(A
cikksorozat előző része itt olvasható.)
[feleségének]
1926. július 17. szombat
A Maria Trost-i szanatóriumból Tihanyba
Bizony, Ungyula-Bungyula, nem bánom, ma megeresztek egy jó hosszú levelet,
hadd meséljem el az eseményeket eddig. [...]
Hát hol kezdjem? - hogy érzem magam így külön tőletek - hát nem mondom, mert
nem mondhatom, hogy egy csöppet sem hiányoztok, sőt mert hiába néznek a fényképről
Bucuka-Buca okos szemecskéi s egész érdeklődő, fürge, nyurga, fiús lénye, hiába
látom az Ábi pufók, kisgyerekesen mamelinkós puhaságát s két hűséges kék szemét,
hiába ül köztük a Gracchusok anyja, hát azért bizony [...] mégis igencsak hogy
messze vagytok. [...]
Hogy van-e honvágyam? Tudj' isten, igaz, hogy először vagyok így távol tőletek,
mikor nem köt le a gyűjtőút sok strapája [...]; úgy eszembe jut minden, a Miksa
utcai kis lakás - minden zuga előttem van -, a kopott falak, a két fotel, kis
asztal a könyvszekrény előtt (de sokat ültünk ott [...] bizalmas egyedül-együttben),
onnan indultunk a Klinikára, a Rókusba, ott volt kicsi a Buca, az Ábi, szemben
a kikönyöklő két kövér nő, a körút, az Olympia mozi, a könyvkereskedés, szegény
megboldogult Kaszap csemegés, aztán befordultunk a Meixa-streetre, a kapu, a
lakás kicsi, de a mi otthonuk, [...] a múltunk (ugye, Bugya, fura, hogy mennyi
múltunk van már?) - szeretem.
Na és a nagy jómód, a "három szoba, fürdőszobanikkel, perzsa"1 az
is itt van előttem, látom szemben a prolit, a fotográfust, az albérlőt, a varrónőt,
a mellette lévő háznak [...] ablakait; a szobák, az íróasztal, zongora (de sok
fűződik már ehhez is); ezt az ajtót rugdalják a gyerekek, ha megjönnek, és Hozzád
is minden sarok, minden bútor is hozzákapcsol [...] - ezt is szeretem.
Ha nincs is olyan nagyon hazahúzó érzésem, honvágyam, hogy jó volna sietve hazaszaladni,
azért van, hogy annyit beszéltetek belém: így kell meggyógyulnom;2
beletörődtem a gondolatba, s szeretnék már meggyógyulni egészen. Aztán furcsa,
de úgy érzem magam lelkileg, mint a harctéren, ott voltam így elszakítva mindentől,
mindenkitől, az egész régi életemtől, mint itt; ott is ilyen muszáj-magányosság,
[...] mint itt, észreveszem magamon, hogy úgy rendezkedek, élek, mint a harctéren.
[...]
Nagyon keveset olvasok, még kevesebbet dolgozom (ez alatt a másolást értsd),
tudod, aranyosom, nagyon elernyeszt ez a hirtelen rám szakadt nagy semmittevés
[...], és mint rekonvalescens, el [is] bírom, hogy semmit sem csinálok - méla,
tétlen, elernyedt semmittevés - még a könyv sem kell a kezemnek [...]
És sokat, [...] sok, sok igazi szeretettel gondolok Rád és a gyerekekre, és
sokszor, melegen csókollak Benneteket úgy, ahogy külön mindegyiket megilleti
[...]
La
[feleségének]
1929. október
Rómából Pestre
Conferenza della Commissione
Internazionale per le Arti Popolari
Prima Sessione Plenaria
Roma, 25-31 Ottobre, 1929.
Látod, Duda, milyen úr lettem! Hogy megbecsülnek minket az olaszok! Egy kuperta
levélpapírral s borítékkal - fejessel!! - tiszteltek meg, már megérkezésünkkor.
