A légürhajózás szociológiai tanulságai

Amióta von Opel, az erdélyi szász Oberth tanár és az amerikai Goddard professzor komoly kísérleteket folytatnak a rakétaszerkezettel és a világürhajózás körül egész irodalom keletkezett már, mely a legkevésbé sem mondható tudománytalannak, a bolygók közti közlekedés ügye távoli lehetőséggé lépett elő. Elvégre megvalósítása tisztára technikai feladat, amely nem haladja túl a technikai megvalósíthatóság határait. A megvalósíthatás feltételeit már ismerjük, a kísérletek jó úton haladnak és az eredményhez csak pénz és idő szükséges.

Az utolsó évtizedek eredményei a felfedezések terén teljesen átalakították a lehetőségekről alkotott fogalmainkat. Még ezelőtt harminc évvel fantasztikus álmodozónak tartották Vernét, mert regényeiben tengeralattjáró hajókról, repülőgépekről, uszószigetről, stb. írt. Ma már összes ily kivihetetlennek minősített eszméi megvalósultak az egy holdbautazás kivételével, viszont megvalósult sok olyan, amiről maga sem álmodott, pld. ;a rádió, a telehor, az elemek átalakítása, a megfiatalítás, stb. Végeredményben tehát Verne sokkal reálisabban mérlegelte a lehetőségeket, mint azok, akik thémáit lemosolyogták.

Mindezek alapján ma már csak azokat tarthatjuk lehetetlen elképzeléseknek, amelyek a természettörvényekkel állanak ellentmondásban, vagy pedig részleteikben önmaguknak mondanak ellent, mint pld. Wells időgépe és láthatatlan embere.

Hohmann szerint a Venusra 146, a Marsra 235 földi nap alatt lehetne rakétával eljutni. Ezzel szemben a Föld első körülhajózása három évig tartott. A XV. század földrajzi vállalkozásainak körülményeit tanulmányozva meg kell állapítani, hogy azon vállalkozások nehézségei minden tekintetben összehasonlíthatók a világürhajózás nehézségeivel.

A felfedezések története azt tanítja, hogy az emberek sohasem voltak előre tisztában felfedezéseik igazi jelentőségével. Amerika felfedezésének pld. eleinte csupán aranya révén tulajdonítottak fontosságot. Arra, hogy mennyi embernek nyujthat megélhetést, nem is gondoltak, miként Ausztrália felfedezése és Szibéria meghódítása alkalmával sem.

A világürhajózásnak ma tisztán és kizárólag tudományos jelentőséget tulajdonítanak, holott ez óriási perspektívát nyujt az emberiség jövőjét illetőleg: az emberi fajnak nem szabad sorsát egy pusztulásra ítélt bolygóhoz kötni. Keresztül kell törni a földi börtönt és fajunkat és műveltségünket ki kell terjeszteni a szomszéd bolygókra is.

Ha a világürhajózás egyáltalán megvalósul valaha, az események dialektikája okvetlenül ide fog fejlődni abból az első ideiglenes kísérleti állomásból, amelynek felállítása az első utazásokat követni fogja.

Egy ilyen meggondolás egészen új problémákat vet fél, amelyek többé nem a világürhajózás, hanem a bolygógyarmatosítás, vagy bolygó település neve alatt foglalhatók össze.

Mig a világürhajózás technikai részleteit aprólékosan kidolgozták, azzal csak kevéssé foglalkoztak még, hogy az ember szervezete miként birná ki az utazást, illetve hogyan tudna idegen bolygókon — ha csak ideiglenesen is — megélni. Tulajdonképpen ez a probléma is a technika körébe tartozik. Arra ugyanis gondolni sem lehet, hogy az emberi szervezet hozzá alkalmazkodjék az idegen környezethez és viszonyokhoz. Igaz ugyan, hogy a földi élőlények és köztük az emberiség ősei is keresztül mentek már nagyobb faji átalakuláson, mint amilyenre szükség lenne ahhoz, hogy más bolygókon élni tudjunk. Ilyen lehetett pld. az, amidőn a tengeri állatok egy része kimászott a vízből és szárazföldi állattá idomult. Ez a környezetnek, helyesebben: a közegnek nagyobb különbségét jelentette rájuk annál, amilyen két bolygó légköre közt fennáll. A vizi állatok átalakulása szárazföldiekké azonban rendkívül sokáig tartott, fokozatosan történt és nagyon sok élőlény pusztulásával járt, amely út az emberiség számára tehát még akkor sem lenne biztató, ha eredménnyel kecsegtetne.

