W. Reich az ismert pszihoanalitikus, új könyvében (Massenpsychologie des Faschismus. Verlag für Sexualpolitik, 1933.) közei 300 oldalon foglalkozik a fasizmus és marxizmus problémáival, anélkül, hogy a cimbe irt témát lényegileg akár csak érintené, A könyv cime mindenképpen félrevezető. Mert amit a szerző mond, az nem a fasizmus lélektana, hanem egy pszihoanalitikus elmefuttatása szexuál-politikai kérdésekről. És bár a könyv érdekes és helyenként lényegi szempontokat tisztázó, várakozásunknak nem felel meg. Nem azt kapjuk benne, amit a cini igér. Reich azt reméli, hogy a könyv célzatait az„átlagos munkásfunkcionárius” is megérti, amit a szerző, tekintettel munkája propagativ, nevelő céljára, nyilván fontosnak vél. S ebben kételkedünk. Reich fejtegetései gyakran annyira a részletekbe veszők, hogy azokat követni és tudatilag akceptálni csak az analitikusan iskolázott képes. A könyv elsőben és lényegében a pszihoanalitikus munkája, aki megkísérli a freudi kutatás szociológiai kiértékelését, a marxi dialektikus szemlélet keretében. Marx szociológus volt — mondja R. — de nem volt pszihológus, s itt Freudot hivja segítségül.

Szerző könyve előszavában megállapítja, hogy a munkásmozgalom csődöt mondott, s a nemzeti szocializmus nemzetközi kiterjedettségben is annak felébe kerekedett. Mi az oka annak, hogy Németországban a fasizmus magához rántotta nemcsak a kispolgári tömegeket, hanem a proletáriátus egy részét is? A vulgär marxista felfogás szerint — Reich kifejezése — az adott gazdasági válságnak szükségképpen a tömegek balratolódását kellett volna maga után vonni, de a valóságban a proletárizálódott tömegek jobbra kanyarodtak. Gazdasági bázis és ideológiai magatartás között ilyenképpen olló nyílott, amit a marxista propaganda elnézett. Reich statisztikákkal szemlélteti, hogy Németországban a tömegek osztályhelyzete és ideológiai strukturája elhajlott egymástól, amint ez a nacionalszocialista szavazatok egyre gyarapodó számában kifejezésre is jutott. Mi az oka annak, hogy a gazdasági és az eszmei strukturák nem fedték egymást, sőt kifejezetten ellentmondásba kerültek egymással? Reich szerint a marxista mozgalom alapvető gyengéje annak egyoldaluságában rejlik, hogy t.i. megelégedett a válságfolyamat objektiv gazdasági megvilágításával, s elhanyagolta a ,,szubjektiv tényezőt”, a tömegek ideológiai beállítottságát. A „vulgar-marxizmus” mechanikus szemlélete, amely az ideológiát a gazdasági bázis reflexének tekinti, s megfeledkezik az ideológia visszahatásáról a primar gazdasági alapra, a szerző szerint szükségképpen az ideológiai mozgalom s ezzel együtt az ideológiai strukturák elhanyagolását eredményezte, aminek gyakorlati következménye a tömegek konträr ideológiai magatartása volt — saját objektiv gazdasági érdekeikkel szemben. A pszihológia megvetése a politikai praxisban a couéizmus illuziónista csodavárására vezetett, s végső eredményében a munkásmozgalom tragikus csődjére. Reich szerint egyedül az analitikus lélektan képes felfedni a gazdasági bázis és az ideológiai felülépítmény kölcsönvonatkozásait és gyakorlati útmutatást adni a pszihológikus tömegpropaganda számára. Az ideológiái nem csupán a társadalom gazdasági folyamatának tükrözői, hanem azontul azt a funkciót látják el, hogy az aktuális társadalom-gazdasági adottságot az egyének lelki szerkezetébe rögzitsék. Igy válik az ideológia materiális hatóerővé az egyének magatartásában, s így hat vissza az ideológia az alapvető bázisra. Az ideológiának ez a belső pszihikus funkciója magyarázza meg, hogy az emberek gazdasági osztályhelyzetükkel ellentétes ideológiai magatartást mutatnak, s erre az irracionális jelenségre a gyakorlati tömeg-propaganda nem fordított gondot. Ennek az irracionális, célszerütlen cselekvésnek, vagyis az ökonómia és az ideológia szétesésének megértésén fordul meg a politikai frázis sikere. És ezen a ponton Reich, az analitikus, a pszihoanalizist hivja segítségül. Amire a szociálökonómia nem képes, t.i. az ideológia szerkezetének és dinamikájának felelemzésére, azt a pszihoanalizis fogja teljesíteni. „A pszihoanalizis klinikai magvában a jövendő dialektikus-materialista lélektan alapja.” A szexuálökonómia tudománya — mondja R. — Marx szociológiai és Freud lélektani alapján épül fel. A szexuálökonómia, amely tulnőtt a pszihoanalizis tapasztalati megállapításain, felveti a kérdést, hogy minő szociológiai okból fojtja el a társadalom a nemiséget? Reich itt korábbi munkájára utal, (Der Einbruch der Sexualmoral) s kifejti, hogy a monogám házasság, s az apasági család intézményének kialakulása hozta magával a szexuálnegativ morál rendjét, ellentétben az anyasági őskommunista társadalom szexuálpozítiv rendjével. A család a kapitalista társadalom ideológiai gyára, ahol a nevelés (szülők. iskola, egyház) a szociálökomomiai és szexuális strukturák ideológiai berögzitésével már a gyermekkor első 4—5 évében kimintázza a későbbi ,,állampolgár” arculatát. A gyermek genitális nemiségének elfojtása — ami az uralkodó szexuális nevelés elve — általános gondolkodási gátlást és kritikáira való képtelenséget jelent, s ilyenképpen az osztályöntudat kialakulását elvetéli. A nemi gátlás a gazdaságilag elnyomott embert szerkezetileg annyira megváltoztatja, hogy saját érdekei ellen cselekszik, érez és gondolkozik. És ezzel a felismeréssel közelebb jutottunk annak a folyamatnak a magvához, amit az ideológia visszahatásának neveztünk az alapvető gazdasági bázisra.