Most jövök a megnyitó ülésről. Nem volt valami épületes. A szokott miniszteri,
kormányzói (Róma kormányzóját értem) beszédek után Mascagni3 maestro
fecsegett egynémely szamárságokat, amit majd otthon átnyújtok néked épületes
mulatás céljából. A büfé már kellemesebb volt: képviselőfánk és krémekkel töltött
mindenféle jó ízű csokoládés és egyéb sütemények. Hozzá vermut és más óborok,
amikben a már előbb felsoroltaknál jelentéktelenebb károkat tettem.
Hogy elölről kezdjem: - utaztam. [...] Egyedül voltam, és a vonat belefúrta
magát a sötétbe. Közben látogatókat kaptam, az a székesfehérvári lány, aki a
zenedei bálon Nosedáékkal volt, ha emlékszel rá, jött be hozzám, egy szintén
zenedei barátnőjével, a vizit örve alatt. Hamar bevallották azonban, hogy hálókocsit
jöttek nézni, mert ilyet még nem láttak. [...]
A szokott olvasás után csak akartam aludni, mert [...] nem tudtam. A szomszédaim
- amerikai nőszemélyek - középvének és egész csúfak ketten, egy fiatallal, előzetesen
avval szenzációztatták az utazó publikumot, hogy kétes tisztaságú s gyűrött
kockás flanelpizsamában korzóztak a folyosón. Odújukba térve - szomszédaim voltak
- úgy kacarásztak, hogy nem tudtam elaludni. [...] Olasz vámőrök vertek fel
kora reggel. Nem nézték meg semmi bagázsimat, csak ahhoz ragaszkodtak, hogy
személyesen tőlem tudják meg, van-e valami elvámolni valóm. [...] Velencében
ebédeltem, [...] rád gondolva, egy pogácsa-forma gelatit is. [...]
Kiolvastam a magammal hozott Tolsztoj-kötetet. Helyenként nagyon nyomasztó,
de azért igen tetszett. Hol a tájat néztem, hol a könyvet. Szeretem ezeket az
előbukkanó, gyönyörű olasz templomtornyokat. Egységesek, mint az a nagyszerű
kultúra, amelyik termelte őket. Megszerettem az olaszokat is. Aprók, feketék,
temperamentumosak, de világos fejűek és jóindulatúak. Azt hiszem azonban, hogy
a világon mindenütt vannak jó emberek, csak az úgynevezett civilizáció és a
város, gyár, pénz, tülekedés teszi őket öklözővé, könyörtelenné és rosszá. [...]
Eddig jutottam a levélírásban tegnap. Aztán megzavartak, és most már nem tudom
a megkezdett Szent-Ementál stílben folytatni. Csak szaladgálás, beszéd,
tárgyalás - akár Prágában.4 Nyugtalanít, hogy ma nem kaptam hírt.
Talán holnap. A beszámolót el kell halasztanom, addig meg nem akarom a levelet
itt tartani. A lakás elsőrangú.
Sok szeretettel ölel-csókol
La
[feleségének]
1934. február 20. kedd
Párizsból Pestre
Édes Dusukám,
délután 3 óra 20 perc van pontosan. Szerencsésen megérkezve, kitisztálkodva,
mielőtt akármibe is kezdenék, először neked írok. [...]
Eszembe jutottatok a salzburgi állomáson - innen mentünk Mondseebe -, szinte
előttem volt a két lódengalléros "törpebácsi" és Te a bőrkabátban. ... eszembe
jutottatok Münchenben (egyenesen, aztán balra, aztán szemben a szálloda, ahol
laktunk), eszemben voltál nagyon, amikor a Lutetiába érkeztem - no. 131. [...]
Most megkezdem a körtelefonálást. Nem tudok olyan hosszan írni, ahogy szeretnék,
kicsit türelmetlen és ideges vagyok: mint a katona a csata előtt.5
Annyit hadd mondjak, nagyon hiányzol és fogsz is hiányozni a magányos esti órákban
[...] El is határoztam: nem hagylak többet otthon. Egye meg a fene a pénzt.