Hogy egyes földi lények, amelyeket az ember oda akarva-akaratlan magával visz, esetleg tudni fognak fiziológiailag és anatómiailag alkalmazkodni a változott környezethez, ez lehetséges. Hiszen az élet eredetére nézve van egy olyan elmélet (kozmozoák tana), amely szerint a földi élet csírái más bolygókról kerültek hozzánk akár meteoritek közvetítésével, (melyek nem egész tömegükben tüzesednek át, mikor a Föld légkörét átszelik, hanem csak a felületükön), akár a csírák kicsinységénél fogva a fénynyomás által. Ujabban kisérletileg kimutatták (Becquerel, Brown és Escombe, W. Thiselton Diyer és mások) hogy a világüréhez hasonló hidegséget a baktériumok csíráin kívül a növényi magvak is kibirnak. Az emberek azonban éppen úgy elpusztulnának más bolygón, mint ahogy Wells Marslakói elpusztultak a Földünkön. Elpusztulnának, mert az ember ősei már túlontúl sokat alkalmazkodtak és mert sokkal komplikáltabb a szervezetünk, sem hogy hirtelen nagy változásokat elbírna. Gondoljunk csak arra, hogy bizonyos magasságokon túl még a földön sem birjuk ki a légnyomásváltozást és bizonyos szélességeken tul az éghajlatváltozást. Hogyan bírnánk ki akkor más égitesten, pld. a Venuson, amelynek légköréből — Hale, a Mount Wilson csillagvizsgáló igazgatójának ujabbkeletű vizsgálatai szerint — hiányzik a vízgőz és az oxigén.

Szerepcsére azonban ahhoz, hogy az ember más bolygón is életben maradhasson nincs semmi szükség arra, hogy testi szervezetünk alkalmazkodjék a földöntúli környezethez. A vilégürhajózás kibirásának első feltétele, hogy az a világürhajó mindenben földi környezetet vigyen magával és- jelentsen utasai számára. Ha pedig ilyen földi környezetet vihetünk magunkkal és fenn tudunk tartani a Földön kívül is, akkor a feladat máris részleges megoldást nyert. Az emberi élet más bolygókon csakis mesterséges földi környezetben képzelhető el, olyan teljesem zárt lakásokban, amelyeket az ember legfeljebb búvároltözékekben hagyhat el.

Mindez semmivel sem megvalósíthatatlanabb annál, mintha egy tó fenekén, vagy siker tengerben építenénk egy vízalatti lakóházat. Erre ma már meg van a lehetőség, mindeddig csupán azért nem csináltak ilyent, mert nincs rá szükség, mert nagyon költséges lenne és mert még egy amerikai milliárdosnak sem jutott az eszébe. Van egy pók, az Argyroneta, aquatica, amely hálójából búvárharangszerű lakást készít magának a víz alatt, ezt megtölti a körlégből testrészei közt szállított légbuborékokkal és azt ily módon teszi lakhatóvá. Vízalatti lakásaikat pedig vízialatti folyosó-alagútakkal kötik össze. Ha ilyenre egy pók képes, képesnek kell hasonlóra tartani az embert is.

Idegen bolygón ideiglenes tartózkodásra megfelelő lenne maga a légürhajó is. Az emberiség állandó jellegű megtelepedésére és elszaporodására azonban műkörnyezetük, illetve földi burkolatuk megfelelő, arányos kibővítése, — mondjuk: növesztése — lenne elengedhetetlenül szükséges. Ez a burkolat, mely nélkül az emberek nem élhetnének, mely tehát szervezetük kiegészítő része lenne, épp úgy hozzájuk tartoznék, sőt sokkal inkább, mint a csigákhoz a házuk, vagy a kagylóhoz a héja. Olyan lenne, mint egy, aquariurm, amelyben a halak egyre újabb és újabb aquariumokat gyártanak a természetes szaporulat számára. Aquarium helyett azonban aériumot, halak helyett embereket kell gondolni.

