Az árnyék felmagasodott és dobbantott. Szája mély, fekete kráterrel nyílt:

–       Enni akarok!

A megszólított arcán sercegett a zsír.

–       Naplopó! – dadogta és odébbállt.

A sovány, szemében vibráló tűzpontokkal, makacsul ismételte:

–       Enni akarok!

Valaki egészen arca elé tolta az arcát, mint egy tükröt. Azt hitte, önmagát látja és mikor az ismeretlen beszélt, a gúnyos fintor úgy vonaglott az arcán, mint egy kígyó.

–       Vannak ételek. Vannak jó ételek. Van sok jó étel. Hehehe.” A nevetés az egész világot megforgatta a sovány körül. Szédült,

többé nem talált szavakat éhségéhez.

*

Az ember ott állt az oszlop mellett és a boltra figyelt. Az üzletben csak egy nő volt, a pult mögött ült és a cigarettákat rendezte.

–       Most bemégy és azt mondod: jónapot...

Az ember nyelt egyet és megfogódzott az oszlopban. Két, nézésre erőszakolt, szeme a boltra meredt: két halálos revolvercső.

–       Azután: kérek cigarettát ...

A nő most lehajolt és a fiókból ismét egy csomó cigarettát tett a pultra.

–        A balkezet a szájára, igen, keményen és mindent megpecsételőn. A jobb kézben most evvel... vigyázz... pontosan a melle közepébe...

*

Az üzletben felhangzott:

–        Kérek cigarettát.

A nő gépiesen hajolt és a kívánt árut a pultra tette. Az ember az oszlopnál legyökerezve figyelt. Most egy kéz a nő szájára csapott.

–        Rettenetes, itt a szemem előtt. Kiáltani kellene... Azután a kés pontosan a melle közepébe.

Az ember az oszlopnál dideregve égett.

–        Kirántod a fiókot és gyorsan...

A boltból egy árnyék hullott az uccára.

–        Kiáltani, kiáltani...

Valaki elfutott az oszlop mellett. Arca szinte súrolta a néma ember arcát. Ez már nem látott semmit. Szemén fekete köddel menekült.

*

A tárgyaláson a gyilkos mindent beismert. A közönség ellenségesen mustrálta hamuszínű arcát. A biró még valamit akart tudni. –• Forgalmas nappal volt. Hogy merhette egyedül...?

—   Egyedül voltam.

—   Valaki, úgy-e, őrt állt?

A hátulsó padból felállt egy ember.

–       Én voltam.

A biró és a vádlott meglepődve nézték.

–       Láttam mindent, nem akadályoztam meg, őrt álltam. Elment mellettem, nem fogtam meg, nem kiáltottam, segítettem neki...

A biró a vádlotthoz fordult:

–       Ez volt?

A gonosztevőt mulattatta a játék. Vállvonogatva felelte:

–       Miért ne?

Az ember, kire két év nehéz marka dobbant, most tisztának és szentnek érezte magát,

A gyilkos nevetett.

A börtönben az embert csunya gondolatok gyúrták. De lassan megszokta, hogy mindenre megfeleljen önmagának.

—   Nem ölted meg, csak akartad.

—   Nem te akartad, csak a körülmények.

—   Elmentek melletted és nem láttak.

—   Nem láttak meg, ők akarták.

—   Ők akarták, a körülmények akarták.

—   A körülmények akarták, de nem tettél rosszat.

—   Rosszat nem tettél, de nem is akadályoztad.

—   Áldozat is vagy, bünös is vagy.

—   Elmentek melletted: áldozat és bünös vagy.

—   Bünös vagy és vezekelsz. Jó akarsz lenni.

—   Tiszta vagy. Jó leszel.

Az udvaron egyszer találkozott a gyilkossal. Az kiköpött előtte:

–       Marha!

*

A kapuból szétsugarasodott a nagy azur, zöld és fehér szabadság. Ment az uccákon, mellette emberek mentek. Éhes volt, mint akkor, de senki sem látta.

Az út közepén csődület lármázott. Befúrta magát a tömegbe és a földön egy lovat látott. Egy kétöles férfi tajtékzott:

—   Hallatlan barbarizmus! Egy ártatlan állatot ... Az ember melléje furakodott.

—   Éhes vagyok.

Az állatbarát dühösen végigmérte.

–       Hagyjon békében. Nem látja, hogy dolgom van?

Az ember tovább ment. Perzselte a nyári hő és a levegőben repülőgépek surrogtak. Szédült, egy mellékuccába fordult be, arca hirtelen eltorzult, de nem látta senki.

Ott állt az oszlopnál a bolttal szemben. Felette gépmadarak zúgtak. A boltban egy nő hajolt a pultra és cigarettákat rendezett. A motorok eszeveszetten – szinte az agyában – dörömböltek.

Ekkor egy arc suhant el az arca előtt. Mint egy tükör, a gúny kigyóvonalával.

– Repülni már tudtok. Enni – azt nem!

Az ember megtapogatta zsebében a kést és belépett a boltba. (Komárom)