Németországban egyremásra jelennek meg könyvek, röpiratok a polgári államszervezet intézményei: a börtönök, iskolák, árvaházak ellen. A Jakubowszky-pör meztelenre vetkőztette a német igazságszolgáltatást és ijesztő képet festett arról a Justicmordról, amelynek a szerencsétlen orosz hadifogoly áldozatul esett. Azt már senki sem vitatja, hogy az igazságszolgáltatás mostam rendje, szelleme sürgős változtatásra szorul; komoly reformokra van szükség és mindenekelőtt a polgári álhumanizmus kiselejtezésére. Mert ez az igazságszolgáltatás nemcsak azért rossz, mert osztályszellem hajtja azt, hanem azért is, mert a „bűnössel” szemben nem javító, hanem büntető szándék vezeti. Nem igazságot szolgáltat (szociális igazságot) hanem bosszút áll. A német börtönviszonyokról egész sor vádiratot irtak már össze jogászok, politikusok, írók, szexualkutatók és pedagógúsok. A vádirat kész, a vádlott azonban még nem került oda, ahova való: a vádlottak padjára. De az igazság győzedelmeskedik a justic mord-igazságon, Jessnerek igazságán és minden igazságon, amely nem tudmást, mint büntetni. Ebben hisz Karl Pl�ättner is, akinek könyve „Eros im Zuchthaus” csak egy bizonyos, de kétségtelenül fontos részét világítja meg a polgári börtönrendszer nek. Az ember alapjában véve sokmindent elvisel; szenvedésekre, absztinenciákra, fájdalmakra a mai társadalomban nagy tréningre tett szert. Van azonban, amiben nem ismer tréfát a természet: ez a táplálkozás és a szerelem. Ebben a kettőben minden hiányérzet veszedelmes lelki, vagy testi kínnal jár, zülléssel, pánikokkal és gyilkos, antiszociális indulatokkal. Karl Pl�ättner könyve, amelyhez a híres német szexual pszihológus Magnus Hirschfeld írt előszót, a börtönök szexuális rabjainak életéről ad fekete képet. A tudós szemével és eszével sorakoztatja föl azokat a rettenetes szexuális zavarokat, amelyek a cellákban embertelen méretekig fejlődnek és a rabság legsötétebb fejezetei. A gyarmatokon dühöngő pestis, profitterror, nyomor semmi ahhoz képest, amit a polgári igazságszolgáltatás Európa közepén produkál a fegyházakban és börtönökben. Pl�ättner könyvét nem lehet kínzó felháborodás nélkül elolvasni még a laikusnak sem, mert az adatok, amiket közöl nem új a datok és nem is a fantázia adatai. „Ez nem regény, ez valóság” — írja a szerző és ebben senki sem kételkedhetik, aki a könyvet végigolvasta. Pl�ättner azonban nem nyugszik, tovább gyüjti az adatokat; a könyv végén kérdő-ívek vannak, rubrikákkal, amiket ki keli tölteni annak, aki közelebbi ismeretséget költött a demokratikus Németország börtöneivel. S ezek sokan vannak, nagyon sokan, mert büntetni Németországban is tud a demokrácia. (Bécs)