A biológia ehhez is szolgál analógiával, amely egy ilyen elképzelés lehetősége mellett szól.

A többsejtű lények testének belseje állítólag ugyanolyan kémiai hatású, mint a tengervíz, amelyben egysejtű őseik éltek, mielőtt többsejtűekké fejlődtek volna. A többsejtűség révén a belső sejtek ´elszakadtak ugyan eredeti környezetüktől, a tengertől, de ezt teljesen hasonló mesterséges környezet megteremtésével pótolták.

Ha az emberi faj mint ilyen (Homo sapiens) tehát nem is tudna más bolygón megtelepedni és elszaporodni, tudna az emberi társadalom (Superorganismus humanus Spenceri). Mert ha létrejönne egy fentebb vázolt földi település valamelyik szomszéd bolygón, ezt nem lehetne többé az emberi faj egy elszakadt ágának tekinteni földi burkolata miatt, mellyel az emberek ottan quasi össze lennének nőve és amellyel csak együtt terjeszkedhetnének. Ez a telep sokkal inkább lenne az emberi társadalom egy elszakadt ága, mint az emberi fajé. De az emberi társadalmak fajának is egy mutáció utján keletkezett új válfaját alkotná, amelynek strukturabeli újszerűsége megfelelne a változott körülményeknek, eleinte tökéletlenül, később egyre jobban. Az emberi társadalmak fajának minden planétán új változatai, más-más típusai keletkeznének úgy külső forma, mint belső szerkezet tekintetében. A társadalom élőlény volta egy ily elképzelésben bontakozik ki és nyilvánul meg leginkább a maga teljességében. Az embereket más bolygóra kellett képzeletben utaztatnunk, hogy ezt meglássuk.

Oly építkezések, melyek egyrészt az emberi társadalom élőlény voltát megfelelőkép kidomborítják, másrészt a planetáris létezéshez szükséges technikai újításokat részben tartalmazzák, már is vannak. Ilyen a moszkvai Centrosoyus, amely megfelelő készülékkel megoldja úgy a légzési, mint a temperatura problémákat. Az épületnek állandó légkörzése van, tiszta 18°-os levegővel télen-nyáron. Hasonló újítást jelent a japán építkezésnek a földrengések ellensúlyozására tervezett legújabb háztípusa is a földbe lefelé épített mélyházakkal, amelyeknek természetes napfénnyel ellátásáról tükrös vetítés utján és friss levegővel ellátásáról hatalmas szellőztetőrendszer segélyével történik gondoskodás.

Az emberi társadalmak eme legújabb fejleményeitől eltekintve, amelyek már megközelítik a planetáris variációk várható és szükséges fokát, a mai átlagos nagyvárosok csőrendszerükkel és dróthálózatukkal, amelyek a központi fűtést, világítást és hangtovábbítást bonyolítják le, maguk is eléggé demonstrálják a társadalmak élőlény voltát, csak nem szabad társadalom alatt valami láthatatlan kapcsolatot érteni az emberek között, hanem azt a látható építmény tömeget, mely az emberekkel együtt azt kiteszi. Hozzátartozik mindaz, aput a természetből az ember átformált és birtokába vett.

Ha az emberi társadalomból leszámítjuk az embereket és az ember által domesztikált fajokat, akkor az így megmaradó rész túlnyomóan szervetlen anyagokból áll. Az, hogy az emberi társadalomnak ez a nagyobbik része szervetlen anyagokból áll, nem jelent semmi novumot a többi élőlényekhez képest. Mert az egyes ember épp úgy, mint a legtöbb többsejtű lény is, testében tömérdek szervetlen anyagot épít bele, ez tartja többnyire össze az egészet és ez képezi a többsejtűek külső és belső vázát. Ugyanez megtalálható a legtöbb egysejtűben is, amelyeknek teste szintén két részre: szerves és szervetlen részre különíthető. És kérdés, hogy azokon a feltételezett, sejteknél kisebb alkotórészeken, melyek a sejtek élőrészét tennék ki, nem követhető-e ez a kettőség? Bechhold feltevése szerint az élők és élettelenek közti határterületen oly átmeneti lények léteznek, amelyek csak asszimilálnak, de nem szaporodnak. Tehát minél primitívebb lényekhez jutunk, annál több bennök relative az „élőanyag” és annál kevésbé mutatják az életre jellemző jelenségeket. Az emberi társadalmak és a hozzá hasonló összetettségű képződmények pedig, amelyekben a legtöbb a szervetlen rész az „élőanyaghoz” képest, azok mutatják a legnagyobb eltérést az élettelen tárgyaktól.