Semmiféle pénz sem tudja megfizetni az elmulasztott boldog órákat és az elvesztett
jó érzéseket [...]
Igen szeret Titeket és Téged, Lacikát, Ábikát, Anyikát, Apikát és mindenkit
sokszor csókol és ölel
Laci
[feleségének]
1937. május 12.
Firenzéből Pestre
Maggio Musicale Fiorentino
Secondo Congresso Internazionale di Musica
Kedves,
tegnap nem írtam, mert az első nap elég mozgalmas volt. Délelőtt ülés 12-ig,
mire szétszéledtünk és hazaértem ebédelni, fél kettő lett. Délután megint együtt
volt a banda estig, akkor szmokingba vágtuk magunkat és hamar vacsora, utána
este Otello première-díszelőadás: Sabata6 és a legjobb olasz
énekesek. Az előadás nagyon kitűnő volt. Legelső rangú nívó. Igen impresszionált,
és úgy látszik, mégis meg kell változtatnom a kései Verdiről való véleményem.
Annyira nem érdekelt eddig, hogy meg sem néztem őket, és most 45 éves fejjel
hallgattam meg az elsőt. Erről majd szóval többet.
A mellékelt programból láthatod, hogy ki mindenki van itt. Mégis azt kell mondanom:
kevés ilyen rosszul rendezett kongresszust láttam életemben. Szét vagyunk szórva
különböző hotelekbe, és alig látjuk egymást. Én egy szállóban lakom C. Beckkel,
P. Höfferrel (a berlini Hochschule zeneszerzéstanára, Hindemith barátja, érdekes,
tisztességes ember), és G. Pannainnal (nápolyi akad. tanár, zenekritikus). A
társaságom, bár már megismerkedtem Hindemithtel, inkább azok a franciák, akiket
még Párizsból ismerek. Többször beszélgettünk a két kritikussal: B. de Schloezer
és A. Schaeffnerrel; zeneszerzők: Markevitch7 és Milhaud, végül M.
et Mme Collaer8 (Bruxelles-Radio). Egyelőre ez a baráti kör.
Ma délelőtt-délután Bereitschaftban voltam, mert mára volt kitűzve az előadásom.9
Meg is tartottam, túl vagyok rajta. Délután került rám a sor. Jól sikerült,
rendesen ment. Ojetti10 meleg szavakban méltatott, mint "il Maestro
ungherese Lajtha". Felolvasás után igen tapsoltak, majd - nem volt körülöttem
vita.
Most gyorsan írok vacsora előtt, mert újra szmoking. Este Casella (beszéltem
vele többször) operabemutató.11 Azt mondják, az abesszin háborút
szimbolizáló darab, és ezen is (mint az Otellón) ott lesz a trónörökös pár -
tehát díszelőadás - premieère.
Gatti12 beteg, csak holnap látom.
Barréval13 találkoztam. A jövő évi Maggio Musicaléra akarja hozni
a pesti operát két balett-estre. A Lysistratát14 akarja kérni okvetlenül.
őt még külön is látni fogom.
Nagyon sok szeretettel ölel-csókol téged és az egész Váci utca 79-et (így írom,
hogy ne kelljen felsorolni az összes kézcsókot és csókot külön) a mindenkire
sokszor gondoló
Lacitok
[Illyés Gyulának]
Budapest, 1941. szept. 30.
Kedves Barátom,
ne haragudj reám, amiért csak elkésve válaszolok leveledre. Az elmúlt héten
azonban igen elfoglalt a Rádió. Legutóbbi erdélyi gyűjtőutam egyik eredménye
ugyanis az volt, hogy Pestre hozattunk néhány öreg székelyt, és az ő nótáikat
vettük fel gramofonlemezekre.
A kért cikkel szívesen szolgálok.15 Azonban meg kell hogy kérjelek,
írd meg, milyen terjedelmű legyen írásom. Abból ugyanis, hogy a Magyar Csillagnak
a N. R. H.-nak küldött tanulmányom hosszú, még nem tudhatom, hány gépírásos
oldalt kívánsz tőlem. Időmeghatározásnak bizonytalan: "a N. R. H. közlése után".
