A második világháború utáni időszakban a kommunista ideológia térhódítása lényeges változásokat eredményezett a romániai társadalom egészében. A hatalmat gyakorló kommunista párt kötelező módon előírta a különböző társadalmi csoportoknak, hogy alárendeljék hagyományos szerepüket a konkrét politikai céloknak, és részt vegyenek a szocialista társadalom építésében. A propaganda a berendezkedő hatalom egyetlen kommunikációs formájává lépett elő; terjesztését a párt által irányított sajtókiadványok és a népi demokrácia új intézményeinek egész hálózata segítette elő. Az empirikus ellenőrzés alá nem vonható normatív üzenetek hatékonysága biztosította a nyilvános kommunikáció azon modelljét, amely a hatalom szempontjából elengedhetetlen volt a társadalmi kohézió kialakítására. A politikai integráció és homogenizáció kiteljesítésének eszközéül szolgáló társadalmi szervezetek az évek során folyamatosan mozgósították a néptömegeket a párthatározatok és direktívák felhívásainak megvalósítására és a kijelölt feladatok elvégzésére.

A kommunista ideológián belül meghatározott tételek írták elő a nők társadalmi szerepvállalásának rendjét is. A kijelölt szerepek azonban az idők során többször is változtak a hivatalos politikai irányvonal módosulásának megfelelően. A hatalomátvétel utáni első időszakban a nemek közötti egyenlőség elve érvényesült a korabeli propaganda diskurzusában: a nők a történelem mellékes szereplőiből történelmet alkotó, politikailag és gazdaságilag emancipált társadalmi réteggé léptek elő.1 Az egyenlőség azt eredményezte, hogy ugyanúgy  ki kellett venniük részüket a népi demokratikus rendszer építéséből, mint a férfiaknak, szerepet kellett vállalniuk mindazokban a feladatokban, amelyeket a konkrét ideológiai kívánalmak határoztak meg. A nőmozgalmak aktívan bekapcsolódtak a politikai életbe: az 1946-os választások alkalmából lányok és asszonyok csoportjai járták az országot, hogy felvilágosítsák a lakosságot a választói jogról, és a kommunista párt jelöltjei mellett korteskedjenek. Az egyenlőség jegyében a hagyományosan férfiak által betöltött munkakörökbe is alkalmaztak női munkásokat, így például építőtelepeken, a kohászatban és bányászatban.

A hidegháború első időszakában a demokrata nőmozgalom „határozott tartalmú, eleven társadalmi erőként” vett részt a „háborúra uszító imperializmus” elleni harcban.2 A propaganda azonban arra is figyelmeztetett, hogy  a békéért és fejlődésért vívott harcot a hősi szovjet nők vezetik, akiknek az állam teljes politikai és gazdasági egyenlőséget biztosít.3 A Romániai Demokrata Nők Szövetsége 1948. március 8-a alkalmából táviratban üdvözölte azokat a testvéreiket, akik „az egész világon hatalmas frontban a népek békéjének és szabadságának védelméért harcolnak”.4 A békeharcos nő szimbóluma a negyvenes évek végére állandósult a kommunista propagandában. Az ideológia pedig a társadalmi és az anyai szerep összeegyeztetésére vállalkozott: a demokrata nők harcának célja, hogy gyermekeik számára biztosítsák a békés és boldog jövőt.

Az ötvenes években észrevehetően polarizálódott a nők társadalmi szerepére vonatkozó hivatalos diskurzus. Ennek oka abban keresendő, hogy a szocializmus gazdasági alapjainak megteremtéséhez a pártvezetésnek szüksége volt az ország teljes munkaerejére, beleértve a női munkaerőt is, ami a hagyományos család politikai átalakítását vonta maga után. Az új irányvonalnak megfelelően a propaganda az élmunkás dolgozó nő szimbólumát karolta fel, amelynek ábrázolása a sztahanovista férfimunkások hagyományát követi. A romániai lányokat és asszonyokat a szocializmus építésére irányuló munkájukban és harcukban a „szovjet asszonyok nagyszerű példája” ösztönözte.  A Román Munkáspárt nőnapi felhívásaiban háttérbe szorult a családon belül betöltött szerep; helyette elsődleges feladatként lépett elő a munkafeladatok teljesítése, a szocialista versenyben való részvétel. „A nők egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá a népgazdaság fejlesztéséhez” – vonta le a következtetést az RMP Központi Vezetőségének 1955. március 8-i felhívása, ugyanakkor megállapítva, hogy „hazánk párt nevelte asszonyai a gazdasági és kulturális építésben és az államvezetésben végzett lendületes munkájukkal bebizonyították, hogy hatalmas alkotóerőt képviselnek”. A dolgozó nők ünnepévé kikiáltott nemzetközi nőnap alkalom volt arra, hogy a párt további feladatokra mozgósítson; tekintettel a közelgő mezőgazdasági  kampányra, nem maradt el a felhívás: „Ki a mezőre, asszonyok!”5