Ha azonban az élet különböző ciklusai, vagy etázsai közt minél több szervetlent tartalmaz valamelyik, annál inkább mutatja az élet jellemző tüneményeit, akkor van-e egyáltalán valamilyen értelme annak, ha élőanyagról beszélünk? A szerves és szervetlen közti megkülönböztetés létjogosultságát nem kémiai, hanem éppen biológiai alapon vitatjuk. Egy ház épp -úgy teste az emberi társadalomnak, mint a benne élő emberek; a hús éppúgy hozzátartozik az emberi testhez, mint a csont; a sejtmag éppúgy tartozéka a sejtnek, mint a protoplazma, vagy a sejtfal.

Ha azonban ez így van és az emberi társadalom technikai építményeiben éppannyira él, mint emberanyagában, akkor annak a megkülönböztetésnek sincsen jogosultsága, amit mi anatómiai és technikai alkalmazkodás közt tettünk. Akkor a hernyó átépítése lepkévé a bábban éppannyira technikai, mint amennyire biológiai a házak építése. És akkor az a földitől eltérő berendezés, amilyennek az emberek planetáris megtelepedését elképzeltük éppolyan alkalmazkodás folytán keletkezett fajváltozást jelentene, mintha az emberek maguk változnának meg szervezetükben. Az emberi társadalom épp úgy élőlény, mintahogyan minden élőlény társadalom. (És ez a megállapítás nem is az emberi társadalomra fontosabb!).

De nem az emberi társadalom szerves voltának plasztikus kidomborítása az egyedüli jelentősége egy ilyen planetáris gyarmatosítás elképzelésének. Az ilyen elmefuttatások kapcsolódnak az élet mibenlétére vonatkozó egynémely általános meggondolással. Ezek szerint: az élet oly berendezés, mely a változott viszonyokat hatástalanokká tenni iparkodik. Ezért oly külsőleges változásokból áll, melyek a belső változásokat akarják fölöslegessé tenni. Oly közbülső alkalmazkodás, mely a belső, lényegbeli alkalmazkodás kikerülését célozza.

Valószínű feltevés, hogy naprendszerünk bolygói hasonló fejlődésen mennek át, hogy tehát a Mars már túl van azon a perióduson a Venus pedig még nem érte el azt, amelyben Földünk jelenleg van; Ezzel összefügg az is, hogy az életet nem tekinthetjük Földünk kizárólagos jelenségének. Természetesen nem szabad azt gondolni, hogy a Venus, vagy a Mars ugyanazokat a fajokat produkálta, amelyek a mi Földünkön éltek, élnek, vagy élni fognak. Még talán azok az állat- és növény-törzsek sem szerepelnek idegen bolygókon, amelyek nálunk fordulnak elő annyira különbözők a létfeltételek bolygónként. Ez nem zárja ki azt, bogy az emberi értelemhez hasonló értelmű élőlények létezését kétségbe vonjuk. Ezek azonban rendszertanilag mindenesetre egészen más típusuak, mint mi vagyunk. Nagy kérdés, hogy különböző bolygók értelmes lényei képesek lennének-e egyáltalán egymás megértésére, amikor tulajdonkép még két ember sem képes egymást tökéletesen megérteni. Valószínű, hogy naprendszerünk többi bolygóin nem fejlődtek ki az embernél értelmesebb lények, mert az ember már nemsokára képes lesz eljutni más bolygóra, viszont más bolygóról eddig még nem kerestek fel minket tervszerűen.