Írd meg tehát azt is, mikorra várod cikkemet.
Egyébként is mindig számíthatsz reám, mert szívesen állok mindenkor melletted.
Akár "városról", akár "faluról" lesz szó.
Igaz barátsággal köszöntelek
Lajtha László
[A levelet Illyés Mária szíves hozzájárulásával közöljük.]
[Alphonse Leduc-nek]
László Lajtha
Budapest, 1945. december 26.
Budapest IV. 79 Váci-utca
Kedves Uram, Kedves Barátom!
Semmi sem tűnik nehezebbnek számomra, mint ennek a levélnek a megírása. Elképzelni
sem tudja, milyen türelmetlenül és régóta vártam már, hogy írhassak Önnek. És
most, hogy megvan rá a lehetőség, komoly zavarban vagyok.
Az utóbbi években teljesen lehetetlen volt életjelt adnom magamról. Egy ízben
azt a súlyos hibát követtem el, hogy egy párizsi felkérésre a diplomáciai postán
keresztül válaszoltam. Ez még a náci titkos levélellenőrzések kezdetén történt,
melyekről akkor még nem volt tudomásom. Ebben a levélben leírtam, hogy még mindig
az az öreg anti-kollaboráns vagyok, aki korábban is voltam, és hogy sem műveimmel,
sem személyemben nem szeretnék Párizsban megjelenni, amíg Franciaország nem
lesz újból szuverén és bárminemű megszállástól mentes ország. Állásfoglalásomat
követően rájöttem, hogy immár egyetlen levelem sem érkezik meg Párizsba. Jó
párat elküldtem, de mivel egyikre sem érkezett válasz, félő, hogy Önhöz már
nem jutottak el. Íme, ez magyarázza hosszú hallgatásomat.
Említettem, kedves Uram és Barátom, hogy zavarban vagyok, most, amikor szabadon
írhatok Önnek. Mivel kezdjem? Túlságosan is sok kérdést szeretnénk Önnek feltenni
- én meg a feleségem már olyan régóta nem tudunk semmit Önökről! És milyen sok
mesélnivalónk van... Félő, hogy erre egy mégoly hosszú levél sem lenne elég.
És az én levelem nem is lehet hosszú.
Első kérésünk az, hogy írjanak meg mindent a Leduc családról. Leduc asszonyról,
Önről, gyermekeikről és unokáikról! Végig gondoltunk Önökre. Olykor aggodalommal,
szorongással, máskor melankolikusan, nosztalgiával, de mindig a régi hűséges
barátsággal.
Mi, Istennek hála, épek és egészségesek vagyunk. Régi lakásunkban élünk, amely
lakható maradt annak ellenére, hogy a bombázásokban házunk egy része megsemmisült.
És állítom, kedves Uram, Barátom, hogy nem a bombázások órái voltak számunkra
a legrosszabbak. Legnagyobb gondunk az volt, hogyan kerüljük el, a fiaim meg
én magam, a katonai szolgálatot. Barátaimmal együtt világosan láttuk, milyen
szerencsétlen sors vár szegény hazánkra. Nem akartam ágyútöltelék lenni, a fiaimmal
együtt, az elnyomó német nácik oldalán vívott háborúban. Tudtuk, hogy a nácik
ellenségeink, hogy szabadságunkra törnek, s hogy a náci önzés katasztrófába
sodor mindannyiunkat.
1944 márciusától mint tiszt a nemzeti ellenállás egyik egységét vezettem, fiaim
a parancsnokságom alatt szolgáltak ugyanott. Ily módon, ennek a titkos szervezetnek
a segítségével Budapesten maradhattunk. Sajnos azonban a kedvezőtlen politikai
körülmények miatt a magyar ellenállási mozgalom nem bontakozhatott úgy ki, mint
Önöknél Franciaországban.
