Hallom, hogy — bizonyára a tavalyi sikeren felbuzdulva — az idén tavasszal Magyarországon ismét megakarják tartam a könyvhetet. Az bizonyos, hogy propagandára és a közönség figyelmének felkeltésére soha nem volt még olyan nagy szükség mint napjainkban. De vajjon ez e a propaganda célravezető útja?

Egyszer már mégis szemébe kell néznünk ennek a kérdésnek. Indokolatlan álszemérem, rosszul értelmezett tapintatosság mindmáig amúgy is eltakarta előttünk az igazságot.

Könyves Kálmán híres De strigis, quae non sunt-ja jut eszünkbe, amikor a magyar könyvkiadás mai arcát akarjuk néhány ecsetvonással megrajzolni. Nem hiszem, hogy nagyobb nemtörődömséggel, könnyebb lelkiismerettel valaha is belenyugodtak volna egy kulturális élet végpusztulásába.

Tudvalevő dolog, hogy minden országban karácsony táján szokott a legtöbb új könyv megjelenni. Német, francia, angol kiadók 1929 karácsonyán is ontották a sok meglepetést. Ezzel szemben a magyar könyvkiadók mit produkáltak? Programmnélküliséget és ötlettelenséget. Ha pedig a tavaszi programmokat nézzük, akkor az az érzésünk, hogy a készülő teljes eseménytelenség a végső felszámolás előhírnöke.

*

A gazdasági válság s a megélhetési viszonyok ijesztő súlyosbodása kétségtelenül sok mindent megmagyaráz; abba azonban semmilyen körülmények között sem lehet belenyugodni, hogy azok, akiknek az élet legkülönbözőbb vonatkozásaiban kezdeményező szerepet kellene vinniök, egyszerüen ölbetegyék a kezüket és rezignáltan hivatkozva a súlyos gazdasági helyzetre, minden kötelesség alól felmentve érezzék magukat. Kulturális téren ez fokozatosan igaz: viszont az utolsó idők legszemérmetlenebb hazugsága, hogy ma Magyarországon nem lehet könyvet eladni. (Közbevetőleg: nem volna csodálatos, ha így volna, végtére is korgó gyomorral, lyukas cipővel igazán nehéz filozofálgatni — de hát még sem igaz). Egy-egy valóban kitűnő könyvnek valószínűtlenül hatalmas visszhangja bizonyítja, hogy itt még van olvasó közönség; csak meg kell keresni őket és el kell találni a hangot amelyen szólni lehet hozzájuk.

Nincsenek írók, nincsenek olvasók és nincsenek kiadók: a hevenyében készülő pillanatfelvétel ezt a keresztmetszetet adná a mai magyar könyvpiacról. Ez a pillanatfelvétel azonban több szempontból hamis, — mert igenis vannak írók, akik képtelenek mondanivalóikat eljuttatni az olvasóhoz és vannak olvasók, akik sehogyan sem tudnak hozzájutni az igényeiknek megfelelő szellemi táplálékhoz. Kiadóink azonban valóban nincsenek és a valamikor oly agilis pesti kiadóvállalatok hirtelen elnémulása mindennél hangosabb és erőteljesebb cáfolata annak, mintha rideg üzleti szempontokon túl bármit is szem előtt tartanának. Abban a pillanatban, amidőn a könyv forgalombahozatala már nem ment a megszokott síma úton és amidőn valóban komoly nehézségeket kellett volna legyőzniök és valóban komoly problémákat megoldaniok: abban a pillanatban szinte nyom nélkül eltűnt az a híres agilitás. Szégyenteljesebb gyávasággal gazdasági vállalkozások még nem tették le a fegyvert: ez alól a megállapítás alól a magyar könyvkiadást a tárgyilagos bírálat fel nem mentheti.

És ami a legszomorúbb, avagy talán a legérdekesebb: erre a hihetetlen defetizmusra tulajdonképen nincs is ok. Merem állítani — és a könyvkereskedői statisztikák igazolják ezt a tételt, — hogy igazán jó könyvvel, valóban új kiadói ötlettel ma is lehet nagy üzletet csinálni. Dehát persze ehez megfelelő szemmérték kell és még inkább olyasvalami, aminek itt nyoma sincs: tudatos, életeleven kiadói program, világnézet és az ezzel járó bátorság. Mert mindaddig, amig a külföldön legnagyobb sikert elért írók és könyvek opporrunítási szempontok mérlegelése folytán nem szólalhatnak meg magyar nyelven; mindaddig, amig az ajtónk előtt álló súlyos problémák elől a homokba dugjuk a fejünket és úgy teszünk mintha még mindig az volna az irodalom legfontosabb feladata, hogy minél színesebben, minél izgalmasabban cifrázza ki az útat, amely — mondjuk — két ember felületes megismerkedésétől a nászéjszakáig vezet: addig tulajdonképen nem is lehet igazi, mai magyar könyvkiadásról beszélni. És ami a tartalomra áll, ugyanez igaz a kiadói üzlet technikájára is: egyenesen elképesztő miként akarják egyesek az oly annyira kinálkozó tanulságokat félredobni és mindennapi kis pecsenyéiket az évtizedeken át megszokott nyugodt, kényelmes tűznél megsütni.

*

Szomorú és kiábrándító, hogy napjaink sors-szerűen aktuális szellemi követelményei nem találták meg eddig a megértő és irántuk fogékony magyar könyvkiadót. (Budapest)