Az ország dolgozó asszonyaiban és leányaiban rejlő hatalmas alkotóerő a termelés különböző területein, a gyárakban, üzemekben, a szántóföldeken és kultúrotthonokban végzett munka során egyaránt megnyilvánult. A pártvezetés szerint ugyanakkor jelentős anyagi támogatásban és erkölcsi jutalomban részesülnek a családjuk gondozásával, gyermekeik, a jövő nemzedék nevelésével fáradozó anyák: a Hős Anya, Anyai Dicsőség és Anyasági Érem kitüntetést közel 51 ezren viselik.6 Ennek ellenére az abortusz 1957-es liberalizálása éppen a nők munkavállalását segítette elő a gyermekvállalással szemben, és lehetőséget nyújtott a családanyai szerep törvényes visszautasítására.

A női társadalmi szerep ambivalens jellege a Ceauşescu-korszak ideológiájában is fellelhető. Gail Kligman osztályozása szerint a hivatalos politikai diskurzus szempontjából ezen belül három időszakot különböztethetünk meg: 1966–1973 között a gyermekeit nevelő anya szerepe van előtérben, 1974–1983 között a politikai emancipáció és a női alkotóerő sokoldalú kifejeződésére esik a hangsúly, 1984–1989 között pedig a családon belüli szerep újjáélesztése következik be.7 A változó irányvonalat a Nők Országos Tanácsának kiadványai igyekeztek tisztázni.8 A módosulások politikai hátterét és jogosságát Aneta Spornic magyarázta meg az Akadémia Kiadónál 1975-ben megjelent könyvében: „Olykor megtörténhet, hogy egy ország pillanatnyi szükségletei megkövetelik a nők fokozott részvételét a termelésben. Ugyanígy a nemzeti jellegű társadalmi szükségletek adott időszakokban megindokolhatják a nők kivonását a gazdasági tevékenységből annak érdekében, hogy más társadalmi szerepet töltsenek be, mint például a gyermekvállalást és nevelést.”9

A pártvezetés sajátos demográfiai politikájának kezdetét az 1966 szeptemberében kiadott határozat jelzi, amely Romániában betiltotta az terhességmegszakítást. A dekrétum nemzet- és szocialistaellenes magatartásként bélyegezte meg az abortuszt, és szigorú, szabadságvesztéssel járó büntetést írt elő a terhességet megszakító nőkre.10 A propaganda össznemzeti jellegű, kötelező feladatként terjesztette a gyermekvállalást, a sajtóban hirtelen megszaporodtak azok a riportok, amelyek sokgyermekes családanyákat mutattak be. Az anyaság ugyanakkor a dolgozó nők teljesítményére is jótékony hatással volt: egy meg nem nevezett bukaresti gyárban végzett felmérés szerint a családos, gyermekeket nevelő munkásnők jobb eredményt értek el munkahelyükön, mint az egyedülálló gyermektelen nők.11

A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megvalósításának programja, amelyet az 1969-ben tartott X. pártkongresszus körvonalazott, kijelölte a szocialista család szerepét és stratégiai célkitűzésként fogalmazta meg a születési arány növekedését a népesség életkorszerkezetének fenntartása érdekében. A nők egyenjogúságának hangoztatása háttérbe szorult a hivatalos diskurzusban, helyette hirtelen fontossá vált a háztartásban végzett munka és a nők szerepe a család összetartásában. A reproduktív feladat teljesítése mellett az anyákra jelentős szerep várt a kommunista öntudatú egyénekből álló új nemzedék felnevelésében azáltal, hogy közvetítik gyermekeik felé a párt propagandáját.12 Ennek érdekében a pártvezetés nagy hangsúlyt fektetett a nők ideológiai ismereteinek fejlesztésére: 1973-ben a pártfőtitkár a Munkaérdemrend I. fokozatával tüntette ki a Femeia, a Săteanca és a Dolgozó Nő folyóiratokat annak elismeréseként, hogy a lapok kimagasló érdemeket szereztek a felvilágosító munka terén, sikeresen ösztönöztek a párt politikájának megvalósítására.13

A nők társadalmi szerepére vonatkozó ideológiai irányvonal 1973-tól kezdve módosult: a pártdokumentumok ettől kezdve követelték meg aktív részvételüket „az egész népnek azon erőfeszítésében, amely hazánk gyors és folyamatos fejlődésére irányul”.14 A Szocialista Egységfront első kongresszusán elmondott beszédében a pártfőtitkár kihangsúlyozta, hogy a nőknek „meghatározó szerepük van a társadalom fejlődésében”, éppen ezért „a párt és az állam nagy figyelmet fordít munka- és életkörülményeikre, a megfelelő keret létrehozására, amely lehetővé teszi számukra, hogy aktívan részt vegyenek az ország egész gazdasági és társadalmi-politikai életében”.15 A gazdasági élet vezető pozícióinak elfoglalása ugyanakkor megkívánta, hogy magas szintű szakmai képzésben részesüljenek, a nemzetgazdaság szükségleteinek megfelelően.  