Voltak mártírjaink, de a Jóisten megtartotta a családomat. Élünk tehát, egészségesek
vagyunk, nincstelenek, és egy ablaküvegek nélkül eltöltött tél után boldogak
vagyunk, amikor be tudjuk csukni az ablakokat. Higgye el, kedves Uram, Barátom,
ez igazi nagy öröm lehet...
Együtt lakunk. Fiaim helyzete rendezett. Az idősebb orvosdoktor, a fiatalabb
vegyészdoktor, mindketten tanársegédek az egyetemen.
Én nagyon sokat komponáltam a háború alatt. De a műveimről majd egy másik alkalommal
beszélek. Ami esetleg érdekelheti Önt: a Zenedében korlátoztam a tevékenységemet,
pár órát tartottam meg csak, helyette elfogadtam a Rádió felkérését, s lettem
az intézmény zeneigazgatója. A Rádióval kapcsolatos elképzeléseimről Gachot16
barátom majd élőszóban beszámol.
Most pedig, kedves Uram, Barátom, búcsúzom. Mindazt, amit a feleségem Leduc
asszonynak, mindazt, amit mi ketten az Ön családjának szeretnénk mondani, azt
elmondani kell, és nem leírni.
Az elmúlt évek eseményeit a régi regények stílusában lehetne elmesélni. Ezek
havonta jelentek meg a folyóiratokban s a végükön ez állt: "folytatása következik".
Én is azt mondom most: "folytatás a következő levélben", és addig is háztól
házig küldjük (a legnagyobb türelmetlenséggel várva mihamarabbi levelüket) hűséges
és változatlan barátságunk üzenetét
Az Ön Lajtha L.-ja
[francia eredetiből fordította Gyenge Enikő]
[feleségének]
1947. március 14.
Párizsból Budapestre
Dusa kedves,
itt ülök Pistánál.17 Vacsora után vagyunk, s Pista fekteti le keresztlányunkat.
Yvonne ilyenkor nincsen itthon, délutántól este 11-ig dolgozik a kórházban.
Kicsit fáradtan, hazamenés előtt vetek papírra néhány soros beszámolót. Ma du.
5-től [...] három óra hosszat tárgyaltam Leducnél. Ez volt a második tárgyalásunk.
Ezúttal kialakult, hogy átvesznek tőlem valamit. Egyelőre két dologról van szó:
a Sinfoniettáról18 és a Quatre Hommages-ról.19 Végleges
szerződést még nem kötöttünk, illetőleg még nem kaptam meg tőlük a szerződés
aláírt példányát. Most majd kalkulálnak s gondolkodnak, vaj' gravírozzák-e a
Sinfonietta partitúráját. Nekem az volt a kikötésem, hogy igenis gravírozzák,
mert csak így számíthat a mű arra, hogy sokfelé elkerülhessen. Ha ugyan elkerül
majd sokfele, és nem ragad bele a sárba. ők is belátják, "de hát a költségek..."
- mondják. No, majd meglátjuk. Bízom benne, hogy aláírt szerződés fog várni
- a végső szerződést ugyanis csak az öreg Leduc írhatja alá.
Erről elég.
Ma délben Honeggernél ebédeltünk Kodály Zoltánékkal. Lám, kiszaladt a tollamból
valami, ami nem is igaz, ui. csak Kodály Zoltán volt ott, felesége a szállodaszobában
elesett, s megrándította a lábát, így csak Kodály jött el. Nekem előzőleg találkozóm
volt Honeggerrel. Egy órát töltöttünk el együtt. Dedikált partitúrával jöttem
el stúdiójából vele együtt lakására, ahol igen kedélyesen beszélgettünk. Utána
együtt jöttünk el tőlük Kodállyal [...], aki szintén nagyon kedves volt, és
egy "biztos szert" ajándékozott nekem tengeribetegség ellen.
Holnap reggel az UNESCO-hoz megyek. Ma telefonáltak meg Pistának egy igen jó
hírt: ha visszajövök Londonból, Huxley kíván velem beszélni. Legalább is ezt
vélte Pista megérteni abból, amit Miss Thoresby mondott neki. Utána Schaeffner20
vár a Múzeumban. Délben együtt ebédelek Barraud-val és Tony Aubinnel.21
[...]
