializmus magyarázatául megírtak. Tanulmányozhatja Sir Thomas More utopisztikus szocializmusát, az Inkák theokratikus szocializmusát, Saint Simon okoskodásait, Fourier és Robert Owen kommunizmusát, Karl Marx úgynevezett tudományos szocializmusát, Canon Kinsley és tisztelendő F. D. Maurice keresztény szocializmusát, Sidney és Beatrice Webb alkotmányos szocializmusát és az igen tiszteletreméltó Fabian-társaságot és mindenféle tarka-barka szocializmust, miket fiatal emberek hirdetnek, kiknek nem volt még idejük meghíresedni. De legyenek ezek még oly talpraesettek is, ha nem akarják a jövedelem egyenlőségét, akkor nem akarnak semmit sem, mi megmenthetné a civilizációt. A szabály, hogy előbb jön a megélhetés, aztán az erények, olyan régi, mint Aristoteles és olyan új, mint ez a könyv. Krisztus és Plátó és a nagy vallásos rendek kommunizmusa mind bizonyosra veszik, hogy a Mennyország megalapításának itt a földön egy elsődleges feltétele van: az anyagi megélhetés egyenlősége. Mindenki, aki bármilyen úton erre a következtetésre jutott, szocialista. Aki nem jutott el erre a következtetésre, nem szocialista. Még akkor sem, ha szocializmust, vagy kommunizmust vall az ország egyik szélétől a másikig zúgó szenvedélyes szónoklatokban. Sőt még akkor sem, ha mártírságot szenved érte.

Így most már pontosan tudja Ön – ha belenyugszik, ha nem – hogy mi a szocializmus és hogy miért védelmezik azt széltében min den osztálybeli megfontolt és tapasztalt emberek. Megkülönböztetni is tudja az igazi szocialistákat az anarkisták, szindikalisták, naciona listák és radikálisták furcsa táborától s a mindenfajta elégedetlenek től, akiket tudatlanul a szocialistákkal, kommunistákkal és bolsevikiek kel azonosítanak, mert mindannyian ellenségei a fennálló rendnek és végül a professzionista politikusoktól, azaz karrieristáktól, akik át szökdösnek a liberálizmustól a Labor Partyhoz, mert úgy vélik, hogy sülyed a liberálizmus hajója. És most már van elég műveltsége arra is, hogy kellően értékelje azt a sok badarságot, amit naponként fecsegnek és írnak antiszocialista politikusok és zsurnaliszták, akik soha öt percnyi gondolkozást sem szenteltek a kérdésnek, hanem képzeletbeli bolsikat hordoznak körül, mint a kis gyerekek a Guy figurákat november tizenötödikén.

(Fordította: Antalffy Endre.)