Az „alkotó nő” szimbólumának kialakítása érdekében megkezdődött a nők előléptetése a politikai életben. A hetvenes évek közepétől számos példa van arra, hogy eljutnak az állami apparátusban a ranglétra legfelsőbb szintjeire. A nők politikai szerepvállalásának népszerűsítése ebben az időszakban azzal a céllal történt, hogy legitimálja a pártfőtitkár feleségének felemelkedését a párthierarchiában. A lányoknak és asszonyoknak szánt kiadványokban Elena Ceauşescu az összes romániai nő által követendő példaképként jelent meg.16

A nyolcvanas évek közepétől háttérbe szorult a politikailag és gazdaságilag emancipált nő modellje, helyette a pártpropaganda újra felelevenítette a példás családanya szerepkörét.17 A nemzeti jellegű szocializmus építése, amely a nacionalizmus térhódítását eredményezte, új feladatok elé állította az anyákat, akikre az a nemes hivatás várt, hogy „átadják az új nemzedékeknek népünk kiemelkedő erényeit, haladó hagyományait, a lángoló hazaszeretetet, a méltóság és az igazság érzéseit”.18 A társadalom egészének valóságtól elrugaszkodott idealizációja arra a családmodellre is kiterjedt, amelynek keretén belül az ország fényes jövőjének haszonélvezői, az „élet virágai” nevelkedtek, és akiknek boldogságát az állam végtelen gondoskodása biztosította.

JEGYZETEK

1. Cristina-Liana Olteanu, Elena Simona Gheonea, Valentin Gheonea: Femeile în România comunistă. Studii de istorie socială. Politeia-SNSPA, Bucureşti, 2003. 90.

2. L. Kőműves Géza: Nők a csatában. Romániai Magyar Szó, 1948. március 9.

3. L. Femeia în RPR. Editat de Ministerul Artelor şi Informaţiilor, Buc., 1948. 25.

4. A Romániai Demokrata Nők Szövetségének távirata a Demokrata Nők Nemzetközi Szövetségéhez a nemzetközi nőnap alkalmából. Romániai Magyar Szó, 1948. március 8.

5. A dolgozó nők ünnepe. Előre, 1955. március 8.

6. A nők nemzetközi napja. Előre, 1956. március 8.

7. Gail Kligman: Politica duplicităţii. Controlul reproducerii în România lui Ceauşescu. Humanitas, Buc., 2000.

8. L. Femeia în viaţa României socialiste (1969); Femeia, participant activ la înfăptuirea măreţelor obiective ale partidului (1971); Femeia participantă activă la făurirea valorilor materiale şi spirituale ale societăţii noastre (1974).

9. Aneta Spornic: Utilizarea eficientă a resurselor de muncă feminine în România. Editura Academiei RSR, 1975. 25.

10. Zoe Petre: Promovarea femeii sau despre destructurarea sexului feminin. In: Lucian Boia (szerk.): Miturile comunismului românesc. Nemira, Buc., 1998. 255–271.

11. Megjelent a Femeia folyóirat 1967. márciusi számában.

12. Cristina-Liana Olteanu, Elena Simona Gheonea, Valentin Gheonea: i.m. 86.

13. Cristina-Liana Olteanu: Femeia politician în România anilor `70. Erasmus, 12/2001. 227–231.

14. Cuvântarea tovarăşului Nicolae Ceauşescu la Plenara Comitetului Central al PCR din 18-19 iunie 1973 cu privire la rolul femeii în viaţa politică, economică şi socială a ţării. Editura Politică, Buc., 1973.

15. Nicolae Ceauşescu expozéja a Szocialista Egységfront első Kongresszusán. Előre, 1974. május 25.

16. Cristina-Liana Olteanu, Elena Simona Gheonea, Valentin Gheonea: i.m. 51.

17. Gail Kligman: i.m. 84–89.

18. Nicolae Ceauşescu: Creşterea rolului femeii în viaţa economică şi social-politică a României socialiste. Editura Politică, Buc., 1980. 96.