Azután csomagolni kell, mert holnapután indulok Londonba. Már csak a csomagolásnál
is hiányzol. No lám.
Ez a beszámolóm a mai napról. Ezerszer csókollak, Mamikát, fiúkat. Londonból
újra írok. Talán ott több időm s nyugalmam lesz. Bár innen is több megbízást
kaptam, pl. Leducék két ajánlását ottani megbízottaikhoz.
Végezetül újra sok szeretettel ölel s csókol
La
(Lajti Pista utóirata)
Kedves Rózsikám, Laci férji hűsége még az én levélíró-lustaságomon is győzedelmeskedik,
s íme, egy héten belül már másodszor van módom írni Magának. Nagy kár, hogy
nem hallgatták meg Laci interjúját, mert az valóságos apoteózisa volt közös
Lacinknak, amellett pedig az egész magyar szellemi életre is igen hízelgő volt.
A felvett lemezt mi még a stúdióban meghallgattuk, s én kitűnőnek találtam,
ami Laci hangját és francia kiejtését is illeti. Talán még elcsípik a lemezt
Svájcban, mert a sottens-i állomásnak is megküldte a francia rádió. Laci annak
idején meg akarta táviratozni, hogy menjenek fel a Rádióba, s ott hallgassák
meg, de én azt feleltem neki, hogy ennyi eszük anélkül is lesz: tévedtem? Remélem,
jobban fognak vigyázni április 2-án, az In Memoriam22 előadásakor.
Laci holnapután utazik. Még az a jó, hogy két hét után visszajön. Erzsi borzasztóan
szereti parrain-jét.23 Kezeit csókolja
Pista
[feleségének]
1947. március 18. kedd
Londonból Budapestre
Dusa Kedves,
két leveledre kellene egyszerre válaszolnom, de úgy hiszem, nemigen fogok.
[...] Elsősorban: megköszönöm őket. A teniszlabdásat is, a családi levelet is.
(A "labda" nem is ugrik olyan nagyon magasra, talán nem is próbálja. Inkább
egy öreg veterán harcosról szólhatnék. Van sebe elég, de behegedtek, s megfogta
régi, de nem csorba kardját, megnézte az ellenfelet, nekilendül, s avval, hogy
vagy-vagy, megy neki ott, ahol a legsűrűbb az ellenség; vagy elesik, vagy átvágta
magát a sűrűn.)
Párizsban nem tárgyaltam végleges dolgot senkivel. A Rádióval, illetőleg Barraud-val24
nem intéztem semmit - arról, amit akarok, nem is szóltam - a többiekkel ugyanígy,
azt mondtam: várjunk április 2. utánig. Hallgassák meg az In Memoriamot, utána
majd tárgyalhatunk. Akkor elmondom, miket és mint gondolom, szeretnék. Egyszóval,
egy kártyára tettem fel mindent. Vagy siker lesz - akkor beszélek -, vagy nem
lesz siker - akkor hazamegyek... és újra kezdem. A két rádiózenekar közül (Orches-
tre National és Orchestre Symphonique) a másodikat kaptam. Nem ez a jobbik,
de az első annyira foglalt, hogy Kodály is ugyanezt a zenekart kapta szerzői
estjére. A karmester sem a legjobb, azt mondták róla: "une bête noire,
mais un bras extraordinaire".25 Nem baj. Ott leszek a próbákon. Hát
majd meglátjuk. Ha a karmester ügyes kezű s fegyelmet tartó, majd megmondom
néki, mit és hogyan kell. Hiszek abban, hogy nem lesz baj. Az UNESCO úgyis az
In Memoriammal egy időben fog döntő fázisba kerülni.26
Itt, Londonban is mindjárt belekerültem a munkába. Egyelőre Hoelleringgel27
való beszélgetés alakjában. Vasárnap 11-kor indultam el Párizsból, este 10-kor
ölelkeztünk össze a londoni pályaudvaron. Közben egy szerfelett viharos átkelés.