Ezeknek az elméleti fejtegetéseknek talaján fejleszti tovább a szerző konkrét vizsgálatait. Megállapítja, hogy a fasizmus objektiv” szociológiai funkciója azuralkodó gazdaság-társadalmi rend védelme de ugyanakkor a fasiszta tömegek szubjektiv, antikapitalista érdekeit is hangoztatja, amelyeknek kiélezése nélkül a mozgalom sohase érte volna el célját. Mert a fasizmus tömeglélektani bázisa — a kispolgárság, amelyet, — szerzőnk véleménye szerint, — a baloldali mozgalom lekicsinyelt és elhanyagolt, holott a tények dokumentálják, hogy a kispolgárság is tud „történelmet csinálni”; s csinál is, miként ezt a német és olasz fasizmus példája mutatja. Ennek kapcsán hosszú 1ére eresztett fejtegetéseket kapunk a kispolgár lélektanáról, amelyek abban csúcsosodnak, hogy a kispolgár az állammal, a felsőbbséggel való azonosulás (freudi műszó) utján ollót alkot gazdasági helyzete és ideológiája, között, s a „Blick nach oben” beállítottságával élesen elkülöníti magát az ipari munkás osztálystrukturájától. Ennek a kispolgári létnek természetét fejezeteken át mutatja be, következetesen hangsulyozva, hogy a kispolgári lét zárt családi jellege involválja annak strukturális karakterét és az apa praevaleáló állását a család keretében, s a családtagoknak egymáshoz kötöttségét szexuális elfojtás árán. Azt a helyzetet, amelyet a családapa a termelési folyamatban a fensőbbséggel szemben elfoglal, átviszi gyermekeire, s bennük reprodukálja az autoritásos — passzív lelki alkatot, amely a kispolgár fensőbbség imádatának előfeltétele. Szexuális elfojtásaival' biztosítja a családtagok intenziv egymáshoz kötöttségét, s a kispolgári szexuálnegativ strukturák kialakulását. A családi lét az eszmei képletek kiterjesztő faktora, amelyet Reich szerint marxista teoretikusok nem akartak észrevenni. De a kispolgárság ideológiája átterjedt a proletáriátus egyes rétegeibe is, s R. szerint a szociáldemokrácia tömeglélektanilag híveinek kispolgári strukturáira alapoz. A szociáldemokráciának tisztán politikailag érthetetlen erőssége a krizis éveiben a proletáriátus megfertőzöttségének kifejezése. R. a kispolgári életformák átvételét — a családi sörözgetés, „esti ruha” proletárestélyeken stb. — teszi felelőssé a proletárrétegek elpolgáriasodásáért, amelynek ezeka külső jellemzők beszédes kifejezői. Ezzel együtt idegzi be a kispolgári ideológiát, amelynek a proletártudatból való kiégetése és új proletáréletformák megteremtése — még a kapitalizmus rendszerében a nevelő tömegmozgalom fontos követelménye. Reich egyre ismétli, hogy az osztályok harcát nem elegendő az objektiv gazdasági osztályellentét síkján megvívni, hanem a harcot kétvágányon, a világnézeti fronton is folytatni kell. Az ideológiai kulturfront centrális kérdése a szexuálpolitika, s ennek bagatellizálása a marxista mozgalom részéről — a szerző szerint — az ellentfront sikerének titka. Család, iskola, egyház a szexuális elfojtás szolgálatában állanak.

Reich irása elsősorban a szexuológus és pszihoanalilikus munkája. És egészen bizonyos, hogy éppen ezért ellenállásokat és elhárításokat fog kiváltani azok köréből is, akik vele világnézeti közösségben vannak. Maga Reich is harcosan hadakozik jobbra és balra, s aggresszivitása olykor affektív érdekeltséget árul el. Hogy munkája intellektuálisan áteszmélt és érzületileg átélt, abban nem lehet kételkednünk, s magának a szexuálpolitikai mozgalomnak tudatosítását és kihangsulyozását is szükségesnek és hasznosnak tartjuk.

 

(Nagyszöllős)