A bécsi Neue Galerie helyiségeiben a fenti címen rendezett kiállítás tömören összefogott képet nyujt a művészetnek a Szovjetunióban végbement társadalmi funkcióváltozásáról.

Az októberi forradalom leszállította a művészetet a l´art pour l´art felhőiből a társadalmi valóság talajára. Az idő és tértelenség magaslatairól a prózai hétköznap nyüzsgését irónikusan szemlélő művészetet a hatalomra kerülő proletáriátus erős, kidolgozott öklével markolta meg és energikusan állította be a dolgok új rendjébe. A szociális forradalom a feudális és burzsoá osztályok profitjának „kultur”-feleslegéből élősködő művészetet kiszabadította élettelenségéből. Visszaadta neki társadalmi hivatását: új életformákba szervezni a fölébresztett tömegerők megnyilatkozását.

A művészet új beállitottsága természetesen nemcsak a témában, az élet felé fordulás nemcsak az alkotás tárgyának aktualitásában nyilvánult meg. Az új társadalmi valóság az őt demonstráló új kifejezésformát követelte.

A kapitalizmusnak az imperializmusban kicsúcsosodó utolsó fejlődési szakasza, a társadalom szellemi felépítményében s főként a képzőművészetekben már a világháborút megelőző utolsó években kifejezésre juttatta a beteltség, az elfáradás, a bomlás tüneteit. Az egymást hihetetlen gyorsasággal felváltó különböző izmusok mindinkább szétrobbantották a művészet eddigi kifejezésformáit, anyagát, tartalmát. A világháború, de méginkább az azt követő anyagi és szellemi összeomlás, hallatlanúl kiszélesítette és felfokozta a polgári kultura bomlását. A szociális forradalom, amely az orosz feudo-burzsoá kultura egész komplexét detronizálta, teljes fejlődési szabadságot biztosított az izmusok romboló törekvéseinek. A forradalom dinamizmusa, a tömegek történelmet formáló aktivitása, a polgárháború örvénylése a futurizmus, expresszionizmus, kubizmus forrongó szin- és formakonstrukcióiban, a tömegfelvonulások óriási kulisszáiban, a feszültségtől robbanó plakátokban, a Majakowszki-k mámoros pátosztól dübörgő himnuszaiban fejeződött ki.

A forradalmi küzdelmek és a polgárháború éveinek absztrakt formalista és heroikus pátosszal telitett naturalista művészetét a forradalom új, építő periódusának megfelelően, az előző korszak eredményeiből merítő, formában és szemléletben lehiggadt, kiegyensulyozott, pozitiv alkotóenergiákkal telitett új művészete váltotta fel.

A forradalomnak azonban még sokkal nagyobb érdeme, hogy a művészi tevékenységnek új alanyát is kitermelte. Az élet egész felületén aktivitásba lendült tömegek, arculatukat, létüknek a művészet síkján való kifejezését önmaguk formálják, építik meg. A hivatásos művészek zárt kasztjának jelentősége mindjobban összezsugorodik a tömegek izmosodó kollektiv művészi energiáival szemben. Az üzemek, munkásklubok avantgardeja, az ifjúmunkások művészeti körei, közösségei váltak az alkotó tömegművészet vezető tényezőivé.

A kiállításon szereplő ISORAM (üzemek és klubok ifjúmunkás művészeti köreinek egyesülete) munkái a művészet új formanyelvének, új anyagának és az amatőr, kollektív alkotótörekvéseknek példája. Az Isoram képei és plakátjai a környezet formáiba és hivatásába szervesen beleépített alkalmazott művészet termékei. A kiállított képek tárgya az új életnek a „régi” és az „új” ellentétében kifejezésre jutó küzdelmes felépítése. A régi életformákat szimbolizáló tárgyak cirádás esetlensége, a haszontalan luxus és cicoma szembekerül az új jelen egyszerű célirányosságával. Egyik kép a „Testkultura és foxtrott” egységes szinkontrasztban és ökonomikusan leegyszerűsödött vonalakban mutatja fel az emlitett ellentétét. Egy másik kép a vörös hadsereg békebeli kulturmisszióját fogja össze az új kifejezésforma tömörségében.

Hasonló, nem hivatásos jellegű a TRAM (a munkásifjuság színháza) tevékenysége is. A munkáskörök agitációs csoportjaiból formálódott ki ez a szervezet, amely a politikai szinház új formáit keresi. Törekvéseiben feloldja az egyes művészetek kifejezésformáikban elhatárolt adottságát s pl. a szinház, film és rádió szintétikusan felfokozott ráhatásában keresi a történés koncetrált érzékeltetését. A színházban előadásra kerülő összes darabokat kollektive irják. A darabok témáit mindig az ifjúmunkások életének aktuális problémáiból merítik. A színpadi képek leginkább a plakátforma lakonikus, beható, dinamikus összefogottságát mutatják. — Ez a szervezet a mai orosz szinházkultura rendkívül figyelemreméltó jelensége.

A plakát, ez a sajátosan forradalmi kifejezésforma, amely a legközvetlenebbül érzékeltette a tömegben éppenúgy a nap problémáit, mint a forradalom egészét, az építés szakaszában sem veszített jelentőségéből, sőt még fokozta azt. A kulturális felépítés, az ötéves terv, a mezőgazdaság kollektivizálása, az ország iparosítása, az analfabétizmus elleni küzdelem a plakát formanyelvében találják meg a maguk legpregnánsabb értelmezését. A politikai karikatura is nagy lendületet nyert a reakciós társadalmi maradványok és azok megszemélyesítői elleni küzdelemben.

A fotográfia a fényképező lencse nyugodt tárgyilagosságán keresztül dokumentálja a szociális és gazdasági vívmányokat, a kulturális és politikai élet új formáit, az építés tényeit. A fotoriport aktiv életessége az új orosz fotográfia gerince. A kiállított könyv-boríték lapok és filmplakátok a fotomontázsnak a képszerű érzékelés teljesen új perspektíváit nyitó megnyilatkozásai.

A kiállítás érinti még néhány képben és modellben a mai orosz művészeti kultura legnagyobb és legaktuálisabb kérdését: a szocialista életformák tárgyi megnyilatkozását, az új építészetet, a szocialista városépítést. A társadalmi és egyéni életmegnyilvánulások összeségének szocialisztikus megszervezése, a polgári, individuális, korszerűtlen lakás, táplálkozás, szórakozás, stb. formák kollektiv átalakítása az új lakásban, az új házban, az új városban. A lakóházak, nyilvános intézmények, munkásklubok, kertek és parkok, gyermekotthonok, csecsemőgondozók, az ételgyárak, a mosóintézetek, stb. külső formáiban és belső megszervezésében a kollektivizált életfolyamatok tér és felépítésben hordozóit dokumentálni — ez az a nagy feladat, mely ma az új orosz művészeti kulturára hárul. (Bécs)