Vihar a szó legszorosabb értelmében: szél, eső és... hó! A hajón majd' mindenki
beteg volt. (Ezt utólag hallottam.) Egy olasz úr olaszul okádott, egy francia
hölgy meg franciául. (A vonaton így mesélték). Én nem, hála egy csodaszernek,
amit Kodálytól kaptam Párizsban - és a kabinnak, amit Hoelleringtől (ill. megbízottjától)
[...], ugyancsak Párizsban. A hajón sokáig kellett ácsorogni (olyan sorban,
mint ti Pesten, a pék vagy krumpliárus előtt), itt az útlevélvizsgálatnál.
Londonba megérkezve, vasárnap este fél négyig28 beszéltünk Hoelleringgel.
Tegnap, azaz hétfőn este már "korán" lefeküdtünk, mert már fél kettőkor befejeztük
a tárgyalást. No, hát ezért nem válaszolok a leveleidre úgy, ahogy megérdemelnéd.
Párizs is elfárasztott nagyon, és itt sincs nyugalmam. Aztán a vén veterán,
ha kifele nyugodt is, [...] mégis csak ott van az örökös készenlét, a harc.
[...]
(Ha írsz Hoelleringéknek, a világért se említsd, hogy fáradtságomról szóltam.
Nagyon kedvesek, s arról nem tehet senki, hogy Hoelle éppen estére jön mindig
formába. Nem baj; nem pihenni jöttem. ők elvileg pihentetni akarnának, a gyakorlatban
azonban az ellentéte sikerül. Ezt ők nem látják, s nem szabad, hogy általad
rájöjjenek [...] Vigyázat.)
Most, levélírás közben fogadtam Hoelleringnél a "Third Program" szerkesztőjét.29
Beszélgetés után felajánlotta, hogy a Hortobágy zenéjét külön, mint muzsikát,
leadják. Elmondják előtte nézeteimet a filmzenéről. Erre egy fél órát kapok.
Tudod mi az a "Third Program"? Hoelle egészen odavolt attól, hogy ilyen hosszú
időt adnak - azt mondja, ez egészen rendkívüli, ti. ez nem zenei közvetítés,
hanem próza, hiszen filmről van szó. Viszont a zenei közvetítésnek külön fontosságot,
hangsúlyt ád, hogy rólam s nézeteimről beszél a "Third Program". Jó, jó - de
mást szeretnék. Még nem tudom, lesz-e kapcsolatom a Sadler-balettel?30
Lacikát csókolom, de nem írom le a párizsi beszédet. Nagyon agyba-főbe dicsértek.
Ehhez meg otthon nem nagyon szoktattak. Úgy kezdték, hogy milyen örvendetes
nyolcévi távollét utáni megérkezésem, hisz emlékeznek sikereimre, műveimre stb.
stb. Ábit is csókolom - más az a nyugati kultúra élvezése, mint gondolja. Erről
vele külön otthon beszélek majd.
Ma este Kabos Ilonkával31 találkozom. Először nála érdeklődöm az
itteni erőviszonyok felől.
Dusa kedves, neked nem üzenek semmit, csak annyit, sajnálom, hogy nem lehetsz
velem. A többit úgyis tudod. Befejezésül csak azt még: nagyon jól esnek és erősítenek
leveleid.
Sok-sok szeretettel ölel-csókol
La
Közreadja: Gyenge Enikő
A cikksorozat következő része itt olvasható.
_____________
JEGYZETEK
1 Lajtha Lászlóné jegyzete: "A Váczi-utcai három szobás lakás,
ahová 1924 őszén költöztünk be La kétszobás, Miksa-utcai legénylakásából."
2 Lajtha Lászlóné jegyzete: "Gyomorfekély utáni utókúra a Maria
Trost-i szanatóriumban."
3 Pietro Mascagni (1863-1945).
4 1928 októberében Prágában Lajtha részt vett és előadást tartott
a Népszövetség égisze alatt megrendezett I. Nemzetközi Népművészeti Kongresszuson.
