Egyre többet beszélnek ilyesmiről, egyre sürübben jelennek meg hatalmas kötetek, amelyek szisztematizálják ezt az új tudományt. Természetesen minden ilyen kötetnek az az első kérdése, hogy „mi az ujság”? Felfogásunk szerint ez a kérdés meglehetősen felesleges. Az ujság nagyon természetes valami. Minden reggel ott fekszik frissen az asztalunkon napról napra, évről évre. Igy volt ez már akkor, amikor mi még gyerekek voltunk. Igy nyúlnak utánna a mi gyermekeink és gyakorolják rajta az olvasást, mint mi is. Ennek ellenére azonban az ujság számára elérkezett a pillanat, amikor magától értetődöttsége problémává lett. Váratlanul a természetes dolog, mint annyi sok ezerszer, mint valami misztérium úgy jelenik meg s merülnek fel a kérdések, honnan származik, mi a jelentése, mi az alkata s lassan ez az ujság körül való szorgos és alapos érdeklődés studium-szerűvé válik, az ujság egyetemképessé nő s ujságtudományi intézetek keletkeznek itt is, ott is. S az eredmény? Ha őszinték akarunk lenni: ezzel a sok mindenféle tudományos belemagyarázással az ujság sokkal problematikusabb lett, mint azelőtt. Először például azért, mert mint minden kutatás, úgy ez az ujságra vonatkozó kutatás is izolálta az ujságot attól a környezettől, amelyből ered és belehelyezte egy légüres térbe; másodszor, mert a túlhajtott kutatási alaposság önálló tudományt képzelt önálló módszerrel felállítani vele; harmadszor pedig, mert a sok tudományoskodással az ujságra olyan kötelességeket rónak, amelyek a legkevésbé sem illetik meg. Az ujság, hogy erre a legutóbbira tüstént reflektáljunk, túl áll a jó és a rossz határain s a természete szerint a morális. Lehetséges ugyan, hogy valamelyik ujság valaminő ethosszal rendelkezik, — az ujság lényegéhez azonban nem tartozik, hogy morális legyen. Az ujság híreket tartalmaz és ad tovább. Ez a fő foglalkozása. Híreket az egész világból. Az ujság informálja a tömegeit s ezáltal kapcsolatot teremt maga és a tömeg között. Ujság nélkül a megértés egy fontos láncszeme hiányozna az emberek között. Van nagyon sok ujság, amelyik megelégszik azzal, hogy beszámol a történtekről, nagyon sok azonban nemcsak informálni, hanem bizonyos értelemben befolyásolni törekedik olvasóit, különösen politikai téren. Ez az a pont, ahol az uj ujságtudomány iskolás-tudomány karakteréhez híven a kategorikus imperatívuszt óhajtja érvénybeléptetni a sajtó számára. Ez azonban, — amit az új tudomány jó tudósai elfelejtenek, — az emberi nem egy messzemenő eticizálását tételezi fel. Az embereket azonban ugyanúgy nem szabad jobbnak tartani, mint ahogy az ujságok sem csinálhatók jobban, mint amilyenek.

Az ujság, — és ezt sohasem szabad elfelejteni — ugyanugy kulturális tényező, mint ahogy kulturális produktum; a vonatkozások teljesen kölcsönösek. Kétségtelenül lehet az ujság jelentőségéről akár politikai, akár szociális, művészi vagy gazdasági értelemben beszélni, sohasem szabad azonban elfelejteni, hogy az ujság mindig függő viszonyban van az állami és gazdasági élet nagyhatalmaival. S (ebben a pillanatban igazán nem az anyagi függőség viszonyát ugratjuk előtérbe, nagyon sok jóakarattal mi csupán az ideális függőséget említjük meg. Ha ezen a ponton indulna el az az új ujságtudomány, amit ma mindenfele oly szorgalommal kreálnak, akkor sokkal mélyebb és előitéletmentesebb ismeretéhez jutnánk az ujságnak, mint akkor ha folytonosan a jelentőségét hangsúlyozzuk, nem is említve, hogy minden ujságról való elmélkedésnél sokkal fontosabb az ujság lételének az ismerete. Ez a létei viszont állandóan alá van vetve a változásoknak. Az ujság nem csupán tudatosan a papot szolgálja, hanem általában a naptól függ, ugyan úgy, mint a divat. Az ujság is az életnek kerületi, nem pedig központi eleme. Az ujság kiséri az életet, nem pedig vezeti. Az ujság adva van s csak ezért — csupán számolni kell vele. Hogy tehát tényleg helyes-e tudományt kreálni körüle, ez legalább is kétséges. Kinek jutna például eszébe a divatról tudományt konstruálni? Az ujság mint ismeretforrás hisztorikusok és szociológusok részére kétségtelenül értékes; az ujság kétségtelenül közelebb áll az élethez, mint egyéb források, melyek különben a kutatók rendelkezésére állnak. Ám elégséges ez az egyetlenegy életmegnyilvánulás ahhoz, hogy reája tudományos ismeret emelődjék?

Természetesen az ujság új tudósai között akadnak olyanok is, akik megelégszenek az ujság formális elemeinek az elemzésével s így azt kutatják, hogyan kell egy hírt tovább adni, hogyan kell az olvasóközönségre hatni s általában miként kell a közönséget kezelni. Ebben az értelemben viszont az ujságtudomány nem egyéb társadalmi lélektannál. Ez viszont már van. Külön uj ságtudományra tehát semmi szükség. (Nagyvárad)