Itt döntöttek egy nemzetközi népzenei intézet létrehozásáról, a szervezéssel
kapcsolatos megbeszéléseket éppen 1929 októberében, Rómában tartották.
5 Lajtha a Leduc kiadóval folytatandó tárgyalásokra készül.
6 Victor de Sabata (1892-1967).
7 Igor Markevitch (1912-1983).
8 Paul Collaer (1891-1989): belga zenetörténész, zongoraművész, karmester.
9 "Le public et la musique contemporaine", megj. in: Revue Internationale
de Musique, Bruxelles, 1938 (Opinions, 645-651.), magyarul "A közönség és
a mai zene", in: Pásztortűz 1941/2 (67-71.).
10 Ugo Ojetti (1871-1946): olasz kritikus, író.
11 Alfredo Casella (1883-1947) Il deserto tentato című misztériumjátékának
bemutatójáról van szó.
12 Guido M. Gatti (1892-1973): olasz zenetörténész, zeneműkiadó és
szervező, kezdettől a firenzei Maggio Musicale szervező főtitkára, az első három
firenzei Nemzetközi Zenei Kongresszus szervezője.
13 Kurt Barré operarendezőről lehet szó, aki 1937-ben egy müncheni
operaprodukció rendezőjeként vett részt a Maggión.
14 Lajtha balettje (op. 19a, 1933), szövegét Arisztophanész nyomán
Lajtha és Áprily Lajos írta, bemutatója 1937. február 25-én volt a budapesti
Operaházban.
15 Illyés a Magyar Csillag számára kérte Lajtha egyik cikkét,
amely a levélváltás idején a Nouvelle Revue de Hongrie című francia nyelvű
folyóiratban - melynek egyébként mindketten rendszeres cikkírói voltak - megjelenésre
várt. Az írást "La danse hongroise" címmel 1941. decemberében publikálta a francia
lap (530-538.), két hónappal később, 1942. februárjában a Magyar Csillag
némileg rövidített verzióját közölte ("A magyar néptánc", 68-72.).
16 François Gachot (1904-1991): a levélváltás idején a francia Nagykövetség
kulturális attaséja, lásd F. Gachot, "Egy elmúlt ország emlékei II.", in: Irodalomtörténet
1972/1. LIV. évf., (86-102.) Akadémiai Kiadó, Budapest.
17 Lajti István: Lajtháék keresztkomája.
18 Sinfonietta vonószenekarra, op. 43 (1946).
19 Quatre Hommages, op. 42 (1946).
20 André Schaeffner (1895-1980): francia zenetörténész, népzenekutató
és kritikus.
21 Tony Aubin (1907-1981): francia zeneszerző és karmester.
22 In Memoriam - Piece symphonique pour orchestre, op. 35
(1941).
23 Keresztapját.
24 Henry Barraud (1900-1997): francia zeneszerző, zenei író, a francia
rádió vezető munkatársa, Lajtha barátja.
25 Ellenszenves alak, de rendkívül jó keze van.
26 Ekkor alakult meg a Nemzetközi Népzenei Tanács (International
Folk Music Council: IFMC), melynek Lajtha haláláig vezetőségi tagja volt.
27 Georg Hoellering (1897-1980), "Hoelle": osztrák filmrendező. Hortobágy
című filmjéhez Bartók ajánlására Lajtha komponálta a filmzenét (op. 21, 1935),
a forgatókönyv szövegét Móricz Zsigmond írta. Később még két ízben dolgoztak
együtt: 1948-ban készült el T. S. Eliot drámájából a Gyilkosság a katedrálisban
(op. 45), 1949-ben az Alakok és formák (op. 48) című film zenéje.
28 Hétfő hajnali fél négyről lehetett szó.
29 Valószínűleg Gerald Abraham zenetörténész (Breuer János, Fejezetek
Lajtha Lászlóról, EMB 1992, 156.).
30 Sadler's Wells Ballet Company.
31 Kabos Ilonka (1902-1973): zongoraművész.
|